Ildor kalandja

[Nemezis]

*Izgalmakkal teli hónap volt, az biztos Morthen Orden'Ath Ildor számára... párbaj, harcok, illetve megannyi felfedezés! Nagyjából a terültet betájolta Ildor, hiszen a harcosokkal töltött utak alatt igen beható térképet tudott készíteni, de biztos volt benne, hogy ennél több is rejtőzik ebben a világba. A sok, érdekes növényeket mind lejegyezte a könyvébe, illetve a legtöbbnek a különleges képességeit is kitapasztalta. Az Özvegy Rózsa, ahogy Ildor elnevezte azt a koromfekete virágú, tövises, vastagszárú növényt, amelynek nektárja talán a legerősebb méreganyag, amit valaha is látott a férfi. Másik jelentős növény a Holdvilág Gomba volt, amely sötétben kéken izzott, ám ha erős napfény érte, akkor érdekes módon elpusztult. A belőle készített anyag jó fényforrást nyújt, jobbat, mint a fáklyafény, illetve főzetként a Toronykaróval, ami egy barna színű kúszónövény, képes annyira felerősítenie az elfogyasztó látását, hogy képes kék színben ugyan, de látni a sötétben. Sajnos ennek a főzetnek hátránya, hogy ha erős fény éri a szemét, az roppant kellemetlen lehet, akár több napig el is veszítheti ezáltal a látását, vagy rosszabb esetben, örökre. A Macskaszem nevű kotyvalék, ahogyan a gomba és a kúszónövény egyvelegét elnevezte Ildor, egy decinél nagyobb mennyiségű elfogyasztásakor hallucinációt okozhat, és körülbelül egy napig tart, mire kiürül a szervezet az elfogyasztása után. A legtöbb speciális növény azonkívül enyhe méreganyagokat, vagy gyógyírekhez használatos nedveket tartalmaznak, ki tudja, hogy a kombinációkból mik születhetnek még, de sajnos a Macskaszemen kívül más keveréket még nem próbált ki Ildor.
A kalandoroktól szerzett zsákmány igen hasznosak voltak Ildor-nak, mivel így lecserélhette régi, szakadt bőrruházatát és felvehette az egyik //majd döntsd el, hogy melyik// kalandor felszerelését. Mindkettőnél hasonló volt, fegyverek viszont egészen egzotikusnak számítottak. Roppant erős és ellenálló fémből készültek a pengék, melyek olyan feketén csillogtak, mint egy fényesre csiszolt gránit, vagy obszidián. A teljes, könnyített fémű vértezet roppant formatervezett volt, könnyen lehetett benne mozogni, ugyan Ildor-nak kissé még így is szokatlan volt, mivel először járt ilyesmiben. Azonkívül ott volt a két alkarvédő, mely egyben fegyverként is funkcionált, hiszen éles fémtüskék meredeztek ki belőle, és rejtekében ott volt egy rejtett kés is, amelyet egy, az egyik alkarvédőbe szerelt szerkezettel lehetett előcsalni, igen könnyedén, hiszen csak egy gombot kellett megnyomni az alkarvédőn, hogy a penge nyomban a rendelkezésre álljon annak, aki hordja eme eszközt magán.
Az egy hónap alatt a Tekintélyes végül elérkezettnek látta azt, hogy Ildor szintúgy egy még ifjú, de már leleményes Tekintélyessé váljon, az elkészített mágikus bot pedig végképp bizonyította minden kételkedőnek, hogy Ildor remek Tekintélyes legyen. A falu újjáépítése miatt sajnos a szokásos ceremónia rövidebb volt, csupán némi esketés történt meg, aztán mindenki folytatta a maga dolgát, de a keselyűemberek már sokkalta nagyobb tisztelettel tekintettek Ildor-ra, többször is a segítségét kérték a falu építésében.

Végül egy újabb harcoscsapattal indult útnak az új Tekintélyes, egyedül ugyan, mivel az öreg inkább az otthoniakra ügyelt, hogy még véletlenül se álljon meg a munka, illetve ha újabb vihar kerekedne, akkor ott lesz és segíthet! A harcosok egészen addig a tóig merészkedtek, ahol a halott kecskéket találta még anno Ildor – és némi vizsgálás után megállapította, hogy a víz kristálytiszta -. Szintúgy találtak ott dögöket, de haláluk ugyanolyan furcsa volt, mint az eddigieknek. Ez már a harcosoknak is feltűnt, így ketten elindultak kicsit körülnézni, míg a maradék négy Ildor felügyelete alatt ott maradtak, és a húst dolgozták fel. Sokáig nem történt semmi, ám hamarosan Ildor tarkójában enyhe bizsergést érzett. Mintha bogarak másztak volna benne, kellemetlen érzés volt, a férfi oda is kapott, hogy kicsit megvizsgálja, ám ezúttal egy reszelős, ám ismerős hang hallatszott.
- (Üdvözöllek téged... kis, halandó féreg! Remélem nem feledkeztél meg kis párbajunkról? Vagy talán azt hitted, hogy ha bezársz, akkor biztonságba leszel?)
Ördögien felkacagott Ildor elméjében, a férfi enyhe nyugtalanságot érzett, a két elindult harcos továbbra sem tért vissza. Még mielőtt bármit is szólhatott volna, Hildeon arrogánsan folytatta.
- (Szánalmas az a tudat, hogy milyen nevetséges úton-módon akarsz tőlem megszökni... de ne félj, bebiztosítom, hogy tartsd a szavadat! Mond csak, még mielőtt elindultál, elbúcsúztál szeretett kis, alsóbbrendű lényeidtől?
Ezután megszakította a telepatikus összeköttetést, épp ekkor tért vissza a két felderítő is, lóhalálában. Lihegve, mutogattak az erdő irányába, majd miután gyorsan kifújták magukat, máris válaszoltak.
- Tekintélyes! Hatalmas csapat menni egyenesen hegynek! Fémemberek, fémkarmokkal és ördögi erőkkel! Veszélyben lenni a falu!
A harcosok mind idegesen kapták fel a fejüket, mind javaslatot mondtak, hogy menjenek vissza, míg páran azt mondták, hogy inkább küzdjenek meg, és itt essenek el, de a többiek leszavazták őket. Ám mivel Ildor volt a kijelölt csapatvezető, mind kérdőn fordultak hozzá, várva a választ.*

[Morthen Orden'Ath Ildor]

~ Bárcsak megfeledkeztem volna róla, vagy soha meg sem történt volna! – gondolta magában, míg terveken törte a fejét. Végigsimította új öltözékét, amiben úgy festett, mint valami nemes. Bár nem teljesen az ő mérete volt, amiért nem is hordta állandóan magával a mellvértet (még nem szokott hozzá). Ráadásul a kedvenc színében készült, ami jelen esetben a királykékhez hasonlót jelentette, mi mindent lehet még kívánni. – Persze, hogy lehetne mást… saját magam fejére hozom állandóan a bajt. – miközben a távolba révedt, és próbálta kifürkészni mikkel állhatnak szemben. Az idő mindenki ellen van – szólt a bölcs mondás. Ezért egy gyors mérlegelés után elkezdte sorolni a teendőket.

- Ketten azonnal a faluba indulnak… - rábökött a leggyorsabbakra. – Ők fogják értesíteni a falubelieket a történtekről. – feléjük fordult, és lágyan sorolta tovább. – Próbáljátok elkerülni őket, semmilyen módon ne közeledjetek hozzájuk. Még akkor sem, ha esetleg segítségre lenne szükségünk. – nem tűrt meg ellentmondást, még akkor sem, ha ez nem tűnt túl okos parancsnak. Megpróbált magyarázatot adni, legalábbis amire volt ideje. – Lehet, hogy hatalmas mágiával rendelkeznek… - emelkedett föléjük, hogy sürgesse őket. – Induljatok…

Kifújta magát, majd elkezdte a rájuk eső részt.
- Mi közelebb merészkedünk. Elsőnek fel kell mérnünk, hogy mennyien vannak, és milyen erőkkel, illetve fegyverekkel bírnak. – mintha mindeddig ezt tette volna, olyan tekintéllyel adta ki a teendőket. – Minden bizonnyal van gyengéjük nekik is, ezt ne feledjétek. Elsőre azt mondanám, hogy lomhák és lassúak, így valamennyire előnyben leszünk a fák között. Ráadásul ti repülni is tudtok. – barátságos hangnemet használt szinte mindenkivel szemben, ami igen nyitott személyiségre is utalhat… bár Ildor nem volt az az igazi nyitott, társasági ember, viszont annál barátságosabbnak tűnik. – Mindez kiderül, ha megfigyeltük őket. Egy-egy harcos két oldalról felderíti a környezetet, nehogy csapdába fussunk. Még az is meglehet, hogy erősítést hoztak. Mi hárman, pedig megfigyeljük a fő vonalukat. Nem túl közelről, de jó alaposan. Ez biztosan nem tart sokáig, ha végeztetek ti ketten, akkor csatlakozzatok hozzánk, majd ott tovább finomítjuk a tervet. A levegőben csak nem támadnak meg minket. – reménykedett igazában Ildor. A legtöbb feltevése racionális alapon feküdt, de sosem lehet tudni mennyire okos vagy éppen agyalágyult az ellenfél. – Munkára fel testvéreim! – ahogyan már egy ideje szólítja őket. Szeretet úgy gondolni rájuk, mint második, vagyis itt első családjára.

