|
|
Post by Nemezis on Oct 11, 2008 14:31:32 GMT 2
A Démonok [/u][/size][/center] Maga az a szó, hogy démon, sok mindenkiben más fajta érzelmet ébreszt. Vannak olyanok, akik félve ejtik ki a szót, mások csodálattal, ám vannak olyanok is, akik gyűlölettel... és természetesen vannak a démonok, kik nevüket csak hírből hallották. Van egy sajátos nevük, ami úgy hangzik a nyelvükön, hogy Dushnak. Ez a szó valami olyasmit jelent, hogy magasztos, kiemelkedő, felsőbbrendű... Valószínűleg ebből a szóból eredeztette le a Szent Inkvizíció, illetve az egyéb katolikus hitűek a Démon nevet fajukra, mely megegyezik az Alsó síkon lévő egyéb vallások szörnyűséges, kegyetlen, rosszakaró lényeivel. Maguk a démonokra természetesen ez mind igaz... imádják a vér látványát, a gyilkolást, illetve a legbrutálisabb koncolások „művészeti” kivitelezését. Ám maguk a démonokat nem tekinthetjük teljes mértékben egységesnek, tömérdek klánból tevődik össze, amik nagyjából különböznek egymástól, de mindegyikükre jellemző az előbb felsorolt jellemzések, illetve külsejükben is hasonlatosak. Legalábbis annyiban, hogy néhányuknak szárnnyal rendelkeznek, illetve szarvakkal, éles karmokkal, erős felépítésű testtel és a mágiában való ismeretség, illetve a különösképpen ellenálló bőr, mely mind varázslatokat, fegyvereket és hőt is ki tudnak védeni, csupán a víztől, fagytól és elektromosságtól kell tartaniuk. Azonban itt meg is lehet húzni a határt, mivel innentől fogva semmiben sem hasonlítanak, azt leszámítva, hogy nem a legszebbek közé tartoznak... A fajban megtalálható mind a két nem, azaz a férfiak és nők, akik fizikai erőben, mágiában és egyenjogúságban megegyeznek, nem jellemző a fajon belül se a matriarchális, sem pedig a patriarchális rendszer, ám ez nem jelenti azt sem, hogy tökéletes káoszban élnének. Nagyjából az összes démon egy, a Felső Sík mélyén rejtőznek, ami felfogható egy külön dimenziónak, pedig ugyanazon a létsíkon vannak, mint a Felső Sík többi lénye. A válasz minderre egyszerű: majdhogynem a világ belső magjának körzetében, van egy mágikus térgörbület, ami elválasztja a Felső Síkot a démoni síktól, ám ez a görbület szabadon járható... ám nem sokan élik túl azt a rettenetes hőfokot, ami ott található, a démonok pedig nem fáradoznak azért, hogy maguk vájjanak több ezer kilométert felfelé, éppen ezért is használják ki a törpék mohóságát, akik mindig mélyebbre és mélyebbre ásnak... Persze, nem csak ezen az egy helyen képesek „utazni” a démonok a felszínre. Ám ennek is meg van az ára. Minél erősebb és hatalmasabb egy démon, annál nehezebb „utaznia” a dimenziók között, illetve a folyamatos felszínváltozást ők nem érzékelik, így gyakran az is megeshet, hogy pont egy tenger közepébe „ugranak”. Ám több módja is van annak, hogy ezt kiküszöböljék. Például az egyik démon klán lelkét küldi a felszínre, majd démoni erejét felhasználva megszáll egy élettelen tárgyat, vagy testet, amit irányítva képes a felszínen maradni. Míg megint más démonok kijátsszák az egészet, és testüket teljes mértékben „legyengítették”, mondhatni szimbiotikus, trutymó szintre, így minden fizikális erejüket elvesztették, csupán varázsolni képesek, ám így könnyedén a felszínre „utazhatnak”, ahol egy kiszemelt áldozatával egyesül, így megváltoztatva annak testét sokkalta démonibbra formálja azt, és démoni erőkkel ruházza fel azt, és addig kihasználja azt, míg így elég erőt gyűjt össze, hogy szimbiotikus formáját feloldja, és újra teljes „pompájában” tündökölhessen... természetesen a szétváláskor az eddigi gazdateste elhalálozik. Ám egyes démonok saját erejükből kerültek a felszínre, mindenféle trükk nélkül, noha megjegyzem, azok mind sokkalta alacsonyabb rendű démonok, akiket a saját fajtársaik olykor gyűlölettel lenéznek. A démonok, így, sok klánból összetevődve, mind másmilyen életszemlélettel és trükkökkel, anarchikusnak tűnhetnek mindazoknak, akik nem voltak képesek mélyebbre tekinteni e faj szervezettségébe. Az összes klánt egy igen nagy hatalmú démon tartja össze, akit mindenki csak Nagyúrnak nevez. Senki sem tudja igazán, hogy eddig mennyi Nagyúr volt, de az biztos, hogy a jelenlegit Majestic-nek nevezik, noha ezt a nevet valamikor régen, egy másik világban szerezte, azóta továbbra is ezt használja. A Nagyúr vasszigorral irányít, noha rengeteg hóbortja van, amiről majd később ejtek szót, a külső megjelenésével együtt. A Nagyúr alatt szolgál a többi démon, akik mondhatni istenként tekintenek vezetőjükre, ami talán nem is esik messze a valóságtól. Maguk a démonok tudnak közösülni, tehát rendelkeznek nemi szervekkel, de másmilyen módon tudnak szaporodni... és éppen emiatt szükséges a felszínre ellátogatniuk, mivel csupán úgy képesek szaporodni, ha elegendőt faltak. Gyilkolnak akit csak látnak, majd bezabálva a tetemet egyre több élelmet halmoznak fel bensőjükben, majd amint eleget ettek, ami hústartalomban körülbelül száz bikával megegyezőnek kell minimum lennie, akkor képesek saját elméjüket és külső lényüket lemásolva egy másik, fiatalabb démonporontyot létrehozni, aki „szülője” minden emlékével rendelkezik, és amint felnő, ami körülbelül két év csupán, már tökéletesen képes arra, mint az, aki világra hozta őt. Ám a démoni szülőnek vigyázni kell ekkor, mivel azután, hogy létrehozta utódját, mindenképpen ennie kell, különben meghal és ez igaz az utódra is. A démon halálakor, történjen bárhogyan is, teste megkeményedik, egész pontosan gránittömbbé változik. A démonok nagyon megbecsülik halottaikat, saját dimenziójukban kész szoborparkot hoztak létre holtaiknak, mely alá annak személyes trófeáit, az általa megölt ellenfeleinek a csontjaiból, emelnek piramisokat, aminek tetején a holt démon található. A démonok, legyenek bármilyen klántagúak, ha elhaladnak egy ilyen mellett, tiszteletadásként leköpik azt. Náluk ez igen tiszteletteljes a holtakra nézve, bár már maguk a démonok sem tudják már az okát, hogy miért is, csupán találgatások vannak erre. A démonok természetesen úton sosem halnak meg, bár sajátságos életüknek köszönhetően, a legtöbbjük sosem él igen hosszú életet. A KlánokA démonfattyak klánja: Az összes, démoni klánok között ők a leggyengébbek, mind fizikálisan, mind varázslatok terén, ám legfőbb erejüket hatalmas létszámfölényük alkotják. Ők tudnak a legkönnyebben szaporodni, mivel kisebb testük miatt kevesebb élelemre van szükségük a szaporodáshoz, mint az átlag démonoknak, illetve képesek „átalakítani” az elfogott humanoid élőlényeket, majd hosszú kínzások és mágikus stimulálások után végül kifeszítik áldozatukat, akibe belefecskendezik lényük egy részét. Az így megcsonkított és elgyötört lélek meghal, ám helyébe lép a démonfattyú lelke, ami átalakítja a testet, ezzel egy újabb életet hoznak létre. Külsejük olyasmi, mint egy elfajzott gnómé, kiknek a bőrük vörös, és denevérszárnyakkal, illetve állati farokkal rendelkeznek. A férfiak és nők a szokásosnál jobban elkülönülnek. Míg a férfiak kicsik, gizdák, és