Kászim Kemal és Nemezis kalandja

[Nemezis]

*Sötétség... ismeretlen érzések kavarodnak a fejedben. Meghaltál, ez biztos, de mégis hallod a lélegzeted, illetve érzed a talajt az egész testeddel. Talán éppen a földön fekszel a paradicsomban, ahogyan levetkőztetve hamarosan elkezdenek kényeztetni a szüzek, melyekről még életedben hallottál. „Épp itt volt már az ideje” gondolod, ahogyan egy félszeg mosollyal várod a nőket... de nem történik semmi, csupán néhány madárka csiripel. Nagy nehézségek árán felnyitod a szemedet. A hirtelen szemedbe kerülő fény kicsit elvakít, de pár pislogás után szemed megszokja a látványt. Egy fás területen fekszel, meztelenül az avarban. Körülötted sehol senki, csupán egypár mókus és néhány énekesmadár csicsereg. A fák az égig érnek, pont úgy, mint abban az európai leigázott tartományban... mi is volt a neve? Magyar Királyság? Nem emlékszel pontosan, fáj a fejed, illetve a halántékodban valami különös érzést érzel. Mintha bogarak mászkálnának a fejed tövében, meg is vakargatod, de csak folytatják. Kissé szokatlan, de nem elviselhetetlen. Kicsit körülnézel, de továbbra sem sehol semmi, csak a nagy rengeteg. Hiába tépázott a memóriád, de a Korán sosem említette, hogy egy nagy, kietlen erdőben kell felébredned, meztelenül... talán ez is egy próba, amit Allah eszelt ki, ezzel is a hitedet tenné próbára? Vagy mindez csupán hazugság volt? Nem tudod, de nem feküdhetsz itt egész nap, talán érdemes lenne szétnézni egy kicsit.*

//A vörös x jelöli a kezdőhelyedet, egyelőre csak ennyit látsz a helyből.//

[Kászim Kemal]

Rohadtul fájt a feje, ez az egyetlen dolog volt Kászim számára biztos abban a pillanatban. Ahogy körbetekintett, elcsodálkozott a fákon. Az égbe nyúlnak, messze fel. Madarak csiripelnek, és minden békés. Ez lenne hát a Paradicsom? De akkor hol vannak a szüzek? Talán máshol pihennek, éppen nevetgélnek, dalolnak és beszélgetnek. Az angyalok szárnysuhogását hallotta. Allah angyalai voltak azok, amelyek idehozták õt? Éppen most szálltak fel, hogy szóljanak a nagy Allahnak és az õ egyetlen prófétájának, Mohamednek. Mindezek ellenére nagyon fájt a feje. Nem volt elviselhetetlen, de õ sosem szerette, ha ez történik vele. Egy kis ideig feküdt még a földön, aztán felült. Teljesen meztelen volt, szakálla a mellkasára lógott. Talán Allah próbája ez? Talán megbüntette azért, mert életében egyszer megkóstolta az alkoholt? A tiltott gyümölcs nem ragadta meg annyira, mivel még aznap összefüggéstelenül beszélt, másnap pedig nagyon fájt a feje. Legalább annyira, mint ma. Felállt, és körbe pillantott. Fák és békés állatok mindenütt. De azért mégsem állhat itt egész nap fedetlen testtel. Valami ruha után kéne nézni. Megsimogatta a nyakát, ott ahol a selyemzsinór érte. Igen fájdalmas volt a bejutása a Paradicsomba, így hát nem fogja feladni most. A környék a Budai vilajetet idézte fel benne. Azt a helyet, ami második otthonává és valószínûleg sírjává is vált. Nagyot szippantott a levegõbõl, és elindult arra, amerre a lába vitte. Allah vezessen utamon.

[Nemezis]

