Stratéga csata menete

[Nemezis]

Hölgyeim és uraim, fiúk és lányok - meg miegymás -. Egy szemléltetésnek lesznek tanúi, mely a vérszomjas ork hadsereg és a bátor, szabadságukért küzdő elf partizánok között fog eldőlni. A harc csak próba, melyben ecseteljük, hogy körülbelül hogyan is fog zajlani ez az egész, illetve mikre kell számítani azoknak, akik ilyen küzdelmekbe bonyolódnak.

Sötét fellegek gyűltek a Felső Sík egén, a Nap már alacsonyan száll, így a sötét fellegek alját vörös színűre festette. Szép nap ez a halálra. Az ork Hadsereg erői felvonultak a sík terepen, kétezer ork gyalogos masírozott tömött sorokban, soraik között szétszórva az öt, hatalmas páncélzattal és félelmetes fegyverekkel felfegyverzett gőzhajtású tank. Nem haladtak gyorsan, győzelmüket biztosra vették, a parancsnokok hangos ordításokkal biztatta katonaságát, melyre a több ezer ork még hangosabban kiáltott vissza, csak úgy zengett erős, dörgő hangjuk, mely a fellegek között elcsattanó isteni szikrák csak még jobban alátámasztották ezt.

Az erdő rejtekében viszont ezer elf erdőjáró állt vigyázzban, mind roppant jó harcosnak számították, sokkalta képzettebbek, mint a brutális erővel és nagy számmal rendelkező ork rohamosztagosok. És persze nem voltak egyedül. Legerősebb emberük nem volt más, mint egy Álomjáró, aki nyugodt, mély lélegzetekkel készítette fejében a stratégiát, amit leendő ellenségei ellen fog bevetni. A sereg felállt, már csak az első cselekedet hiányzik, hogy elkezdődjön a vérrontás.

[Dermaglen]

A vonuló ork sereg lassacskán csökkenteni kezdte a tempóját, míg végül meg nem álltak az erdõtõl pár száz méternyire. Az OVBR 1/B tankok ágyúcsövei a célra fordultak, és az orkok vonuló tömege is lassan ezredekre szakadt. A hadsereg kezdett összeállni a káoszból. Az egyik tank parancsnoki kupolája felnyílt, és Yargak generális mászott ki félig belõle. A tisztjei már lent összegyûltek és várták a parancsokat. A testes generális, aki az utóbbi idõben némileg meghízott, végignézett rajtuk. Gyõzni vagy halni jöttünk, emlékeztette magát a hadsereg jelszavára a tábornok.
- Rendben van, katonák! A feladat egyszerû! A felderítõink elf harci egységeket jeleztek azon az erdõn belül – mennydörögte, miközben a velük szemben lévõ fás részre mutatott. Várt egy pillanatot, majd folytatta.
- Mi pedig azért vagyunk itt, hogy ezt a hibát helyesbítsük! -A katonák helyeslõen felmordultak vagy bólintottak. – Egyelõre pihenünk néhány órát, hogy kipihenten indulhassunk az elfek ellen! A tankok álljanak készenlétben, és az õrszemek is figyeljenek!
- Uram, hamarosan esni fog!- szólalt meg egy katona. – Várnunk kéne holnapig, hátha az esõ addig eláll, és száraz idõben harcolhatunk.
- Mit nekünk egy kis esõ! – kiáltotta vissza a tábornok. – Így is, úgy is végzünk velük!
A tisztek helyeslõen ordítottak. A katonák idõközben leültek a földre, és a náluk lévõ élelmet kezdték behabzsolni. Hosszú út áll mögöttük, és érdemes egy kis pihenõt adni a katonáknak, hogy teljes hévvel és erõvel harcolhassanak. Amíg a katonák pihentek, a tisztek fáradhatatlanul tervezgetni kezdtek.
- Rendben van. Fél órás elõkészítõ tûz után a 4. ezred frontális támadást intéz az erdõ ellen. Így remélhetõleg lekötik az ellenség nagy részének a figyelmét. A 7. ezred jobbról támad, és a 9. ezred balról, így bekerítjük az elfeket. Hogy ne tûnjön fel a hiányuk, a létszámukat a felére csökkentjük, és kerülõ úton mennek. Az így lecsípett egységek és a 2. felderítõ század a tartalék abban az esetben, ha a csata rosszul állna. A tüzérség szerepét az 1. gépesített raj tölti be, amely folyamatosan tûz alatt tartja azokat a részeket, ahol az ellenség a legnagyobb ellenállást tanúsítja. Kérdés? – Yargak alig fejezte be az egyik ork tiszt máris kapott a lehetõségen.
- Mi van akkor, ha az ellenség máshogy reagál,mint ahogy hittük?
Amennyiben szükség van rá, az új utasításokat futárral elküldöm. Ha a futár útközben elesik, akkor… legyenek kreatívak – fejezte mondandóját. Mivel senki sem tett fel újabb kérdést, így a vezérkari ülés véget ért, és a tisztek is leültek pihenni kicsit. A tüzérségi zárótûz fél óra múlva fog kezdõdni, és fél óráig tart. Tehát egy óra múlva mindannyian a csata hevében lesznek.