A ruháját megigazította, majd várt az indulásra.
Mindaddig, míg el nem értek a teremtményekig, addig azon gondolkodott, hogy már megtanulhatna repülni. Egészen viccesen hallatszott, de tudta, hogy egyszer ezzel is kell foglalkoznia. Két különleges pengéjét fogta idegességébe, ami nem volt rá jellemző… mióta meghallotta Hildeon nevét, újra meg újra elöntötte a kétség. Ő is jól tudta, hogy most még semmi esélye… de hisz még van egy hónapja, vagy még sem? Hazudott volna Alizadur? Érezte, nemsokára lépnie kell valamit. Ha hisz Alizadurnak, akkor a törpét kellene keresnie gyorsan. Nem lenne jó szólni a Tekintélyesnek is? – ilyen kérdések és témák zavarták folyamatosan Ildor elméjét, miközben a terepet pásztázta nyomok után.

---

Felszerelés:
- finom szövetből készült, sötétkék ruha – egy ing, egy nadrág és egy köpeny csuklyával (igen lágy, azonban eléggé erős anyagból)
- bőrből készült kabát, amit most mellvért helyet hord (bőrszíjjal és apróbb csontokkal)
- vékonyabb ötvözetből készült lábvédők és alkarvédők
- 2 gránit vagy obszidián tőr
- bokken, a bal oldalára kötve
- Ildor botja (ami a hátára van kötve; egy hosszú bőrcsík van rátekerve, amit ilyenkor a mellkasán megköt, hogy le ne essen)
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

- fából készült rövidíj (egyszerű botíj; 500 méterig hatásos; vállán átvetve)
- 20 nyílvessző (ezek egy bőr tegezben, ami az egyik táskához van kötve)
- 2 warg bőrből készített, erős válltáska (átkötve több erősebb bőrcsíkkal, átvetve vállain, jobb és bal oldalán hordja)
- korbács
- 10 nagy hárpia toll
- 3 gyógyító talizmán
- kisebb maszk warg koponyából
- egy másik maszk, amit a kalandozónál talált
- a kisebbik csontkürt
- egy tucatnyi erős bőrcsík
- 15 bőrszütyő
Varázslatok:

[Nemezis]

*A keselyűemberek zokszó nélkül már ugrottak is egy bólintással megerősítve, hogy mindent értettek. Ketten már repültek is vissza egyenesen a falu irányába, míg megint ketten elindultak, hogy felderítsék a terepet. Ildor és megmaradt kettő keselyűember „testvére” pedig elindultak, hogy megnézzék maguknak a jövevényeket. A trió csöndben, lopakodva közelítették meg a lehetséges támadókat, ám ami eléjük tárult, az csöppet meglepő volt, legalábbis Ildor-nak. Lovon közlekedtek, de roppant óvatosan, viszont egyelőre még nem fedezték fel őket... vagy igen, és ezért mennek annyira lassan? Nem tudni, de akik a lovon ültek, azok voltak talán a legszebb teremtmények, amit Ildor valaha is látott. Embernek tűntek, de fülük hosszabb volt, vegyesen volt a tizenkét tagú társaságban férfiak és nők. Törékenynek tűntek, de oldalukon ott lógott vékony pengéjű kardjuk, hátukon pedig hosszú íj volt felfűzve, bár testüket bőrpáncél fedte, ám amilyen testhez simuló volt, nem lehetett nagyon ellenálló. Egy darabig Ildor és csapata követte ezeket a lényeket, ám a visszatérő két felderítő jelentésére kicsit távolabb húzódtak.
- Csupán ennyien lenni, többen nem! - kezdett bele Élesszem, a két előreküldött között a legszemfülesebb, Bőrszem, a félszemű, ám igencsak tapasztalt felderítő átvette a szót.
- De nem mertünk olyan közel merészkedni, hogy biztosak lehessünk abban, hogy a közelükben nem-e rejtőznek még páran. Ismerni e lényeket, Tisztán látó Tekintélyes testvérnek fajtársai Szépek Népének nevezik, ám igen veszélyesek! Nem vagyunk biztosak benne, hogy képesek lennénk elbánni velük, még ha velünk lenni Tekintélyes is!
A keselyűemberek, akikkel Ildor volt, elkomorodtak, és kicsit tehetetlennek is érezték magukat. Az ő népük sosem szeretett harcba bocsátkozni, pláne akkor, ha túlerőben volt az ellenség. De azért teljesítik Ildor parancsait, mivel eléggé ismerték és megbíztak benne, hogy akár a halálba is menjenek... mondjuk az kétséges, hogy mindegyikük kitartott volna Ildor mellett a halálban, de ez részletkérdés. A döntés az újdonsült Tekintélyes kezében van!*

[Morthen Orden'Ath Ildor]

- Értem, testvéreim… - jegyezte meg, mialatt állát dörzsölve gondolkodóba esett.
~ Most mit tegyél Ildor? Érdemes megmutatni magunkat? – ehhez hasonló kérdések ezrei öntötték el. – Mit akar ezzel Hildeon? Az nem számít… ő nem is létezik. Csak egy rossz álom volt. – győzködte magát. – Ez a mi földünk, így jogunk van megállítani ezt a népet. Utána még mindig lesz időnk gondolkodni, hogy mit is tegyünk. – döntötte el magában.

- Most megkerüljük őket. – mutatott az erdőkbe. – Remélhetőleg nincs erősítésük megbújva ott, de legyünk óvatosak. Egy valaki jöjjön velem, mi ketten megállítjuk őket, hogy tudjak beszélni velük. Talán elárulják, mi járatban vannak itt. A többiek várjanak a jelemre. – vázolta fel a következőket. – Ne aggódjatok, nem célom harcba bonyolódni, de ha mégis valami ilyesmi történne, akkor első a menekülés. Összeszedjük egymást, és gyorsan eltűnünk az erdők mélyén. Hiszen ez a mi területünk. Akkor még megint lesz időnk gondolkodni. – próbálta megnyugtatni őket. – Most a legfontosabb, hogy mit reagálnak. Egy valaki jöjjön velem, a többiek, pedig látó és hallótávolságon belül helyezkedjenek el egymáshoz képest. Ha valami gond van, azonnal jelezzetek. – bólogatott feléjük, majd bevágta magát az erdőbe.

Lecsatolta magáról a botját, és gyorsa megpróbál átvergődni a területen. Mindezt, persze a leghalkabban. Ha minden jól megy, és tényleg nincs senki az erdőben, akkor egy-két perc alatt tíz méterre eléjük ér ki az útra. Ott megáll, a botját a földbe fúrja, a palástját átveti magán, és csuklyáját az arcába húzza. Ezek mellett a hatodik érzékét hívja elő, hogy felmérje erejüket.
A szemeivel végigméri a közeledőket. Megnézi a fegyvereiket, felszereléseiket… mindent, ami esetleg utalhat pozícióra (kitűző, előkelő ruha…), tudásra (díszesebb kard, felszerelés…). Most örült annak, hogy jól ismerte a történelmet. Így jól megtudta figyelni a feudális társadalom egyedi jeleit (pl. a nemesek nem engedték előre szolgáikat, mint ahogy a vezetők sem katonáikat).