*Hosszú és kimerítő gyaloglásnak nézett elébe Kászim, három facsoport felé vette a irányát, bal kéz felé. Különösebb ellenállásba nem ütközött, már-már gyanús volt a számára, hogy ez a hely mégiscsak a paradicsom, vagy annak valamilyen formája, hiszen semmilyen más élőlény nem keresztezte útját. Talán egy órája gyalogolhatott, nem sietett, hanem jól magába fogadta a hely minden apró részletét, lassan fejében körvonalazódott a képzeletbeli térkép. Egy idő után valami érdekeset kezdett a horizonton feltűnni... sokkal jobban ritkásabb is lett az erdő, illetve egész jó hallásoddal egy számodra nem ismeretlen hangra lettél figyelmes. Szekérrobogás. A biztonság kedvéért lehúzódtál, most már biztos lehettél benne, hogy mégsem a paradicsomban vagy, netán a szultán így büntetett téged, hogy elkábítottak, de megölni nem öltek meg, hanem elvették minden rangodat, felszerelésedet, és itt hagytak, hogy a vadak végezzék el a piszkos munkát? Esetleg csupán egy álom az egész? Nem tudtad, ám hamarosan a szekér is feltűnt. Egyszerű, jól megrakott szekérnek tűnt. A kordé le volt fedve, de amennyire ki tudtad szűrni a hangokat, hordókat, és botokat, vagy eszközöket szállíthatott. Jobb ötlet híján követted a szekeret, és hamarosan érdekes látvány tárult eléd. Egy kisebb város képe tűnt fel, amely közvetlenül a tenger mellett volt elhelyezkedve, távolban, a város kikötőjében vitorláshajók horgonyoztak. Most már végleg nem tudtad mire vélni az egészet, de gyanús volt az egész annyi szent. A városban talán tudsz szerezni ruhát, vagy felszerelést, de legalább tudsz némi nemű élelmet és pénzt lopni, hogy a zavaros időszakban valahogy megélj.*

[Kászim Kemal]

A város megpillantása nagy örömöt jelentett Kászim számára. Bár több mint biztossá vált, hogy nem ez a Paradicsom, azonban a magány kezdete megõrjíteni. Most viszont valahogy be kell jutnia a városba. Ott talán szerezhet magának pár alapvetõ eszközt. Jól jönne egy kés vagy kard, némi élelem és víz és minden más. Csak annyi a gond, hogy õ most teljesen meztelen. Valahogy ruhát kell szereznie, hogy bejuthasson. A tolvajlás alapja az, hogy az ember beleolvadjon a környezetébe. Nos ezt nehéz lenne megtenni teljesen pucéran. Aztán eszébe jutott egy ötlet. Bizonyára jön arra még több utazó is. Az egyik magányos embert elkapja, és leüti. A testét bevonszolja a bokorba, és átveszi a ruháit. Bár lehetne még csiszolgatni rajta, így hirtelen ennyi is elég. Az út irányába indult, és útközben a földet pásztázta, hátha talál valamilyen husángot. Elvégre nem valami izmos a teste, és így az áldozat akár segítséget is hívhat.

[Nemezis]

*Egy kereskedő, úgy egy négytagú, fegyveres kísérettel, pár őrjárat, izmosnak tűnő, négy-öt favágó férfi. Körülbelül ilyen, és ehhez hasonló egyének jártak-keltek, ám egyikük sem volt sosem egyedül. Úgy tűnik, senki sem mer ezen a környéken teljesen egyedül kimozdulni, ám ez nem meglepő... Órákon át várt Kemal, hogy végre elcsíphessen valakit, és már kezdte megunni – illetve igencsak fázott, hiszen a nap lassan lenyugodott, ám végül újabb lábdobogások hangjára lett figyelmes. Talán most megfoghatja Allah szakállát, és végre szerencséje lesz!*

[Kászim Kemal]

Emberek jöttek-mentek, és Kászim szívesen lecsapott volna bármelyikre a husángjával, azonban nem volt rá lehetõsége. Mind csoportban jártak. Egyszerû lakosok, kereskedõk vagy éppen favágók és katonák. Mindenféle népesség megfordult erre, és legnagyobb részük gondtalannak tûnt. Talán mégiscsak ez a Paradicsom? Elõfordulhat, hogy abban a városban várják a számára kirendelt szüzek? Bár jobban örülne neki, ha az a szüzek mégsem lennének annyira ártatlanok. Neki ugyanis nincs túl nagy tapasztalata ezen a téren. Három feleségén kívül semmilyen más asszonyt nem ismert testileg. A nap kezdett lemenni, és a lépések is egyre ritkultak. Ahogy Kászim türelme is jelentõsen megfogyatkozott. Ismét lépteket hallott, és tudta, hogy ez az õ utolsó lehetõsége. Ha kell, akkor egy egész hadsereggel megküzd, de õ nem hajlandó kint éjszakázni az erdõben, ráadásul teljesen meztelenül.