[Kawazoe]

- Ha'nol elöljáró, orkok tűntek fel az erdő határában. - jelentette egy elf erdőjáró a területért felelős parancsnoknak, aki épp a barna bőrű ember lánnyal, a tanácsadójával beszélt, Lynn-el (az Álomjáró). Mindketten felpattantak, majd a megfelelő ösvényeken eljutottak az erdő szélére.
- Úgy látom - mondta egy magasabb fa tetejére épített őrhelyről szemlélődve az elöljáró Lynnek - megálltak pihenni, és valamilyen furcsa mozgó fémdobozokat is hoztak magukkal.
- Mozgó fémdobozok? Hallottam már róluk, állítólag tüzet okádó technikai szörnyetegek, de többet én sem tudok... mennyi van belőlük? - kérdezte Lynn, aki korántsem látott olyan jól, mint az elfek.
- Öt darab, és ha igaz, amit mondasz, akkor kemény csatának nézünk elébe. - Lynn vállára tette a kezét, majd a hátuk mögött várakozó parancsnokokhoz fordult - Nos, egy újabb barbár horda tűnt fel határainknál, akik most nem mások, mint orkok, és igen erős fegyverekkel érkeztek. Talán ez lesz a legnehezebb csatánk, de ha el is bukunk, gondoskodunk róla, hogy vendégeinket sokáig tudjuk itt tartani... vendégszeretetünkben pedig nem szeretném, ha csalódnának. - megengedett magának egy mosolyt mielőtt folytatta - Az első, a második, a negyedik, az ötödik és a hatodik csapat lesz a középső részek védője, egyenletesen helyezkedjenek az erdő szélén, de épp úgy, hogy amint megindul az ellenséges támadás, nyílzáporral tudják őket fogadni. A hetedik és nyolcadik csapat lesz a jobb szárny védője, a kilencedik és tizedik csapat a bal szárnyat védi. A harmadik csapat közülünk a legmozgékonyabb, ők látják el a csapatok közötti kommunikáció feladatát, de akik épp nem ezt a feladatot látják el, természetesen a legközelebbi csapatban segédkezzenek harcolni. A szokásos felállást követjük, nyílzápor, majd amint bemerészkednek az erdőbe, gyors hadmozdulatokat teszünk, és úgy vadásszuk le őket. Amint látom az időjárás is most nekünk dolgozik, ugyanis hamarosan esni fog. Foglalják el helyeiket, a csata hamarosan megkezdődik. - Ekkor mindannyian meghajoltak, és elmentek, csak Lynn és az elöljáró maradtak a toronyban, meg persze az ottani katonák.
- Nos, Lynn, megint hajlandó lennél mágiáddal segíteni minket?
- Természetesen elöljáró, máris indulok a front elejére. - azzal a lány is meghajolt, és távozott a toronyból, mely úgy látszik a mostani csata főhadiszállása lesz az elöljáró számára.

