Post by Dermaglen on Sept 11, 2008 17:50:48 GMT 2
Sokan úgy gondolják az elfek megrögzött pacifisták, akik sosem vennének fegyvert a kezükbe, csak akkor, amikor már az életük van veszélyben. Ez a legtöbb esetben helytálló, azonban, mint mindenhol, itt is vannak kivételek. Persze õk sem önként kezdtek bele a háborúskodásba, hanem más megélhetési lehetõség lévén fogtak fegyvert. Azonban nagyon belejöttek a dologba, és késõbb már nem akaródzott nekik szögre akasztaniuk íjaikat és kardjaikat.
Létezésük nem is olyan régre tekint vissza, pontosabban alig egy évtizede jöttek létre ezek az egységek. A történelemben elõször egy vezér alatt egyesült a goblin faj, amely vezér ezt az elõnyét a szomszédos államok kifosztásában használta ki. Õ volt a nagy goblin hadvezér és király, Solatopolka. Az õ uralmának köszönhetõ, hogy a goblinok és az elfek viszonya végleg megromlott, és persze az is az õ „érdeme”, hogy a goblinok elvetik az egyeduralmat. A goblin király seregei egyik napról a másikra szinte elözönlötték az elfek királyságát, Elvendimet. A Királyi Gárda és minden egyéb helyi hadsereg tehetetlen volt velük szemben. A támadók egyre másra feldúlták az elf falvakat, felélték a földeken termõ növényeket, és ezreket futamítottak meg otthonukból. Ez lett a goblinok veszte, mivel ezen éhezõ, munkátlan, otthontalan elfek végsõ elkeseredésükben fegyvert fogtak a betolakodók ellen. Persze a teljes szervezettség lehetetlen volt ezeknél a spontán lére jövõ harci alakulatoknál, azonban a kisebb csoportok élére a megfelelõ vezérek álltak, akik az adott csoportot általában megfelelõen szervezték és irányították. A Szabadcsapatok kezdetben mindössze annyit tudtak elérni, hogy kicsit lelassították a goblinok elõretörését. Ahogy néhány elf hadvezér mondta: „Velük is csak a létszám több”. Valaki azonban mégis meglátta bennük a lehetõséget, és a védelmükre kelt, illetve ellátta õket felszereléssel, és kiképzést biztosított a számukra. Õ volt Sydar koronaherceg. A trón várományosa a Nemesi Tanács jóvoltából a Királyi Gárda fõparancsnokává avanzsált. Az Elvendim ellen vezetett háború jócskán lelassult, és ez az idõ elég volt arra, hogy a Szabadcsapatok megfelelõ kiképzésben részesüljenek. A szedett-vedett szervezet kitermelte a maga vezetõ rétegét, és ez a réteg egy vezetõt választott, az egyik legrátermettebb elf hadvezért. Manistur generális zseniális stratéga volt, és számos olyan hadmozdulatot ötlött ki, és hajtott végre, amit attól kezdve tanítottak a fiatal nemesi hadapródoknak. Solatopolka idõközben elsimította a belsõ viszályokat, és ismét nagy erejû támadást indított Elvendim maradékai ellen. A goblin csapatok nagy harcok árán bevették az elf fõvárost, Silmart is. Azonban ekkor léptek a képbe a Szabadcsapatok. A mostanra kiképzett és megfelelõen kiképzett harcosok egy tízszeres túlerõben lévõ goblin sereget futamítottak meg az ostromlott Levan vára alól. A gyõzelem után a Szabadcsapatok, és a Királyi Gárda közösen üldözte a fejvesztve menekülõ goblinokat. Két csata kellett mindössze hozzá, és csapataik felszabadították az elesett elf fõvárost. Innentõl rohamosan gyorsultak az események, és három hónap múlva a goblinok már a határ rossz oldalán álltak. Solatopolka még rendelkezett számos tartalékkal, még az elfek eddigre már jócskán kimerültek. Így a goblin király nem kért békét Elvendim Nemesi Köztársaságától. Ehelyett újból hadjáratot akart az elfek földjére vezetni, és ez lett a veszte. Fõemberei összeesküdtek ellene, õt pedig leszúrta az egyik katonája. Ezek után a Goblin Nagytanács sietve békét kötött, majd feloszlatta magát. A hatalmas Goblin Királyság ismét több száz tucat apró kiskirályságra bomlott.