[Nemezis]

*Kászim, amint meghallotta a lépteket, nyomban behúzódott egy bokorba, majd csöndesen várta a megfelelő alkalmat. Olykor kikandikáltak rejtekéből, és leste, hogy ki, vagy mik érkeznek. Kilencen voltak, ezt a lépésekből is úgy ahogy meg tudta állapítani, és széles mosoly szökött az arcára, mikor megpillantotta az érkezőket. Nyolc, izmos, ám gyanútlan parasztot pillantott meg. Hamarosan az ő méretéhez is kinézte a ruhát, ha időben ugrik elő, és pontosan csap le, akkor már nyert ügye is van, és pár falusi muksóval csak elbánik egy olyan tapasztalt és ügyes személy, mint önmaga! Ugyan a parasztok néhány tagjánál volt kés, de a legtöbbnél vasvilla, vagy kasza volt, sőt, az egyik még gereblyét is hozott! Kemal majdnem el is nevette magát ezen, de türtőztette magát. Így, meztelenül, egy fadoronggal inkább ő maga számíthatott nevetség tárgyának. Az érkezők között Kászim egy fiatal lányt is felfedezett, de máshogy öltözködött, mint a parasztok. Érdekes ruházata volt, hasonló volt, mint anyaországában azoknak a lovas, nomád népek öltözete, csak ha lehet, még annál is szegényesebb volt. Talán valamilyen szegénységi rétegből származhatott, ám ruházata igencsak szakadozott volt, és nem úgy tűnt, mintha a munka alatt szakadhatott volna el. Ez a hátától egészen a derekáig húzódó vágásból következtette ki a tolvaj, amit nem szokott semmiféle eszköz „véletlenül” ejteni. Hamarosan a kis csapat megállt, pár lépéssel távolabb attól a helytől, ahonnan Kemal lesből sikeresen le tudott volna csapni. A lány, aki mindeddig lehorgasztotta a fejét, valamit odasúgott a mellette lévő, nyakigláb parasztnak. Hiába hegyezte az ex-kém a fülét, csupán susmogást hallott ki belőle.*

„ - Szóval van valaki, vagy valami a bokor között – kérdezett meg a földművelő, miközben hallottam, ahogy tanácstalanul vakargatja a borostás képét... roppant irritáló volt.
- Igen, pont abban a bokorban, vagy talán nem hallod a... mindegy, az a lényeg, hogy VAN ott valami, és ez bennem rossz érzést kelt. Megnéznéd a barátaiddal nekem? - mondtam, és utolsó kérésemet majdhogynem könyörögve kértem, ha lettek volna szemeim, most kiskutya módjára néztem volna rá, de inkább nem próbáltam ki ezt, hanem szemérmességet színlelve elfordítottam a fejem. Csönd, valószínűleg tanakodott rövid észjárású „barátom”, ám nem tellett neki sok időbe, és kedvesen megpaskolta az arcomat. Minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne gyilkos grimasszal mondjam azt neki, hogy hagyjon békén, ám hamarosan el is indult társaival a bokor felé. Lehet, hogy tényleg gubbasztott ott valaki, nem is akarom tudni, mi célból, de még az is lehet, hogy egy mókus volt csupán, lényegtelen. Amennyien elhaladtak mellettem, én annyira húzódtam hátra, lassan, mozgatva ujjaimat, közben arra koncentráltam, hogy kaszám újra a kezem ügyébe kerüljön. Entreri felkuncogott az elmémben, én pedig gyilkos ösztöntől hajtva elmosolyodtam. Itt van a bosszúm ideje!”

---

Felszerelés: - Kezdetleges bőrruha
- Kasza - rejtve -
aktív varázslatok: - Dimenziórejtés

[Kászim Kemal]

Kemal nem hallotta, hogy mit beszélt a csoport, és ez igazán zavarta õt. Azonban az, hogy ezek csak úgy megálltak tõle néhány méterre, nem biztos, hogy a véletlen mûve. Talán kiszúrták õt, és akkor neki vége! Azok a kaszák feldarabolják sec-perc alatt. Õ meg nem sokat fog érne ezzel a letört faággal. Kettõt közülük talán még a Gyehenna kénköves aljára küldhet, azonban a többiek ellen semmi esélye. Kivéve, ha a hátuk mögé kerül! Halkan, hogy senkinek ne tûnjön fel, indult arrébb. Valamiféle ismeretlen és mégis ismerõs dolog közeliségét érezte, azonban ez most nem tántoríthatta el céljától. Igyekezett lába elé nézve haladni, hogy nehogy rálépjen egy rossz helyre hullott gallyra, mert akkor neki annyi lenne. Jól érezte, hogy mi következik, hiszen a parasztok már pár másodperc múlva ott voltak azon a helyen, ahol eddig Kemal várakozott. Ha ott találják, akkor bizony magyarázkodhatott volna, hogy miért van a kezében egy vaskos fahusáng, és miért várakozik az út mellett meztelenül. Most, hogy arrébb ért, már oldalról látta a parasztokat. Elkezdett visszafelé lopakodni, hogy elkaphassa az egyikük fejét.