[Nemezis]

A Nap egyre jobban lebukott a horizontról, illetve a fellegek is jócskán eltakarták, hamarosan igen félhomályhoz közeli látóviszonyok vette úrrá magát a csatatéren, hamarosan az első esőcseppek is lepotyogtak, noha csak csöndesen, épphogy csak érezhetően... a szél is erősödött, noha még messze volt az orkánszerű erőtől. Ám csupán idő kérdése, hogy a légáramlatok valós erőben mikor érik el ezt a vidéket. Letelt a fél óra, az orkok 1/B gőztankjai leadták az első öt, figyelmeztető lövést, mind csupán az erdő előtti területeken ütöttek hatalmas krátert, ám a robbanás hangja az elf füleit igencsak sértette, páran fülükre is tapasztották kezüket, csakhogy valamivel csökkentsék a robaj hangját. Aztán egy perc szünet, majd újabb lövések, de most közelebb csapódtak be. És még harmincszor volt csend és lövés, majd a tankok elhallgattak, igencsak feldúlták az erdőt, az egyes és négyes csapat hét-kilenc katonát vesztett. Ám ekkor indult útjára az orkok rohama, ám az elfek sem voltak restek, nyomban nyílzáporral fogadták az érkezőket. Persze a tankok nyomban elkezdték tovább sorozni az erdő azon részét, ahol a legtöbb elf volt található, de mivel igencsak szétszóródva álltak az erdőjárók, így egy sortűz után kisebb sérülésekkel ugyan, de túlélték a nagyját. Amint az orkok elég közel értek az erdőkhöz, akkor az elfek kicsit hátráltak, hogy minél jobban beljebb hatoljanak az ork támadók. Persze, amint az utolsó ork is – akik a nyílzápor alatt hatszázan estek el – az elfek megkezdték az ellentámadásukat, kardjaikat és tőrüket előkapva támadták ellenségüket. A sötétség teljesen leszállt és az eső is elkezdett zuhogni, de még hogy! Valóságos függönyt vont a csatatérre, ötven lépésnyire alig lehetett szó szerint megkülönböztetni orkot az elftől... Lynn-ek pedig ez a rengeteg víz éppen kapóra jött! Eddig csak a megfelelő alkalomra várt, de most aktiválta erejét, mivel a sok víz úgymond végtelen muníciónak számított a számára. Vagy keményre fagyasztott jégcsapokat idézett elő, és azzal nyársalt fel vagy hét ork rohamosztagost egymás után, vagy lasszóként használta fel a vizet, és egy könnyed mozdulattal tekeredett több ork nyakára is, akiket később egy egyszerű rántással a levegőbe röpítette, majd testüket széttörve egy fának csapódtak. Az, hogy az orkok bevonultak az erdőbe nagy veszteségekkel járt, számuk közel ezerhez közelített, a futárok lóhalálába futottak vissza, hogy újságolják a hírt a tábornoknak. Persze, az elfek is igencsak megfogyatkoztak, alig voltak már négyszázan, bár Lynn segítségével igencsak esélyesek lettek a hatalmas túlerővel és a gőztankok ellen. Persze a hatalmas monstrumok folyamatosan tüzeltek, de olykor megesett, hogy többet öltek meg sajátjaik közül ilyen támadásokkal, mint az ellenséget, a rossz látási viszonyok rovására kockázatos volt tovább sortűz alá vonni az erdőt.

[Dermaglen]

