Ildor kalandja

[Morthen Orden'Ath Ildor]

Kétségkívül élvezte Ildor a küzdelmet. Ilyenkor mindig érezte, hogy még mindig él. Még akkor is, ha már egyszer átlyukasztotta egy golyó. Viszont itt egyáltalán nincsen semmilyen lőfegyver, így le sem lőhetik. Ez még jobban tudatta vele, hogy a világ egy fejlettebb aspektusába került… viszont indul egy kis előnnyel. Egy sokkalta zordabb, emberihez nem méltó és kicsinyes környezetben élt. Itt sok alantas dolgot megtanult az életről, ami még bármikor jól jöhet neki is.

Sajnálatos módon a küzdelem nem állt jól számára. Leole sokkalta képzettebb volt a harcművészetek terén, ráadásul (bár nem volt Ildor ennek szakértője) nem alsó világbéli, jól ismert technikákat használt. Az ügyessége… az szemkápráztató volt. Ugyan gondolt Morthen erre is harc elején, de nem hitte volna, hogy ennyire tehetséges. Kezdett kifogyni az ötletekből… talán szükség lenne egy-két cselre is?

Válaszra sem méltatta Leolet. Valószínűleg mindig is ilyesmi beszélgetésekkel húzta fel ellenfeleit a harc közben. Ildor elég intelligens volt ahhoz, hogy ezeket a füle mellett elengedje. Inkább a gondolatait szedte össze.
Hátrált egy kevés lépést, miközben ellenfele hozzábeszélt. Éppen csak annyit, hogy kifújja magát. Jobb kezét a bordáihoz szorította, majd egy elhaló ordítással jelezte fájdalmát.
- Azért nem gondoltam volna, hogy ez tud ennyire fájni is. – megjegyezte halkan… magának.
Lenézett a tőrökre, amik az övébe voltak csúsztatva, de gyorsan ki is verte a fejéből őket. Biztosan alulmaradna, ha erre kerül a sor. A terve igen egyszerű volt, már ami most kitellett tőle.

Elsőnek minden gondolatot kitörölt a fejéből, csupán az eltervezett mozdulatokra és ellenfele válaszaira figyelt. Mivel nála volt némi védelem, legalábbis az alkarján és lábszárán, ezért nyugodt szívvel bocsátkozott újabb pusztakezes harcba. Megpróbálta kifárasztani és figyelmetlenné tenni küzdőtársát. Elgondolása szerint hagyja kibontakozni, miközben ő megpróbálja levédeni a legtöbb ütését, rúgását (ami egyébként nagyon fájhat, mikor a fémhez érkezik), esetleg ritkán egy-egy ütéssel (csakis mellkasra vagy gyomorra) vagy rúgással (mindenképpen lábszárral, és lábszárra vagy combra). Ezekkel egy ideig fárasztja, és biztosan nem árul el semmi különöset róla. Ildor nem volt hajlandó támadna csak magától, hiszen az Alsó Síkon is arra tanítanak, hogy használjuk ki ellenfeleink hibáit, és azzal az erővel vigyük be a végzetes technikát. Valahogy ezt akarta ő is… bár volt egy másik terve is. Csak ahhoz még egy kicsit küzdeniük kellett.

---

Felszerelés:
- finom szövetből készült, sötétkék ruha – egy nadrág (igen lágy, azonban eléggé erős anyagból)
- vékonyabb ötvözetből készült lábvédők és alkarvédők
- 2 gránit vagy obszidián tőr
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

[/i][/font]Varázslatok: Szívósság[/size]

[Nemezis]

