Nemezis, Gnarog, Ildor kalandja

[Kawazoe]

Ahol abbahagytátok, onnan folytathatjátok, itt most Nemezis az isten, ő szabályoz titeket (és magát), a mágiára vonatkozóan is csak ő szabja a feltételeket. De ne sürgessétek a válaszadással, ő is csak ember, így nem bír mindent el... türelem. És jó játékot.

[Nemezis]

//Gnarog válasza//

*Folytatják a mászást. Gnarog nem pihen. Nemezist követi, és oldalra mászik. Gnjarog mászása monoton mászik. Gnarog megpróbálja mindenképpen leelőzni. A ruhája viszont neki is kopik. Persze, Nemezisé is kopik, de Gnarog nem olyan hogy pont azt nézze ilyenkor.*
-Ez a hülye hegység... hamarosan új ruhákat kell csinálnom, mert itt tönkremennek... vagy a ruha anyagával van a baj?
*Mondja, majd tovább mászik. Megpróbálja Nemezist leelőzni, de Ganrog ahhoz túl lassú. Ennek ellenére szorgalmasan mászik, mászik, és mászik.*
~ Már jó lenne ha végre felérnénk ~ *gondolja. Persze, ki tudja hogy még meddig kell mászni*

[Morthen Orden'Ath Ildor]

Miközben a falun haladtak át, csodálva tekintett végig a lényeken. Tényleg egészen hasonlóak voltak hozzá, de mégis szárnyasok… Az érdekességek viszont nem maradtak el. Az első pillanattól tudta, hogy amazonok közé került, vagy valami hasonló társadalmi formába. Férfiként megjelenni és meggyőzni őket nem nehéz, hanem majdnem lehetetlen feladat… ezt jól tudta. Nem hiába nézik le saját hímjeiket is, hát még mi lesz velük.

A kis közjátékon nem is lepődött meg. Bár Viharmarok túlzottan kihívóan viselkedet, de ezt nem lehet ráróni (minden bizonnyal soka harcosukat elvesztettek már hasonló csatákban, jobb esetben csak harcosokat). El sem tudta képzelni, hogyan kezdjen bele a tárgyalásba. Sőt, még azt sem, mit kérne tőlük. Megkönnyebbülésére a vezetőjük elébük jött és fogadta őket.

A fogadtatást nem cirádázták túl, de még így is sok következményt le lehet vonni. Bár a beszámolók után nem erre számított, mégis békésen fogadták. Túlságosan is felsőbbrendűnek tekintették magukat. Még a burkolt fenyegetésben is… ez még jobban rontotta a tárgyalás esélyeit. Azért mindent megpróbált.
- Úrnő! – szólította meg dallamos hangján. – Az én nevem Morthen Orden'Ath Ildor, a harcosé Viharmarok. – mutatkozott be tisztelettudóan, majd fejet hajtva jelezte is. – Örömmel szemlélem, hogy a nagy Elteela családja, még egy ilyen kiélezett helyzetben is így képes fogadni. – hízelgett egy sort. - Miért is jöttünk? Először mesélnék magamról. Én, vagyis Ildor, nem vagyok keselyűember, sőt még szárnyas lény sem. Ennek ellenére megbíznak bennem ezek a lények, és én értük meg is teszek mindent. Ha jól vagyok informálva, akkor már egészen rég tartanak a harcok, és mindkét részről több értelemmel bíró lényt vesztettek, mint kellett volna. Én, azért jöttem, hogy ezen változtassak. Be kell vallanom, hogy harcolni jöttünk ide… de mielőtt bármi is történne, és ezt nem fenyegetésként mondom, megpróbálhatnánk egyezségre jutni. – hangja még mindig lágy volt. Mondatai, szavai, hangjai simogatták hallgatóikat. – Bár sokak a megtorlást tartják a helyes cselekedetnek, én egy sokkal bölcsebb ember tanítványa vagyok, aki az erőszakot nem tartotta tárgyalási alapnak. Úgy vélem, e két faj, egy másik világban még testvérek is lehetnének. – az utóbbi mondat talán erős volt, lehet, még meg is bántotta őket. Erre gyorsan válaszolni kellett. – Itt azonban nem! Viszont mi akadályozza meg, hogy együtt működjünk? – a kérdése igen érdekes jövőt vetett fel. – Ha kell, bebizonyítom, érdemes ezt kivívni és fenntartani is. Sokkal eredményesebb tárgyalási alap a béke… - még mielőtt a kíváncsiság és érdekesség elszállna, azelőtt hozzátette. – Félre téve a múlt sérelmeit, igenis be tudom bizonyítani, hogy érdemes a keselyűemberekkel együtt működni, és a harcokat abbahagyni. Ez a testvérkapcsolat igenis eredményt hozhatna. És, ha megkérdőjelezed a szavaimat, én bármikor bizonyíthatom erőiket… természetesen bölcsebb formájában a harcnak. – végül fújt egy nagyot, hisz a monológja túlságosan hosszúra sikeredett. Majdnem elakadt a mondandója közepén, de azért sikerült befejeznie. Azonban ezt még gyakorolnia kell. Egyáltalán nem tudta mit vált ki a másik félből. Egyáltalán mit fognak reagálni, minek nézik őket, őt. Fogalma sem volt mit fog kezdeni a következőkben. Teljesen magába szállt és a legrosszabbra is felkészült. A választ várva egy kis segítségért folyamodott…

