Novellák

[Kawazoe]

Kisebb-nagyobb szerzemények, ha unatkoznál.

[Nemezis]

Alternate City
avagy a gengszter dráma

Szereposztás:

Kawazoe: A bölcs, ám véreskezű Keresztapa, a Don Intellektuel család feje, Nemezis apja.
Ildor: Ifjú gengszter, aki ki akar szállni a családból... a dupla, félautomata colt pisztolyok a kedvencei, jelenleg Gnarog és Nemezis társa.
Gnarog: Gengszter, Ildor és Nemezis társa, a Thompson M1A1, és társnőjének a szerelmese, illetve titkos tagja a Vikingek nevezetű, kisebb motorosbandának.
Nemezis: Fiatal lánygengszter, kit gyermekkorától a gyilkolásra és a gengszterlétre nevelték. Kedvenc fegyvere a .44-es MAGNUM Revolver, édesapja Kawazoe Keresztapa.
Névtelen: ? ? ?
Shua: A Szamuráj. A messzi Japánból érkezett, Kawazoe ottani Yakuza kapcsolataiból adódóan „szerezte” őt meg. Ildor pótlására választották be, hogy semmi se rontsa a korábbi csapat megmaradt tagjainak összképét. Nem használ lőfegyvert, csak harcművészeti technikáját a Hiten Mitsurugi stílusban, illetve katana-ját. Kawazoe még nem tudja, de Shua valójában nagy terveget szövöget, amelynek Alternate City elnyomott Yakuza-i is nagy szerephez fognak jutni.
Dermaglen: Az Orosz. Kawazoe mellett a második leghatalmasabb személy Alternate Cityben, vezetője az Orkok nevű bandának, illetve több, kisebb bűnbanda mögé rejtőzik, akikkel a piszkosmunkát végezteti el, de ha nagyon elharapózik a helyzet, akkor az ő bandája is közbelép.
Clanas: A Barbár. A Vikingek motorosbandájának a vezetője, noha hatalma nem valami nagy, de csapata lelkes. Megnyerte magának Kawazoe legerősebb gengsztertriója közül Gnarog-ot, terveiben szerepel, hogy ő lesz az új Keresztapa.

Helyszín és alapsztori:

Alternate City, egy 1930-40-es évekbeli, amerikai nagyváros hangulatát idéző, bűnözők által uralt város. Vezető mindennek Kawazoe Keresztapa, egy klasszikus olasz maffia főnöke, melynek családja, a Don Intellektuel tartja fent a rendet. Legerősebb csapata a Mester Hármas, melynek tagjai Ildor, Gnarog és Nemezis. Ők hárman képesek egész seregnyi bűnözőt elintézni, mondhatni Kawazoe csak rájuk támaszkodik... de semmi sem maradhat örökké ilyen „idilli”, mivel a Mester Hármas már nem annyira jó Ildor bizonytalansága miatt, és ezt a város második legnagyobb bűnbandájának feje, Dermaglen nyomban ki is használja, és radikális lépéseket tesz a város uralmáért folytatott harcokban...

Első fejezet
avagy Pengék és pisztolyok

- Csapos! Még egy rekesz sört, de nyomban! - üvöltötte egy részeg Warg bandatag a pult felé, aki fenyegetően rázta meg Thompson géppisztolyát. A roppant magas és cingár csapos kapkodóan lebukott, majd máris előhozott egy újabb rekesz sört a tagoknak, akik asztala körül hullák fetrengtek, a kocsma távolabbi zugaiban, meghunyászkodva maradt néhány részeg vendég, akik nem tudták elmenekülni. A Warg bandatagok röhögtek, böfögtek, és ugratták egymást, nevüket bőrkabátjukról, melynek hátára egy habzószájú farkas képét festették mindegyik hátára, ez volt a banda megkülönböztető jellege. Noha abban is hasonlítottak, hogy hajuk zsíros volt é hosszú, fogazataik pedig igencsak hiányosak voltak... noha ez inkább trehány életmódjuk miatt volt, mintsem céltudatos megkülönböztetés miatt. A tíz fős banda nagyban kortyolta a sörét, ám hirtelen az ajtó kicsapódása, majd a fegyverek oly jellegzetes kibiztosításának hangja zökkentette ki az összes tagot, elkerekedett szemmel kapták kezükbe mellettük lévő fegyvereiket, de már késő volt. Colt, Thompson és egy Revolver torkolattüzébe kerültek, az első sorozat alatt a tízből négyet halálos seb érte, de a tagok viszonozták a tüzet... ám támadóik ügyesek voltak, nyomban egy asztal mögé ugrottak, amit felborítva menedékbe vonultak... természetesen a Warg banditák sem voltak restek, holtjaikat félrelökték, asztalukat felborították, majd fedezékükből kihajolva lőttek ellenségük felé... Csakhamar felismerték támadóikban a Mester Hármast, fegyverzetükből és egységes, szürke, függőlegesen csíkos öltönyükről, és hasonló mintás kalapjukról. Tudták, hogy sorsuk meg van pecsételve, de nem hagyták magukat... akár itt halnak meg, csak ne kelljen szörnyű vezetőjük elé kerülniük.

- Húúúú! - kurjantotta Gnarog, ahogy M1A1-es géppisztolyával sorozta a Warg-okat, majd még mielőtt eltalálták volna őt, máris az asztal rejteke mögé guggolt vissza. Ott volt két társa vele, Ildor, aki Coltjaival lövöldözött és Nemezis, aki kicsiny termete ellenére azt a nehéz, .44-es Revolvert használta.
- Na, megint harcolunk... de jó – morogta Ildor, ahogy egykedvűen viszonozta a tüzet, ám egyhamar asztalt kellett váltaniuk, mivel ezek a bári asztalok nem nagyon strapabíróak. Kiugorva rejtekükből folyamatos tűz alatt tartották a banditákat, de közben három, különböző asztal rejteke mögé vonultak, hogy jobban sorozzák a Warg-okat. Az ellenfél bandatagok pedig akárcsak olvastak volna a gondolatukban, az időközben hat tagra csökkent csapatuk, szintúgy taktikusan próbáltak elhelyezkedni... noha a Mester Hármas elől nem sokáig futhattak el, jó, ha az összes tag, egy, vagy két asztal mögé el tudtak rejtőzni sérülés nélkül.
- Mostanában olyan gyászhuszár vagy Ildor... megint dobott egy csaj? – mondta vihogva Nemezis, miközben egy újabb bandatag fejét lékelte meg nagy kaliberű Revolverével.
- Á, úgysem értenéd... főleg te, aki ilyen elmaradott fegyverekkel használ, mint az a hatlövetű.
- Mi a gond a Revolverrel?
- Csak az, hogy lassú, ormótlan, és kevés töltény fér bele... semmi esélye nem lenne, ha az én Coltjaimmal kerülne szembe – élcelődött Ildor, közben még kettő tagot lőtt le két pisztolyával. A Warg-ok már csak hárman voltak, egyre ritkábban dugták ki fejüket, és fokozatosan hátráltak az ablakok felé, de a Mester Hármast ez elkerülte... éppen másról vitáztak.
- Na persze, még hogy semmi esélye sem lenne... elő sem tudnád kapni azt a két kis légypiszkot, mikor lerobbantanám a kicsikémmel azt a lufifejed!
- Már mindennel gondod van? Előbb az a gondod, hogy gyászhuszár vagyok, most meg a fejemmel van problémád. Csupa öröm lesz titeket itt hagyni...
- Ezt hogy érted? - értetlenkedett Nemezis, miközben fegyverét töltötte újra, és nem figyelt fel arra a bandatagra, aki már majdnem kiugrott az ablakon, de Gnarog még időben levadászta Thompson-jával.
- Hát nem tudom srácok, de szerintem a Thompson-nál nincs jobb...
- Pofa be, Gnarog! - kiáltotta egyszerre Ildor és Nemezis, majd ismét egymásra tekintettek. Nemezis aranyszemei értetlenkedve meredt Ildor arrogáns tekintetébe.
- Már fölösleges ezt rejtegetnem előttetek... itt hagyom a családot, meg ezt az egész baromságot, és visszavonulok.
- De ezt nem teheted! - kiáltotta Nemezis, és lepuffantott még egy bandatagot, aki pimasz módon a főbejárat felé sunnyogott, a Revolver golyója átszakította mellkasát, és egyenesen a pult felé szállt, szétrobbantva egy vodkás üveget, melynek darabjai és tartalma a rettegve kuporodó kocsmárosra folyt.
- Márpedig megteszem és egyikőtök sem állíthat meg! Még elvégzem ezt a melót, de már pénzt nem fogok érte kérni, pusztán azért vagyok itt, mert barátaim vagytok.
- Hát ilyen barát nekem nem kell, aki hozzád hasonlóan otthagyja a családot és társait, akiknek szüksége van rád. Egy mocskos tahó vagy!
- Te meg egy ribanc – förmedt vissza Ildor, közben teljesen megfeledkezve arról, hogy tűzharcban vannak egy bandataggal, előlépdelt rejtekéből és Nemezis felé tartott. Nemezist sem érdekelte a helyzet, állta Ildor dühös tekintetét, ő is felállt rejtekéből, és közeledett a férfi felé. Egymás elé álltak, szemük kereszttüzében már-már tüzek szikrái pattogzottak, Gnarog pedig féltékenyen nézte mindezt... Nemezist magának akarta, a két társát viszont így látva olyan érzést keltett benne, mintha egy szerelemes pár veszekedne, grimaszolva szorongatta fegyverét. A megilletődött, utolsó Warg tag pedig nyomban ledobta géppisztolyát, és kiugrott a kocsma zárt ablakán. Az üvegcsörömpölésre nyomban felkapta fejét a Mester Hármas, mindhárman a törött ablakra meredtek.
- A fenébe! - mondták majdhogynem egyszerre, szaladva az ablakhoz, és kilestek rajta, hátha még látják a tagot... de az már teljesen eltűnt a sikátorok rejtekében.
- Baromi jó... na jó, akkor én mentem... Elegem volt az egészből! - mérgelődött Ildor, majd szintúgy kiugorva az ablakon, ment egyenesen a feje után.
- Ildor várj! - kiáltotta Nemezis, és már ő is ment volna a férfi után, de Gnarog megfogta a lány vállát, és erősen magához szorította.
- Nemezis... ő érte már semmit sem tehetünk.
Ezt a lány is jól tudta, és szomorúan beletemette Gnarog testébe az arcát, a gengszter pedig kaján mosollyal örült helyzetének és annak, hogy végre nincs már Ildor, aki riválisa lehet a Nemezissel eltervezett párkapcsolatában. Kezének nem tudott parancsolni, lassan a lány fenekére csúszott és élvezettel markolászta azt, de Nemezist most korántsem ez érdekelte... hogy mondhatta mindezt el apjának, és mi lesz nyerő csapatukkal Ildor nélkül?