---

Felszerelés:
- finom szövetből készült, sötétkék ruha – egy ing, egy nadrág és egy köpeny csuklyával (igen lágy, azonban eléggé erős anyagból)
- bőrből készült kabát, amit most mellvért helyet hord (bőrszíjjal és apróbb csontokkal)
- vékonyabb ötvözetből készült lábvédők és alkarvédők
- 2 gránit vagy obszidián tőr
- bokken, a bal oldalára kötve
- Ildor botja (ami a hátára van kötve; egy hosszú bőrcsík van rátekerve, amit ilyenkor a mellkasán megköt, hogy le ne essen)
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

- fából készült rövidíj (egyszerű botíj; 500 méterig hatásos; vállán átvetve)
- 20 nyílvessző (ezek egy bőr tegezben, ami az egyik táskához van kötve)
- 2db warg bőrből készített, erős válltáska (átkötve több erősebb bőrcsíkkal, átvetve vállain, jobb és bal oldalán hordja)
- korbács
- 10 nagy hárpia toll
- 3 gyógyító talizmán
- kisebb maszk warg koponyából
- egy másik maszk, amit a kalandozónál talált
- a kisebbik csontkürt
- egy tucatnyi erős bőrcsík
- 15db bőrszütyő
Varázslatok:

[Nemezis]

*Ildor felállította keselyűembereit, Szellőszárnnyal, a falu egyik legerősebb tagjával pedig az idegenek útjába álltak. Hamarosan fel is tűntek a humanoid lények, ám hiába szemlélte meg őket Ildor, úgy tűnt, teljesen egyenlőek mind. Ugyanolyan hosszú íj volt a hátukra fűzve, kardtokjuk hasonlóan fekete és dísztelen volt, páncélzatuk hasonló testhez simuló, bőrvértből állt. Úgy tűnt, a lovasok mind ugyanolyan rangban lehetnek, de végül valami furcsát mégis csak észrevett Ildor. Pont akkor, mikor megpillantottak titeket a lovasok, egyikük előrébb lovagolt, és láthatóvá vált, hogy egy alacsony, fiatal kislányt fogtak közre. Hatodik érzékével Ildor nem tűnt fel igazán, valójában annyira gyengének tűnt, mint valamilyen állat, vagy hasonló erő szintű élőlényé. A többi humanoid hasonlóan gyengének tűnt különleges erő terén.
- Álljatok félre! Utunk Túl fontos ahhoz, hogy holmi vándor, és annak háziállata csak úgy feltartóztasson minket.
A lovas roppant arrogánsan, pökhendin ült a nyeregben, ám kicsit komikus volt, hogy hangja és alakja túl fiatalos volt, így ránézésre vagy négy-öt évvel lehetett fiatalabb, mint Ildor, ám ez igaz volt a többi lovasra is, egy-kettő volt, aki első ránézésre az újdonsült Tekintélyes korosztályához tartozhatott. Ildor hamarosan azt érezte, hogy a kislány őt nézi, és a legkevésbé sem úgy tűnt, hogy gyámoltalan, egyszerű kislány volna, de mégis, a Hatodik érzékével nem érzett semmi különlegességet.
- Utoljára figyelmeztetlek... Állj félre, vándor, különben nem állunk jót magunkért! - a lovas szavai megerősítése érdekében a kard markolatához nyúlt, úgy tűnt, igencsak sürgős dolga van neki, és társainak, a többi lovas is harckészültségbe helyezkedtek. Veszélyes ellenfeleknek tűntek, de semmi jele sem volt, hogy többen is rejtőzködnének – azt Ildor Hatodik Érzéke kiszúrta volna -.*

[Morthen Orden'Ath Ildor]

A lovas viselkedése ingen meglepte Ildort. Sokat voltak, de számára a túlerő már csak alapvető tényként számított. Természetfeletti erejük nem tűnt túlzottan kirívónak, bár ez lehet álca is. Igazából az a tény, amit összeszedett Morthen az bizonytalanította el. Nem lehetett tudni róluk merre tartanak és milyen céllal.
~ Lehet, hogy semmit sem ártanának nekünk, csak az én képzeletem játszik velem? – merült fel a gondolat benne. – Azonban nem tetszik nekem a megszólítás… vándor. Milyen pimasz, hogy vándornak nevez, miközben a mi földeinket tapossák a lovaikkal. – belül ennél furcsább és bizarrabb gondolatok is megjelentek. – Örülnék ilyen felszerelésnek én is… ilyen szép lovakat régen láttam, az íjjakról nem is beszélve. – merengett el a dolgokon.

- Vándor mi? – vetette oda a költői kérdését. – A mi földeinket taposva bátor dolog kijelenteni, hogy mi vagyunk a vándorok. Ráadásul ezt a nemes harcost, ki mellettem áll, háziállatnak nevezni, nem túl bölcs dolog, idegenek. – szokásosan barátságos hangnemében szólt a lovasokhoz, bár érezhető volt némi fenyegetés is szavaiban. – Az én nevem Ildor, és a keselyűk meglehetősen bölcs társadalmának hírnökeként állok itt! – jelentette ki tisztelettudóan.
Mindeközben a már biztosan ideges társának is címzett néhány szót a keselyűk nyelvén.
- Ne aggódj, egyelőre nem tűnnek ellenségnek, de figyelj minden árulkodó jelre, és szólj… - fejezte be rövid mondandóját, majd áttért az idegenekre. – Illene bemutatkozni, és elmondani mi járatban jártok itt, hiszen a mi földeinket tapossátok. – kezdte a feltételeket. – Azonban ne ijedjetek meg! Nem vagyunk rabló bandák, viszont válaszok nélkül nem mehettek tovább… - jelentette ki a feltételeket. Botját maga elé engedte és figyelte a reakciókat. Ha mégis a támadás mellett döntenek, akkor gyors parancsokat kiadva ellentámadásba kezdenek, viszont semmiképpen sem engedik el őket. Ha kell eléjük állnak…

---

Felszerelés:
- finom szövetből készült, sötétkék ruha – egy ing, egy nadrág és egy köpeny csuklyával (igen lágy, azonban eléggé erős anyagból)
- bőrből készült kabát, amit most mellvért helyet hord (bőrszíjjal és apróbb csontokkal)
- vékonyabb ötvözetből készült lábvédők és alkarvédők
- 2 gránit vagy obszidián tőr
- bokken, a bal oldalára kötve
- Ildor botja (ami a hátára van kötve; egy hosszú bőrcsík van rátekerve, amit ilyenkor a mellkasán megköt, hogy le ne essen)
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

- fából készült rövidíj (egyszerű botíj; 500 méterig hatásos; vállán átvetve)
- 20 nyílvessző (ezek egy bőr tegezben, ami az egyik táskához van kötve)
- 2db warg bőrből készített, erős válltáska (átkötve több erősebb bőrcsíkkal, átvetve vállain, jobb és bal oldalán hordja)
- korbács
- 10 nagy hárpia toll
- 3 gyógyító talizmán
- kisebb maszk warg koponyából
- egy másik maszk, amit a kalandozónál talált
- a kisebbik csontkürt
- egy tucatnyi erős bőrcsík
- 15db bőrszütyő
Varázslatok:

[Nemezis]

* - Arcátlan! - csattant fel dühtől eltelve a szószóló lovas, aki máris kardját egy szempillantás alatt kirántotta rejtekéből, a többi lovas is a fegyveréjért nyúlt volna, illetve Ildor is kiadta volna a parancsokat, ám hirtelen a kislány vékony, ám igencsak tiszteletparancsoló hangján felszólalt.
- Állj, Leloe! Nem bonyolódhatunk értelmetlen vérontásba! - a kislány hangja olyan volt, mint egy énekesmadár csiripelt volna emberi nyelven, bájos, ám hangja élében mégis volt egy tekintélyt sugárzó „erő”, amitől a lovas idegenek mind megdermedtek, majd közönyösen engedelmeskedtek, még Leloe is, aki akkora hévvel és haraggal fogott fegyvert, mintha feltett szándéka lett volna kiirtani Ildor-t és az összes keselyűembereket, ám amint a lány rászólt, máris kezesbárányként, ugyan méregtől összefacsarodott arccal visszacsúsztatta kardját a tokjába, majd gyilkos pillantásokkal a férfira tekintett. A kislány, aki szép, ám mégis egyszerű egyrészes, térdig erő ruhába volt öltözve, ami ugyan elég bő volt, hogy elrejtse a lány bájait. Nagyjából a nyaka, válla és a járomcsontja volt szabadon, mivel igen hosszú, fehér zoknit is hordott, illetve fekete, lakkcipőkben járt. Meglepően kicsi volt a lába, illetve úgy az egész lány is, ám a füle, ahogyan a lovasoknak is, hosszú volt, illetve gyerekarca, ami boldogságot és csíntalanságot kellene mutatnia, az a lánynak higgadt, és felettébb komoly volt, kék szemei mondhatni áthatóak volt, mondhatni felnyársalta Ildor-t a tekintetével. Aranyló, egészen a derekáig érő, tűegyenes haját megigazgatta, majd egyenesen a férfi elé állt, aki a keselyűemberek nevében szólt. Az újdonsült Tekintélyesnek nagyjából a derekáig ért a leány, így a leánynak teljesen hátra kellett hajtania a fejét, hogy Ildor szemébe nézhessen.
- Részemről a szerencse, Ildor úr, a keselyűk meglehetősen bölcs társadalmának a hírnöke, hogy megismerhettem önt, a nevem Saya, az Elf Szabadcsapatok hadnagya és Elvendim királyságának huszonharmadik varázslója. Sajnos, ahogyan modortalan és ifjú társam szólt, sietős a dolgunk... sajnos a részletekbe nem avathatom be önt, mivel titoktartási esküt tettem a rendvezetőimnek ez ügyben, de annyit elárulhatok, hogy igen fontos, és meglehet, hogy életbe vágó is.
A lány végig megadta a tiszteletteljes hangsúlyt, de korántsem mutatott semmi érzelmet, vagy bármi jelét annak, hogy varázsló. Olyan volt, mint egy diplomata bábú, aki csak azt és annyit mondd, amennyit a tervezői belé programoztak.
- Ellenben, kedves Ildor úr, ha továbbra is hátráltat minket, vagy netán megtámad utunk során, kénytelenek leszünk számunkra nem éppen közkedvelt módszerekhez nyúlni. Higgye el, egyikünk sem rajong a vérrontásért, de ha kell, kardunkért és erőnkért nyúlunk segítségül!
- Csupán ön, Saya kisasszony! A fiúk és én örömmel látnánk ezt a bugrist kibelezve és felakasztva valamelyik fán! - mondta gúnyosan Leole, amire a többi tizenegy tag is felkacagott, ám a lány, ahogy máskor is, nem tanúsított érzelmeket, még csak nem is korholta le nagyszájú társát. Csupán Ildor szemébe nézett, sehogy sem akarta elengedni a férfit a tekintetével. Olyan volt, mintha olvasna a gondolataiban a lány, de ha így történt volna, akkor a hatodik érzéke Ildor-nak azonnal jelzett volna, ha varázslattal próbálkozik valaki. Nem, Saya teljesen más volt, ha tényleg ennek az Elvendim-nek huszonharmadik varázslója, akkor elég gyenge varázslók élhetnek azon a helyen... de az is lehet, hogy csak játszik a lány vele. Nagyjából se előre, se hátra nem haladt az ismeretség, megtudta a csapat két tagjának a nevét, de semmi egyéb. A keselyűemberek nem jeleztek, tehát nem lehet semmi baj. Már csak az a kérdés, hogy egy varázsló és tizenkét harcos miért jött el ennyire közel a keselyűemberekhez, és mégis, hova tartanak, ami ennyire fontos lehet?*