*Folytatódott Ildor és Leloe „tánca”, és most már sokkalta kiegyensúlyozottabbak voltak a szerepek. Mind a kettőjük az óvatosságra törekedtek, egyikük sem indított különösképpen offenzívabb támadást, épphogy csak kóstolgatták egymást a két párbajozó. Hamarosan a többi elf egyre türelmetlenebbül kezdte a buzdítást, természetesen Leloe javára, Saya pedig egyre nyugtalanabbul figyelte az eseményeket, többször is a hegyre tekintve.
- Ügyes – mordult fel Leloe, mikor támadását a hegyes végű alkarvédők előtt állította meg, majd egyet hátralépett. Ildor kihasználva ezt, már rúgott is volna a lábszárára, amikor Leloe könnyedén átszökkent a rúgás felett, de még mielőtt a férfi visszahúzhatta volna a lábát, az elf elkapta azt, és gúnyos mosollyal bámult Ildor képébe. - De nem eléggé!
Ezután csavarintott egyet rajta, hogy Ildor a földre essen, de az ifjú Tekintélyes sem volt rest, amint földre esett, ugyanolyan gyorsan szedte össze magát, és egy lábsöpréssel válaszolva a cselre, amit az elf nem tudott időben elkerülni. Most már mind a ketten a földön feküdtek, noha csak pár pillanatig, hiszen nyomban oldalra gurult mind as két harcoló, és szaporán lélegezve feltápászkodtak. Szívósság ide vagy oda, Ildor is igencsak elfáradt, ám Leloe is jelentkeztek a fáradtság jelei, ám ő túl büszke volt az, hogy most ott lihegjen percekig, vagy fájlalja tagjait. Ismét csak körözött a két ifjú egymás előtt, lesve a másik hibáit, illetve várva esélyüket, hogy mikor melyikük tagja ernyed el hamarabb, de mind a kettejük kiegyensúlyozott volt. Ildor a Kuporgó Tigris harcművészettel állt be, míg Leloe a sajátos technikájával, nem mutatkozott egyikük mozdulataiban sem hiba, ám Leloe kétségkívül tehetségesebb volt a saját harcművészetében, de egyelőre nem játszotta ki minden lapját.
- Tudja, Ildor úr, tévedtem. Talán mégsem annyira tökös, mint amilyennek kezdetben gondoltam – kezdett bele sunyi ábrázattal az elf – sőt, azt kell hogy mondjam, ugyanúgy gyáván viselkedik, mikor még Saya szoknyája mögött bujkált, ahogyan a gyerekek az anyjuk mögött, vagy ahogyan a selyemfiúk nőjük rejtekében. Esetleg te is ilyen selyemfiú vagy, és izmaidat dísznek hordod?
Leloe mindenképp élcelődni akart Ildor-ral, várva, hogy mikor támad a férfi, de közben természetesen ő is támadott, de azok egyfajta suhintások voltak, nem céltudatos ütések.
- De ne aggódjon Ildor úr, amint lecsapom önt, máris megvizsgálhatja tüzetesebben a hadnagy szoknyáját. Akár még azt is megnézheti, hogy milyen alsónemű van rajta!
Ezen még az elfek sem nevettek. Egyrészt azért, mert hadnagyuk, aki rosszindulatúan ott volt közöttük, másrészt azért sem, mert ilyen viccek a társadalmukban tabunak számítottak, ha egy hölgy is volt a jelenlévők között. Persze, ebből Saya nem csinált nagy ügyet, csak egy halk „cö” kifejezéssel csóválta a fejét, és már csak azt várta, hogy legyen vége ennek az egésznek. Egyre gyakrabban nézett a hegy felé, és lassacskán éppen hogy tekintett csak vissza a párbajra.*

[Morthen Orden'Ath Ildor]

Leole viselkedése kiszámítható volt. Igazi riposztként próbált felülkerekedni ellenfelén. Az egyetlen probléma ezzel, hogy ha nem vevő rá a másik fél, esetleg jobban csinálja nála, akkor teljesen vesztes pozícióba kerül. Túl sok energiát öl a harcon kívüli cselekedeteire. Most viszont emberére akadt. Mikor Ildor felismerte ezt a hibáját, és persze a túlzott büszkeségét visszavágásra szánta el magát.