A csata során mindkét fél egész szépen megfogyatkozott. Yargak generális az egyik tank parancsnoki kupolájából szemlélte az eseményeket. Elõtte kiterítve hevert egy kezdetleges térkép, és azon apró zászlócskák sorakoztak. Ahogy a tank tüzelt, némelyik ezek közül feldõlt. Yargak felállította egy részüket, a többit pedig félresöpörte. Ha a veszteségeket nézzük, mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett. Az elfek azonban jóval kevesebben voltak, így legalább háromszoros túlerõvel kellett most szembenézniük. A csatateret elborították az elf és az ork halottak, a zuhogó esõ, pedig nagyon rossz látási viszonyokat teremtett. A futárok lóhalálában érkeztek meg a tankokhoz, és a tartaléknak hagyott felderítõ századhoz. Mindegyik jelentett a saját csapatáról.
- Generális, az ágyúk a saját embereinket lövik halomra! – jelentette az egyik katona.
- Bizonyos, uram, hogy a tankok több saját veszteséget okoztak, mint ellenségeset! – mondta a másikuk láthatólag igazán dühösen.
- Rendben van, tankok, tüzet szüntess! – adta ki a parancsot. Tulajdonképpen már korábban megfogant ez a gondolat a fejében, de mostanáig habozott. Valószínûleg az elfeket valamennyire összezavarta ez a nagy robbantgatás, és leginkább ez volt a cél.
- Uram, Guron ezredes jelenti, hogy az emberi fele odaveszett… - kezdett bele mondandójába a következõ futár.
- Életüket áldozták az Ork Világbirodalom Császáráért! – felelte a generális, és már fordult volna a következõ futárhoz.
- Uram, az ezredes azt javasolja, hogy vonjuk vissza a csapatainkat, különben az elfek akár az elõnyükre is fordíthatják az erdõt.
Yargak gondolkozóba esett. Egy ork nem szokott visszavonulni. De ott maradni esztelenség lenne. A tanktól jobbra álló öt dobos felé fordult, akik egy hatalmas, két ork méretû dobnál várakoztak. Amennyiben a futárok még nem értek ide, és szükség van parancsokra, akkor itt adhatták ki õket. Yargak megvakart az állát, majd jobb kezével megtapogatta a két agyarát.
- Visszavonulót fújni! – kiáltotta a dobosok felé, akik zuhogó esõben elkezdték püfölni a dobot. A parancsnoki tank ágyúja az ég felé fordult, és a csövet egy speciális lövedék hagyta el. Az égbe érve ez felrobbant, és vörös fényt árasztott magából. A lövedék az egész eget megvilágította, és mintha az esõcseppek is vörösek lettek volna. Az ork katonák azonnal megértették a két jelzést, és sietve visszaindultak a táborba, minél hamarabb ki az erdõbõl. Némelyik ork még megpróbált gyorsan levágni egy elfet, és csak utána fogni menekülõre. A tankok ágyúi célra álltak, és azt a pontot kezdték lõni, ahol nemrég még orkok harcoltak. Yargak remélte, hogy a terve sikerrel jár, és az elfeket egy számukra elõnytelen terepen várhatja be.

[Kawazoe]

Lynn mindent megtett, amit csak tudott, de csak a közelében levő ellenfelekre koncentrált, nehogy az elfekben kárt tegyen. És nem csak a vízostort, vagy a hegyes jégdarabokkal való lövöldözést kedvelte... volt, hogy egy-egy ork válla mellett levő víztömegből éles jégpengét csinált, majd az ork másik válla felé mozdította azt, ezzel elérve, hogy többet ne érintkezzen az ork teste a fejével... ezen kívül persze még egyik kedvelt támadása a vízgőz volt, mellyel körbevette ellenfelét, majd megfagyasztotta a vízgőst, ezzel megfagyasztva áldozatát is... de leginkább "kedvelt" támadási formája az volt, amikor ordító ork rohant felé, ő pedig vizet vitt az ork száján keresztül annak tüdejébe, ahol jégtüskékké alakította a vizet...
Ám úgy látszik az elfek túl kevesen voltak, és érzékeiket is megzavarták az orkok által már megszokott ágyúdörgések és robbanások... Ám most, hogy az ork ágyúk elhallgattak, az elfek újra maradéktalanul kihasználták előnyeiket az erdőben. Az ellenség visszavonulása pedig a további terveknek kedvezett, igaz az időjárás miatt csak akkor vették észre az orkok visszavonulását, mikor felfigyeltek az ork dobok hangjára, a különös vörös fényre és persze magukra az orkokra.
- Lynn, ti'olan, majd foglalkozz a kinti szörnyekkel! Olean parancsnok, trealn! A többiek, nezarr! - ordította a jól védett toronyból az elöljáró az alatta harcoló Lynnek és a nem messze levő Oleannak, a hármas csapat parancsnokának, valamint a többi katonájának. A Lynnek adott parancs egy eddig nem sokat használt, de kitervelt parancs volt, mely szerint amint az orkok egy része elhagyta az erdőt, Lynn emeljen jégfalat az erdő szélére, és az így erdőben maradt orkokat az elfek lemészárolják, míg másik részük nem tud visszatérni segíteni bennrekedt társaiknak. Lynn megpróbált mindent megtenni, hogy amint körülbelül az orkok negyede elhagyja az erdőt, tüskés jégfalat emeljen, erre nem csak az esőt, de a talajvizet és a fák által tárolt vizet is hajlandó volt felhasználni (ha ezzel ki is szárít pár fát). A katonáknak adott "nezarr" parancs nem volt más, miszerint "az ellenség visszavonul, üldözzétek és irtsátok őket az erdő széléig", míg az Oleannak adott "trealn" parancs azt jelentette "szedjen össze egy 10 fős csapatot és küldje őket a hátországba, hogy kérjenek erősítést, és jelentsék a helyzetet".
Olean parancsnok gyorsan elindította a 10-es csapatot, a többi elf pedig immár íjaikat is teljesen kihasználva harcoltak a menekülő orkok ellen... maga Lynn már a toronyban volt, és várta, mikor emelheti fel a jégfalat... ezek után azt tervezte, hogy az erdőn kívül maradt orkokkal és persze a gépszörnyekkel ő fog foglalkozni, melyet elsősorban hegyes jégeső és a tankok alatt feltörő talajvíz formájában tervezett...