[Morthen Orden'Ath Ildor]

- Leole… Saya… Elf szabadcsapatok… Elvendin… - dünnyögte magában, amíg elmerült a történtekben.
~ Ezek csak játszanak velem vagy mi? – vetette fel magában. – Lassan komolyabb feladatot is elláthatnék ezen a világon. Nem hiányzik nekem sem, hogy minden jött ment alak, aki a közelembe kerül lenézzen, és kardot rántson. Komolyan nem értem ezeket a lényeket. Azt hittem legalább ez Sík más, de már látom, hogy ugyan olyan, csak itt más szemszögből nézik az egészet… Legszívesebben megmutatnám, hogy ki a képzettebb Leole… de még nem jött el az ideje. Még nem, de ha sokat ugrál itt nekem, akkor… Mi van, ha tényleg csak Hildeon szórakozik velem? – megrázta egyszer a fejét. – Az nem lehet…

Miután észrevette, hogy túlzottan sokáig elálmélkodott, gyorsan hozzákezdett a válaszához.
- Hagy, köszöntsem, Saya… hadnagy, Elvendin királyságából! – újból elővette tiszta hangját, ami mint mindig hatalmas erőt sugárzott. Csak nem ijed meg ezektől! Csuklyáját leemelve megmutatta arcát a tömegnek, és a mélykék szemekbe nézett. – Remélem, megértik, hogy nem engedhetem csak úgy el magukat… - jelentette ki, de mielőtt bárki is félbe szakította volna, felemelte hangját és tovább folytatta. – Hiszen, akkor a mi társadalmunk kerül veszélybe. Főleg, ha a csapatuk ennyire vérszomjasan közlekedik egy ismeretlen területen! – szúrt vissza Leole felé. – Bármekkora is a túlerő, kénytelenek belátni, hogy nem hagyhatom cserben testvéreimet. Tisztában vagyok vele, hogy sietnek, és csak púp vagyok a hátukon… de válaszok nélkül nem tehetem ki, e földek népét veszélynek. Azért, hogy mégis lássák az udvariasságomat és előzékenységemet, ezt megbeszélhetjük út közben is. Csak, hogy ne késsenek el. – mondta gúnyosan az utolsó mondatot… mi lehet olyan fontos? – Addig is meséljenek… mégis merre tartanak? Ha már azt nem említhetik meg, hogy mi járatban… és mesélhetnének Elvendinről is… - kedélyesen elkezdett csevegni. A legfurcsább ez volt mindig is – legalábbis, mióta újjászületett – Ildorban. Az érzelmei úgy hullámoztak, vagyis annyira tudta irányítani a lelkében dúló viharokat, hogy így már szinte kiismerhetetlenné vált. – Akkor indulhatunk? – hátat fordított a társaságnak, de nem felejtette el az örök szabályt… A szívósságot magára húzta, miközben fél-fél szemmel visszasandított, illetve jobb kezébe belecsúsztatta tőrét a palástja áldó takarásában.
A keselyűk nyelvén üzent a többieknek is a fejleményről.
- Gyertek közelebb, hogy az útjukon közrefoghassuk őket, viszont lehetőleg ne fedezzenek fel titeket. – próbálta gyorsan leadni a parancsot, mielőtt belekezdtek volna az útba. – Egyenlőre még nem bízok bennük, viszont megpróbálok kideríteni valamit róluk. Addig is csak lopakodva… ha valami gyanús, akkor szóljatok… ha engedélyem nélkül tovább haladnak, akkor tartóztassátok fel őket… minden más esetben várjátok az utasításaimat, testvéreim. Ne feledjétek, hogy a fiatal lány a legveszélyesebb. Még az is lehet, hogy varázsolni is tud… - fejezte be meglehetősen hosszú utasítását. Szerencséjére nem várhatták az elfek az ő döntését, így biztosan elgondolkodnak, mit is tegyenek…

~ Ildor… csak okosan. Kár lenne itt elbukni, mikor már idáig is eljutottál… Hildeon! Te mocskos árnyék… befészkelted magad ide. Viszont megígérem, hogy örökre kitöröllek, ha lesz rá lehetőségem… - bosszankodott, mert egyre jobban nem tetszett neki ez a Hildeon. Már a neve is bizarr… hát még a történet, ami túlságosan beleivódott elméjében, ahhoz képest, hogy csak álom legyen.

---

Felszerelés:
- finom szövetből készült, sötétkék ruha – egy ing, egy nadrág és egy köpeny csuklyával (igen lágy, azonban eléggé erős anyagból)
- bőrből készült kabát, amit most mellvért helyet hord (bőrszíjjal és apróbb csontokkal)
- vékonyabb ötvözetből készült lábvédők és alkarvédők
- 2 gránit vagy obszidián tőr
- bokken, a bal oldalára kötve
- Ildor botja (ami a hátára van kötve; egy hosszú bőrcsík van rátekerve, amit ilyenkor a mellkasán megköt, hogy le ne essen)
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

- fából készült rövidíj (egyszerű botíj; 500 méterig hatásos; vállán átvetve)
- 20 nyílvessző (ezek egy bőr tegezben, ami az egyik táskához van kötve)
- 2db warg bőrből készített, erős válltáska (átkötve több erősebb bőrcsíkkal, átvetve vállain, jobb és bal oldalán hordja)
- korbács
- 10 nagy hárpia toll
- 3 gyógyító talizmán
- kisebb maszk warg koponyából
- egy másik maszk, amit a kalandozónál talált
- a kisebbik csontkürt
- egy tucatnyi erős bőrcsík
- 15db bőrszütyő
Varázslatok: Szívósság

[Nemezis]

*Amit Leole hatalmas nagy haraggal, és dühtől remegő orrkarikával és lekonyuló füleikkel – valószínűleg az utóbbinak is volt valamiféle érzelmi jelentősége – tűrtek el Ildor-tól, azt Saya egy halovány mosollyal... nagyon jól állt neki a mosoly, ugyan csupán pár pillanatnyi ideig tündökölt azon a kedves, ám az ismerkedéskor még komoly, higgadt arcon.
- Állhatatos... egész jó, egy emberhez képest – motyogta halkan az elf lány, ám ezután újból magára öltötte a komolyság maszkját, és már fel is vette volna Ildor tempóját, amikor egy különös nyelven szólította meg Leole Saya-t. Pár percig ezen a nyelven beszéltek egymással, Leole hangjából ítélve fontos dologról volt szó, a csapat többi tagja pedig baljóslatúan tekintgetett jobbra, vagy balra, és olykor megrándult az egyik fülük. Hallgatóztak, ahogyan Saya is, miközben a férfit hallgatta, még inkább elkomorodott az ábrázata. Pár szót még váltott ezen a nyelven Leole-val, aki csalódottan fogadta el hadnagyától az utolsó, már felemelt hangon történő utasítást, aztán nyugodtan zárkózhatott fel Ildor mellé a lány, egyenes háttal, kezét háta mögött összekulcsolva vette fel a magas férfi tempóját.