Az eddig hatalmas segítséget nyújtó és nagy megbecsülésben részesülõ Szabadcsapatok hirtelen teljesen feleslegessé váltak. Sõt, sokan veszélyforrást láttak benne. A Nemesi Tanács parancsot adott ki, hogy minden elf polgárnak le kell tennie a fegyvert, és letelepednie valahol. Manistur generális sejtette, hogy a következõ lépés az õ meggyilkolása lesz, már amennyiben leget tesz a parancsnak. Õ azonban úgy döntött katonáival egyesen az elf fõvárosba, Silmarba vonul. Sydar koronaherceg megérezve a változó szeleket, maga jelentkezett az Elf Szabadcsapatok keltüntetésére. Persze csak az után, hogy két másik sereget felaprítottak a „felfegyverzett parasztok”. Ekkor sietve csapott oda a seregnek, és szétverte õket. A vezetõjüket, Manistur generálist, és fõtisztjeit fejvesztésre ítélték, a tiszteket pedig börtönökbe dugták. Az egyszerû hadifoglyokat ügyesen letelepítették, méghozzá úgy, hogy hatalmas távolságokra legyenek egymástól. Persze a Szabadcsapatok egy része sikeresen kereket oldott a csatából, õk visszatértek Levan várába, ami a központjuk lett. Innen indulnak el a kalandvágyó elfek zsoldosnak és itt rendezkedett be a Szabadcsapatok központja. Itt aztán mindig lehet harcra kész zsoldosokat, kalandorokat, kereskedõket és csempészeket találni, szinte kifogyhatatlan mennyiségben. Bár a Szabadcsapatok jelenleg nem többek, mint bárki szolgálatába beálló zsoldosok, és mostanra minden elvüket feladva nyalják Elvendim nemeseinek a… khm…talpát, mégis elõkészítették egy másik szervezet számára a terepet, amely nagy változásokat hozhat az elf királyságba.
Levan vára, amely az egyik legzüllöttebb hely egész Elvendim területén. Hatalma a szomszédos területekre is kiterjed, egy afféle állam az államban. Vezetõje egy Tanács, amelynek hatalmát a Nemesi Tanács is elismerte nemrég, azért cserébe, hogy a város elismeri a Nemesi Köztársaságot felette állónak. Ebben a várban található a híres ereklye, egy démonszarv, amit állítólag Manistur saját kezûleg vágott le egy nagyhatalmú démonról. Azóta ez az ereklye viseli Levan szarva nevét.
Az Elf Szabadcsapatok éppen goblin portyázókkal küzdenek Elvendim határvidékén.
Az Elf Szabadcsapatok egyik lovas katonája.
Harcosok, akik potompénzért beállnak bárki szolgálatába, vagy pedig a határvidéket járva vadásznak a goblinokra.
Létezésük nem is olyan régre tekint vissza, pontosabban alig egy évtizede jöttek létre ezek az egységek. A történelemben elõször egy vezér alatt egyesült a goblin faj, amely vezér ezt az elõnyét a szomszédos államok kifosztásában használta ki. Õ volt a nagy goblin hadvezér és király, Solatopolka. Az õ uralmának köszönhetõ, hogy a goblinok és az elfek viszonya végleg megromlott, és persze az is az õ „érdeme”, hogy a goblinok elvetik az egyeduralmat. A goblin király seregei egyik napról a másikra szinte elözönlötték az elfek királyságát, Elvendimet. A Királyi Gárda és minden egyéb helyi hadsereg tehetetlen volt velük szemben. A támadók egyre másra feldúlták az elf falvakat, felélték a földeken termõ növényeket, és ezreket futamítottak meg otthonukból. Ez lett a goblinok veszte, mivel ezen éhezõ, munkátlan, otthontalan elfek végsõ elkeseredésükben fegyvert fogtak a betolakodók ellen. Persze a teljes szervezettség lehetetlen volt ezeknél a spontán lére jövõ harci alakulatoknál, azonban a kisebb csoportok élére a megfelelõ vezérek álltak, akik az adott csoportot általában megfelelõen szervezték és irányították. A Szabadcsapatok kezdetben mindössze annyit tudtak elérni, hogy kicsit lelassították a goblinok elõretörését. Ahogy néhány elf hadvezér mondta: „Velük is csak a létszám több”. Valaki azonban mégis meglátta bennük a lehetõséget, és a védelmükre kelt, illetve ellátta õket felszereléssel, és kiképzést biztosított a számukra. Õ volt Sydar koronaherceg. A trón várományosa a Nemesi Tanács jóvoltából a Királyi Gárda fõparancsnokává avanzsált. Az Elvendim ellen