hat – két láb, két kéz és egy pár szárny - végtaggal rendelkeznek, addig a nőstények igen testesek, és tíz végtaggal rendelkeznek – két, vaskos lábbal és hat, véznább karral, illetve szintúgy egy pár, testüknél jóval kisebb szárnyakkal -. A férfiak még képesek repülni, ám a nőstények, hiába rendelkeznek a megfelelő végtagokkal, már nem. A démonfattyak nem használnak semmiféle fegyvert, vagy eszközt. Éles karmaikkal belezik ki ellenségeiket és áldozataikat, illetve azokkal is végzik el a rájuk bízott feladatokat is. Mivel a démonfattyak azok, akik a csontpiramisokat emelik fel és faragják meg azokat az elhunyt démonoknak, ugyan ők nem részesülnek ilyen kegyben sosem, hogy valaha is kapnak ilyen ajándékot, de mivel igen elnyomott klán a démonfattyaké, ezért minden apelláta nélkül végzik feladataikat. Képesek eljuttatni magukat a másik dimenziókban, akkor úgymond denevérként özönlik el, több száz fajtársukkal együtt, ámde legyőzésük sem nehezebb, mint lecsapni egy legyet. Éppen ezért ritkán tesznek látogatást csak így, saját klánjukkal... ám ha erősebb fajtársaik is látogatást tesznek a Felső Síkon, akkor általában ott találhatóak ők is mellettük, és olykor a több ezer démonfattyú karma igen veszélyes lehet már, pláne egy monstrum démon mellett.    A lélekjárók klánja: Gólemek, újraéledő tetemek... valahogy így nevezik őket, olykor keverve őket a mágikus úton létrehozott szerkezetekkel és az élőholtakkal, ám velük ellentétben, a lélekjárók klánja nagyon is intelligens. Képesek testüket hátrahagyni, így könnyedén tudnak a Felső Síkra elvetődni, mivel lélek alakjuk mindenen keresztül tud hatolni, és amint elérték a kívánt céljukat, akkor képesek egy elhalt lényt, vagy élettelen tárgyat megszállni és uralni azokat. Az elhalt szöveteket értelemszerűen a temetőben találnak leginkább, melyeket megszállva kikelhetnek a sírjukból, sőt, akár több holtnak a testét is egyesíthetik. Ha friss hullát találtak, akkor azt a testet képesek átformálni, tetszésük szerint, noha van egy határ, amit nem léphetnek át, például egy halott embert megszállva nem változtathatják egy nyolckarú szörnyeteggé. Ha élettelen tárgyakat szállnak meg, mely jobb esetben valamilyen fegyver, akkor képesek azt magukhoz láncolni, tehát egyszerű farönkökből, csontokból és sarlókból, illetve pár szögből egy félelmetes kreatúrát képesek összedobni. Fizikális testük hasonlít leginkább egy emberéhez, csupán az apró szarvak, illetve éles fogakkal térnek el egy átlagos embertől, és természetesen mindkét nem megtalálható a klánon belül, ám ugyanúgy tudnak szaporodni, mint a többi, átlag démon. Ugyan, ilyen állapotban képtelenek varázsolni, ám majdhogynem elpusztíthatatlannak számítanak, mivel ha Felső Síki pót- testük elpusztul, akkor azon nyomban össze tudnak ismét állni, vagy keresni maguknak egy másik „testet”. Ámde van egy szörnyű gyengéjük, miszerint ha valaki olyan varázslatot süt el, mely megszüntet minden mágiát a rávarázsoltan, akkor a lélekjáró azonnal visszatér eredeti testébe, amit ugyan képes hibernálni, noha csak egy évre, azután muszáj ennie, különben elhalálozik. Ha a lelke megsemmisül a Felső Síkon, értelemszerűen az eredeti teste is meghal. A lélekjárók, amit megöltek a Felső Síkon, azt általában a démonfattyakkal szállíttatják el, amolyan kölcsönös megélhetésért, azaz a lélekjárók harcolnak és védik a démonfattyakat, míg az utóbbiak levámolják a megszerzett áldozatokat, és elviszik a lélekjáróhoz, aki aztán nyomban visszatér testébe, hogy élvezze munkájának gyümölcsét.      