- Szavai csak azt tükrözik vissza, hogy mennyire tudatlan. Különben nem beszélne balgaságokat… - nyájas hangnemben szólt vissza, ami egy pillanatra még neki sem tetszett, de már megtörtént. Igazából egy kicsit sem izgatta. – Jut is eszembe… ha ennyire tökös, akkor mért nem próbál végezni velem. – a végén felnevetett, hogy jelezze, nem csak ő védekezik. – A felajánlása, pedig igen csábító… - hátrálva teremtett egy kis időt magának, hogy biztonságosan kitekintsen egy pillanatra Saya felé. – Még meggondolom, hogy küzdelmünk után megismerkedjek Saya kisasszonnyal… közelebbről. – érezte a zsigereibe, hogy jó témánál vannak. Főleg ezt a környező tömeg viselkedéséből szülte. Egyre jobban kezdte élvezni a riposzt szerepét… de jól tudta, hogy nem szabad ebbe túlságosan elmélázni. A terv a következő lépcsőhöz érkezett.

Hátra lépve egy nagyobb területet nyitott. Várta, hogy Leole mikor lép támadásba, mikor tudja kihasználni helyzeti előnyét. Még egy utolsó bökés szegényke lelkébe… Lábával a földet maga elé terelte hatalmas körkörös mozdulattokkal (megpróbált mindenféle apró kavicsot, faágat is belecsempészni, ami csak a lába elé került), ezzel a Leole gyönyörű ruháját bepiszkolva. Persze igazi célja ezzel az volt, hogy maga előtt a terület talaját fellazítsa. Talán elegendő lesz ahhoz, hogy megcsússzon rajta ellenfele, miközben rátámad.
- Látja, még arra is veszem a bátorságot, hogy a porba hullott büszkeségét megkeressem. Egy köszönetet megérdemelnék, nem? – a végső fricskát is átdobta számára, és várta a reakciót.
Terve szerint, megfogja a kezét, majd egy hatalmas hátdobással a földre kényszeríti. Ha mindez összejön, akkor tőrrel a kezében, a torkához szegezve véget vethet a harcnak. Ha mégsem jönne össze, vagy nem kerül a dobás után olyan pozícióba, hogy támadhasson, akkor folytatni fogja a pusztakezes harcot.

---

Felszerelés:
- finom szövetből készült, sötétkék ruha – egy nadrág (igen lágy, azonban eléggé erős anyagból)
- vékonyabb ötvözetből készült lábvédők és alkarvédők
- 2 gránit vagy obszidián tőr
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

[/i][/font]Varázslatok: Szívósság[/size]

[Nemezis]