[Nemezis]

Az eső megállíthatatlanul esett, a sötétben kitűnően látszott a vörös fény, mely adott egy kis démoni érzést az egészhez, akinek volt ideje felpillantani az égre, a felhők eme vörös fényben olyanok voltak, mintha hatalmas, démoni szájak lettek volna, melyek vérre szomjazva tátják acsargó pofájukat, hogy elnyeljék az alattuk harcolókat. Az egyik ilyen „szájból” egy villám csapott le, valahol az erdő távolabbi szélén egy fába, mely recsegve dőlt ki, de mivel igen távol volt társaitól, illetve az eső is igen esett, nem okozott erdőtüzet.

Az orkoknak sikerült menekülésük közbe úgy húsz elfet megvágni, és azok közül heten halálos sérülésekkel rogytak össze. Nem volt idejük megünnepelni azoknak a sikerét, minden erejüket összeszedték, hogy rohanva minél gyorsabban kiérjenek az erdőből. Persze az elfek sem voltak restek, az orkok sarkában loholtak, olykor kardjaikkal hátba döfve egy-egy lényt, aki ettől holtan rogyott össze. Az orkok első tagjai már kezdték elhagyni az erdőt, a 1/B tankok lövései szabályos lyukakat robbantott az erdőbe, az első sorozat tizenöt elf halálát okozta. Az elfek száma így háromszáznyolcvan körüli értékre zuhant vissza, míg az orkok, akik a menekülés közben nem vesztettek sokat, még mindig ezeregyszázan voltak. Időközben úgy ekkor haladt kifelé az orkok egy negyede, Lynn összegyűjtötte energiáit, és erősen rákoncentrált varázslatára, illetve az erdő szélén lévő talajvízre, esőre, és a biztonság kedvéért a fákra is. Az első fasor közül igen sok fa elszáradt, de a terv kezdett beválni, mondjuk még így is sikerült az orkok felének meglógni, még mielőtt a fal megemelkedett. Egész pontosan előbb csak a talapzat alakult ki, amelyet az orkok még át tudtak ugorni, tréningüknek hála, ám közel ötven ork, akik túl későn szökelltek, vagy túl kicsit, azok beleakadtak a fal tüskéibe, és ordítva próbáltak szabadulni, de a fal gyors ütemben emelkedett, akiknek sikerült lefejteniük magukat, azok igen magasról zuhantak le, körülbelül hetven métert, így az esésük után minden csontjuk eltört... Az erdőben rekedt orkok első sorát felnyársalta úgyszintén a fal tüskéi, mivel megtorpantak ugyan, de mögöttük jövő társaik letiporták, vagy belelökték a falba őket, így csupán négyszáz ork maradt a közel azonos számú elfek ellen... csakhogy az elfek sokkalta jobb harcosoknak számítottak, főleg azért is, mert hazai terepen küzdhettek, illetve moráljuk is igencsak megnőtt, amikor megpillantották a kétségbeesett orkokat, akik ottmaradtak. Persze, az orkok parancsnokai azonnal támadást rendelt el, de túl késő volt... csupán harminc elf esett el, ám az orkok mind egy szálig, akik a fal belső részén ragadtak.