A keselyűemberek, Szellőszárny továbbításával, aki jóval járatosabb volt a néma, gesztikulálás útján történő üzenettovábbításban, továbbította a férfi üzenetét minden egyes, közelben lévő tagnak, akik hasonlóképpen üzentek vissza.
- Testvéreink értették a parancsodat, Tekintélyes! - mondta csendesen Szellőszárny, majd hátrasandítva az elfekhez, morgolódva hozzátette – ahogy neked, nekem sem tetszeni Szépek Népének eme tagjai. Túlzottan feszültek, és lefitymálóak egyesek. Látni, ahogyan pávaként pöffeszkedni állataik nyakában, de ha egyszer is kárt okozni, megmutatni ÉN, hogy miért nevezni engem Viharmarok utódjának – krákogta vidáman Szellőszárny, majd amint Saya odaért a férfi mellé, ő Ildor balján, míg a lány a férfi jobbjára helyezkedett el. A keselyűember testőr végig rajta tartotta a szemét az elf lányon, ahogyan Ildor parancsolta. Ő is jól tudta, milyenek a varázshasználók és tudta, mennyire veszélyesek.

Lassan elindult a kis csapat, keselyűemberek figyeltek, a lovasok közül hatan hátul, míg hat, Leole vezetésével előrébb furakodtak, de még arrogánsan lenézett Ildor-ra az elf férfi, és kihívó mosollyal poroszkált el mellette. Érződött a kettejük közötti ellentét, ami talán még nagy gondokhoz is vezethet a későbbiekben. De nem addig, míg Saya, hadnagyként ott ténykedik a közelben. Ha ő felszólalt, akkor az összes többi rendbe szedte magát, még ha olykor egy-kettő túlságosan is elengedte magát, és ahelyett, hogy figyelt volna, inkább trécselt a mellettük lévő társával. A kicsi lány igen nagy vasfegyelmet tartott fent, látszott rajta, hogy a fegyelemhez volt szokva és ő is elvárta, hogy fegyelem vegye körül. Amint elrendeződtek az elfek, mély levegőt véve végül Ildor-hoz is szólott Saya.
- Tisztában vagyok mindazzal Ildor úr, amit képvisel, nemes dolog felvállalni egy faj sorsát... nekünk is volt részünk ilyesmiben, jóformán az Elf Szabadcsapatok is ilyen céllal jött létre, mindössze akkor saját fajunk sorsa forgott kockán. És a közeljövőben hagyja el a hadnagy jelzőt a nevem mellől, ha megkérhetem! Az csupán pusztai formalitás a Szabadcsapatok tagjai között, aki nem tagja, az nyugodtan nevezhet Saya-nak, vagy Saya kisasszonynak. - mondta továbbra is higgadtan, rá sem nézve Ildor-ra, csupán a messziségbe nyúló tájat leste, és azután nyomban válaszolt is a következő kérdésre.
- És hogy milyen Elvendim? Számomra maga a földi Paradicsom, otthon és életem egyik értelme is. Büszke házai mind egyensúlyban van a természettel, azonkívül gyönyörű parkok szövik át az egészet, népünk békében élve a szintén ott megtelepülő, sok-sok vadonélő élőlénnyel. Persze, hiába vagyunk büszkék természet-hibrid városunkra, személy szerint ezt a gyönyörű erdőt is úgy ahogy van, kedvelem – révedt bele a messzeségbe, ám a lány jóval messzebb látott, mint ami most előttük van. Ő most egy álombéli, lelki szemei előtt feltáruló világba révedt, és pár percig ott is töltötte idejét, de egy-két pislantás után ismét visszatért a valóságba, majd tekintetét egyenesen Ildor-ébe szegezte.
- Utunk célja, mint mondtam, titok tárgya... de látja azt a egyet, ott a messziségbe – bökött a messzi felhők közé magasodó, hatalmas hegyre... arra a hegyre, ahol az idős Tekintélyes, és az a falu is található, ahol Ildor is lakik! - Azon a hegyen van az, amit keresünk. De többet nem árulhatok el...
- Ám beszéljünk valami másról... például arról, hogy egy ember, mint maga Ildor úr, mit keres ezen a helyen a keselyűemberek társaságában és miért vállalja fel a sorsukat? Talán tettek magáért valamit, esetleg teljesen önzetlen célokból segédkezik?
Azok a kék, hatalmas szemek most kérdőn tekintettetek Ildor-éba, ahogy lassacskán közelítették meg a keselyűemberek falujának is menedéket nyújtó hegy felé. Igaz, nagy az a hegy, de kissé gyanús dolog, hogy az elfeknek miért olyan fontos az a hely, hogy semmi pénzért sem késlekedhetnek? Vajon Hildeon érdekeit szolgálják?*

[Morthen Orden'Ath Ildor]

Bólogatással jelezte megértését Ildor Szellőszárnynak. A kijelentése, hogy utódja lett Viharmaroknak, ezernyi képet idézett fel benne. A harcokat mialatt megvédelmezte… ráadásul ekkor még nem is ismerték. Minden mozdulata megjelent előtte, majd hasonlóan elhalt. Már csak Saya mondatait hallotta.

~ Ez a nyelv egészen különleges. Bonyolultabbnak tűnik, mint a keselyűké, és ez, meg a többi apróság arra utalhat, hogy fejlettebb kultúrában élnek. – vezette végig a gondolatmenetet. – Hiszen nem is létezik itt semmilyen kultúra… Akkor mégis milyen messziről jöttek ide? – a kérdés villámcsapásként jelent meg Ildor előtt. – Lehet benne valami… talán mégis itt rejtőzik egy csapat. A kérdés, hogy ők vadásznak rájuk, vagy rájuk vadásznak ők. Eléggé furcsa, hogy most özönlik ide minden utazó. Csak most fedeztem fel a város romjait. Ennyire fontos lenne?

A mondatok kavalkádjában nem veszett el, és megpróbált teljesen érzelemmentes lenni. Ez nem volt nehéz – legalábbis úgy gondolta – az elmúlt napok után. Egyre jobban nem tetszett neki ez a történet, de még fogalma sem volt, hogy mibe keveredett. Emellett csak reménykedett benne, hogy ez mégsem csapda.
- Elsőnek csak a kíváncsiság vezetett. Mint mindig, mindenhova, ide is azért érkeztem, hogy többet tanulhassak. Viszont ez idő alatt, míg együtt voltunk, igen közeli kapcsolatba kerültem velük. Nem hagyhatom magukra őket, hisz ők is sokat tettek azért, hogy most itt legyek. – kezdte e történetet. – Viszont nem hiszem, hogy e hosszú és meglehetősen bonyolult történet most fontos lenne. – hátranézett, majd nemlegesen rázta a fejét. – Őket biztosan nem érdekli. – csűrte ki a szavakat szájából. – Sajnálatos módon nem kísérhetem el a maguk társaságát a hegyhez, mielőtt nem tudok meg többet a kialakult helyzetről. – kezdett meglehetősen labilis terepre érkezni. – Az igazat megvallva értesítettek az érkezésükről… a kérdés csupán az, hogy neki vagy maguknak van igaza. Mindezt addig nem tudhatom meg, míg nem mesél még többet magukról. – próbálta minden áron kihúzni az igazságot. Sajnos a helyzet nem mellette szólt. – Ígérem, hogy cserébe én is megosztom, amit csak tudhatok. – bár tudta, hogy bizalmukat ilyen módon biztosan nem nyeri el, de mit tudott volna tenni. A harc lehetősége nem kecsegtetett jól, viszont azt a pimasz Leolét megleckéztette volna. Mintha csak Hildeon mocskos képét látná benne, ami egyre jobban zavarta. – Kezdhetné ott, hogy ki parancsára cselekednek… mégis mit keresnek? Személy, tárgyat, esetleg helyet? Valamit, muszáj mondania, mert ellenben a legrosszabbra kell gondolnom. – hajtotta le a fejét, és egyre jobban szorította a tőrét. Érezte, hogy kezd kicsúszni a kezéből a helyzet. Ez akkor se jó, ha ez nem csapda…

---

Felszerelés:
- finom szövetből készült, sötétkék ruha – egy ing, egy nadrág és egy köpeny csuklyával (igen lágy, azonban eléggé erős anyagból)
- bőrből készült kabát, amit most mellvért helyet hord (bőrszíjjal és apróbb csontokkal)
- vékonyabb ötvözetből készült lábvédők és alkarvédők
- 2 gránit vagy obszidián tőr
- bokken, a bal oldalára kötve
- Ildor botja (ami a hátára van kötve; egy hosszú bőrcsík van rátekerve, amit ilyenkor a mellkasán megköt, hogy le ne essen)
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

- fából készült rövidíj (egyszerű botíj; 500 méterig hatásos; vállán átvetve)
- 20 nyílvessző (ezek egy bőr tegezben, ami az egyik táskához van kötve)
- 2db warg bőrből készített, erős válltáska (átkötve több erősebb bőrcsíkkal, átvetve vállain, jobb és bal oldalán hordja)
- korbács
- 10 nagy hárpia toll
- 3 gyógyító talizmán
- kisebb maszk warg koponyából
- egy másik maszk, amit a kalandozónál talált
- a kisebbik csontkürt
- egy tucatnyi erős bőrcsík
- 15db bőrszütyő
Varázslatok: Szívósság

[Nemezis]