- Megszökött?! - ordította dühöngve Kawazoe, amint nagy, foteljében szivarozott – majdhogynem le is nyelte szivarját meglepődöttségében -, ám a Mester Hármas megmaradt két, meghunyászkodó látványa bizonyított afelől őt, hogy Ildor bizony már nem tagja a családnak. Egyáltalán nem érdekelte az a tény, hogy egy Warg meglógott... előbb-utóbb úgy is elintézik mindegyiket, de hogy legjobb csapata közül egy valaki meglépett, és ráadásul büntetlenül, azzal nemhogy csorba esett a jó hírén, de még a Mester Hármas is szétesett... enyhe túlzással, legalábbis. Kawazoe irodájában félhomály honolt, noha kint verőfényesen sütött a nap, ám a reluxának köszönhetően csak igen kevés fény jött be a szobába. A tíz emeletes épület legtetején volt Kawazoe lakosztálya, a házat pedig azonkívül, hogy maffiózók védték, egyben ez is volt lakuk... egész pontosan Alternate City ezen körzetét csakis a Don Intellektuel emberei lakták. Kawazoe szobáját tömérdek könyvszekrények foglalták el, melyek roskadoztak a könyvektől. A szoba közepén volt Kawazoe íróasztala, melyen különféle szerződések, jelentések és egy telefon mellett egy detektívregény is jelen volt. Kawazoe, ki szintén olyan mintás öltönyben volt, mint a Mester Hármas, elgondolkodva süppedt bele bőrfoteljébe, átgondolva mindazt, amit lánya és gengsztere elmesélt.
- A hiányt pótolni kell mindenképp... - morfondírozott hangosan, közben malmozott ujjaival. - és Ildor tette sem maradhat büntetlenül. Ám ameddig a Mester Hármas... hogy is mondjam... nem teljes, addig ti ketten kimenőt kaptok, pihenjétek ki az elmúltak minden fáradalmát, mert utána csakis Ildor keresésére fogtok indulni az ÚJ társatokkal, ha persze, nem jön közbe valami más.
- Értettem, Kawazoe úr – mondta Nemezis, mélyen meghajolva apja előtt, majd Gnarog is ugyanezt téve, hátráltak egy lépést, és elhagyták Kawazoe irodáját. A Keresztapa mélyet sóhajtott, kiadva felgyülemlett haragját, majd gondterhelten telefonjához nyúlt, és lassan egy számot tárcsázott.
- Ilyen helyzetekben radikális megoldásokra van szükség – mormogta magának, miközben kicsöngött a telefon.

Gnarog és Nemezis beszálltak a liftbe. Ennek Gnarog nagyon örült, hiszen ez olyan helyzet volt, amikor csakis kettesben voltak a lánnyal, senki sem zavarhatta meg. Pláne azért is, mert nem volt velük Ildor.
- Nemezis, nem lenne kedved szabadidődet velem tölteni – kezdett bele Gnarog kaján mosollyal, mikor a liftajtók összezárultak – mondjuk meghívhatlak ebédelni, esetleg megnézhetünk egy filmet... mit szólsz hozzá?
- Bocs Gnarog... de más dolgom van, amit nem hagyhatok elintézetlenül – motyogta a lány, ám valójában nem akart semmi mást csinálni, csak venni egy jó forró fürdőt és feküdni ágyában és gondolkodni a történteken. Minden, ami történt, túl hirtelen volt neki ahhoz, hogy egyáltalán eleddig elgondolkodjon rajtuk. Miért hagyta őket ott Ildor, és mi lesz most a Mester Hármassal nélküle? Nemezis megnyomta a hatodik emelet gombját, ugyanis ott volt az ő lakosztálya, pontosan ugyanazon a szinten volt Gnarog-é és Ildor-é is, ám a férfi beletörődően a földszint gombját nyomta meg.
- Sebaj... akkor majd egyedül töltöm a szabadidőmet... magányosan, elárvultan... Majd alkoholba fojtom bánatom, és részegen ott rohadok meg a bárban, mivel az egyetlen társam csak a nagy büdös...
- Viszlát Gnarog – szakította félbe Nemezis szenvtelen hangnemben Gnarog önsajnálkozását, mikor az ő emeletén állt meg a lift, és épphogy elkezdett kinyílni az ajtó, a lány máris átsurrant rajta.
- De azért tudd, hogy én továbbra is feltétel nélkül szeretlek! - kiáltotta a lány után Gnarog, ám helyette egy öblös férfihang válaszolt, hogy „fogja be a száját”, Nemezis pedig szótlanul vette elő kulcsát, és már be is ment a szobájába. Gnarog beletörődően ingatta a fejét, majd gyorsan vissza is húzta azt, mert a liftajtó éppen zárult. A férfi sokszor ábrándozott arról, hogy egyszer bemehet Nemezis szobájába, és ott... viszont ez csak hiú ábránd. Már csak egyet akart... bemenni a Bathory csehóba, ahol hallgathatja kedvenc slágereit a zenegépből, miközben estig vedeli a sört.

- Szóvál a Méster Hármás megszűnt lítezni? - kérdezte a nagy bőrszékben elterpeszkedő alak, kinek arcát sötét árnyak takarták el, csupán hatalmas, izmos teste volt látható, melyet barna, hosszú bőrkabáttal és fehér inggel burkolt be, a kabát nyakszegélyén pedig egy vörös csillagdísz volt látható. A Sötét szobában csupán az asztalon gyertya, és a féltérdre rogyó bandatag feletti lámpa adott némi gyér fényt a szobához. Senki sem tudta pontosan, hogy miért volt így, egyesek szerint az Orosz, az Orkok vezére jobban tudott a teendőire koncentrálni... illetve adott is az egész teremhez egy baljóslatú atmoszférát.
- N-nos nem egészen, csak az egyik tag szállt ki a buliból, főnök. De biztos vagyok benne, hogy soha többé...
- Élíg! Fölösleges dumálást utálok hállgatni! Csakís a línyeg számít! De mível közölni jó hírt, nem büntétni meg tíged! Eríggy, mert még meggondolni mágám!
A támadás során életben maradt Warg tag hajbókolva kotródott ki a hatalmas, gyéren világított szobából. A sötét árnyak rejtekében az Orosz elmosolyodott, majd előrébb hajolva láthatóvá vált tar kopasz feje, arcán megannyi seb díszelgett.
- Remílem jól fígyelni mindárrá, amit a tökkelütött bárom mondott! Kíszen álltok, elvtársaim?
- Készen, ó nagy vezérünk – üvöltötte megannyi férfi és női hang az árnyak közül. Mind a veszélyes Orkok bandatagjai voltak, különleges képzést kaptak fegyverhasználat terén,. És ami a legfontosabb... roppant őrültek voltak mindannyian! Az árnya között egy másik személy is lapult az Orkokon kívül, és óvatosan somfordált kifelé a főajtón, miközben az Orosz az emberei kántáló válaszában „fürdött”. Hamarosan Alternate Cityt kegyetlen bandaháború fog végigsöpörni, és ha az Orosz elképzelései helyesek, pár nap alatt már ő fogja a város legnagyobb alvilági személyi posztját elnyerni.

Gnarog barátjával, Clanas-al üldögélt a Bathory nevezetű bárban, ahogy a rádióból a lassú, fájdalmas Blues szám szólt.
- Szóval nehéz az élet, kedves barátom... - mondta beletörődően Gnarog, ahogy egy húzásra megitta a megmaradt sört üvegéből, aztán hangosan a pultra tette.
- Ugyan már, mit csüggedsz itt egy nő miatt, miközben te is tudod, hogy száz másikat is megkaphatod, ha úgy akarod! Te vagy a Mester Hármas főereje, nélküled senkik lennének!
- Clanas, szavaid meghatóak... de nem értheted. Nemezis a mindenem... én... más nőre képtelen vagyok akár rá is nézni. Az enyémnek kell lennie, felfogtad?! - fakadt ki részegen Gnarog, de Clanas csak nevetett ezen, jól hátba is vágta barátját, aki úgy érezte, hogy most dobja ki a taccsot.
- Különben is... olyan, hogy Mester Hármas már nem is létezik...
- Miről beszélsz – csillant fel hirtelen Clanas szeme, ám Gnarog csak a pultra feküdve sóhajtozott. Clanas száját harapdálta idegességében, de nyomban a jókedv álcáját erőltette magára, majd puhatolózva kérdezgetni kezdte.
- Mármint miről beszélsz, kedves barátom! Hát a Mester Hármas a Don Intellektuel gyöngyszeme, még viccnek is rossz olyasmit feltételezni, hogy nincs többé...
- Márpedig hidd csak el! - mordult fel Gnarog, majd a mellette lévő szerencsétlen flótás sörét emelte el és elkezdte torkán legurítani. A meglopott ember, látva a férfi öltönyét, azonnal el is kotródott, félve a maffia megtorlásától, ha most akadékoskodna. Miután befejezte Gnarog az ivást, egy hangos böffentés után folytatta: - A Mester Hármas már nem létezik... otthagyott minket... Ildor, AZ A SZEMÉT DÖG!
Dühében Gnarog a földhöz csapta sörösüvegét, amire mindenki felkapta a fejét. Hosszú ideig csak a Hobbit Blues zenészének hangja szólt, még Clanas is megrémülve tapasztalta mindezt.
- Oké, oké, nincs itt semmi látnivaló, mindenki folytassa azt, amit eddig is csinált! - kiáltotta a vendégeknek Clanas, majd felnyalábolta Gnarog-ot, aki már egyre rosszabb bőrben volt.
- Na, barátom, most szépen hazaviszlek, majd reggel pedig visszamehetsz a családodhoz... rendben? - kérdezte kedvesen Clanas, de Gnarog csak kómásan rázta a fejét, nem is értve a szavakat, szája is feldagadt a rengeteg alkoholtól, amit a nap folyamán fogyasztott. Clanas, aki igencsak jól bírta az alkoholt, de még ha részeg is volt, még úgy is kiválóan tudott motorozni... hiszen egy motorosbanda főnöke volt, a Vikingeké, és annyiszor rótta Alternate City utcáit, hogy akár bekötött szemmel is tudott volna motorozni... de ilyen hülyeségekre azért mégsem lett volna hajlandó. Nagy Nehezen felültette Gnarog-ot nagy motorjába, majd ő is beszállt a „nyeregbe”, aztán gázt adva neki elindultak a sötét, városi éjszakába...