Magába burkolózott és kiengedte energiáit. Mélyen magába hatolt, és egészen belűről sugározta szét az energiáit. Mindezzel barátságot és segítőkészséget sugárzott, amivel próbálkozott már a keselyűknél is. Most még talán fontosabb volt, hogy eredménnyel járjon, különben egy háborúba sodorná a két népet. Ezt pedig igazán nem akarta, még akkor sem, ha megértette a keselyűk ellenszenvét… és most megismerkedett az utálatosak álláspontjával is.

---

Felszerelés:
- bőrből készült kabát (bőrszíjjal és apróbb csontokkal)
- bőrnadrág (alatta, finom szövetből készített ágyékkötő)
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- 3 gyógyító talizmán
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

- fából készült rövidíj (egyszerű botíj; 500 méterig hatásos)
- egy kőkés (Gnarogtól, amivel bőröket, fadarabokat munkál)
- warg bőrből készített, erős táska (átkötve több erősebb bőrcsíkkal, úgymond hátizsákként)
- pár nyílvessző
- félig kész bőrköpeny
- egy pár félig kész bőrcsizma
- néhány db gomba
- néhány db ismeretlen hatású növény
- warg fej, hiányzó agyarakkal
- wargból kisebb bőrdarabok és –csíkok, fogak, agyarak, nagyobb csontok
Varázslatok:

[Nemezis]