*Roppant feszült légkör ereszkedett le, amint Ildor ismét kijelentette, hogy addig nem hajlandó a csapatot kísérni, ameddig nem adnak megfelelő válaszokat. Az elfek mind nagyon jól hallották ezt, ezt Ildor is észrevehette, mivel füleik mind megrebbentek, éppúgy, ahogyan az alakok is összerázódtak. A Csapat megállt, Leloe dühödten visszafordította a lovát, a fenséges állat pedig harcra készen felnyerített. Az elf férfi dühödten döcögött vissza, vicsorogva meredt Ildor-ra, arca, mely bármely nőnek lehetett volna a bálványa, most igencsak fenyegetőnek tűnt. Szellőszárny nyomban védekezően lépett fel, de Saya ismét rendet tett.
- Elég legyen! Nem történt semmi olyasmi, mely életbe vágó lenne...
- Saya... mármint hadnagy. Nem tűrhetjük, hogy kívülállók faggassanak olyan dolgokról, amelyekről egyáltalán nem szabadna beszélned, vagy bármelyikünknek is szót ejtenie. Így is túl sokat fecsegett, kisasszony, ez nem vall magára!
- Leloe, már épp elég ideje élek, hogy eldönthessem, kinek, miről és mit szabad beszélnem. Ne félj, nem mondok semmi olyant, ami nem tartozik egy nem Elvendim polgárra. De ha nem bízol bennem, csak tessék, álljunk meg addig, és vesztegessünk drága perceket csak azért, mert egy őrmester nem bízik meg a saját felettesében.
A két elf ezután csak némán lestek egymás szemébe. Egyikük sem pislogott, illetve egyikük sem engedett saját arckifejezéséből. Leloe továbbra is arrogáns dühvel meredt, Saya pedig higgadt, érzelemmentes fapofával. Talán egy percig tarthatott, mikor Leloe mérgében elfintorodott, és lefitymálóan prüszkölő lovával újra a csapat éle felé indult.
- Még mielőtt elfelejteném – tekintett vissza egy röpke másodpercre vissza Ildor-ra – ne higgye azt, Ildor úr, hogy mindig Saya kisasszony szoknyája mögött bujkálhat, elkerülve sorsát! Amint a hadnagy leemeli a kezét magáról, tekintheti úgy, hogy ön halott!
Ezután ismét elindult a csapat, ám Saya kicsit komorabbnak látszott, mint máskor. Nagy sóhajtozással próbálta összeszedni a gondolatait. Olykor már nyitotta száját szóra, de meggondolta magát és újból átgondolta. Próbálta úgy elmagyarázni a helyzetet, hogy mindenkinek a legjobb legyen. Az elfnek és Ildor-nak egyaránt.
- Nos, ha mondhatjuk úgy, egy bizonyos személyt keresünk... de egyben egy helyet is. - kezdte bele kicsit határozatlanul a lány, miközben ujjaival az egyik tincsével játszadozott. - De mindkettő rettenetesen fontos és veszélyes. Maga Elvendim uralkodója adta ki a parancsot, de feljebbvalóim voltak azok, akik korábban felfedezték az egészet... jóval korábban.
- Én magam is tudtam már a helyről, Ildor úr, de eddig nem úgy tűnt, hogy bármi veszedelmeset tartogatna a világ felé. Sírrablók és kalandorok keltek útnak, hogy megszerezzék annak kincseit, de mind elbuktak. Egészen addig míg meg nem jelent Ő. Sajnos a nevét nem árulhatom el, ön érdekében is, Ildor úr.
Saya itt elakadt, érzelmeivel küzdött, mely egy pillanatra kiült az ő arcára is. Ez a félelem volt, nem is tudott a férfi szemébe nézni emiatt, hiszen szeméből nyíltan látszódott a félelem érzése, így az elf lány folyton elfordította a fejét, illetve szemét lesütötte. Rövid csend. A hegy egyre jobban megnövekedett, lassan a csapat el is éri a lábát. Teljesen nyugodt út volt ez.
- Nos, csupán ennyit mondhatok el, még így is igen sokat mondtam a jelenlegi helyzetről – fejezte be végül Saya korábbi mondatát, miután legyőzte önmagában a félelmét, és már ugyanolyan érzelemmentesen tudott Ildor szemébe nézni. - Remélem ennyivel is megelégszik. Még ha Leloe és a többi harcos nagyszájúan viselkedik, ők is ugyanolya elfek, mint én. És mi csupán saját védelmünk érdekében ragadunk fegyvert, erőfitogtatásként soha nem harcolunk... Leloe fiatal és kissé beképzelt, de jó lélek... én csak tudom, majdhogynem a születése óta ismerem őt.
Ezután elhallgatott a lány, várta a válaszodat, de közben továbbra is a haját birizgálta. Azt a hosszú, fényes aranyhaját, ami a jelenlegi környezetet és technológia fejlettséget ismerve Ildor elképzelhetetlennek tartotta, hogyan tudta ennyire tisztán tartani haját. De persze, ez az összes többi elfre is jellemző volt. Bőrük is szép, tisztának tűnt, mintha soha egy pattanás sem éktelenkedett volna rajtuk. Ildor gyanította, hogyha végigsimította volna Saya bőrét, meglehetősen selymesnek és puhának tartotta volna. Egy faj, mely nem a háborúra született, ám a férfiaknál mind fegyver volt, de úgy tűntnek, mintha fiatal srácok igazi fegyverekkel háborúsdit akartak volna játszani. De ez többnyire lényegtelen információ, de az bizonyossá vált, hogy sokkal fejlettebb kultúrák is vannak a világon, mint a keselyűemberek. Ha ez igaz, és az elfek szavának is igazat lehet adni, más emberek is élnek itt, akik városokban, vagy közösségekben telepedtek meg. Igen sok felfedezni való van még ezen a világon, de egyelőre a keselyűemberek biztonságáért kell aggódnia a férfinak. Mert ha nem az elfek a fő veszélyforrás – ami ugyan még nem kizárt – akkor mégis ki, vagy mik? Lehet, hogy Hildeon blöffölt, vagy csak ráijesztett a férfira, de egy olyan erős mágusnál semmi sem kizárt.*

[Morthen Orden'Ath Ildor]

Nagyon nem hatotta meg Ildort a kis közjáték. Csupán csodálkozás ült ki az arcára. Nem hitte volna, hogy ez a csapat ennyire fegyelmezetlen. Leole viselkedése, pedig még ennél is jobban dühítette, viszont nem szólt vissza.
~ A kis bugris… nem hiszem el, hogy ennyire fenn hordja az orrát. – könyvelte el magában.

Örömmel hallgatta végig a beszélgetést. Úgy tűni, hogy mégis kihúzta azt az információt belőlük, amire szüksége volt. Most már csak egy kérdés maradt, hiszen biztosra vette, hogy Hildeonnal valamilyen kapcsolatban vannak. Kérdés, hogy megölni jöttek, vagy tényleg a szövetségesük. Folyamatosan ez lebegett előtte, mialatt lenyugodott. Most azt gondolta, hogy ő is nyit feléjük, hátha felfigyel valami különös reakcióra.

Mialatt a lányt hallgatta és figyelte egy ismerős hangra eszmélt fel. Egy hangra, ami már pár hete örömet okoz Ildor számára. Gyors szárnycsapásokkal közeledett feléjük.
Tőrét gyorsan visszacsúsztatta a tokjába, majd jobb kezét kinyújtotta. A sólyom, pedig másodpercek múlva a karjára telepedett. Morthen arca vidámmá változott hirtelen, és egy pillanatra meg is feledkezett a körülötte létezőkről. Még mindig a szárnyalás csodás érzését látta az állatban. Az a tény, hogy neki sikerült betanítania, pedig még boldogabbá tette. Szemébe nézett és figyelte egy ideig, mielőtt útjára engedte.
- Szárnyalj csak madárkám, legyen szép utad hazáig. – engedte el selymes hangjával. Egy ideig még figyelte távolodását, majd visszatért a többiek közé.
- Á… igen. A fontos út. – mosolyodott el. – Megígértem, hogy én is adok valamit, ha kapok valamit. Ennek, pedig itt az ideje. – bevezette monológját. – Valószínűleg az ősi, rég letűnt birodalmat keresik. – jelentette ki, és mielőtt félbe vágták volna, folytatta is tovább. – Jómagam már jártam a romjai között, de az igazat megvallva nem ajánlanám, hogy maguk is oda menjenek. Az a tény, hogy egy nagy varázsló próbálja magának uralma alá vonni ezt a helyet, arra utal, hogy biztosan nem várja tárt karokkal önöket. Mielőtt válaszolna a feltevéseimre el kell mondanom, hogy sajnálatos módon nem mehetünk tovább. Az a tény, hogy felkészületlenül próbálnak bejutni egy olyan helyre, amihez szinte semmi közük, még elviselhető lenne számomra. – egy pillanatra sem állt meg. Hangja végig barátságos és lágy maradt. Mintha csak egy költeményt, egy régi mondát hallgatnának. – Viszont az, hogy ezzel a népemre és rám szabadítják az ősi szellemek haragját, amit én csak Hildeonnak nevezek… - most figyelmesen végigmérte a társaságot. Bízott benne, hogy észre fogja venni rajtuk miért is jöttek. Reménykedett, hogy segíteni fognak neki… de ennél egy őrültebb ötlet jutott az eszébe most. A lányhoz közel hajolt és halkan, mint a tavaszi szellő belesúgta mondandóját. – Figyelje csak, hogy miért aggódok… bízzon bennem, és ne lépjen közénk. – Egy pillanatot sem várva, már Leole lova előtt találta magát. Felnézett a harcosra és tudta mit kell tenni.