Nemezis, mikor Gnarog-tól elvállt, nem fürdött le és feküdt ágyába nyomban, hanem csak átvette hétköznapi ruháját, egy egyrészes, fodros szoknyájú ruhácskát, majd egy hosszú sétát tett a parkban Miyamoto Musashi társaságában... ő volt a kedvenc írója, aki különféle történeteket írt szamurájokról, harcművészekről és különféle természetfeletti dolgokról. Nemezis bolondult az ilyesmiért, mindig is arról álmodozott, hogy egyszer ő is egy ilyen világban találja magát, ahol olyan lehet, amilyen akar... nem pedig egy apja által megálmodott világban gyilkos. Tehát a parkban töltött séta és a sötétedésig olvasás után került ismét vissza a lakóparkba, majd amint felért szobájában, levetkőzött, és lezuhanyzott. Azt sem kapkodta el, sokig folyatta a forró vizet, végigáztatva testét, mintha ezzel elmosta volna a gondokat és bajokat is. Persze, ekkor is azok az emlékek jutotta eszébe, mikor még a kis csapat megvolt. Gnarog, Ildor és ő. Amikor nem öltek, akkor általában együtt „lógtak”, szinte testvérként élték életüket. Ám Ildor másképp látta úgy tűnik mindezt, ő inkább a maga útját választotta... Nemezis jobban szerette volna, ha Ildor nem ment volna el, de hát ki ő, aki csak úgy megszabja mások sorsát? Mondjuk az a tény roppant bántotta, hogy ha újból találkozik Ildor-ra, akkor már esküdt ellenségnek számítottak... és jól tudta, hogy mire képes a férfi harc közben. Befejezte a zuhanyzást, fehér törülközővel törölte végig karcsú testét, majd kilépve fürdőszobájából egyenesen hálószobája felé vette az irányt. Ahogy törölgette magát, hirtelen megcsörrent a telefonja. Nem kerített a lány neki nagy feneket a dolognak, valószínűnek tartotta, hogy apja telefonál neki, ezért lassú léptekkel elindult a telefonja felé, majd felemelte a kagylót.
- Tessék, ki az?
- Hogy milyen szép a hangod – szólt bele egy ismeretlen, férfi hang, amitől Nemezist kirázta a hideg.
- Ki maga? És honnan tudja a telefonszámom? Apa... vagyis, a Keresztapának dolgozik? - Nemezis hangja ugyan higgadt volt, noha a lány lelke mélyén nagyon ideges volt. Idegessége csak tovább nőtt, mikor az idegen felkacagott a vonal túlsó felén, ekkor már nem bírta tovább a lány, kifakadva válaszolt: - Mit nevet annyira?
- Elnézést, kisasszony... csak olyan vicces a helyzet. Beszélni szeretnék magával...
- Egy vadidegennel? Figyeljen, ha csak szórakozik velem...
- Juj, de félelmetes, a kiscica karma éles... Miau, purr – a férfi élvezte helyzetet, ám Nemezis egyre dühösebb volt, már éppen csapta volna le a kagylót, mikor a férfi komolyabb hangnemben hozzátette: - A nevem most nem fontos... hívjon csak ezentúl Névtelennek... és a Don Intellektuel elleni háborúról akarok beszélni.
Nemezis elhallgatott, elgondolkodott a helyzeten. Most tényleg csak betyárkodik valaki vele, és hamarosan elkezdődik, a „na, mi van rajtad” duma, ám ami a családról szólt, azt mindig halálosan komoly szokott lenni.
- Hallgatom... miről akar velem beszélni – kezdett bele Nemezis diplomatikusan, megpróbált minél nyugodtabb és érdektelennek hangzani. Ha a férfi zsarolni akarja, akkor hagyja az egészet akkor az információkért bármit el fog fogadni...

Kawazoe az esti, városi fényeket vizsgálta ablakán keresztül. Nézte, ahogy a sok autó és motor elhajt a ház előtt, nézte, ahogy a szomszédos épületekben még mindig világítanak a fények, pedig lassan már éjfél volt. Elmélkedett, hiszen most telefonált régi barátjának, azzal az ürüggyel, hogy most nagy segítséget kérne, s az ügy roppant fontos. Noha ez a barátja igen messze lakott, nem bízott abban, hogy egy hét múlva ideérne a Mester Hármas új tagja... kopogtattak az ajtaján, Kawazoe ismét visszazökkent gondolataiból a való életbe.
- Jöjjön be! - mondta A Keresztapa tiszteletparancsoló hangon. Azon nyomban egy maffiatagja nyitott be, aki kihúzva magát megállt Kawazoe előtt.
- Tisztelt Keresztapa. Egy különös férfi kíván a színed elé járulni. Állítása szerint sürgős dologról van szó.
- Ilyen hamar ideért volna – álmélkodott Kawazoe, majd látva embere értetlenkedését, hangosabban hozzátette: - Küldje csak!
Az őr el, majd hamarosan egy magas férfi lépett be az ajtón. Izmos volt, noha nem olyan izompacsirta, mint Gnarog. Különös ruhában érkezett, nadrágja buggyos volt, és szárban vastag, olyan volt, mint egy szoknya. Felsője alatt, mely szintén igencsak bő volt, nem hordott semmiféle másfajta inget. Fekete haja lófarokba volt kötve, illetve kicsiny, fekete bajusz nőtt az orra alatt. Bal kezében egy selyembe bugyolált valami volt... Kawazoe azt botnak hitte.
- Üdvözletem, miszter...
- A nevem Shua – kezdett bele a férfi, majd mélyen meghajolt a Keresztapa előtt, és amint ezt megtette, ugyanabban a monoton hangnemben folytatta: - Kurosawa küldött, állítása szerint fontos dologról van szó...
- Valóban így van – kezdett bele Kawazoe, majd érdeklődve újból végignézett a férfin – de hogy került ide ilyen gyorsan... és nem is hozott magával semmiféle fegyvert? Nem fél attól, hogy megtámadták volna idefele jövet?
- Tisztelt uram, Kurosawa-sama szavára egy különleges géppel érkeztem, ami a fellegek között suhan... és nem kell semmitől sem félnie Keresztapa-sama. Megvannak a képességeim ahhoz, hogy megvédjem magamat... esetleg tartsak egy bemutatót?
- Nem szükséges – kezdett bele barátságos hangon Kawazoe, mikor a férfi rideg komolysággal nyúlt a selyembe bugyolált botja felé: - Az a fő, hogy ilyen hamar megérkezett! A lányom imádni fogja magát, egyszerűen bolondul a maguk kultúrájáért, a másik társával majd valahogy ki fognak jönni, ez biztos.
Kawazoe utolsó mondatát egy tréfás kacsintással fejezte be, amitől még a hidegvérű japán arca is kisimult, és haloványan elmosolyodott.
- Ami még lényeges... van hol aludnia? Mert van egy teljesen megüresedett szobánk, ahol ezentúl addig lakhat, ameddig csak akar!
- Elfogadom a megtiszteltetést, Keresztapa-sama... a maga nagylelkűsége boldogsággal tölti el a szívemet! - mondta továbbra is egykedvűséggel Shua, és ismét mélyen meghajolt, majd Kawazoe egy mosollyal az arcán belekotort a zsebébe, és odadobta Ildor megüresedett szobájának kulcsmásolatát. Shua villámgyorsasággal kapta el a kulcsot, tőle egy jó lépésnyire a levegőben, amit Kawazoe elismerően meg is tapsolta.
- A szobája a hatodik emeleten van és a harminckettes szoba az öné... pont a lányom mellett! De előre szólok, ha hosszú életű akarsz maradni, akkor nehogy leselkedj pici lányom szobájába, mert megjárod!
Kawazoe jót nevetett ezen, de Shua savanyú képpel bólintott, majd egy lépést hátrált, ismét mélyen meghajolt, aztán sarkon fordulva indult szobája felé. Kawazoe alig várta, hogy halljon a férfi akciójáról, és már lelki szemei előtt látta, hogy a Mester Hármas teljesen megújul új tagjukkal, és még nagyobb presztízst szereznek az alvilágban a Don Intellektuel család! Ha jól harcol ez a Shua, talán még lányát is összeházasítja vele, és akkor örökre magához láncolhatja a férfit, arról nem s beszélve, hogy erős utód kezébe adhatja maffiáját, aki biztos, hogy lelkesen fogja továbbvezetni. A Keresztapa ismét a gondolataiba révedt, és a kinti tájat leste, amint továbbra is mennek az automobilok, és fénylik a város... a bűn városa!