A nazgambul-ok klánja: Ők a legalattomosabb démonok mind közül, igen erős mágikus hatalmakkal rendelkeznek, így képes volt klánba tartozó összes tag testét kátrányhoz hasonló, trutymós élőlénnyel degradálni, így elvesztették minden fizikális erejüket, illetve testüket is majdhogynem, de így tökéletes varázslókká váltak, illetve kijátszva a térgörbületet, aminek varázslattal történő átugrásához démoni hatalomban van mérve, hogy mennyire sikerül, addig ilyen alakban még ezt is képesek voltak elnyomni, így tömegesen indultak a Felső Síkra a nazgambul-ok, ahol elkezdték az első pionírok az eggyé olvadást. Ám sajnos másmilyen helyzet fogadta őket... sok lény volt a Felső Síkon, mely nyomban kiszúrta őket, így folyamatosan vadászni kezdték fajtájukat, illetve a tőlük való félelem miatt az egyesülés sem jöhetett létre, mivel ha az áldozatuk mentálisan ellenáll, akkor képtelenek eggyé olvadni a gazdatesttel. Éppen ezért taktikusabban kezdtek el viselkedni, mivel szimbiotikus alakban nincs szükségük ételre, ám fokozottan ügyelniük kell más, varázslatokban jártas fajokra, mivel ha ők meglátják őket lehetnek bármekkora varázslók ők is, ebben a formában majdhogynem tehetetlenek. Áldozatot eszerint mindig a könnyen befolyásolható rétegből, azaz az emberekből válogatnak, azok közül is inkább a szegényebbek, elárvultak és bűnözők közül. Amint sikerült egyesülniük, akkor a gazdatestet teljesen megváltoztatják. Szarvak nőnek a fejükön, ami mondhatni bármekkora lehet, illetve fülük kihegyesedik, szárnyaik nőnek, sőt, olykor állati farkuk is. Ám ezenkívül nem változnak meg. Ebben az alakban együtt élnek az emberrel, akivel szimbiózisba léptek, azaz nem irányíthatják teljes mértékben a gazdatestet, ellenben folytonos tanáccsal elláthatják áldozataikat, akik olykor teljesen a nazgambul akarata alá vetik magukat. Ebben a formában nem esznek, csupán megvámolják áldozatuk bevitt ételének egyharmadát, ilyenkor nem válogatnak, azt esznek, amit kapnak. Természetesen rengeteg időbe telik így, hogy teljes mértékben elegendő élelmet gyűjtsenek ahhoz, hogy újra felvegyék rendes formájukat, olykor évszázadokba telik, mire egy nazgambul kitörhet a gazdatestéből. Éppen ezért maga a gazdatest is igen hosszú életű, de sajátos külsejük miatt közellenség tárgyává válnának... ha nem lenne mellettük a nazgambul. Ugyanis e klán tagjai képesek egy különleges feromont kibocsátani, ha gazdatestbe kerülnek, mellyel minden humanoid faj barátságosnak, olykor vonzónak találják a gazdatestet, amelyek legtöbb esetben valóban igen csinosak, vagy éppen charme-osak. Emellett természetesen a nazgambul korlátlan engedélyt ad gazdatestének, aki képes bármikor előhívni a démoni erőket, mely a tűzmágiában nyilvánul meg, tehát mindenfajta tűz típusú varázslatot képes megidézni. Persze, e klán legnagyobb ellensége a Szűz Mária Lovagrend, akik a hitbe vetett vakbuzgóságuknak hála képesek figyelmen kívül hagyni a feromont, amit a gazdatest bocsát ki.      