*Leloe szó szerint tajtékzott a dühtől, amint Ildor sértegetéseket mondta, illetve Saya-val is élcelődni kezdett. Már már úgy tűnt, hogy most azonnal, őrült vadkanként nekirohan a férfinak, de az elf végül csak dühtől elvörösödött arccal kiegyenesedett, oldalán lógó kezei pedig ökölbe szorultak. A fújóló, illetve trágárságokat kiáltozó elf harcosokon kívül csend volt, Saya, ki elég tapasztalt volt ahhoz, hogy a megjegyzéseket elengedje a füle mellett cseppet sem volt elvörösödve, vagy dühös... ám kissé félve tekintett Leloe felé. Sejtette, hogy mi fog következni, így egy nagy sóhajtással el is fordította a tekintetét.
- Való igaz... megtehetem, hogy megölöm magát, Ildor ÚR – mondta gúnyosan kihangsúlyozva az urat, szemében eszelős láng lobbant fel, az elfek mind elcsöndesedtek, csak némán figyeltek. Leloe minden tagja remegett, még el is mosolyodott, noha olyan baljóslatúan festett, mintha a puszta pillantásával ölni tudott volna. Megrázta tagjait, majd őrült módon felkacagott.
- Tudja, Ildor úr, ígéretet tettem Saya-nak, hogy nem ölöm meg magát – kezdett bele, mire lecsillapodott valamelyest, de már nyomban egy újabb támadóállásba helyezkedett. Bal lábát hátra kinyújtotta, míg jobb térdét behajlította, és egyik kezével támaszt nyújtva magának, míg másikat maga előtt tartotta. - De mint tudja, egy elfnek csak az esküje az, ami örök, de ígéretek nálunk könnyedén múlandónak számíthatnak. Azt hiszem, hogy előbbi kis közjátékával túlfeszítette a húrt, Ildor úr.
Ezután megindult, mint egy puskagolyó, így indult neki, bal keze továbbra is úgy a nyakával párhuzamban maga előtt volt tartva, míg másik keze ernyedten lógott oldalán. Testét előredöntötte, mint egy kos, aki fejjel akarna nekirontani ellenfelének. Ildor persze várta, még gondolta is, hogy az előre tartott kezet csak könnyedén elkaphatja, illetve ekkora lendületet nem nehéz kibillenteni. Ildor már a zsebében élvezte a győzelmet, már el is könyvelte magában, hogy ez a csapat Hildeon közelébe sem tudna menni, már az első csapás alatt elvéreztek volna. Az elfek mind lemondóan meredtek a párbajra, többek is mondták, hogy a harcnak vége. Már alig volt pár lépés Ildor és Leloe között, Ildor már készenlétbe helyezte magát, hogy elkaphassa áldozatát, ám ami történt, azt őt magát is meglepte. Még mielőtt Leloe elért volna a felpuhított talajra, még előtte elrugaszkodott, lábait szorosan maga alá húzta, kezét pedig tőrjére tapasztotta. Már késő volt bármit is tenni, mivel az előretartott elf kéz nyomban megragadta Ildor-ét, és szorosan tartotta, illetve a lendület, amivel az elf érkezett, ledöntötte a magas férfiút a lábáról, és máris a földön találta magát. Leloe pedig, eltolta Ildor kezét, és villámgyorsasággal előrántotta a tőrét, és azt Ildor nyakának szegezte. Fordítva sült el a terv, Leloe pedig pimaszul mosolygott Ildor-ra, vicsorogva válaszolt neki, igencsak gúnyosan.
- Halott vagy, Ildor úr! - mondta, és már Ildor várta, hogy a tőr elnyisszantsa a nyakát, de végül Leloe elengedte, fölényesen felállt, és már nem mosolygott, hanem ugyanolyan higgadt arckifejezéssel meredt rá, mint ahogy Saya.
- A párbajnak ezennel vége, úgy hiszem, most már semmi kétsége nem lehet afelől Ildor úr, hogy engem és csapatomat nem tánctanodában írattak a szüleink. Ugyan, a társaságban én vagyok a legjobb fegyverforgató, de a többiek sem a legalávalóbbak közül valók.
Ezután hátat fordított, de még mielőtt diadalmasan ellépdelt volna, még a válla fölött visszaszólt Ildor-nak, valamivel vidámabban.
- De ne feledd, ha egy ujjal is hozzáérsz Saya nővéremhez, legközelebb nem fogom vissza magamat, és ezt veheted figyelmeztetésnek is! - amint befejezte, elf nyelven kiáltott valamit az egyik elfnek, aki a bokken-t odadobta neki, és azt Leloe gyengéden odalökte Ildor elé, majd újból elkezdte magára aggatni felszerelését. Saya pedig karba tett kézzel odalépdelt Ildor mellé, és valamivel együtt érzőbb hanggal próbálta Ildor-t vigasztalni.
- Ne keseredj el... Leloe öcsém Elvendim egyik legkiválóbb harcosa, mindemellett rendem ötvenedik varázslója. Ha az erejét is használta volna, ez a küzdelem jóval rövidebb lett volna. Nos, Ildor úr, ha nem bánja, mi továbbmegyünk célunk felé, de roppant örülnék neki, ha tovább kísérne bennünk. Maga már találkozott ezzel a Hildeon-al, hasznunkra válhat még az ön tudása.
- Nos, velünk tart – kérdezte Saya, ám egy apró mosolyt is megengedett magának, arca fölöttébb bájos volt így, ahogyan Ildor-ra meredt. Nem nagyon tűnt fel, hogy bármennyire is neheztelt volna a férfira, amikért korábban mesélt, és mosolya is olyan őszinte volt, hogy egy ilyet eljátszani képtelenség lett volna a legjobb színésznek, vagy életművésznek is. Az lehet, hogy ma Ildor vesztett egy párbajban, viszont nagyon úgy tűnik, hogy nyert magának egy újabb barátot, ha nem többet...*