//Folytatása következik... már ha pozitív dolgokat hallok felőle Ha sokaknak nagyon bejött, akkor be is lesz fejezve.//

[Nemezis]

Második fejezet

avagy a Halálkeringő[/u][/center]

Ildor, a volt Don Intellektuel maffiózó, most kopaszra borotvált fejjel, tógában, és nagy szemű, fekete gyöngyű imafüzérrel a nyakában ült lótuszülésben egy idős, hasonló öltözetű, roppant vékony férfi előtt, aki szintén hasonló módon ült, mint a fiatal férfi, noha ő csontos, kiakasztott ízületű testével ezt könnyebben végrehajtotta, Ildor pedig csak valami hasonlót tudott „produkálni”. Az öregnek senki sem tudta valódi nevét, hívei Tekintélyesnek szólították... ahol az idős férfi és Ildor volt, az Alternate City legeldugottabb rendjének, a Keselyűknek volt egyik temploma. A háttérben szerzetesek valamilyen ismeretlen nyelven mormolták dallamosan az igéket, a leget füstölők szaga lengte be, Ildor még mostanáig sem szokta meg a tömjén erős szagát, így fintorgott és köhögött, de nem tett semmiféle megjegyzést. Ildor ugyanis tisztelte az öreget, és annak szokásait. Sőt, mindenkit tisztelt, akik megértették őt. A Keselyűkkel ugyanis menekülése közben találkozott, ahogy egyik rendtag éppen szokásos, hittérítő sétáját tette meg, hangoztatva rendjének ékéjét, de pár bandatag belé kötött. Ildor pedig ott volt és segített neki, amit a Keselyű rendtag úgy hálát meg, hogy elvezette a Tekintélyeshez, akivel egy rövid beszélgetés után el is határozta, hogy bizony ez az ő világa. Ahhoz, hogy elfogadtassa magát, fegyvereit hátrahagyta a templombeli lakóhelyén, kopaszra borotválta magát, és régi, általa undorítónak talált öltönyét lecserélte a „béke tógájára”, ahogyan ő ezt nevezte. Ő is mostantól teljes jogú tagnak számított, pedig alig egy napja találkozott az öreggel.
- Szóval lenni felkészült, Tisztán látó – motyogta az abnormálisan vékony, és nagyfejű öreg, akinek ráncos arcán nem is lehetett kivenni a szemét, hangja is olyan volt, mint egy rekedt macskáé.
- Természetesen, Tekintélyes – bólintott Ildor, barátságos, tiszteletteljes hangnemében válaszolva. Régen beszélt így valakivel is, eddig csak megjátszotta a megalázkodó maffiózót, amit mindig is utált, de most tiszta szívből beszélhetett! Az öreg elmosolyodott, majd lassan bólintott nagy fejével: - Természetesen ezután kezdetét veheti a ceremónia, mellyel minden egyes új tagokat köszöntünk... te leszel rendünk díszpontja, mivel képes voltál a béke nevében félredobni brutális életedet... nem sokan képesek ilyesmire!
Ildor nem talált szavakat boldogságra, olyan szélesen mosolyodott el, mint egy kisfiú, aki új játékot kapott volna. Hálálkodva hajbókolt, míg az öreg mindig elhárította a hízelgést, egy „ugyan, semmiséggel”, végül két, köpönyeges alak érkezett meg. Ők is ugyan tógát viseltek, az egyik egy férfi volt, a másik egy nő, ám fejüket kámzsa fedte, így arcuknak csak egy kicsiny része látszott.
- Nos, úgy látom, itt vannak az előkészítők! - csapta össze a markát az öreg, majd intve az egyiknek, aki odaállt Ildor mellé, majd hozzátette az öreg a magyarázatot a férfinak: - Tisztán látó, mivel a szereped különleges lesz, másfajta öltözetet fogsz viselni a ceremónián, mint a többi újdonsült tag. A kísérő azért van veled, mert az ő kíséretével fogsz érkezni, amint megkapjátok a jelet. Nos, mehettek... testvéreim!
- Nem fogok csalódást okozni, Tekintélyes testvérem!
Ildor feltápászkodott, aminek roppant hálás volt, mert teljesen elmacskásodott a kitekeredett -féle üléstől, majd ismét hajlongott a Tekintélyes előtt, és a férfi, csuklyás alakkal elindult szobája felé, az öreg pedig végig mosolygott rá. Amint Ildor elhagyta azt a termet, ahol az öreg üldögélt, Tekintélyes arca elkomorult, míg a mellette lévő nő kuncogott.
- Szép munkát végzett, Tekintélyes elvtárs! - mondta a nő, és meg is lapogatta a vékony öregember vállát, aki ellenségesen tekintett vissza rá.
- Ez számomra nem lenni érdem. Csak azt tettem, amit a mocskos Orosz elvárni tőlem... a saját békénk érdekében!
Hiába mondta mindezt halálos nyugalommal az öreg, az Ork bűnözőnő továbbra is jól derült mindezen, tógája rejtekében megvillant dupla TT-33-as pisztolya egy pillanatra, ám azon nyomban el is rejtette, sarkon fordulva ő is indult megannyi, rejtőző társa irányába, kik csakis azért gyűltek össze, hogy végezzenek Ildor-ral!

- Szóval ő lesz az új tag, he? - kezdett bele Gnarog, miközben kissé másnaposan, délben méltóztatott visszatolni képét Clanas otthonából, ahol az éjszakát töltötte. Nem tetszett neki a férfi, pláne azért is, mert japán származású volt, és nem érdekelte, hogy most szintúgy a család hivatalos öltönyét hordta. Gyűlölt mindenkit, aki nem fehér ember volt, ha rajta múlt volna, akkor csatlakozott volna a Fehér Rend nevezetű, titkos szektához, akik direkt a színes bőrűek likvidálása miatt jött létre. De ahhoz túl gyáva volt, hogy elhagyja a maffiacsaládot úgy, ahogy Ildor tette... másrészről félt volna Nemezist hátrahagyni.
Persze a lány, ahogy az apja sejtette, csillogó szemekkel fogadta már az első pillanattól kezdve a Shua nevezetű férfit, majdhogynem körültáncolta őt örömében... noha boldogsága egyből lankadt, mikor apjára tekintett... előző nap ugyanis kapott egy hívást, ami olyan dolgokról szólt, ami igencsak fontosak volt. De egyelőre nem akarta letörni apja lelkesedését és örömét, majd négyszemközt megbeszélik az egészet.
- Ha minden jól alakul, akkor igen, én leszek az, kedves Gnarog-kun.
- Minek neveztél? - fortyant föl a japán megnevezésekben kissé tapasztalatlan férfiú, miközben körülötte lévők kacagtak mindezen. Gnarog egyre dühösebb volt, elő is véve M1A1 géppisztolyát, ám Kawazoe még időben lehűtötte a fiút.
- Csillapodj, Gnarog fiam! Nem történt semmi különös, mindössze Shua országában így szokás, hogy az illendőséghez megnevezéseket csatolnak egymáshoz... ha jól emlékszem, ezt a fiatalabb fiúkra szokták mondani...
Gnarog leeresztette fegyverét, és Shua sem volt ugrásra készen, ám a gengszter fiúnak még így sem jött be a japán férfi... és Shua sem tanúsított valami nagy rajongást újdonsült társáért.
- Rendben... de ha egyszer is gúnyolódni merészel rajtam, akkor nem lesz kegyelem!
- Nem szokásom a gúnyolódás, Gnarog-kun, de ha fenyegetsz, akkor én sem állok jót magamért!
- Pf, és mivel akarsz engemet te megfélemlíteni – mondta vigyorogva Gnarog, majd tekintete a férfi, furcsán hajlított botjára tévedt – esetleg azzal a fogpiszkálóval? Á, szóval te s amolyan... kungfu filmekből szalajtott selejt vagy, nem igaz? No, mutasd csak meg, mire vagy képes!
Gnarog széttárt karokkal, és kidüllesztett mellel állt Shua elé, Nemezis és Kawazoe baljóslatúan néztek egymásra, míg Shua egy mély lélegzetvétellel enyhén behajlította a térdét, féloldalasan állt, mindkét kezét a botjára helyezte... aminek végét lassan elkezdte kihúzni, ám amint úgy a negyede kint volt, látszott a hideg acél, amin megcsillant a reggeli, reluxától igen gyér fény, majd egy szempillantás volt csupán, amint a kard kint, majd ismét bekerült a botba. Mindenki meredten figyelt, de nem történt semmi. Gnarog, akinek ereiben megfagyott a vér, megkönnyebbülve kacagott fel, ám ekkor lepattogtak a gombok öltönyének nyakszegélyéről, amit tulajdonképpen csak dísznek voltak. Shua elmosolyodott, Nemezis álmélkodva megtapsolta a mutatványt, Kawazoe elismerően vigyorgott, míg Gnarog csak főtt a saját levében.
- Gondolom most már mindenki tisztában van Shua képességeivel, így remélem ismét teljes lehet a Mester Hármas!
- Keresztapa uram – kezdett bele remegő, elhaló hanggal Nemezis, még mielőtt Kawazoe hozzátett volna bármit is mondandójához. Mindenki, beleértve magát a Keresztapát is, meredten figyelt a lányra, aki szégyenlősen elpirult, majd hebegve folytatta: - Valami... fontosról kéne beszélnünk... lehetőleg négyszemközt.
- Ugyan már kedves lányom! - kezdett bele a feszültséget oldva Kawazoe, majd zsebéből elővette szivartartóját és gyufásdobozát, majd rágyújtott egy szivarra, amit a Neko vadászok készítettek... roppant drága szivarfajta volt. Mélyeket szippantva belőle folytatta: - Ha valami fontosról van szó, akkor azt sose titkold el csapattársaid elől se! Első számú alapszabálya családunknak, ennyit csak megjegyezhettél volna...
- De Keresztapa uram! - kezdett volna bele a lány, majd végül beletörődően felsóhajtott: - Rendben... nincs titkolódzás. Tegnap este kaptam egy hívást valamilyen idegentől, magát csak Névtelennek mondta. Egy férfi volt. Egy roppant idegtépő, modortalan férfi, de fontos információkkal rendelkezett.
- Egész pontosan Ildor-ról és egy összeesküvésről volt szó. Sejti, hogy merre van eltévelyedett társunk, illetve hogy nagy veszélyben van. Azt mondta, hogy az Orosz nagy dolgokra készül... nagyon nagy dolgokra.
Kawazoe, mint egy veszett vad, úgy ugrott lányának, megszorítva annak vállát, és egyenesen magához húzta, úgy tekintett szemébe. Nemezis fájdalomtól grimaszolt ugyan, de félve tekintett apja dühös szemeibe.
- Sejti?! SEJTI! - ordította a lánya képébe a szavakat, majd látva, hogy ezzel csak Nemezist rémiszti meg, illetve Gnarog-ban és Shua-ban vált ki némi ellenszenvet, ezért elengedte lányát, és halántékát masszírozva próbált lenyugodni.
- Sajnálom, hogy kifakadtam... mondd csak Nemezis... ez a „Névtelen”, vagy ki a fene... körülbelül merre látta Ildor-t?
- A... a város keleti körzetében... azt mondta, hogy ha odaérünk, akkor majd tudni fogjuk, hogy hol van Ildor.
- Akkor íme az ÚJ Mester Hármas feladata – mondta kissé dühösen Kawazoe, miközben belesüppedt nagy bőrfoteljébe – kerítsétek elő Ildor-t, majd végezzetek vele. Természetesen ha látjátok az Orosz embereit, azokkal is szintúgy számoljatok le minél előbb! Az a mocskos ruszki túl sokáig játszotta a nagymenőt a városomban. Ha megszerzi magának Ildor-t, az nagy következményekkel járna, tehát NE hibázzatok!
- Értettük, Kawazoe Keresztapa! - válaszolta egyhangúan a Mester Hármas, majd Shua-n kívül, ki ismét mélyen meghajolt, egy bólintással köszöntek el, majd egy lépés hátrálás után már fordultak is az ajtó irányába, és hosszú lépésekkel hagyták el a szobát. Kawazoe gondterhelten zuhant ismét gondolataiba. Csak egy sejtése volt afelől, hogy Ildor-t a csapatába akarja beszerezni az Orosz... de amilyen szeszélyes embernek ismerte őt, ki tudja, hogy milyen tervei voltak a férfival kapcsolatban. Mélyet szívott szivarjából, majd a sok füstöt az orrán keresztül pöffentgette ki. Csak reménykedett abban, hogy a Mester Hármas nem fog teketóriázni, amikor végezni kell Ildor-ral. Talán Shua-ban nem csalódhat, ha Gnarog vagy Nemezis nem merné megtenné, akkor a japán férfi biztos, hogy szívesen mártaná bele pengéjét régi, kedvenc maffiózójába. Mennyire örült annak, hogy Shua az ő oldalukon áll.