* Elteela űrnő, miközben hallgatta Ildor monológját, lassú léptekkel körözött körülötte, persze, közben mindvégig fenntartották a szemkontaktust. A nő tekintete többször is elsötétült, nem egyszer úgy tűnt, hogy azonnal kiadja a parancsot a duó legyilkolására, de nem tette. Csöndben figyelt, noha alig várta, hogy a férfi befejezhesse. Kissé primitívek voltak, de ismerték az etikett alapjait.
- Ostobaság... de mit vártam volna el egy hímtől – legyintett lefitymálóan az úrnő, majd dölyfösen kihúzta magát, orrát magasra húzta, így úgy tekintett le Ildor-ra, mintha csak valami pondró lenne a földön : - Mi, Hárpiák, sosem akartunk háborúskodni... meg vannak a magunk baja is. De ezeknek a dögevőknek az... eretnekségét nem hagyhattuk szó nélkül. Ők az oka minden rossznak!
Ezután feldúltabban kezdett el körözni Ildor és Viharkarom körül, megvetően tekintett mindkettőre, de legfőképp a keselyű emberre, míg az Ildor mellett álló harcos szenvtelenül tűrte a tekintetett.
- Régen, sok sok évvel ezelőtt, mikor őseink először léptek e világra, mindkettőjüknek megvoltak a hagyományaik, istenei. Nekünk több volt, tiszteltük a természetet, ha egy faágat is letörtünk, akkor cserébe mindig otthagytunk a fa mellett néhány húst, vagy csontot, halottainkat e szent helyek mellé helyeztük el, ahol a természet magéhoz öleli elveszett testvérinket. De a dögevők semmibe vették mindezt. Ágakat törtek le kényük kedve szerint, elhullott nagyjainkat pedig megbecstelenítették, apró cafatokként vitték vissza büdös fészkükhöz, majd ott felfalták őket... hát, ezt a játékot ketten játsszák...
Elteela az utóbbi kijelentését azzal támasztotta aló, hogy végignyalta felső ajkát, a térdelő hárpiák közül páran felkuncogtak.
- Ezután kezdtünk el a dögevőkre vadászni, mi is hazahurcolva kivégzett fajtársaikat, majd miután eléggé jól széttrancsíroztuk őket, azután mi is felfaltuk a maradványaikat. Úgy látom... hogy az a bolond sámánjuk megunta az örökös harcot, és le akar számolni velem egy szárnyatlan hímmel és egy vén harcosukkal... Hát, ilyen harcot megvívni túl könnyű lenne – mondta tanakodva, oldalra döntött fejjel, melle előtt keresztbe tett karral tanakodott, végignézve ismét a duón, majd sejtelmesen elmosolyodott. Ildor mágiája sajnos ismételten nem lépett működésbe, de úgy tűnt, Elteela kész arra, hogy diplomatikusan kezelje a dolgokat...
- Persze, ha tárgyalásra kerül a sor, azt mindig örömmel meghallgatom, már ha tudnak nekem ajánlani valamit...

Gnarog és Nemezis végül felért az orom tetejére, mely egy hatalmas fennsík volt, a távolban valami kicsiny falucska volt, illetve Nemezis hallotta, ahogy ezt a falut az idegen lények elkezdik körülvenni, akik ugyan ügyesen lopakodtak, Gnarog számára csupán buckáknak tűntek, bár ha csak rájuk összpontosított, akkor látta, hogy ezek a buckák lassan, de mozognak.*

„Hát, felértünk, és nem is estünk le, előbb én értem fel, majd szinte utánam Gnarog is kezdett felhúzódzkodni. Kezemet végigfuttattam a ruhámon... Elől egy-egy helyen elkopott, noha még nem szakadozott szét, de még egy ilyen után bizony nem csak a ruha bőr anyaga fog így kopni, hanem az én bőröm is teljesen le fog horzsolódni... de most nem emiatt aggódtam. Miután kifújtam magam, illetve összeszedtem gondolataimat, figyelni kezdtem a vidéket. Eltartott egy darabig, de be tudtam tájolni Ildor-t hangja és erejének a kisugárzásából... valami másfajta idegenek között volt, az egyik vékony hangja volt, akivel beszélt, de közben folyamatosan vették körbe őt a többi, óvatosan közeledő lények. Biztos, hogy rajtaütésre készülnek, és szuper logikámmal leszűrve biztos, hogy Ildor a célpont... tudtam, hogy bajba került, éreztem! Közelebb hajoltam Gnarog-hoz, közben három, a legközelebbi célpontra mutattam.
- Gnarog... három veszélyes valami mozgolódik azokban az irányokban... úgy hiszem, Ildor-ért jöttek... hát tegyünk róla, hogy soha többé ne merjék bántalmazni barátunkat!
Mondtam ridegen, mindenre felkészülve, majd egy szó nélkül a középső valami felé igyekeztem. Különleges erőmet sajnos deaktiválnom kellett, de ehelyett elég erőhöz jutottam, hogy a tüzet belobbantsam! Éreztem, ahogy energiám a kezem felé sűrűsödnek, idéző kezemet oldalra tartottam, míg másik kezemet magam elé tartottam, miközben minden erőmet beleadva rohantam az eljövendő ellenségem felé...