A szerencsés menekültek pedig nem sokáig örülhettek, hogy megúszták, mivel azonnal hegyes jégesőzápor fogadta őket, így a megmaradt, durván hatszáz orkból kétszázhúsz sérült meg súlyosan, és hatvanan voltak, akik odavesztek. Lynn pedig a gépszörnyeket sem kímélte, ugyan felhasznált lelkéből csupán annyi futotta, hogy két tankot intézhessen el. Az egyiket a feltörő, hatalmas jégcsappá változtatott talajvízzel intézte el, a tankot pont a közepén szúrta át, és hatvanhét méter magasra emelte fel, a jégcsap teteje csupa vér és belsőség volt, mely az ork utászok és parancsnokból származott, akik a tankban tartózkodtak. A másik tank, mely közvetlen Yargak-tól balra helyezkedett el, gejzírként lövellt fel a talajvíz, olyan erővel, hogy majdhogynem a fellegekig repítette a tankot, mely többször is megperdülve a levegőben zuhant a messzeségbe, és valahol a támadó sereg háta mögött landolt, közel egy kilométer távolságban... ám a tank szétzúzódott, és pár perc múlva fel is robbant, mivel a gőzmotor megsérült, és a nyomás szétrepesztette, csupán két ork tudott még időben megmenekülni.

Az elöljáró által háttérországba küldött tíz katonája szélsebesen indult útnak, de még így is csak másnap reggel érhettek el, és körülbelül a következő nap estére tudnának valakiket is mozgósítani, de a várható csapatok száma olyan ezer elf erdőjáró lehetséges. Az orkok már nehezebb helyzetben vannak, mivel legközelebbi ork helyőrségük két napra van innen, mivel úgy indultak útnak, hogy győzelmük biztos lett volna... ám ez a különös lény, aki az elfek oldalán vett részt, roppant veszélyesnek tűnt, már így is két tankot semmisített meg... az orkok igencsak szorult helyzetbe kerültek. Mondjuk a fal, amit Lynn teremtett, igen masszív, ám pár jól irányzott lövéstől összedőlne, vagy ha maga a lény - az Álomjáró - önmaga le nem rombolná azt. Ha senki sem bántja a falat, körülbelül két napig áll sértetlenül...

[Dermaglen]