Ildor-ra felaggatták a tógájára azt a barna, buggyos és hosszú kabátot, amit flegmán ugyan, de megtűrt magán. A férfi, aki vele tartott, hamarosan egy ugyanolyan kabátban tért vissza.
- Nos, kedves Ildor úr... talán indulhatunk is a ceremóniateremben.
Ildor nem ellenkezett, csak kurtán biccentett, és indult kísérője után. A ceremónia terem felé vezető út csöndes volt... mindenki elhallgatott, egy pisszenés sem volt, de Ildor érezte, hogy többen is őt lesik, valahonnan az árnyak közül, és oszlopok rejtekében, mely a templom belsejében nem csak egy volt. Természetesen indulása előtt elrakta dupla Colt pisztolyait. Már pusztán megszokás miatt is, illetve nem bízott még meg teljesen az itteniekben a Tekintélyesen kívül.
- Meg ahogy a mondás is tartja... jobb félni, mint megijedni – motyogta maga elé Ildor, amire kísérője megtorpant, és a válla felett visszatekintett a férfira.
- Esetleg mondott valamit... KEDVES Ildor úr?
- Nem... mehetünk tovább... csak megjegyeztem, hogy milyen szép ez a templom.
- Nos, igen, valóban gyönyörű ez a templom! Népünk legszebb remekműve!
Ezután egy szó nélkül mentek tovább, Ildor azonban egyre jobban gyanakodni kezdett. Egyre jobb ötletnek tartotta, hogy magával hozta félautomata Coltjait.
Végül beértek a nagy, ceremóniaterembe, Ildor izgatottan lesett körbe, de csalódottságára nem látta sem a Tekintélyest, sem pedig a Keselyűk közül bárkit is... csak még több barna kabátos, csuklyás alakot. Ildor vonakodva ugyan, de lassan odasétált a tagokhoz, kik csakis ő rá vártak.
- Testvéreim, azért gyűltünk ma itt össze, hogy egy újabb tagot vegyünk soraink közé! - kezdett bele egy nő, aki a kör közepén volt, amit a tagok formáltak. Természetesen egy emelvényen is állt, hogy mindenki jól láthassa, mondhatni olyan látványt nyújtott, mintha csak egy pápai beszéd lett volna.
- Lépj elő, Ildor testvér! - nyújtotta a nő a kezét a férfi felé, aki pislogva ugyan, de odament a nőhöz, és az emelvény mellé állt: - Helyes... akkor gondolom nem kell ecsetelnem azt, hogy itt most esküdt fogsz tenni, aminek megszegése következményekkel jár.
- Természetesen – kezdett bele Ildor, ám itt egy kis hatásszünetet tartott. Hiába volt csuklya az emberek fején, vigyorgó pofájukat így is látta, bárkire is ránézett, mindegyik hasonló kaján mosoly ült a pofájukon, és idegesen kabátjuk zsebében kotorásztak. Ildor előbb az egyre idegesebben toporgó nőre, majd zsebeire pillantott... amiben fegyverei lapultak meg.
- Természetesen tudom, hogy egy eskü megszegése roppant rossz dolog... épp ezért nem is kötök semmiféle esküdt... legalábbis nem nektek!
- Arcátlan – fakadt ki a nő, ahogy nyomban a zsebei felé nyúlt, ahogy az összes többi tag is... de Ildor gyorsabb volt, pisztolyai már kibiztosítva voltak, így máris tüzelésre fogta őket. Előbb mindkét pisztolyával a nőbe eresztett egy kis fémet, aki holtan rogyott le az emelvényről, majd széttárta a kezeit, és egyesével kezdte el leszedegetni a hamis rendtagokat, akik ugyan nem voltak hülyék, nyomban az oszlopok fedezékébe vonultak, ahogy Ildor is, bár ő inkább a menekülésre gondolt. Csupán egy tartalék tára volt, ám jelenleg használt táraiban még összesen hét golyó volt – egyik pisztolytárában négy, a másikban csupán három -. Eddig hét barna kabátos rendtagot intézett el a tizenkettőből, ám a megmaradtak azonnal viszonozták a tüzet, szintúgy pisztolyokkal volta felfegyverkezve, noha másmilyen volt a hangjuk, mint a félautomata Coltjainak, vagy bármely, általa ismert pisztolyfajtáknak. Tehát külföldi fegyverekkel lövöldöznek, egyre jobban kezdte „élvezni” Ildor a helyzetet. Nem tudta, hogy mennyien lehetnek mg ilyen hamis rendtagok, de jobbnak gondolta nem kideríteni. Nem várt tovább, amint abbamaradt a zárótűz, azon nyomban rohant a terem másik kijárata felé, közben cikk-cakkosan kerülgetve a rá irányuló lövedékeket, kétszer lőtt csupán vissza támadóira... próbált tartalékolni, bár az a két lövése se ott célba, ahol kellett volna. Kétségbeesetten vetődött be az ajtón, ahol már várta három, barna egyenruhába öltözött alak, akik lövésre készen tartották Mosin-Nagant puskáikat. Ildor azonban nem várakozott, elkezdett gurulni hasán fekve, közben minden egyes átforduláskor leadott ellenségei felé egy lövést. Gurulása közben csak egyszer találták el, noha csak ruháját szakította át a lövedék, ő viszont mindhárom tagot leterítette. Ildor gyorsan tárat cserélt, már csak egy Coltjára számíthat addig, míg nem szerez újra lőszert, viszont a biztonság kedvéért felnyalábolta az egyik Mosin-Nagant-ot, bár ő az ilyesmi fegyvereket egyáltalán nem kedvelte... talán Gnarog, vagy Nemezis még boldogult volna velük, de neki ez lassú volt... már bánta, hogy otthagyta a családját. Zsákmányolt néhány puskatöltényt, majd indult egyenesen a templom mélyebb részei felé. Reménykedett benne, hogy nem fog egy hadsereggel találkozni kifele menet.