Ledobta a palástját, ami alatt jól látható volt most már minden felszerelése. Ledobta maga mellé a táskákat (és a bőrkabátot) és minden felszerelését. Csupán ruháját hagyta magán és egy tőrét. A botot leszúrta a földbe, míg a kezében a bokkent és tokját fogta. Harci pozícióba állt, és Leole felé nézett.
- Ha velem sem tudsz elbánni, akkor semmi keresnivalótok nincs itt! Tessék, itt a lehetőség… megbeszéltem Sayaval. Ha legyőzöl, akkor tovább haladhattok, ha elmenekülsz, akkor a népem haragjával kerülsz szembe. – kezével hívóan integetett Leole felé, miközben hangja erőtől megtelve árasztotta el a környéket. Az egész kiállása komolynak tűnt, és a helyzet ingen sok választ adhatott minden kérdésére. Talán még Saya is okulhat belőle.
Nehogy megijedjenek társai, elmagyarázta a keselyűknek ezt a helyzetet.
- Ne aggódjatok, tudom mit teszek. Most párbajra hívtam az egyiket. – kezdte fennhangon. – Ha veszítenék, akkor meneküljetek el. Ne féltsetek, én mindig is szerettem a népeteket, testvéreim. – fejezte be, és válaszra sem várva figyelte Leole mozdulatait.
~ Most itt az időm. Megtanulja ez a bugris, hogy ne packázzon vele. – dühítette magát a harc előtt, ezzel is minél jobban buzdítva magát. – Most megláthatja Saya, hogy milyen csapata van… bármilyen sokan is vannak, Hildeon legyőzi őket. Ha mégis vele lennének, akkor eggyel kevesebb csak nekünk jó! – gondolta át helyzetét, és ugyan arra a következtetésre jutott.

Reménykedett benne, hogy végre megmutathatja harci tudását is. Elege volt már abból, hogy fenyegetik… ha ennyire harcolni akarnak ellene, akkor tegyék meg. Egy pillanatra sem félt… inkább a csodás lehetőséget látta a helyzetben. Megérzése azt súgta, hogy ők is Hildeon fejéért jöttek. Akkor, pedig itt a lehetőség, hogy bemutatkozzon nekik, és felmérje tudásukat. Nem hiányzott még több kolonc a hátára, hiszen mégis egy hihetetlen hatalmú lény felé közelednek. Ha nem így lenne… ebbe inkább bele sem gondolt.

---

Felszerelés:
- finom szövetből készült, sötétkék ruha – egy ing, egy nadrág és egy köpeny csuklyával (igen lágy, azonban eléggé erős anyagból)
- bőrből készült kabát, amit most mellvért helyet hord (bőrszíjjal és apróbb csontokkal)
- vékonyabb ötvözetből készült lábvédők és alkarvédők
- 2 gránit vagy obszidián tőr
- bokken, a bal oldalára kötve
- Ildor botja (ami a hátára van kötve; egy hosszú bőrcsík van rátekerve, amit ilyenkor a mellkasán megköt, hogy le ne essen)
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

- fából készült rövidíj (egyszerű botíj; 500 méterig hatásos; vállán átvetve)
- 20 nyílvessző (ezek egy bőr tegezben, ami az egyik táskához van kötve)
- 2db warg bőrből készített, erős válltáska (átkötve több erősebb bőrcsíkkal, átvetve vállain, jobb és bal oldalán hordja)
- korbács
- 10 nagy hárpia toll
- 3 gyógyító talizmán
- kisebb maszk warg koponyából
- egy másik maszk, amit a kalandozónál talált
- a kisebbik csontkürt
- egy tucatnyi erős bőrcsík
- 15db bőrszütyő
Varázslatok: Szívósság

[Nemezis]

*Saya szeme többször is felcsillant, mikor Ildor beszélt vele Hildeon-ról, ám akárhányszor szólhatott volna, a férfi mindig hamarabb közbeszólt. Végül Ildor súgására kissé elképedt, majd amint látta, hogy Leloe felé tart, szólni kívánt, hogy ne tegye, de aztán beletörődően csóválta a fejét.
- Állhatatosság... - ismételgette halkan ezt a szót, közben karba tett kézzel közelebb ment Ildor-hoz és Leloe-hez. Az elf férfiú, amint Ildor előtte termett, és mondta is a kihívás szándékát, Leloe meghökkenve meredt rá, majd Saya felé fordult tanácsért, de a lány egy vállrándítással válaszolt.
- A kihívás megtörtént, népünknek pedig mindenképp el kell fogadnia ezt... - mondta monotonan a lány, amire Leloe arcán akkora vigyor ült ki, hogy majdhogynem a füléig ért a mosolya. Kuncogva dörzsölte a kezét, közben már le is pattant a lova nyergéből. Ahogyan Saya-val is beszélt, ugyanazon a nyelven súgott valamit lova fülébe, amire az állat szintúgy örömittasan felnyerített.
- Ahogy akarja, Ildor úr – kezdett bele az elf, ám sokkalta tiszteletteljesebb hanghordozásban. Majdhogynem egyenrangúként bánt már a férfival, miközben ő is „leszerelte” önmagát. Előbb szép, íves kardját csatolta le, amit lova nyeregtáskájába tűzött. Aztán jött szép köpönyege, bőrvértje, íja és tegeze. Végül ő is ott állt két tőrrel az övébe tűzve, hófehér, selyemingben és fekete, buggyos vászonnadrágban, aminek a szárán lángminták voltak varrva.
- Akkor kezdjük, de lenne két feltételem. Először is, nincs semmilyen varázslás! Gondolom azt a szép, kéken izzó botot sem díszként hozod magaddal – bökött Ildor faragott, földbe szúrt botjára – Másodszor, egyikünknek sem segítenek be! Ahogyan én sem hívom a fiúkat segíteni, úgy te se vond be a kis keselyűdet a harcukba!. Ha mindez világos, akkor kezd...
Leloe elcsendesedett, mivel Saya őt szólította meg. A lány arca kissé el volt vörösödve, de ezenkívül továbbra is nyugodtságot sugallt, ám ismét lesütött szemmel mondott valamit a férfinak elf nyelven. Amint végzett, Leloe kicsit csalódottan válaszolt neki nyelvükön, majd ahogyan a férfi is, harci pozícióba állt. Egyelőre nem rántott tőrt, hanem ehelyett behajlította térdét, és előredőlt, ám fejét Ildor felé fordította, illetve kezei is széttárva, az ég felé mutattak. Olyan volt, mint valamiféle madár...
Hamarosan az elfek is leszálltak lovaikról, és a két párbajozó köré gyűltek, illetve Szellőszárny, Ildor parancsát követve, feljebb szállt egy fa tetejére és onnan figyelte az eseményeket, ám készenlétbe állt, hiszen parancs ide, vagy oda, ő sosem hagyná ott Tekintélyesét. A többi keselyűember is felrepült egy fára, de továbbra is ügyeltek álcájukra, így a lombok között rejtőztek el.*

[Morthen Orden'Ath Ildor]

A kihívás megtörtént, tehát harc is lesz. A kérdés az, hogy mennyire készült fel erre Ildor. Eddig igazán felkészült volt, a legtöbb csatáját meg is nyerte, de legtöbbször kellett hozzá egy kis szerencse és némi varázslás is. Furcsán nézte az elfet, ahogyan készült kettőjük párviadalára. Egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy ha itt veszít, akkor meghal. Egyetlen tény nyugtatta meg valamelyest… az egy hónapnyi gyakorlás. Itt az ideje, hogy varázslatok nélkül is boldoguljon. Igen tanulságos viadal lesz… ha túléli.