Yargak dühösen nézett az elõtte lévõ erdõre. Pontosabban arra a helyre, ahol nemrég az erdõ volt. Errõl eszébe jutott egy régi ork közmondás: nem látni a gigantikus jégfaltól az erdõt. Biztos, hogy pontosan így volt? Mindenestre most ez járt a fejében. Ha nem most szenvedte volna el élete legnagyobb vereségét, akkor még meg is dicsérné az elfeket. Az elfek kifáradtak, azonban az õ katonái sem frissek már. Talán ha indít még egy rohamot… Gondolkodását egy futár zavarta meg.
- Uram, a kémek szerint egy újabb elf ezred tart errefelé – szólalt meg, miközben kapkodva vette a levegõt. Bizonyára sokat futhatott egy huzamban. Az esõ még mindig esett, de már nem olyan hevesen, mint pár órája.
- Mikorra érnek ide? – kérdezett vissza, miközben megpróbált nyugalmat erõltetni magára. Ha már õ sem magabiztos, akkor a katonái maradék harci kedve is elszáll.
- Nem tudjuk uram, azonban úgy gondoljuk, hogy órák kérdése, uram! – felelte, azonban rögtön megijedt a generális gyilkos tekintetétõl. Csakugyan félelmetesen nézett a szerencsétlen futárra. Pont ez a válasz volt az, amit hallani sem szeretett volna. De nincs mit tenni. Ideje visszavonulót fújni. Ha idõben elindulnak, behozhatatlan elõnyre tesznek szert az elfek elõtt. Az égen lévõ piros fény végleg elhalványult, így az égben lévõ gyilkos ragadozószájak is eltûntek, és a jégfal is visszanyerte az eredeti színét. Habár a teteje továbbra is vörös maradt. Nem kérdéses, hogy miért.
- Minden tanknak! Szétlõni a jégfal legtetejét! – a mostanra már izzó, felhevült ágyúk újra célra álltak, és tüzeltek. A jégfalba csapódó lövedékek hatalmas jégszilánkokat szakítottak ki,és azok egyenesen az erdõ irányába hullottak. Pár perc után az ágyúk elnémultak, és Yargak elégedetten bólintott. Bár nem látta az erdõt, biztos volt benne, hogy ezek a szilánkok párat megöltek közülük és párat meg is sebesítettek. A csata így tulajdonképpeni gyõztes nélkül zárult. Mindkét félnek hatalmas veszteségei voltak, és így senki sem ért el különösebb elõnyt. A tankok idõközben megfordultak, és maximális sebességre kapcsolva indultak a katonák után. Habár a csúcssebességet csak 8 óráig képesek tartani, ez pontosan elegendõ ahhoz, hogy az elfeket végleg lerázzák. Hiszen bármerre mehetnek, és mostanra valószínûleg a következõ 7. Hadsereg hatezer katonája is elindult feléjük, hogy a meghódított területen bezúdulva feldúlják az országot. Nos a Császár nem lesz elragadtatva. Vagy bányába küldik, vagy ott helyben lenyakazzák, de az is lehet, hogy csak egy eldugott faluba küldik katonának. Azonban õ mindenképp rosszul jár. Ahogy távoldott a jégfal, még utoljára tisztelgett egyet a halott katonának, majd elõre fordult, és a figyelte a maradék sereg elgyötört menetelését.

[Kawazoe]

Hát sikerült a terv... a túlerőben levő ork hadsereget végül annyira meggyengítették, hogy az erdőbe minden bizonnyal vissza se tudott volna térni. Ám a jégfaltól nem igazán lehetett látni a kint zajló dolgokat, így Lynn elvégezte az "utolsó simításokat" a jégfalon: a belső tüskéket mind leolvasztotta, a külsőket pedig vízgőz felhasználásával megpróbálta minél messzebb kilőni.
Ekkor csapódtak be a falba az ork lövedékek... a fal alatt tartózkodó elfek mind megpróbáltak minél messzebb futni a faltól.
Mikor Lynn végzett a dolgaival, és a maradék orkot is levadászták az erdőn belül, valamint a robbanások is elhallgattak, az elöljáró a lányhoz fordult, aki végülis eldöntötte a csata kimenetelét:
- Lynn, ezúttal is köszönettel tartozom, de még nem pihenhetünk, az orkok még mindig itt lehetnek a fal másik oldalán és lehet erősítést is kaptak. Ezért megkérnélek, hogy amint megérkezik a mi erősítésünk, bontsd le a falat.
- Rendben elöljáró, ám úgy hiszem ma jött el a nap, hogy elmondjam, tovább kell állnom... még megvárom, hogy megérkezzen az erősítés, lebontom a falat, egy éjszakát még itt töltök, majd elindulok újabb vándorutamra.
Ezek után a beszélgetés tárgya nem volt más, minthogy az elöljáró megpróbálta rábeszélni Lynn-t, hogy maradjon, de a lány kérlelhetetlen volt.
Lennt az elfek végül ünneplés helyett a halottak eltakarításába fogtak, és azok rövid meggyászolásába.

Nem tudták, hogy az orkok visszatérnek-e, vagy nem, de másnap estére megérkezik majd az erősítés, Lynn lebontja a falat, egy éjszakát még itt tölt, majd távozik... azt Lynnen kívül senki sem tudta, hogy néhány elf, akik a lány közelében fognak aludni azon az utolsó éjszakán, nem fogják túlélni azt az álmukat...