[Nemezis]

* - Nincs itt semmi... biztos jól hallottad, kislány? Tudod, sok erre a... - és itt nyomban elcsendesült a nyakigláb paraszt, mivel egyik társát nyomban berántották a bokorba, majd egy puffanás után teljesen el is hallgatott. A földművesek mind beijedtek, akinél a gereblye volt, az most remegve kapaszkodott „fegyverébe”, és lassan hátrálni kezdett, de rajta kívül a többiek erősen megmarkolták kaszáikat, vasvilláikat, vagy épp késeiket, és lassú léptekkel közelítettek a bokorhoz, a nyakigláb pedig még vigyorogva oda akart szólni a lányhoz, hogy minden a legnagyobb rendben, de széles, kissé beijedt mosolya nyomban meglepettségbe csapott át, és örökre olyan is maradt az arca... legalábbis ami megmaradt belőle, mert Nemezis lecsapott rá a saját kaszájával, egy félfordulatból, épp úgy, mint ahogy gyakorolta. Ám nem sokáig teketóriázott, nyomban újból perdült, és lendületből ismét lecsapott fegyverével, aztán ezt újból megismételte. Ugyan a kezdeti meglepetés ereje nem tartott sokáig, a harmadik paraszt, akire Nemezis lesújtott, még időben emelte védekezően vasvilláját, így hárítani tudta a kaszát, ami lekoppant a fémről. Nemezis, aki így túl közel került, gyorsan hátrálni kezdett, de a parasztok most már őt szemelték ki célpontnak, ugyan teljesen elborzadtak a kislány magaviseletétől, aki most eszelősen mosolygott, sőt, majdnem leesett az álluk, mikor a lány hátából egyre nagyobb, szürke színű szárny kezdett el „nőni”, majd kiterjesztve azt, jelentősen nagy távolságot ért el a parasztok között. Egyelőre nem támadott, a földművesek pedig lassan, araszolva közelítettek, átlépve két leölt társukat, és természetesen teljesen megfeledkeztek egy eltűnt bajtársukról, illetve nem is érdekelte őket az a bolond gereblyés tagjuk sem, aki már majdhogynem a csata kezdetekor elillant.

Akár szerencse, akár Allah keze munkája, ezt nem tudni, de a számodra lehető legjobbat sikerült elkapnod. Ugyan, kicsit a ruházata így is nagyobb méretű volt, mint te, de nem is a legnagyobb. Ám a legjobb, hogy kezében egy tenyérnyi hosszú, és két hüvelyk széles, jó minőségű halfilézőkés volt. Kemal végigfuttatta a pengén az ujját, még ha nem is a lehető legjobb harci eszköz, de kezdetnek tökéletesen megteszi. Viszont kétséges lett volna Kászim sikere, ha az az idegen meg nem menti, aki ellen most is harcolnak. A tolvaj óvatosan kidugta fejét, és meglepetésére, már két halott feküdt a földön, de még így is négyen néztek farkasszemet azzal a kislánnyal, akinek a kezében a véres kasza volt – feltételezhetően ő ölte meg azt a kettő szerencsétlent. Kemal szintúgy tátott szájjal nézte, ahogy a lány hátából két, szürke szárny nő ki, amivel arrébb tudott röppenni, majd a távolban megállt, és csöndesen várakozott. Kemal számára eddig is furcsa volt a lány, de most aztán végképp. Valami más volt benne, mivel sosem mutatta a szemét... a tolvaj gyanította, hogy vak, de akkor hogy volt képes ilyen ügyesen és tudatosan mozogni? Ezt nem értette meg, viszont valamit cselekednie kellett. Marad és segít a csodalánynak, aki erős szövetséges is lehetne, vagy fogja magát, és lelép a szajréval.*