[Morthen Orden'Ath Ildor]

Még rengeteget kell tanulnia Ildornak, ez kétségtelen volt. Viszont a veszteség ellenére jobban örült, mint azt bárki is gondolta volna. Ugyan beletelt egy kis időbe, míg magához tért a földre esés után, de ami az után történt azt biztosan senki sem várta volna.
Öröm ül ki arcára, és mint egy kisgyerek, aki új ajándékot kapott, úgy ugrott fel. Már-már örömtáncba kezdett.
- Uram teremtőn… hogyan hívjátok ezt a mozdulatot? Meg kell tanulnom valamikor. – kérdezte, de már a választ sem várva folytatta tovább. – Tudjátok, itt magamban nem sokat tudtam tanulni, de egy hónapnyi gyakorlás után azért nem rossz ez sem! – örült, mint majom a farkának. – Gyertek velem, mutatnom kell valamit! – ezzel meghívva őket.

Miközben összekészítette magát, felvette felszereléseit, megosztotta a történteket a keselyűkkel is.
- Üdvözöljétek újdonsült barátainkat! – szólalt fel, mielőtt rendbe szedte volna magát. – Menjen valaki a faluba, és szóljon, hogy jó vendégeket viszek. – Ildor jól tudta, hogy a lovakkal nehezebb lesz megközelíteni, de még szerencse, hogy tudott egy utat az ő kis barlangjához. Egy kicsit hosszabb volt, de legalább megismerhetik a keselyűket is.

A tudat, hogy ők semmiféleképpen sem lehetnek Hildeon szolgái egy kicsit megnyugtatták. Viszont az a tény, hogy mégsem volt akkor álom… és még előtte áll a párbaj. Semmi jót nem közvetített számára. Gondolkodóba esett, hogy hogyan tovább. Ha jól ismeri a párbaj szabályait, akkor semmilyen módon nem segíthetnek neki a harcban. Nem túl fényes helyzet, de talán ha elfogadják a meghívását, akkor majd ott megbeszéli velük.
- Gyertek, gyertek… - mondta barátságosan. – Bemutatom a falumat… és higgyétek el, hogy Hildeon megvár minket, illetve ha velem tartotok, akkor egy kis időt is spórolhatunk. De mindent a megfelelő időben!! Ritkán találkozunk intelligens és bölcs utazókkal… - jelentette ki, és már el is indult útnak. Még ugyan nem tudta mit jelent számára ez a társaság, de valahogyan így alakult a keselyűkkel is. Talán estére, erre is választ fog találni.

---

Felszerelés:
- finom szövetből készült, sötétkék ruha – egy ing, egy nadrág és egy köpeny csuklyával (igen lágy, azonban eléggé erős anyagból)
- bőrből készült kabát, amit most mellvért helyet hord (bőrszíjjal és apróbb csontokkal)
- vékonyabb ötvözetből készült lábvédők és alkarvédők
- 2 gránit vagy obszidián tőr
- bokken, a bal oldalára kötve
- Ildor botja (ami a hátára van kötve; egy hosszú bőrcsík van rátekerve, amit ilyenkor a mellkasán megköt, hogy le ne essen)
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