Az oni-k klánja: Az oni klán tagjait mind a Felső Síkiak, mind a démonok gyűlölik. Az előbbiek durva magatartásuk, sajátos – tehát nyers húst faló – étrendjük miatt, hatalmas erejük és majdhogynem elpusztíthatatlan testük miatt, a démonok pusztán azért, mert szemükben nem mások, mint egyszerű dezertőrök. A démonok között az oni klán nem valami erős, ám igencsak sokan vannak, a démonfattyak után ők vannak a legtöbben, és természetesen bőrüknek és fizikai erejüknek hála, jóval megbecsültebbek voltak valaha a démonok között ők... ám nagyon szabad lelkületűek, és nem voltak képesek eltűrni a Nagyúr parancsait, így fogták magukat, és a Felső Síkra teleportálták magukat. Ezután elkezdték azt, amihez értettek. Ettek. Öltek. Szaporodtak. Ám hamar megtalálták a Felső Síkiak a gyengéjüket, méghozzá azt, hogy a varázslatokkal és a gnómok furcsa ketyeréjük igencsak veszélyes rájuk nézve, így az elfek és gnómok egy nagyobb csoportja jól odacsapott a fenevadaknak, akik azóta jóval kevesebb magabiztossággal vadásznak és fosztogatnak. Elhagyatott, vagy éppen kisebb törpe bányászcsoportok lakta barlangokat kerestük maguknak, amibe kényelmesen befészkelték magukat, ha volt ott is valaki, azóta a régi lakókat már kiklopfolták, megsütötték és megették. Már egy jó ideje élnek a Felső Síkon, azóta, akarva vagy akaratlanul, de szép, fokozatosan kezdték lekoppintani, majd saját szíjuk íze szerint kialakítani a harcstílusokat, amit más lényektől lestek el. Persze, ezek mind sajátosak, még nevet is adtak ezeknek, ám a legtöbb végül is csak díszes név mögé rejtett cséphadaró módjára csapkodás egy jókora bunkóval, noha vannak oni-k, akik komolyan gondolták mindezt, és hosszú életüket ennek a mesteri szintre való fejlesztésébe ölték, ami nem kis szó. Fegyverként egyrészt a hatalmas, majdhogynem saját testmagasságukkal – ami olyan 160-190 centiméter körüli – megegyező szöges buzogányokkal vagy kardokkal vagdalkoznak, de pár fegyvert a szokásos koppintás módon megszerezték, például a szép, íves pengéjű kardokat, és kicsi, dobótőröket. A klán semelyik tagja sem egy észlény ugyan, mágiából csupán egyetlenegyet ismernek, a teleportációt, de azt is igen ügyetlenül használják, éppen ezért kötött ki már a legelején igen sok oni a hegy tetején, vagy éppen az óceán közepén. Bőrük színe változó, olykor van a tűzpiros, vagy annak haloványabb árnyalata szokott lenni, de néhány fajtagnak fehér, úgymond emberszerű bőre van. Nem rendelkeznek se szárnyakkal, se állati farokkal, ellenben mindegyik klántag fején ott csücsül egy, vagy több szarv. A sok démontól eltérően, ők viselnek ruhát, lehetnek férfiak vagy nők, – alapból a démonoknál csak a nők hordanak valamiféle ruhát – ez lehet hosszú, fekete selyem ing és gatya, egyrészes selyem ruha, bőrnadrág és gatya, vagy csupán nemi nemű fehérnemű, sőt, egyes vadabb példányok durva szabású „Tarzan-bugyiba” járkál. A klán tagjai közül mind önfejű, arrogáns és kötekedő természetű, hatalmas erejükből és nem túlzottan pallérozott elméjükből fakadóan a problémákat erőszakosan oldják meg. Szaporodásuk a hosszú Felső Síki élet alatt valamennyire megváltozott, képesek ugyanis humanoid módján is közösülni, ami egy démonnál nagy szó... Az utóbbi menete ugyanaz, mint egy férfinál és nőnél, azaz amint a férfi „végzett”, kilenc hónap múlva az oni nő világra hozza gyermekét, aki ugyanúgy fog felcseperedni, mint egy ember. Ezzel ugyan macerásabb lett számukra a gyermeknemzés, de valljuk be, sokkal biztosabb, mintha több száz bikával egyenértékű hústömeget kezdenének befalni, pláne úgy, hogy még a mai napig vadásszák őket a többi, Felső Síki faj és frakció.     