„... és a kasza lendült újra és újra. Mámorító érzés volt, ahogy a fém felhasítja a húst, elvágva az ereket, és ahogy a friss vér kirobban, úgy töltötte meg orromat ez a majdhogynem elfeledett aroma. Ahogy forogtam, és támadtam, úgy nőtt bennem az adrenalin is, kész lettem volna akár egy sereget is lemészárolni, de támadásom egyhamar elakadt, alighogy a harmadik ellenfelemhez értem. Fémcsattanást hallottam, majd ösztönösen hátráltam és a szárnyaimat is bevetve, hogy a nagyobb távolságból kedvezőbb helyzetbe kerüljek. Entreri megmondta, hogy a technika, amit a kaszával gyakoroltam, csak nagyobb távolságból hasznos és időbe telik, mire belelendülök, és persze, valamit tennem kell az ellen, hogy támadásaim ne álljanak le. Azonnal arra a varázslatra összpontosítottam, amit szintúgy nem olyan régen tanultam. Entreri a „Fegyvererősítés” fantázia nevet adta neki, de felőlem lehet „Kacsanyúzó szuper varázslata” is, csak az a lényeg, hogy működjön! Nyomban koncentráltam arra a különleges erőre, és belső energiáimat a kaszám élébe próbáltam irányítani. Még nem tudom, hogy sikerül-e vagy sem, de legyen bárhogy is, nyomban támadnom kell, amint lehet! Persze, azután már nem tudom annyira, hogy mit tegyek, talán elindulok valamelyik irányba, vagy legközelebb életben hagyok egy ilyen földművest, és kifaggatom erről a helyről. Rettenetesen bosszant, hogy egyszerűen nem tudom, hogy mihez kezdjek. Azok a személyek, akik egykor valahova kötöttek, már nincsenek többé a számomra, Entreri pedig hiába volt olyan személy, akire az életemet is bízhatnám, nem tud olyan társaságot nyújtani, amire titkon olykor vágyok... óvatosan, az elfeledett álmom újra éledezni kezdett, ám kétlem, hogy újra képes lesz annyira felerősödni, hogy elnyomja Entreri-t. Ezt Ő is megérezte, és nyugtalan érzést éreztem felőle. Olyasmi érzést, mintha valamit nagyon féltene, de még nem tudom, hogy önmagát, vagy engem...”

---

Felszerelések: - Kezdetleges bőrruha
- Kasza
aktív varázslatok: -

[Kászim Kemal]

Kászim közel kúszott az áldozatához. Olyan közel, hogy érezte a testének melegét, és a belõle áradó borszagot, amely a testébõl áradt. Szóval nem egy hívõvel van dolga. Gyaurok. De így csak jobb lesz, legalább nem fog lelkiismeret-furdalást érezni. Pár darab hitetlenért nem kár. Megragadta a parasztot a vállánál fogva, és berántotta a bozótba, mire az azonnal elvesztette az egyensúlyát. Magasra emelte a kezében tartott husángot, és lesújtott. Olyan erõvel ütött, hogy a fadarab kettétört a szerencsétlen fején. Ez se fog már többet felkelni. A szerencsétlen ipse kezébõl pedig kihullott egy igen kezdetleges kés. Talán nyúzó vagy halbelezõ kés lehetett fénykorában. Mostanra egy kicsit elkopott, és látszódott rajta a házi élezés nyoma, azonban a célnak megfelelt. Bár Kászim jobban örült volna egy görbe kardnak, amihez már hozzászokott. Kipillantott további ellenfelek után nézve, és akkor igencsak meglepõdött. A nomádnak tûnõ lány kaszát tartott a kezében. Mellette két halott feküdt, és a többiek is igencsak bambán néztek. De ami a legfurcsább volt, az a lány hatalmas, megjelenõ szárnyai.
- Allah angyala! – mondta hangosan, szinte megkönnyebbülve. Allah küldte ezt az angyalt érte, ki más! Segítenie kell neki, és megbüntetni a gyaurokat, akik ilyen szent teremtményre fegyvert mernek fogni! Magára kapkodta a halott ruháit, hiszen meztelenül mégsem illik megjelenni Allah küldötte elõtt. A ruha anyaga elég durva volt, nem az a finom selyem, melyhez õ szokott, azonban ez most nem zavarta. Mint ahogy az sem érdekelte, hogy a ruha lóg rajta. Elõször ki akart ontani a bokorból, azonban aztán jobb jutott eszébe. A földmûvesek mögé lopakodik, és hátulról vágja el a torkukat! Hozzá is látott ennek a tervnek a megvalósításához.

[Nemezis]