- Számoljunk le az Orosz embereivel, mi? - bosszankodott Gnarog, miközben együtt kuporgott Shua-val és Nemezissel egy automobil mögött, ami már így is ripityára volt lőve, de még nem robbant fel, szerencsére. Bajba kerültek, mikor elérték a Keleti területet, azonnal lőni kezdték őket a ház sarkokról, illetve szinte mindenhonnan, egyedül az volt biztonságos hely, ahonnan érkeztek. A kis csapat előtt egy kisebb bekötőút volt, amerre nem járnak autók, és házak fogják közre, egy egy tömb között volt egy kisebb sikátor, ami mögül az Orosz emberei lövöldöztek TT-33-as – ahogy Gnarog, a fegyverszakértő meg tudta állapítani – és Mosin-Nagant puskákkal sorozták őket. Teljesen beszorították őket, csupán pár másodpercre tudott Gnarog és a lány kihajolni, hogy egy-két sorozatot és lövést le tudjanak adni. Shua eleddig csöndben, behunyt szemmel figyelt, amitől Gnarog egyre idegesebb lett.
- És tessék! Nem elég, hogy minket mindjárt szitává lőnek, de ez a sárga még itt elmélkedik az élet dolgain, vagy mi a fenén...
- Gnarog, azzal nem lesz jobb a helyzetünk, ha másokon vezeted le az indulataidat!
- Fogd be! Nem érdekel, hogy mit mondasz, de ez a kínai figura nem csinált eddig mást, csak meresztette a seggét és...
- Először is... japán vagyok, és nem kínai, te bunkó – förmedt rá Shua Gnarog-ra, és hogy elhallgattassa a gengszter férfit, kezét annak lepénylesőjére tapasztotta : - Másodszor... éppen egy megfelelő stratégiát dolgoztam ki helyzetünk megoldására. Úgy terveztem, hogy magamra vonom a figyelmüket, és nyílt rohamot tervezek ellenük. Amikor befejezik ezt a sorozatot, akkor elindulok, ti pedig fedeztek addig zárótűzzel. Mindenki értette?
A két gengszter bólintott, majd vártak, mire elcsendesül az Orosz embereinek tüze. Amint ez megtörtént, Shua egyszerűen átszökellt az automobil felett, és mindkét kezét kardján tartva futott a támadói felé. Gnarog és Nemezis pedig felpattant az autó rejtekéből, és lőtték azokat, akik a hihetetlenül gyorsan futó japán férfira céloztak. Hullottak a ruszkik, egyrészt a géppisztoly és a Revolver lövedékeitől, másrészről Shua tánchoz hasonló kaszabolásától, mondhatni ahol pengéje megvillant, ott egy újabb hulla feküdt. Hárított, ugrott, pördült, szúrt és vágott, megzavarva távolsági harchoz szokott támadóit, akik majdhogynem reagálni nem tudtak erre a szó szerint Halálkeringőnek nevezhető harcstílusra. Shua szúrós szemekkel pásztázta a környéket, és azonnal lecsapott a következő, legközelebbi áldozatára. Hamarosan már nem is kellett az a fedezés a társaitól, a megzavarodott ellenség, kik késeket ragadtak elő, hátha úgy esélyeiket növelhetnék, ám sokat nem értek vele. Hamarosan arról az utcáról eltűnt az összes ruszki, csupán halottaik maradtak hátra, Shua, dolga végeztével beletörölte véres kardját az egyik halott ruhájába, majd lassan visszacsúsztatta kardját a bot tokba.
- Hogy mennyire menő ez a Shua... - álmélkodott Nemezis, ahogy a kocsi tetejére támaszkodva leste a japán férfit.
- Ugyan már... mi sokkalta jobban teljesítettünk, nélkülünk ez is egy nagy nulla a hátvakarójával!
- Ó, Gnarog, akkora tapló tudsz néha lenni – mordult fel Nemezis, és dühösen társára pillantott, majd sértődötten sietett Shua felé, és amikor odaért japán társához, akkor az „izgatott kisgyerek” arcát öltötte magára : - Shua, fantasztikus volt, ahogyan végeztél az Orosz pribékjeivel! Bárcsak én is ilyen erős, de mégis elegáns mozdulatokkal harcolhatnék, akárcsak te!
- Nos, Nemezis-chan... a Hiten Mitsurugi stílus valóban egy mesés kardozási technika, melyet valaha is ember használt e Földgolyón. Ha akarod, amint végeztünk az ügyünkkel, akkor majd adhatok pár leckét, ugyanis magammal hoztam régi, gyakorló kardjaimat is... tudod, hogy mindenre felkészüljek.
- Az nagyon jó lenne, ha tanítana... sensei! - mondta kuncogva a lány, és szorosan Shua mellett haladva tette fel az egyéb kérdéseket, Gnarog pedig méregtől eltelve belerúgott az automobilba.
- Na... úgy látom ez a keleti hülyeség fertőző – morogta Gnarog, ahogy megszaporázta lépteit, hogy utolérje két társát. Magában el is tervezte, hogy Clanas barátjával majd az éjszaka elkapják ezt a Shua-t és addig verik majd, míg ki nem adja a lelkét. E sötét gondolatán jól derült magában, és démonian elmosolyodva le sem vette a szemét a japán férfiról... igen, amint ügyüket elintézik, akkor majd kezeskedni fog erről a keleti muksóról, az egyszer biztos!
//To be Continue//

[Dermaglen]

Dermaglen Népi Nemezközi Filmszínház mûsora a Tampontévén

A Vad Angyal

[/b][/u][/color][/size]

Mûfaj: Politikai, családi tragikomédia
Rendezõ: Dermaglen
A forgatókönyvet írta: Dermaglen
Szereposztás:
NEMEZIS: A palota személyzetéhez tartozó egyik nõ, a beceneve a „vad angyal”. Igen népszerû a férfikörökben. Kevesen tudják róla, hogy skizofrén, és hogy a diktátor fia mély érzelmeket táplál iránta.
KAWAZOE: Az öreg diktátor, aki korának köszönhetõen mostanra már teljesen alkalmatlan az irányításra, bár a hatalmat még névlegesen õ gyakorolja.
DERMAGLEN: Puccsista politikus, aki az udvari intrikákat kihasználva szervezi a puccsot, és az új forradalmat. Gnarog unokatestvére, és ezért senki sem gyanakodik rá. Németország ügyintézõ kormányzója.
GNAROG: Az öreg diktátor fia, akit sajnos nem áldott meg annyi tehetséggel az ég, mint az apját. Semmi kedve neki is diktátornak állni, sokkal inkább Nemezis kezét szeretné elnyerni.
ILDOR: A diktátor legújabb tanácsadója, immáron negyedik ezen a héten. Nemezis féltestvére, azonban közöttük nem tombol a családi szeretet.
SHUA: A palotaõrség vezetõje, japán vendégmunkás. Õ felel a palota, és a benne élõk biztonságáért. Nem tudni melyik oldalon áll, és pontosan emiatt akarja megnyerni Dermaglen a puccs ügyének.
CLANAS: A kertész. Mivel nem tölt be fontos szerepet, senki sem számol vele, azonban olyan titkok létezésérõl tud, amelyek igen fontosak lehetnek.
NÉVTELEN: Az ismeretlen katona
GRODIN TIERCE: A Katonai Hírszerzés egyik vezetõje, nagyon titokzatos személy, nem tudni kinek az oldalán áll.


A rohangáló erõsen kínai beütésû gyerek nevetve rohant a szülei felé. Angyali kacaja mindenkit mosolyra fakasztott. Lehuppant az asztalhoz, és nagyon boldogan tekintett a szülõkre. A kaukázusi anya mosolyogva simogatta meg a gyerek fejét. Az európai apa pedig rámosolygott a fiúra. Szerencsére még mindig nem gyanakodott a szomszédban élõ kínai zöldségesre. Jobb is így. A gyerek ismét nevetett, majd megmutatta a pólóját. Retkes pólójához csomóban tapadt a kosz és a mocsok.
- Jaj, kisfiam olyan ügyes vagy! – mondta nevetve a mama.
- Mama a WC papír elfogyott, és így valamit használnom kellett helyette. És elfogyott a Grúz Kitaccs is, és most olyan büdi van!
- Kisfiam, hányszor mondtam, hogy ne a kert végében lévõ, régi pottyantóst használd! – szólalt meg nevetve az apa.
- Kisfiam, azért nem kellett volna így összeszaroznod a legjobb pólód! – mondta az anya még mindig nevetve.
- De te úgyis Tomi Oxi Action Maxi King-gel mosol! – mondta nevetve a gyerek.
- Hát persze, kicsim – válaszolta az anya, majd elordította magát. – Tomi, gyere, munka van!

- Bööööff! – hallatszott egy jól megnyújtott böfögés. A Kolompár család szinte hipnotizálva bámulta a tévét. Az apa is visszajött a munkából, nem mintha el is ment volna, mert a mai napi mûsör nagyon jónak ígérkezett. Elõször jön, ez a jó kis szappanopera – úgyis mondták már a szomszédok, hogy mûvelõdni kéne, meg hát egy hete nem mosakodtak már – és utána pedig jön a Termirambó 4, a legjobb gyilkos akciófilm, ahol ezren halnak meg fél óra alatt. Legalább négy csecsemõ felsírt a tévé mellett, azonban ez most senkit sem izgatott. A hatalmas társaság csodálkozva meredt a képre.

A kedves anyuka könyökig benyomta a kezét a csecsemõ popsijába, azonban az csak édesen kacagott. Aztán bejött egy kép, ahol fura vonalak és körök voltak, és állítólag jelentenek is valamit. A baba kéket pisil, a nõ kéket menstruál, a fogkrém kék, a popsi kenõcs kék, szinte minden KÉK színû volt! Aztán véget ért a tampontévé kékszínû borzalom névre keresztelt reklámblokkja, és kezdõdött maga A FILM!

Következõ mûsorszámunk megtekintése semely korosztály számára nem ajánlott! A mû elkészítéséért a rendezõ, a forgatókönyvíró és az egész stáb elõre elnézést kér! A mûsorban szereplõ személyek kitaláltak, a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen mûve.

13427. rész

[/b][/u][/color]