- fából készült rövidíj (egyszerű botíj; 500 méterig hatásos; vállán átvetve)
- 20 nyílvessző (ezek egy bőr tegezben, ami az egyik táskához van kötve)
- 2db warg bőrből készített, erős válltáska (átkötve több erősebb bőrcsíkkal, átvetve vállain, jobb és bal oldalán hordja)
- korbács
- 10 nagy hárpia toll
- 3 gyógyító talizmán
- kisebb maszk warg koponyából
- egy másik maszk, amit a kalandozónál talált
- a kisebbik csontkürt
- egy tucatnyi erős bőrcsík
- 15db bőrszütyő
Varázslatok: Szívósság

[Nemezis]

*A társaságot kicsit meglepte Ildor viselkedése, még Szellőszárny is tátott szájjal, vagy jobban mondva csőrrel meredt arra, hogy a Tekintélyesük, aki eddig megvette a „Szépek Népét”, most majdhogynem puszipajtásokként kezelte őket. Végül ezen a fiatal keselyű harcos jót nevetett, amit legtöbben valamilyen fuldoklásnak vehettek ki, ám Ildor tudta, hogy Szellőszárny csak jót derül az eseményeken. Ezután a harcos intett a többi keselyűembernek, akik mind alászálltak, és a csapat köré gyűltek, ám az elfek csöppet sem voltak megilletődve, úgy tűnik, végig tudták, hogy itt vannak eme különös teremtmények közöttük. A keselyűemberek természetesen nem álltak hadban az elfekkel, és fordítva is valahogy így volt, így a két csapat nem nézett egymásra utálkozva, sőt, nem nagyon törődött a két nép az „új barátaival”.

- Nos, Ildor úr, ezt a technikát a Sárkány Csókjának nevezik – kezdett bele Saya ismét érzelemmentes, csengő hangján, majd lemondóan hozzátette – de sajnos, eme technikát egész Elvendim-ben csupán egy elf ismeri tökéletesen, és ez maga Leloe. Ám amilyen keményfejű, sohasem fogja eme technikát átnyújtani senkinek sem. Hiába ismer annyi technikát, varázslatot vagy mozdulatot, viszont mindig megtagadta, hogy tanítványt fogadjon maga mellé.
- Ám erről majd később beszéljünk, látom, igencsak el van foglalva – mondta fejcsóválva az elf lány, csak úgy magának, mivel Ildor, mint egy boldog kisfiú, már rohant is keselyűembereihez, akik ugyan mindent láttak rejtekükből, de kíváncsiak voltak minden részletre. Együtt nevettek, amikor Ildor a riposzti szerepről beszélt, és amint a Tekintélyes vereségéről volt szó, akkor mind lelkesen bátorították, hogy ez nem a világvége, viszont Ildor igencsak örült a „veszteségének”, Szellőszárny jól hátba is veregette a Tekintélyest, és a maga mélyebb, krákogó hangján válaszolt neki.
- Szép küzdelem volt, Tekintélyes testvér! Érzem, hogy legközelebb a földbe döngölni nagyszájú Szép lényt!