*Azokban a percekben, mikor Kászim elindult a földművesek felé, Nemezis már támadásba is lendült, ráadásul felerősített kaszája pengéjével. Hol egyik, hol másik irányba perdült el, közben úgymond „táncoltatta” fegyverét a kezében, a szegény földművelők csupán annyi idejük maradt, hogy szétszéledjenek, ám még így is egyet el tudott kapni a lány, akit egy hasítással ketté metszett, annak a teste hullagörcsbe rándulva még mozgott, illetve két részbe vágott testéből ömlött a vér, beborítva a talajt, és a őrülten vigyorgó lányt is. Azután újból bepörgött a lány, oldallépésekkel indult útnak következő áldozatához, aki éppen gyomra tartalmát ürítette ki... nem hitte volna, hogy társát ilyen kegyetlen módon vágják fel. Ám soha többet nem kellett szenvednie, mivel az ő teste is sorra került az aprításban, ám rá háromszor is lesújtott a lány. Egyszer a fejét metszette le a parasztnak, amiből még mindig folyt a hányadék, majd egy laza mozdulattal a lábait is lemetszette a fejetlen torzónak, így az vért szertefröcskölve esett a porba, felpezsdítve a lány harci vágyát. A két megmaradt földműves egy utolsó rohamot terveztek, egyszerre támadtak két ellentétes irányból, hogy hátha meglephetik a lányt így, ám Nemezis nem időzött. Megpördült és már indította is támadását az egyik paraszt felé. Természetesen Kemal is akcióba lendült, és ő is felvéve a „szabadon hagyott” paraszt felé, akit elkapott hátulról, és elmetszette annak torkát. A földműves gurgulázó hangon rogyott össze, és éppen akkor végzett Nemezis is az ő ellenfelével, akit most „csupán” lefejezett egy csapással... a szerencsétlen falusi megtorpant nagy rohamában, és inkább védekezni próbált vasvillájával... mindössze nem számolt a lány felerősített fegyverével, és annak lendületből vitt támadásával. A kasza most nem pattant le a fémről...*

„Mámoros érzés volt végezni ezzel a kis csőcselékkel, legalább kiadhattam felgyülemlett gyűlöletemet és utóbbi időkben elfojtott bánatomat. Teljesen megkönnyebbültem, mintha felszabadultam volna egy több évnyi rabság után és újra láthattam a „fényt”. Még mindig megborzongtam, ahogyan a vér illatát szippantottam be, keverve a félelem kesernyés „illatával”. Amint végeztem utolsó áldozatommal is, azon nyomban lenyugodtam és tiszta fejjel kezdtem el gondolkodni. A mosoly is eltűnt az arcomról, Entreri pedig örömittasan nevetett fejemben, majd rövid kacarászás után elhallgatott... ő is észrevette azt, akit én hallásommal és különleges érzékelésemmel be tudtam azonosítani. Abba az irányba fordultam, ahol az az idegen állt, fejemet lehorgasztva, kaszám azon részét markoltam meg, hol nagyjából ki tudtam egyensúlyozni, és azzal az idegen felé böktem.
- Ki vagy te? Ha a véremre szomjazol, figyelmeztetlek, hogy rossz lánynál próbálkozol! - mondtam fenyegető, gúnyos hangnemben, majd csöndesen várakoztam, de Entreri még előtte vészmadárként felszólalt.
- (Úgy öltözik, mint egy paraszt... biztos egy közülük, csak most behízelegni akar nálad, hogy aztán később tőrét beléd mélyeszthesse, vagy amikor fegyvertelen vagy és védtelen, akkor lecsap rád, és magáévá tesz... ne feledd, csak BENNEM bízhatsz, én tudom, hogy mi a jó neked!)
Elbizonytalanodtam. Egyik részem, Entreri szavait támogatva, az új idegen halálát kívánta, de másik részem csupán egy javaslatot tett... előbb hallgassuk meg, majd azután hallgatva szívemre döntsek afelől, hogy halált, vagy kegyelmet kapjon ez az alak... Entreri ennek örült a legkevésbé, de szótlanul várt ő is, hiszen csak akkor cselekedhetett, ha én is akartam, addig csak a szemlélődés maradt neki. Én pedig kíváncsi voltam erre az alakra, mert elvileg megmentett – hallottam azt a puffanást, mikor a bokorba húzta az egyik földművest, illetve azt, amikor elmetszette egyik támadóm nyakát -. Tehát várakoztam az idegenre, hogy mit mond, és mit akar, addig hallgatóztam... talán mások is lehetnek a közelben, így megpróbáltam végig tettre kész maradni. Semmi szükségem rá, hogy ismét elhalálozzak... egyszer is szörnyűséges volt megélni.”

---

Felszerelések: - Kezdetleges bőrruha
- Kasza
aktív varázslatok: -

[Kászim Kemal]