Dermaglen hátradõlt a Nagy Közép-Európai Köztársaság Délapátfalvai Elnöki Palotájában. Az alatta terpeszkedõ embertelen méretû bõrfotel nagy kényelmet szolgáltatott a számára. Már legalább tíz perce váratták, így egyre inkább kezdte elveszíteni a türelmét. A várótermen két AK-101-est szorongató katona sétált végig, majd ismét csend lett. Mivel nem tudott mást tenni, így hát töltött magának egy újabb adag Bambi Extra szörpöt, 20%-os alkoholtartalommal. Átadta magát az alkoholos bodzaszörp bódító ízének, és aprókat kortyolva hátradõlt. Elmélázott egy kicsit. Rengeteg, régi gondolat rohanta meg, rég elfeledett érzések, homályba merülõ emlékek. Mélázását egy ajtó kinyitása zavarta meg. Gyorsan feltornászta magát ülõ helyzetbe, és megigazította az öltönyét. Az ajtón belépõ lány feszülten és szemlesütve sétált végig a Palotán, kezében egy ezüsttálcát tartva. A tálcán egy újabb adag Bambi Extra szörp volt, és két doboz cigaretta. Lassan odasétált, és hang nélkül letette az ezüsttálcát az üvegasztalra. Erõtlenül rámosolygott a politikusra, és megpróbált sietve a dolgára eredni. Azonban egy kéz megragadta az övét, és nem hagyta menni. Teljesen vörös lett a feje, ami valószínûleg annak köszönhetõ, hogy egy vadidegen ragadta meg a karját. Hátrapillantott, és csodálkozva vette észre a szikár testû öltönyös embert, mintha eddig észre sem vette volna.
- Ne siessen annyira, Fraulein! – mondta a lánynak miközben cseppet sem engedett a szorításán. – Legalább a nevét mondja meg.
A lány lesütötte a tekintetét, majd lassan, vontatottan megszólalt:
- Ne.. Nemezis vagyok – mondta, aztán úgy tûnt megnémult. Eléggé félénk. Dermaglen közelebb rántotta magához, majd ismét megszólalt.
- A nevem Dermag Len, állok a szolgálatodra! – szólalt meg ismét suttogva, mintha bárki kifigyelné õket.
- Kérem, Mr. Len, ezt igazán nem szabad – felelte sietve, azonban úgy tûnik ezek a szavak nem hatották meg a férfit. Közelebb húzta a lányt, és a szabad kezét a csípõje köré fonta. Az kapálódzva próbálta magát kiszabadítani a férfi kezei közül.
- Kérem, ne siessen annyira, Fraulein! – ismételte el a szöveget, miközben a derekán lévõ keze lejjebb csúszott, egészen addig, amíg el nem érte a lány csinos fenekét.
- Maga meglepõen csinos – jegyezte meg kéjesen mosolyogva, miközben a másik keze is vándorutakra indult. A lány megpróbált szabadulni, minden lehetõséget kihasználva, azonban az öltönyös szorítása túlságosan erõsnek ígérkezett. A kezek felfedezõútja mindenfelé járt, talán csak a legeldugottabb zugokban nem. Sebaj, ezt is orvosoljuk mindjárt! A lány tovább fészkelõdött, miközben az elõbbinél is jobban vörösre váltott a feje. Dermaglen nagyon élvezte a helyzetet és esze ágában sem volt abbahagyni. Pár pillanatra teljesen elfelejtkezett magáról, és a lelkét most az állatias ösztönök hajtották. A lány próbált ellenkezni, de lassan minden ereje elszállt. Egy pillanat alatt változott át szende kislányból parázna démonná. Megragadta a kezét, és jó erõsen magára szorította. Hátra pillantott, és az arannyal ékesített zöld szemében Dermaglen kihívást vélt felfedezni.
- Magácska nem ugyanaz,mint az elõbb!
- Igen, én a Vad Angyal vagyok! – felelte a lány,miközben átvette a kezdeményezõ szerepet. Épphogy kezdett belemelegedni a játékba, amikor a csarnok hatalmas faajtaja kinyílt. Azonnal elengedte a nõt, az pedig falpattant. Az ajtón Nemezis féltestvére, Ildor sétált be. A legjobb kelmékbe volt beöltözve, és palástját a földön vonszolta. Olyan avítt látványt nyújtott, mintha csak egy Német-Római Császár sétált volna el elõtte. Nemezis szemlesütve álldogált a fotel mellett, majd ledobálta a szörpöt és a két doboz cigit a tálcáról, és kisietett a hatalmas csarnokból. A tanácsadó mögött ott jött a diktátor fia, Gnarog, akit két Viking hadosztálybeli katona kísért. Mindkét katonánál egy Ingram géppisztoly volt, ami úgy nézett ki, mintha egy süteményes dobozra rászereltek volna egy elsütõ szerkezetet.
- Ildor tanácsos – bólintott Dermaglen az irányába. – Öröm magát ismét látni!
- Gondolom mennyire… - válaszolt Ildor savanyúan.
- Látom jól kiöltözött az alkalomhoz, tanácsos –felelte Dermaglen némi gúnnyal.
- Ez afféle etikett elvárás. Felfordul tõle a gyomrom – piszmogta az orra alatt, azonban a másik még így is képes volt megérteni. Ezt az információt feljegyezte magának. Talán még hasznára lehet az államcsínynél.
- Gnarog hmm...alelnök?úrfi? Az idõs elnök mikor hajlandó fogadni? – szegezte neki a kérdést a két Viking katona által kísért férfinak.
- Mit tudom én! – felelte gorombán, és besétált az elnöki terembe, Ildor pedig követte. Úgy tûnik az egész már csak percek kérdése. Az ajtón egy újabb ember sétált be, és Dermaglen hamarosan felismerte rajta a Katonai Hírszerzés egyenruháját. A katona egyenesen hozzá sétált, és a fülébe súgott.
- Az altábornagy úr jelenti, hogy sikerült megtalálni a gyenge láncszemet. További utasításokat vár.
Dermaglen gyorsabban vette a levegõt, miközben egyre izgatottabb lett. Ez a „gyenge láncszem” már hónapok óta keseríti meg az életét. Folyamatosan megpróbál az akciói végére járni, és a nyomozásának köszönhetõen mostanra igen közel járhat ahhoz, hogy leleplezze õt. Halkan kiadta az utasításokat, majd elégedetten dõl hátra. Egy gonddal kevesebb. Sajnos nem élvezhette sokáig a gyõzelmét, mivel az ajtó kitárult, és a tanácsos sietett ki rajta, immáron csak egy öltönyben.
- Jöjjön be, ügyintézõ kormányzó! Az elnök fogadja!

Hatalmas robbanások rázták meg a tájat, és mindent betöltött a fegyverek ropogása. A városban T-95-ös tankok törtek maguknak utat, az égen pedig vadászgépek húztak el. A XLI. Hadsereg 3.ezredének 7.százada most érte el a városka szélét. A géppuskatûzben legalább a század fele odaveszett vagy megsebesült. A város szélét elérve egy gyönyörû fából faragott, ízlésesen díszített tábla várta õket. Üdvözöljük Roanne-ban. Névtelen majdnem nevetni kezdett ezen. Remek üdvözlési forma ez. Azonban nem élcelõdhetett sokáig, mivel az egyik T-95-ös ágyúja eldördült, õt pedig a légnyomás a földhöz szorította.
- Tizedes! – kiáltotta felé a szakasza parancsnoka. A következõ pillanatban a közelben robbant valami, a légnyomás megint a földhöz passzírozta, és föld hullott a nyakába. Egyre jobb lesz ez a nap.
- Vigye az embereit elõre! Mi fedezettüzet adunk! – mondta. Az ismeretlen katona átkozódott magában. Egy rohadt katonája sincsen, hát most mi a francot tegyen? Hirtelen meglátta maga mellett a hat megzavarodott katonát. Odaosont melléjük a fejét behúzva, és megpróbálta túlkiabálni a fegyverek ropogását, és a váratlan idõben váratlan helyen bekövetkezõ robbanások hangját.
- Rendben, fiúk! A hadnagy katonái fedeznek minket, mi pedig elõre futunk! – kiáltotta, aztán a tiszt felé fordult, és hüvelykujját a levegõbe tartva üzente, hogy készen állnak. A hadnagy megértette, és az egész szakasz tüzelõállásba helyezkedett. Az Automata Kalasnyikov 101-esek felkerepeltek, és igyekeztek túlkiabálni az ellenség M-16 A4-eseit. Névtelen elõre lökte a katonákat, majd mikor már mind a hat kint volt, õ is futni kezdett. A francia katonákat lefoglalta a tûzpárbaj, így velük a kutya sem törõdött. Elérték az elsõ stílusos emeletes házat, és lekuporodtak a falhoz.
- Holografikus elsõdleges kivetítés, Roanne térképe, 23-as kód, Gyõzelem Mûhold – diktálta a sisakba épített mini komputernek Névtelen. A holografikus kivetítés mûködésbe lépett, és egyenesen a szemére vetítette a képet. A látóidegekkel együttmûködve ez olyan volt, mintha átlátna a falakon. A holografikus sisak nagyon drága mulatság volt, így csak hadnagytól felfelé kaptak belõle a Hadsereg katonái. Meg persze a Nemzetbiztonsági Szolgálat rendelkezett belõle párral. Õ, a Névtelen fedõnevû ügynök azért került ide, mert a Szolgálat rájött, hogy egy prominens hazai politikus itt tárgyalt a Franci Föderációval, és úgy tûnik igencsak rosszban sántikál. A házban, ami elõtt most kuporogtak, legalább nyolcan voltak. Kibiztosított egy gránátot, és abba a szobába hajította, ahol a legtöbben voltak. A robbanás a következõ pillanatban következett be. Az adott szobában egy hatalmas tûzgömb kezdett növekedni, majd egy pillanat múlva eltûnt. Bevégeztetett. Felkapta az AK-101-esét, és a ház sarkához lopakodott. Ha jól látja, akkor legalább egy tucat katona várakozik a szemközti házban, és az a céljuk, hogy megakadályozzanak mindenkit, aki a város belsejébe akar bejutni. Remélhetõleg nem fog nekik sikerülni. Éppen ki akarta dugni a fegyvere csövét a sarkon, amikor egy T-95-ös ráfordult a macskaköves útra, és elhajtott mellettük. A lánctalpak csikorgása fülsüketítõ volt, azonban így legalább biztonságban vannak. A tank mögött legalább 20 katona sétált, fegyvereiket célra tartva. A következõ pillanatban egy rakéta fülsüketítõ hangja hallatszott, majd a tank helyén létrejött egy hatalmas tûzgolyó. Az izzó gömb felemelkedett a földrõl, olvadt vasat és sarat köpve minden irányba. A légnyomás szó szerint a földbe passzírozta, és Névtelen úgy érezte, hogy a teste mindjárt szétszakad. Pár pillanatig mozogni sem tudott, a tudata szinte szétesett, és a hangokat elmosódva hallotta. Valaki megrázta a testét, azonban õ képtelen volt koncentrálni. Szinte amnéziás állapotba esett. Aztán egy pillanat alatt feleszmélt, és minden visszatért a megfelelõ kerékvágásba. A csata elején látott hadnagy volt az. Homlokából ömlött a vér, és így egyik szemét csukva kellett tartania. Vagy talán csak belepte a vér?
- Tizedes! Az istenit, tizedes! – rázta meg ismét, mire Névtelen megmozdult és a tisztre pillantott.
- Igen, hadnagy úr? – kérdezett vissza kissé kábán. Körbetekintett, és a kép,ami látott lehangoló volt. A tank helyén csak egy égõ roncs állt, a mögötte sétáló katonák fele pedig minden irányban feküdt. Szétdobálta õket a robbanás.
- A csapataink elõretörését megakadályozták. A veszteség mindkét oldalon elképesztõ méretû. Minél hamarabb be kell vennünk ezt a várost!
- Értem uram! – felelte Névtelen, és felült, majd fél térdre támaszkodva kapta fel a hozzá legközelebb lévõ AK-101-est. A tank roncsa mögött most már két újabb szakasz állt készenlétben. A várost egymás után rázták meg a robbanások. Ez meg honnan a fenébõl jöhet? Névtelen felfelé pillantott és látta, ahogy a MiG-35-ösök elhúznak a katonák feje felett. Lebombázva azokat a helyeket, ahol szokatlanul nagy az ellenállás. Aknavetõk félreismerhetetlen hangját is felismerte a tizedes, és a városban újabb robbanások következtek be. Percekig tartott ez a kakofónia, majd a robbanások abbamaradtak, és az azóta több százan falsorakozott katonák beözönlöttek a tank jobb és bal oldalán. Egyszerre csak egy ember fért el mindkét oldalon, így igen lassan haladtak. Névtelen másnak akarta hagyni a piszkos munkát, hiszem még így is fényévekkel megelõzné a Katonai Hírszerzés tisztjeit, azonban a tömeg sodorta maga elõtt, így õ is kénytelen volt belevetni magát a csatába. Percek teltek el, mire õ is átért, és azóta már hatalmas harcok folytak a fõtéren. A legtöbben a házakért harcoltak, azonban voltak, akik a fõtér közepén állva lõttek mindenre, ami mozog. A fegyverek gyilkos kerepelése, a gellert kapott golyók süvítése, a kétségbeesett, vérfagyasztó halálsikolyok, a gránátok robbanása, vagy az, ahogy a fal felporzik egy találta után. Ez volt a harctér. Az ellenségnek még voltak tartalékai, mert a tér másik oldaláról is özönlöttek a katonák. A fõteret hamarosan halottak és sebesültek borították. Az egyik monostorból papok rohantak elõ, és kereszteket lengetve próbálták csillapítani az öldöklést. Az egyiküket kettészelte egy AK-101 sorozata, a másikat pedig szitává lõtte egy Browning géppuska. Ezután a csuhás barátoknak elment a kedvük attól, hogy segítsenek csillapítani a harcokat. Névtelen igyekezett lemaradni, és az egyik házba bemenni, hiszen a Szolgálat többi ember is itt kell, hogy legyen a közelben. Egyedül nem fogja tudni bevenni a városháza épületét. Kezdeti csapatából csak ketten élték túl a tank megsemmisülését. Õket a biztonság kedvéért magával vitte. Minden egyes fegyver számít. Ahogy felpillantott a kétemeletes ház tetejére, rögtön megpillantott egy fazont, aki neki integetett. Ez lesz az a hely. Mindhárman felsiettek. Névtelen kopogtatott az ajtón, azonban senki sem nyitotta ki. Elvégre háborúban vagyunk, biztos besorozták a lakájt is. Így hát maga nyitotta ki az ajtót, aminek a túloldalán hat AK-101-es és egy zsákmányolt Browning géppuska csöve meredt rá. Hát ez a nap már tényleg el van cseszve.