Saya megkönnyebbült sóhajtással jelezte azt, hogy mennyire örül az indulásuknak, hamarosan felvette a csapat az állását. Amiért Ildor előrerohant, így az elf hadnagynő egymagában gyalogolt tovább a lovasai védőgyűrűjében, akik élén Leloe állt, unott ábrázattal. Úgy tűnik, látott valamit Ildor-ban, de most elvesztette ezt a „tüzet”, mondhatni egy szót sem szólt a férfihoz, hasonlóan nővéréhez, ő sem változtatta meg arcmimikáját, ám a higgadtság ellenében ő a kiábrándultság maszkját „öltötte fel”. Ildor mögött egyből az a pár keselyűember marad hátra, akik eddig rejtőztek, persze, már előre is küldtek még egy tagjukat, hogy semmi baj sincsen... ám már vissza kellett volna térniük az előző két felderítőnek, de egyikük sem tűnt fel elég régóta. Ildor bőszen vezette a csapatot a hegyre felvezető úton, ami kicsit továbbtartott, mintha a hegy lábától egészen a fennsíkig repültek volna, de ez is megtette. A napkorong már elhagyta a horizontot, és elkezdte a lenyugvási útszakaszát felvenni, de egyelőre még mindig verőfényesen sütött a nap, ám a hegyekben a szél csípősen fújt. Ahogy haladtak felfelé, az elfek egyre komorabbak lettek, fülük idegesen rezgett, folyton egy bizonyos szakasz felé pillantottak, és olykor szót váltottak egymással, Saya pedig, ha egyre többet fecsegtek az elf lovasok, akkor nyugodt hangon mondott valami felszólítást, ami után csönd ülepedett le az elfekre. Túlságosan feszült csönd. Lassan elérték a felszínt, ám ekkor már láthatóvá vált az a fekete felleg, ami kitakarta a napot, és baljóslatúan gomolygott... a felhő szélein, illetve a fekete rétegben kúszó repedésszerűségek vörösen izzottak, olykor villámláshoz hasonló halk dörejek hallatszottak a magasból. Minden csendes volt, semmilyen élőlény nem adott ki hangot...

Ildor hamarosan elért a falu határáig, addig a kiszögellésig, ahol háza is állt... csakhogy az a kunyhó mondhatni teljesen le volt amortizálva. Teljesen elfeketedett, épphogy csak az alapok maradtak épek, más minden szerteszét volt dobálva. A sűrű porban ott volt Ildor könyve, illetve egy-két növénye, amely némi kisebb perzseléssel megúszták. A barlang pedig, amit a férfi eddig lezártnak hitt, most ki volt robbanva, kövek voltak mindenfele. Egy éles visítás csapta meg Ildor fülét, éppen sólyma tért vissza, és egyenesen Ildor vállán landolt. Nyugtalannak tűnt. A csapat és az ifjú Tekintélyes hamarosan rá is jöttek, hogy miért.