vezetett háború jócskán lelassult, és ez az idõ elég volt arra, hogy a Szabadcsapatok megfelelõ kiképzésben részesüljenek. A szedett-vedett szervezet kitermelte a maga vezetõ rétegét, és ez a réteg egy vezetõt választott, az egyik legrátermettebb elf hadvezért. Manistur generális zseniális stratéga volt, és számos olyan hadmozdulatot ötlött ki, és hajtott végre, amit attól kezdve tanítottak a fiatal nemesi hadapródoknak. Solatopolka idõközben elsimította a belsõ viszályokat, és ismét nagy erejû támadást indított Elvendim maradékai ellen. A goblin csapatok nagy harcok árán bevették az elf fõvárost, Silmart is. Azonban ekkor léptek a képbe a Szabadcsapatok. A mostanra kiképzett és megfelelõen kiképzett harcosok egy tízszeres túlerõben lévõ goblin sereget futamítottak meg az ostromlott Levan vára alól. A gyõzelem után a Szabadcsapatok, és a Királyi Gárda közösen üldözte a fejvesztve menekülõ goblinokat. Két csata kellett mindössze hozzá, és csapataik felszabadították az elesett elf fõvárost. Innentõl rohamosan gyorsultak az események, és három hónap múlva a goblinok már a határ rossz oldalán álltak. Solatopolka még rendelkezett számos tartalékkal, még az elfek eddigre már jócskán kimerültek. Így a goblin király nem kért békét Elvendim Nemesi Köztársaságától. Ehelyett újból hadjáratot akart az elfek földjére vezetni, és ez lett a veszte. Fõemberei összeesküdtek ellene, õt pedig leszúrta az egyik katonája. Ezek után a Goblin Nagytanács sietve békét kötött, majd feloszlatta magát. A hatalmas Goblin Királyság ismét több száz tucat apró kiskirályságra bomlott.
Az eddig hatalmas segítséget nyújtó és nagy megbecsülésben részesülõ Szabadcsapatok hirtelen teljesen feleslegessé váltak. Sõt, sokan veszélyforrást láttak benne. A Nemesi Tanács parancsot adott ki, hogy minden elf polgárnak le kell tennie a fegyvert, és letelepednie valahol. Manistur generális sejtette, hogy a következõ lépés az õ meggyilkolása lesz, már amennyiben leget tesz a parancsnak. Õ azonban úgy döntött katonáival egyesen az elf fõvárosba, Silmarba vonul. Sydar koronaherceg megérezve a változó szeleket, maga jelentkezett az Elf Szabadcsapatok keltüntetésére. Persze csak az után, hogy két másik sereget felaprítottak a „felfegyverzett parasztok”. Ekkor sietve csapott oda a seregnek, és szétverte õket. A vezetõjüket, Manistur generálist, és fõtisztjeit fejvesztésre ítélték, a tiszteket pedig börtönökbe dugták. Az egyszerû hadifoglyokat ügyesen letelepítették, méghozzá úgy, hogy hatalmas távolságokra legyenek egymástól. Persze a Szabadcsapatok egy része sikeresen kereket oldott a csatából, õk visszatértek Levan várába, ami a központjuk lett. Innen indulnak el a kalandvágyó elfek zsoldosnak és itt rendezkedett be a Szabadcsapatok központja. Itt aztán mindig lehet harcra kész zsoldosokat, kalandorokat, kereskedõket és csempészeket találni, szinte kifogyhatatlan mennyiségben. Bár a Szabadcsapatok jelenleg nem többek, mint bárki szolgálatába beálló zsoldosok, és mostanra minden elvüket feladva nyalják Elvendim nemeseinek a… khm…talpát, mégis elõkészítették egy másik szervezet számára a terepet, amely nagy változásokat hozhat az elf királyságba.
Levan vára, amely az egyik legzüllöttebb hely egész Elvendim területén. Hatalma a szomszédos területekre is kiterjed, egy afféle állam az államban. Vezetõje egy Tanács, amelynek hatalmát a Nemesi Tanács is elismerte nemrég, azért cserébe, hogy a város elismeri a Nemesi Köztársaságot felette állónak. Ebben a várban található a híres ereklye, egy démonszarv, amit állítólag Manistur saját kezûleg vágott le egy nagyhatalmú démonról. Azóta ez az ereklye viseli Levan szarva nevét.
Az Elf Szabadcsapatok éppen goblin portyázókkal küzdenek Elvendim határvidékén.
Az Elf Szabadcsapatok egyik lovas katonája.
Harcosok, akik potompénzért beállnak bárki szolgálatába, vagy pedig a határvidéket járva vadásznak a goblinokra.