Véres komolysággal meredt ellenfelére Ildor. Miközben nézte őt, miként készül fel, rengeteg gondolat suhant át a fején.
~ Ez nem illik bele a képbe. Miért szólt nekem Hildeon, ha láthatóan nem velük van? Érdekes… - gyorsan kitörölte a gondolatokat fejéből. Inkább felidézte az a számtalan órányi gyakorlást, amit pusztakézzel és különböző fegyvereivel végzett. Elsősorban a bokkennel szeretett volna harcolni, ha pusztakezesen kezdenek. Így a jól begyakorolt vágásokkal, szúrásokkal (bár csak fa fegyver), igen kellemetlen helyzetbe tudja hozni ellenfelét. A tokkal, mint egy tonfát használva (ami egyik kedvenc fegyvere), pedig kikerülheti támadásait. Ezt kiegészítve „harcművészetével”, főleg a rúgásokkal igen egyenlőnek tűnt a küzdelem. Ha nagyon nehéz helyzetbe kerül, akkor ott van a saját két tőre is…

A komoly megmérettetést kiegyenlítve Morthen is lecsatolta a vértje darabjait, csupán a láb- és alkarvédőket hagyta fent. Az övébe belecsúsztatta a két tőrét, majd bal kezébe fogta a bokken tokját. Felsőteste neki csupaszon maradt, de az igazat megvallva jó kiállású fiatalember. Az egy hónap alatt a sok munka megtette a hatását és izmai megduzzadtak. Ha elsőnek így találkozta volna, akkor még harcosnak is hihették volna.
- A feltételek nem illenek egy véres küzdelemhez, de ettől eltekintek a mi helyzetünkben. – kezdte válaszát barátságos hangnemében. Akármennyire is nem tetszett neki Leole viselkedése, képtelen volt sokáig mellőzni ezt a belülről áradó hangot. Kétségtelenül hidegvérűvé vált az eltel idők alatt, főleg a síkra kerülés után. A halál, még ha ilyen is a formája, megváltoztat mindent. – Talán nem lesz túl véres. – ezzel egyhuzamban kihúzta a bokkent tokjából kéttenyérnyire, így jól láthatóvá vált a finoman megmunkált fa penge. Igen tömör, jó minőségű alapanyagból készült, így feltehetően az Alsó Síkbéli társaihoz, ez is képes fém pengéket megakasztana kevés sérülés árán. – Ígérem, hogy semmilyen varázslatot nem fogok aktiválni a küzdelmünk alatt, illetve nem avatkozik bele egyik keselyűember sem… ha így megfelel. – kérdően felvonta a tekintetét. Cselesen nem árulta el, hogy már régen aktiválta a szívóság varázslatát, de hát egy varázsló sosem lehet eléggé elővigyázatos.

Felvette a harci pozícióját.
Két lába vállszélességre húzódott ki. Enyhén behajlította térdeit, mint az ugrásra készülő vadállatok. Balkezében a bokkent vízszintesen maga elé tartotta, míg másik kezét a gyomra elé készítette. Ebben a pozícióban egy másodperc sem kell ahhoz, hogy a pengét kihúzva, ezzel együtt már támadást is indítson. Mindezek után a lábait egymás elé téve oldalazott, amivel körben követte Leole mozgását. Kíváncsi lesz az első támadására.
Csupán most eszmélt fel arra, hogy Leole sem ügyetlenebb nála, ami egyáltalán nem volt jellemző. A többi ember, mint akikkel találkozott is, azok egyáltalán nem voltak ennyire precízek, kifinomultak, mint ő maga is. Érdekes párviadalnak nézünk elébe.

---

Felszerelés:
- finom szövetből készült, sötétkék ruha – egy ing, egy nadrág és egy köpeny csuklyával (igen lágy, azonban eléggé erős anyagból)
- bőrből készült kabát, amit most mellvért helyet hord (bőrszíjjal és apróbb csontokkal)
- vékonyabb ötvözetből készült lábvédők és alkarvédők
- 2 gránit vagy obszidián tőr
- bokken, a bal oldalára kötve
- Ildor botja (ami a hátára van kötve; egy hosszú bőrcsík van rátekerve, amit ilyenkor a mellkasán megköt, hogy le ne essen)
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

- fából készült rövidíj (egyszerű botíj; 500 méterig hatásos; vállán átvetve)
- 20 nyílvessző (ezek egy bőr tegezben, ami az egyik táskához van kötve)
- 2db warg bőrből készített, erős válltáska (átkötve több erősebb bőrcsíkkal, átvetve vállain, jobb és bal oldalán hordja)
- korbács
- 10 nagy hárpia toll
- 3 gyógyító talizmán
- kisebb maszk warg koponyából
- egy másik maszk, amit a kalandozónál talált
- a kisebbik csontkürt
- egy tucatnyi erős bőrcsík
- 15db bőrszütyő
Varázslatok: Szívósság

[Nemezis]

* - Ugyan, Ildor úr, hiszen mindenhol vannak szabályok – mondta vidáman Leloe, közben továbbra sem törte meg pozícióját, izma sem ernyedt, illetve szemét sem vette le a férfiról – Az életben, a természetben, sőt, még a szociális kapcsolatok is szabályokra épülnek. Ha ezeket megszegjük, általában fatális hibát követünk el legtöbb esetben... De elég a szócséplésből!
Ezután Leloe ugrott egyenesen a bokken-jét előrántó Ildor felé, és villámgyorsasággal kezeivel egy félkört rajzolt le, ám amint a gyomra alatt a két keze találkozott, akkor mindkettőt, párhuzamosan Ildor teste felé irányította. Az ifjú Tekintélyes épphogy védekezően a bokken tokját odatartotta, de az ütés ereje így is kicsit hátrébb tolta. Leloe kicsit csalódottan fintorgott, ám gyorsan újra felvette a támadó állását, és indította a következő támadását, oldalról. Ildor alig tudta összeszedni magát az előző ütéstől, ám ő sem volt rest, testével követte az elfet, és amint meglátta, nyomban le is sújtott rá fegyverével. Leloe könnyedén elgurult a támadás elől, és miután újra a szokásos pozícióban volt, ismét támadott, ám most jóval gyengébben, és most fejtől egészen Ildor gyomráig egy sorozatütést vitt be. Kinyújtott tenyérrel csapott le Leloe, és két ütést sikeresen hárított Ildor, de a harmadik gyomron találta. Fájdalmas volt, de a szívósság jóval tompította az ütést, és ráadásképpen, amiért az elf ilyen közel került hozzá, a bokken-nel egy vágást vitt be, amit ugyan az elf kivédte a kezével, de igen vörös foltot hagyott így is Leloe kezén. Az elf vicsorogva hátrált, de Ildor nem hagyta ezt, dühét is beleadva a harcba, úgy csépelt folyamatosan az elf felé, de amaz a harc alatt fölöttébb nyugodtnak tűnt, érzelmeket nem nagyon vitt be a harcba, így hideg fejjel ki tudta gondolni stratégiáját. Folyamatosan hátrált az elf, kerülgetve a csapásokat, míg végül egy fához szorult. Ildor úgy érezte, már nyert ügye van, így emelte fegyverét, hogy agyoncsapja a kis mitugrász elfet, de az furcsán magabiztosan vigyorgott. Ildor lecsapott, ám az elf az utolsó pillanatban elkapta Ildor csapásra kész kezét, illetve másik kezével az előbbit támogatva, könyökét megtámasztva adott bele nagyobb erőt. A csapást így megállította, de nem fejezte még be, megkapaszkodva Ildor kezébe elrugaszkodott a földtől, majd képen rúgta a férfit, végül még ugyanazzal a rúgásának lendületével a férfi kezéből is kirúgta a bokken-t. A fa fegyver messze, egészen az elfek közé szállt, akik elkapva a fegyvert, széles vigyorral nézték a párviadalt. A mozdulat befejezésével a pimaszan mosolygó Leloe mind a két lábával belerúgott Ildor-ba, aki hátratántorodott, és időt adva az elfnek, hogy újból támadóállásba helyezkedjen. Ildor sebesülései nem voltak súlyosak, és hamar gyógyulni kezdtek a véraláfutások, illetve a kezdeti fájdalom is szűnni kezdett. Ezt persze látta Leloe is, és fennhangon gondolkodóba esett.
- Érdekes... Ildor úr sebei igen gyorsan gyógyulásnak indultak. Talán nem is ember? De mindegy is. Nos, Ildor úr, egy fegyverétől már megfosztottam – kezdett bele már hangosabban, arrogánsan Leloe, ám aztán némi tiszteletet is belevitt szavaiban, és elismerően tekintett a férfira – viszont be kell valljam, rég volt már az, amikor ilyen kitartó, és ügyes ellenféllel hozott össze a sors... de ugye ez még csak a párviadalunk eleje, lássuk csak, miféle trükköket tartogat még a tarsolyába, Ildor úr!
Ezután csak úgy három lépés távolságban körözött Ildor körül, lesve minden mozdulatát. A trükkös kombinációval ugyan megfosztotta a bokken-től Ildor-t, de még így is nála voltak a tőrök, amikkel ugyan még nem tudott olyan jól harcolni, mint a korbáccsal, vagy a bokken-el, de vágófegyverként azért veszélyes ellenfélnek számíthatott, így az ilyen trükkökkel, mint ez a fegyvermegfosztás, nem jöhetett volna be még egyszer Leloe-nak... viszont akkor az elf is előhúzhatta volna két kését, és ki tudja, hogy ő milyen ügyesen forgatja azt a két pengét...*