*A három keselyű ember őrszem, akiket Ildor hagyott hátra, meredten figyeltek a falu irányába, éles látásuknak köszönhetően tisztán látták, ahogy a „Tisztán látó” miként beszél az Utálatosok vezetőjével. Némán, szinte alig mozdulva figyelték. Ám valami hangra lettek figyelmes a hátuk mögül. Egy őrült lány szaladt Kampócsőr felé, aki középen foglalt helyett a védőkörben. Biztosra vette, hogy támadó, hiszen olyan volt, mint az Utálatosak, csak nem volt szárnya... de keze, melyet az oldalra tartott, hirtelen lángba borult. Kampócsőr, és másik két társa szeme is ijedten tágra nyíltak, tudták, hogy ezt azonnal jelenteniük kell!
- Tisztán látó! Megtámadtak minket, csapda lennie! CSAPDA! - ennyi fért ki Kampócsőr torkán, mivel ijedtében máris a levegőbe emelkedett, tartva őrült támadójától... ám a lány is ugyanígy cselekedett...*

„- Ezt neked, te féreg! - kiáltottam, ahogy lángoló kezemmel megmarkoltam a menekülni készülő áldozatom. Valami érthetetlen nyelven károgott, azt hiszem, valami madár volt... de most már csak sült galamb. Hallottam, ahogy felvisít fájdalmában, egy darabig még vonaglott szorításomba, ám egyhamar elernyedt, és ropogva kezdett el végleg elszenesedni... Névtelen különösképp örült ennek, hallottam, ahogy elismerően felkacag, de én nem éreztem semmi örömet. Köteleségből tettem, mert Ildor bajban volt... máskülönben sosem öltem volna meg ezt a lényt... Kezemben egyre kevesebbet tartottam a lényből, egyre inkább porladni kezdett, ám hallottam, ahogy a lények is mozgásba lendültek. Szenvtelen arckifejezéssel füleltem, majd egy éles ívet téve a levegőben, fordultam máris legközelebbi áldozatom felé.”

*- Hát így állunk – csattant fel dühtől eltorzult arccal Elteela, mikor meghallotta a keselyű vijjogást, illetve annak hatására az eddig rejtőzök mind támadásba lendültek... Ildor ugyan nem jelzett, de ők is hallották a kiáltást... majd a halálhörgést. A csata már elkezdődött!
- Amint látom, nem csak egyedül érkeztél... gyáva – rikoltotta és kezét magasba emelte, egy jókora pofont készült adni Ildor-nak... nem is lett volna semmi baj vele, ha a tenyere nem kezdett volna el mágiától erősödni, majd fényleni. Ildor felkészült arra, hogy félreugorjon, De Viharmarok gyorsabb volt. Éles, karmos ujjai rákulcsolódtak Elteela kezére, aki fájdalmasan felordított. A hárpiák röppentek is a segítségére, de a négy keselyű ember harcos nyomban elállta az útjukat. Eddig két hárpia és egy keselyű ember vesztette életét... Jó harcosokat választott ki a Tekintélyes, ki lassan, de biztosan közeledett a másik két harcosával. Ám az úrnő nem várt addig.
- Arcátlan! Hogy merészelsz kezet emelni rám, te pondró – dörögte már-már nem emberi hangon, mikor másik keze is akcióba lendült, és egy fényes gömböt nyomott Viharmarok gyomrának, akinek teste megcsavarodott, elengedte a hárpia kezét, majd fél métert hátracsúszva térdre rogyott. Vér szivárgott a szájából, diadalittasan és belenyugvó örömmel tekintett Ildor-ra, majd szeme fennakadt, oldalára dőlt, és kiadta lelkét... Épp akkor ért oda a Tekintélyes harcosaival, akik előbb döbbenten, majd haragosan tekintettek elhullott társukra és Elteela-ra.
- Tisztán látó! - mondta könnyekkel és haragjával küzdő Tekintélyes Ildor-nak, ahogy fintorogva le sem vette szemét a hárpiáról, aki démonian kacagott sikerén: - Szeretném, ha Viharmarok becsületéért öld meg ezt a boszorkát! Addig fedezünk téged és segítünk, ha kell!
Ezután a Tekintélyes is varázsolni kezdett, botjának végét erősen a földhöz ütötte. A bot teteje kéken megvillant, majd egy villám cikázott elő belőle, egyenesen Elteela felé, aki időben tért vissza a valóságba ahhoz, hogy eltérítse a gyilkos támadást, noha a Tekintélyes éppen erre várt. Komor mosollyal nyugtázta azt, hogy Elteela helyett két, varázslattal rendelkező hárpia lelte halálát a villámától. Az úrnőn rettenetesen nagy harag lett úrrá, ahogy a szeme sarkából elszenesedő nővéreire pillantott, majd ismét varázslásba kezdett. Ildor-nak itt volt az alkalma, hogy valamit tegyen a veszélyes ellenfele ellen, akinek eddig szemmel láthatóan halálos, de lassú és rövid távú mágiákkal rendelkezett.