- Ott vannak, Tierce õrnagy! – szólalt meg az egyik katona, aki a távcsövet szorongatta. Grodin Tierce odasietett, és õ is belenézett a távcsõbe. Csakugyan õ volt az. A parancs egyértelmû volt. A segítõket kivégezni, a fõkolompos haláláról meg személyesen kell gondoskodnia. Tierce õrnagy felkelt a földrõl, és ellenõrizte a hangtompítós Berettáját. A pisztolyt már régóta használta, és mindig jó szolgálatot tett. Grodin még egyszer végigmérte a helyzetet, majd megszólalt:
- Amint a célpont elhagyja az épületet, végezzetek a bent maradtakkal – bólintott az RPG-vel várakozó katona felé.
- Értem, uram!
- A célpontról pedig személyesen gondolkozom. Most megyek. Utol kell érnem, mielõtt megkapja, amit akar! – mondta Grodin, azzal a tokjába csúsztatta a Berettát, és felkapta a földrõl az egyik AK-101-est. Gyorsan vállára vetette a véres és olajos hadnagyi egyenruhát, majd lefelé indult a lépcsõn.

Dermaglen besétált a hatalmas elnöki irodába, amelynek padlóját a Nagy Közép-Európai Köztársaság zászlója díszítette. Az asztalnál az öreg Kawazoe elnök ült, aki olyan idõs volt már, hogy az éppen soros Castro is csókolómmal köszönne neki. Bõre összeaszott, ráncos és foltos volt. A másod- és harmadvonalbeli párttagok már régóta várták, hogy mikor dobja már fel a talpát az öreg. Bár általános tisztelet övezet az Értelmiség diktatúra bevezetésének és a konszolidációnak köszönhetõen, azonban mostanra már csak tehernek számított. Kawazoe elnök feje oldalra dõlt, és a feltörõ hangok félreérthetetlenül adták a világ tudtára, hogy az elnök bizony éppen szunyókál. Ahogy mindhárman besétáltak, lassan felnyitotta a szemét, és körbepillantott az egybegyûlteken.
- Fiam… - nézett Dermaglenre a kissé rosszul látó elnök. – Végre már öltönyt húztál ahelyett a ronda bõrcucc helyett?
- Khm… én Dermaglen vagyok. A németországi ügyintézõ kormányzó – felelte a férfi kissé meglepõdve.
- Óh, igen. De nem hibáztam nagyot, mert te is rokon vagy – mondta ellenmondást nem tûrõ hangon Kawazoe, majd Ildorra nézett.
- Akkor te vagy a fiam! – bólintott felé. – Na és hol vannak a Viking barátaid?
Gnarog dühösen kiáltott fel.
- Itt vagyok apám! Hát már meg sem ismered a saját fiadat?! – tört ki dühösen, majd lehorgasztotta a fejét, és önsajnálkozásba fordult. - Senki sem törõdik már velem! Mindenkinek csak egy púp vagyok a hátán! A nõ, akit szeretek nem viszonozza az érzéseimet, az apám nem ismer meg…Hajajaj…Ha belegondolok, hogy megesküdtem, hogy sosem hagyom el a Palotát és a barátaimat…jobban belegondolva nincsenek is barátaim…
Elég legyen már az önsajnálkozásból, szedd össze magad, te nyafogó! Bár leginkább a scheissen szó jutott eszébe errõl a viselkedésrõl. Meg más durvább német káromkodások, de azokra még gondolni se mert, nehogy véletlenül kimondja.
- Most miért siránkozik, alelnök… - Ildor próbálta csillapítani a most feltört önsajnálkozást, azonban nem járt sikerrel.
- Mi? Egy ilyen kis ZsIldor próbál engem elhallgattatni! Zsinór! Tudor! Vidor! Vackor!!! – kiáltott rá kapásból mindent, ami eszébe jutott. Ildor dühösen Kawazoe felé fordult.
- Van jobb dolgom is ennél, elnök úr! Engedelmével távozom! – fordult sarkon, majd elhagyta a szobát.
- Fiam, hogy lehetsz ilyen tapintatlan hülye! – jegyezte meg a felélénkült elnök. Mielõtt Gnarog újabb önsajnálatba foghatott volna, Kawazoe folytatta a mondandóját. – Ez már a harmadik tanácsadó a héten, fiam, akit elüldözöl! Ha most nem hozod vissza Ildort, akkor te is repülsz! Mész az Urálba kormányzónak, és ott is maradsz!
Az elnök amint befejezte a mondandóját, megint elszundított. Dermaglen hátradõlve élvezte az eseményeket. Ha ezek idõ elõtt kivégzik egymást, akkor neki csak annyi a dolga, hogy beül az elnöki bársonyszékbe.
- Mein President! Az érkezésem oka elég fontos, így kérem ne várasson! – mondta türelmesen az ifjú politikus.
- Mondd csak, fiam, mondd! – szólalt meg félálomban. Gnarog éppen újságot olvasott a sarokban duzzogva. Valami náci hírmondó volt, de Gnarog fejjel lefelé tartotta, és valószínûleg csak a képeket nézegette benne.
- A Griffith - projectrõl lenne szó – kezdett bele sejtelmesen. – Sikeresen végrehajtottuk az elsõ fázist. A második fázis megkezdéséhez elnöki engedély kell.
Kawazoe félálomban lenyomott egy gombot, mire az asztalba épített nyomtatóból egy papír jött elõ, rajta egy mindenre felhatalmazó pecséttel. Ez se rossz.
Kicsit még beszélgettek mindenfélérõl, jelentett errõl- arról, aztán Dermaglen feltápászkodott, és elhagyta a termet. Félúton még halotta Gnarog beszédét.
- Azt írja az újság, elmúlt a közvetlen madárinfluenza veszély. Akkor elmehetek a Viking haverokkal megnézni a Hattyúk Tavát?

Shua szokásához híven az edzõteremben volt, ahol éppen kardmûvészetét csiszolta. A japánból érkezett zsoldos, aki állítólag valami hercegi címet is viselt, éppen a gyakorlóit gyõzte le fakardokkal. Bár eleinte mindenki kételkedett benne, mostanra már õ lett a palota védelmi parancsnoka, és az egyik legfontosabb ember, akit megnyerhet az ügynek. Dermaglen közelebb sétált, és figyelte, ahogy Shua legyõzi az egyszerre támadó gyakornokokat. A falon mindenféle kardot és egyéb fegyverek pihentek, azonban lõfegyver sehol sem volt. Úgy tûnik õ még a közelharci eszközökre esküszik. Közelebb ment, és ahogy a szamuráj észrevette, azonnal meghajlással köszöntötte. Shua intett a gyakornokoknak, mire azok is meghajoltak, visszapakolták a gyakorló fegyvereket, és elhagyták a termet. Dermaglen figyelmét nem kerülte el egy másik látogató sem. Nemezis figyelte a gyakorlatot nagyra nyílt szemekkel. Hátra pillantott, és a lány még mindig megbabonázva állt ott.
- Vele nem kell törõdni, Dermaglen-san, nem okoz nagyobb bajt. Általában csak figyel, meg idõnként lejön beszélgetni. Ártalmatlan.
- Értem, Shua…san? – felelte Dermaglen. Nem volt tisztában ezekkel, a névutókkal meg miegymással, azonban már kezdett belejönni. A férfit korábban már többször is megpuhította, és most már biztos volt benne, hogy megnyerheti az ügyének. Így hát mindent elmondott az elejétõl fogva, egészen a terveiig. Shua kételkedve fogadta a hallottakat, azonban úgy tûnik mégiscsak megnyerte õt az ügyének. Elégedett volt magával. Most pedig ideje kicsit visszavonulni és pihenni. Ha túl gyorsan halad, akkor még bajba kerülhet. Mindenestre azért este kinéz majd a…kapcsolatához. Még egy szál, mait el kell majd varrni. Megmarkolta az öltönyébe rejtett Colt Government pisztolyt. De ez talán nem is lesz olyan nehéz.