Kemalt egy pillanatra meglepte az a vérfürdõ, amit a lány rendezett. A lenyesett végtagok szétrepültek a szélrózsa minden irányába, a vér pedig megállíthatatlanul fröcskölt a testekbõl. Tényleg ez lenne hát Allah angyala, aki megbünteti a hitetleneket? Azonban nem volt ideje tétovázni. Bár a célpontok megfogyatkoztak, azért a gyaurok nem adták fel. Inkább két oldalról akarták közre fogni a isteni követet. Ezt pedig õ, mint hithû muszlim, nem tûrhette! Jól megmarkolta a filézõ kést, és az egyik támadóhoz sietett. Olyan ügyesen lépdelt, hogy az ellenfele észre sem vette. Amint a szerencsétlen háta mögé került, már rutinmunkának számított az egész. Hátulról elkapta az áldozatot úgy,hogy nyikkanni se tudjon, majd az éles pengét végighúzta a torkán. Kászim kezét a forróság érzése csapta meg. Ügyetlen volt, és most összevérezte magát! Ez is annak volt köszönhetõ, hogy alig bírt nyugton maradni. Végre találkozhat egy igazi angyallal! Elengedte az élettelen testet, mire az úgy puffant a földön, mint egy zsák krumpli. A kést a halott hátába törölte, majd kezét is igyekezett megszabadítani a vér nyomaitól. Idõközben az isteni követ is végzett a hátramaradt gyaurral, és felé fordult. Furcsa érzés volt nézni a lányt, mivel egy ismeretlen energia áradt belõle. Olyan, amelyet Kemal még sohasem érzett élete során.
- Ki vagy te? Ha a véremre szomjazol, figyelmeztetlek, hogy rossz lánynál próbálkozol! – szólalt meg az angyal némileg dühösen. Kászim némileg zavarba jött ettõl a hangnemtõl és pár másodpercig meg sem szólalt. Aztán észbe kapott, és térdre vetette magát a teremtmény elõtt.
- Óh, Allah angyala, hát végül eljöttél értem! Kérlek vigyél az egy istenhez és az õ prófétájához! Kérlek mutasd meg az utat, ami a Paradicsomba vezet! A Gyehenna tüzes poklát is elviselem, ha Allah így határoz! – mondta, miközben homloka a földet érte.

[Nemezis]

„Na... egy bolond segített nekem. Zavarodottan ráncolgattam a szemöldökömet, olyannyira, hogy vér is serkent a "szememből". Gyorsan elkentem ezt az arcomon, majd kedvtelen hangnemben szóltam az összeeső agyalágyulthoz.
- Én nem vagyok senkinek sem az angyala... én nem szolgálok senkit sem, a magam ura vagyok, és még csak hírből sem hallottam erről az... Allahról. - mondtam, és le is engedtem kaszámat, szabad kezemmel fejemet fogtam. A balszerencse folyton a sarkamban volt, először egy szerelemmel fűtöttel vert a Sors, most meg ezzel. Már azon sem lepődnék meg, ha legközelebb egy szado-mazo bár tulaja keresne fel, hogy dolgozzak már nála. Végül beletörődően elindultam az idegen felé, viszont kaszámat a vállamra helyeztem, pengével az ég felé, hogy ha valamit megpróbálna tenni ez a bolond, akkor nyomban lesújtsak fegyveremmel.
- Szóval én sem tudok többet a Paradicsomod hollétéről, mint te, sőt, még erről a helyről se tudok sokat. Jelenleg is, mivel semmi jobb dolgom sincs, bejárom ezt a helyet, hátha megtalálom azt, hogy miért születtem erre a világra. De útitársakat mindig elfogadok, talán a közös út során te is rájössz, hogy merre leled a zöldségedet, vagy mi a fenéd. Tehát, hogy döntesz? - kérdeztem, mikor már egy karnyújtásnyira álltam a bolondtól, és szabad kezemet kinyújtottam felé, baráti kézfogásra, és ha még a földön feküdt, akkor felsegítésre. Entreri nem szólt bele most semmibe, teljesen elcsendesedett, amit kicsit furcsának találtam... talán valahol elmém sarkában duzzog, ám most nem nagyon érdekelt. Noha ő volt az egyetlen, akiben feltétel nélkül megbíztam, de egy részem képtelen volt elviselni ezt a „magányt”. Lelkem mélyén vágytam mások társaságára, többre, mint amit elmém egy darabja tudott nekem nyújtani. Noha nem hiszem, hogy egy bolonddal olyan jó kapcsolatot fogok kiépíteni, de kezdetnek megteszi. Ha velem tart, akkor majd útközben nevetek butaságain, legalább a felgyülemlett stresszet máshogy is ki tudom így adni... jó érzés gyilkolni, már teljesen elszoktam tőle, viszont egy életem elvesztése megtanította velem, hogy a öldöklés nem kifizetődő dolog... csak veszíteni lehet vele, mint én két szememet, azóta is kripliként tengetem életemet, és több hétbe telt, mire meg tudtam szokni ezt a helyzetet, és valamennyire visszakaphassam régi önmagam egy részét. Ha velem tart a bolond, akkor majd be is mutatkozok, de addig nem akarom erőltetni a dolgot... még az is lehet, hogy meg kell ölnöm.”