Egyéb klánok: Mivel rengeteg démonklán létezik, így nem fogom mindegyiket felsorolni, az előbbiek is csak azért voltak külön bemutatva, mert sokkal jobban eltérnek a többi klántól. Persze, minden démon klán egy külön egyéniség, viszont sok esetben, külsőleg és életszemléletben, megegyeznek. Ám, hogy párat említsek a sokból. A Bahamut klán tagjai sárkányalakkal rendelkeznek, és halálsugarat lövellnek ki a szájukon, a Förmedvény klán tagjai gigantikus, két fejű hernyó lények, amik úgy nyelik el kisebb fajtársaikat, mintha csak hatalmas porszívók lennének. Ezen kívül vannak még, akik csavaros szarvval és hatalmas mágiával rendelkeznek, míg vannak olyanok, amelyek négy karral, vagy füllel, illetve vannak olyanok is, amelyek tökéletesen megegyeznek a keresztény hit által közkedvelt vörös ördögeivel. Ezek a klánok ugyanúgy hatalmi harcban állnak a hierarchiáért, mint bármely más civilizáció tagja egymással, az erősebbek legyőzik a gyengébbet, így egyre közelebb kerülve a Nagyúr kegyeihez... jelenleg a Mazoku klán áll legközelebb a Nagyúrhoz, de csak azért, mert azok vezetője Lazgob Duke, Majestic egyetlen örököse. A Mazoku klántagok roppant nagy varázslók, igencsak kedvelnek elvegyülni tökéletes emberi alakjukban a Felső Síki emberek között. Hiába a nagy hatalom, de sosem ártják magukat bele a dolgokba, hacsak nem érkezik a „felsőbb utasítás”.         Fontosabb Démonok:Majestic Nagyúr: A „démonok királya”, „Pokol Nagyura”, „A Hóbortok és álnokság mestere”. Ezen neveken szólítják a démon klánok, vagy azok, akik valamelyest beleásták magukat a Dush nevezetű faj hierarchikus rendszerébe. Majestic igencsak nagy erejű, ám épp emiatt tán sosem léphet a Felső Síkra, hacsak nem vájják ki neki a világ belső magjától egészen a felszínig a járatot. No de, ez nem tántorítja el attól, hogy egy napon kiterjessze hatalmát a Felső Síkra is. Hóbortjai közé az is, hogy állandóan egy szőke, egyenruhás kislány formájában jár kel, ezzel bosszantva fiát, és azokat, akikben megbízik. Ám nem lebecsülendő... valódi alakja maga a tűz, amivel képes bármilyen élettelen tárgyat megszállni, saját palotájában, mely a démoni sík közepén található, egy hatalmas gólemtestet tart, amit megszállva tud irányítani, és ezzel még félelmetesebb látványt nyújt. Az alacsonyabb rendű démon klán tagjai félve mernek a közelébe menni, mivel maga a Nagyúr sem riad attól vissza, hogy a kisebb fajtársait felfalja... még ha csupán egy rövid ideig élvezheti véres húsukat a szájában.   Lazgob Duke: Majestic után a leghatalmasabb démonok egyike, és a Mazoku klán vezére és legerősebb tagja. Apjához hasonlóan neki is megvannak a hóbortjai, mint például „hétköznapi” formája egy kisfiú, amivel a felszínre ellátogatva gyámoltalannak tűnik... de amint befogadták, akkor aztán elkezdi a vérrontást. Másik formája egy magasabb férfiú, ezt akkor szokta magára ölteni, ha a dolgok jobban eldurvulnának, vagy hacsak a fehérnépet akarja elcsábítani. Szintúgy nagy erőkkel rendelkezik, ám fele annyira sem erős, mint Majestic, viszont hogy említsek egy példát erejéről... egymaga képes volt az égről leszedni több száz sárkányt, és ehhez alig kellett a kisujját megmozdítania. Tőle is rettegnek a démonok, ám Lazgob „csak” szadista hajlamait éli ki rajtuk, étkezni mindig a Felső Síkra megy, noha mindig csak mértékletesen... addig nem akar magának utódot, míg el nem éri apja erejét, ami talán kétséges, mivel a Nagyúr ereje is folyton nő... de csak idő kérdése, hogy az egyre dinamikusabban erősödő Duke mikor körözi le édesapját... és akkor ő lesz az új Nagyúr, apját pedig személyes rabszolgájának fogja megtenni, már ha túléli a drágalátos Majestic a harcukat. De ez egyelőre tényleg csak a jövő zenéje.   |
|