A kiszögellésen átpillantva a falu, mely eddig életvidámságáról és természetes szépségéről volt híres, ahol több száz keselyűember élt vígan, most már csak lángsírnak volt nevezhető. A gömb alakú fészkek lángokban álltak, de elég sok már teljesen le is égett, vörös massza tarkította a feketére perzselt földet.
- Micsoda gyönyörű falu! Talán nagytakarítást tartottak az utóbbi időben, Ildor úr, hogy ennyire „szép” és „rendezett”? - mondta gúnyosan Leloe, miután lováról lepattant és megnézte magának a tájat, ám megjegyzéséhez nem mosolygott, sőt, inkább undorodva tekintett a a felperzselt tájra.
- Fejezd be, Leloe! Nem illendő más kárán gúnyolódni, ezt te is tudod – lépett Ildor és öccse közé Saya, majd ő maga is nézte a tájat, különösképp komoran. Nem is nézve Ildor szemébe, részvétteljes, gyengéd hangnemben folytatta, Ildor-hoz intézve szavait – Sajnálom Ildor úr... de ez részben a mi hibánk is. Ha a csigatempó helyett inkább varázslattal jöttünk volna ide, akkor talán megakadályozhattuk volna mindezt a... borzalmat.
Saya mélykék szemén lassú „táncot lejtett” a tűz csillogása, és olyan szomorúsággal meredt a falura, mintha csak a sajátja lett volna. Leloe méregzöld szempárában pedig a harag lángja csapott fel, keze ökölbe szorult, de türtőztette magát.
- Még ha varázslattal is közlekedtünk volna, akkor sem értünk volna el semmit se. Nézd csak meg, ezek az épületek már órákkal korábban kaphattak lángra, jóval hamarabb, még mielőtt mi tudhattuk volna egyáltalán azt, hogy merre is keressünk pontosan ezt a Hildeon-t. - mondta rideg hangon Leloe, majd elfordult a tájtól, és saját nyelvén szólt az elfeknek, mindenféle parancsot kiadva nekik. Azok szintúgy leugráltak a lovaikról, és grimasszal az arcukon meredtek le a mészárlás helyszínére, viszont Leloe parancsszavai után mind megkeményítették ábrázatukat, egy bólintással pedig jelezték, hogy mindent értettek. Ezután pár szót váltott Saya-val, aki rövid szópárbajt folytatott öccsével, de végül beadta a derekát, egy bólintással jelezte ő is, hogy semmi kivetnivalója mindebben.
- Két csapatban közelítjük meg a falut – mondta Ildor-nak a lány, és mélyen a férfi szemében tekintett, ezután mondott még valamit, de hangja egyre távolibbnak tűnt, és fejében valami más kezdett el megszólalni. Valakinek a hangja, akit utóbbi időben legjobban szeretett volna elfeledni.
- (Ah, úgy látom, megérkeztél te is, pondró!) - kezdett bele Hildeon, ahogyan reszelős hangja visszhangozva süvített Ildor-ba, némi fájdalmat is okozva ezzel neki. Valahogyan olyan érzés lett volna, mintha valami belülről vagdosná Ildor füleit egy nagyon vékony, de nagyon éles késsel.
- (Amint láthatod, kicsit el kellett valamivel az időmet, hogy visszavárjalak. Tudod, utálom, ha késlekednek – ezután visszataszítóan felnevetett, szinte érezte a férfi, hogy éppen a képébe lehel azzal a bűzös pofájával. Végül abbahagyta a nevetést, és halál komolyan folytatta – (Meg kell valamit beszélnem veled, vagy jobban mondva, fel kell hogy mérjelek, hogy mégis mennyit fejlődtél az utóbbi időkben.)
- (Ezek a dögevők ugyanis roppant gyengék voltak, az az öreg, aki tudott is valami mágiát, pár perc alatt elesett. Imádtam, ahogyan szenvedve felvisított, ahogyan szépen-lassan szétmállott a teste! Hozhatod a csipet-csapatodat is, rájuk is igencsak kíváncsi vagyok, ráadásul meghívtam pár „barátomat” is, akik majd' MEGHALNAK azért, hogy találkozhassanak velük! Várok rád, és ne késlekedj tovább!)
Ezután abbamaradt a kapcsolat Ildor és Hildeon között, a Tekintélyes tekintete is kitisztult, és Saya-t látta maga előtt, aki értetlenkedve mered rá.
- ...Ildor úr, magánál van?
- Tekintélyes! - kezdett bele időközben Szellőszárny is, aki dühtől és bánattól eltorzult arccal tolta félre az elf lányt. Az ifjú harcos nyomban meg is ragadta a férfi vállát, és könnyes szemekkel meredt a képébe. - Ez lenni hatalmas katasztrófa! Nem hagyni szó nélkül, tettest felkeresni! Mi, amennyien maradtak, készségesen állni rendelkezésére! Mit tenni?
A kérdés adott volt, de Leloe és Saya nem várhatott, a két csapat el is indult a falu felé. Hamarosan olyan dolgok veszik kezdetét, amelyek igencsak sorsdöntő szerephez juttatnak mindenkit, aki eddig jelen volt. Hildeon megtette az első lépéseit, ám a párbajnak még nincs itt az ideje. A borzalmas mágusnak tervei vannak, de nem tudni, hogy mégis mik. De egy biztos... Hildeon ezen a napon elvett valami nagyon fontosat Ildor-tól, ami talán a legnagyobb fájdalmat okozhatta. Elvette tőle a családját, csupán egy maroknyi, de roppant elszánt testvére maradt hátra, kik dühtől hajtva akár meghalni is képesek, csakhogy beteljesítsék a bosszújukat!.*