---

Felszerelések: - Kezdetleges bőrruha
- Kasza
aktív varázslatok: -

[Kászim Kemal]

Kászim csodálkozva emelte fel a fejét az angyal szavára. Azt mondja, hogy õ nem Allah követe. De akkor miért vannak angyalszárnyai, és miért könnyezik vért? Nagyon furcsa ez a teremtés. Ráadásul Kemal minden álma szertefoszlott ebben a pillanatban. Mégsem a Paradicsomba jutott, azonban ez a Gyehenna sem lehet, mivel ahhoz túl idilli hely. Mégis hova került akkor? Fejét lassan felemelte a földtõl, és a véres arcú lányra pillantott. A kasza fenyegetõen magasodott az angyal vállai felett. A lány a kezét nyújtott felé, mintegy segítségképpen a feltámaszkodáshoz. Nos Kászim nem fogadta el a felé nyújtott kezet több okból is. Az elsõ és legfontosabb az volt, hogy a Korán szent énekei szerint a nõk sokkal alávalóbbak és butábbak a férfiaknál, így megalázó lett volna elfogadnia a számára nyújtott kezet. A másik ok pedig sokkal prózaibb volt. Miközben elfogadja a lány kezét, teljesen védtelenné válik, és ez a legjobb pillanat arra, hogy valaki lesújtson rá, és õ is úgy végezze, mint az egyik rája. Avagy nem iszlámhívõ jobbágy, a gyengébbek kedvéért. Így hát önerõbõl feltápászkodott a lehetõ leggyorsabban. Kését maga mellett tartotta, éle a föld felé nézett. Azonban bizonyos volt abban, hogy egy másodperc tört része is elegendõ lenne ahhoz, hogy átszúrja az angyal nyakát. Persze, csak ha a helyzet így hozná. Végigmérte az elõtte álló lányt, aki kezét még mindig felé nyújtotta. Vajon mit akarhat ezzel? Másik kezével a fejét kezdte vakarni.
- Köszönöm, már felálltam, leteheti a kezét, kisasszony – szólalt meg illemtudóan. Nem akart már az elsõ pillanatokban a torkának ugrani. - Egyébként pedig érdekelne egy utitárs is. A férje hol van, hogy ilyen messzire került egyedül?

[Nemezis]

„ - Ó, ez remek! - mondtam lelkesen, közben megpörgetve a kaszát, és a varázslatomra koncentrálva, amivel el tudom tüntetni a tárgyakat, hozzátettem – akkor azt hiszem, erre nincs is már szükség.
Ezután kaszám eltűnt, ki tudja, hogy hová. Ugyan, még veszélyt jelenthetett rám ez az alak, de azt hiszem, fegyver nélkül is el tudnék vele bánni... egy ellenfél számomra nem akadály, nyugtattam magamat, ám éreztem, ahogy Entreri idegeskedik elmémben, de egy szót se szól, ám ezzel nem nagyon törődtem, mivel az új kérdésre kerestem a választ...
- Hogy hol a férjem? – kezdtem bele kicsit zavarodottan – Nos... nekem nincs férjem és elvileg nem is lehetne. Hiszen fiatal vagyok én még, elég nekem a perverz embereket elkerülnöm, nem hiányzik a nyakamra még valami pedofil, vagy málészájú kölyök, aki kihasznál...
- Egyedül érkeztem, és egy-két esetet leszámítva egyedül is voltam mostanáig.
- (Egyedül, mi?) - mordult fel kissé sértődötten Entreri, de most nem lett volna alkalmas válaszolnom neki... még csak azt kéne, hogy egy bolond is idiótának nézzen. Ismét csen ülepedett le, nem tudtam semmi érdemlegeset felhozni, személy szerint én már indultam is valahova... mindegy, hogy merre, csak el, legalább addig is teszek valamit... gyűlölöm a tétlenséget. Ám akkor hasított belém a tudat, hogy még be sem mutatkoztam, illetve nem is ismerem új útitársamat.
- Ó, majdnem elfelejtettem... az én nevem Nemezis – nyújtottam újra a férfi felé a kezemet, és valami megnyerő mosolyt erőltetni az arcomra, de valahonnan úgy éreztem, hogy inkább úgy nézek ki, mint egy színésznő, aki a sértések ellenére is vigyorog...”

---

Felszerelések: - Kezdetleges bőrruha
- Kasza - rejtve -
aktív varázslatok: - Dimenziórejtés
//Most kivételesen egyből sikerült a varázslat, mivel ennyiért fölöslegesnek találtam egy mesélői beszúrást, de különben a 100-ból 100-at dobtam, tehát abszolút módon sikeres varázslat //