Nemezist időközben a megmaradt két keselyű ember vette körül, és megpróbálták elintézni a szárnyas nőt, viszont nem mertek hozzá közel merészkedni a lángoló keze miatt. Ám a lány ilyesmi aggályokkal nem küszködött, ő minél közelebb akart kerülni támadóihoz, így mindenféle cseles lebukást, levegőben való csavarokat végzett, de ellenfelei is ügyesek voltak, illetve kipihentebbek, Nemezis pedig egyre lassabban mozgott. Csupán idő kérdése volt, hogy mikor vájhatták belé először karmaikat puha húsába...*

-----------

Felszerelés: - Kezdetleges bőrruha
aktív varázslat(ok): - Tűz teremtése

[Gnarog Dougfral]

*De Gnarog nem hagyja! Nemezis segítségére siet. A kõbaltáival megpróbál mindkét keselyû emberre egyszerre lecsapni. Ha sikerül akkor Nemezist megmenti, és minden folytatódik. Ha nem sikerül akkor sem adja fel, és próbálkozik a keselyûemberek megölésével. Persze ezelõtt megpróbálja aktiválni a Fényfegyver varázslatot.*
- Nesze Nektek keselyûemberek! Ha mégegyszer bántani meritek a kedvesemet, akkor a fejeteket vágom le, és elégetlek!
*Mondani fogja, miután megöli õket.*
//HA SIKERÜL NEMEZIST MEGMENTENIE//
-Jól vagy Nemezis? Nem fogom hagyni hogy holmi keselyûember megöljön téged, azt akit úgy szeretek!

[Morthen Orden'Ath Ildor]

~ Újra nem sikerült a varázslat… hát persze, megint nem. – dühöngött magában, miközben hallgatta tárgyalófelét. A mondandója száraz és lenéző volt. Elsőre nem hitte volna, hogy ennyire lenézik, mert férfi… bár gondolhatta volna. Csak úgy kavarogtak a gondolatok. Mit is tehetne? Mit kéne mondania?

Azonban jócskán elkésett a gondolatokkal. Megtámadták az egyik hátul lévőt. ~ De hogyan? – merült fel a kérdés. – A terv jó volt… hogyan kerültek mögénk? – tanakodott, miközben teljesen kicsúszott a kezéből az irányítás. Egy pillanat alatt hullani kezdtek körülötte új és régi ismerősei. Kicsit sem volt tréfás a helyzet. Pontosan most esett össze, az őt védelmező keselyűember. Sosem akarta látni ezt, Viharmarok a sokat megélt öreg… most csak miatta halt meg. Ezen változtatnia kell.
Éppen rohant volna segítségére, mikor a Tekintélyes és csapata is megérkezett hozzájuk. Egy rövid mondattal harcra parancsolta Ildort… nem tehetett mást. Még egy keselyűember nem halhatott meg. Tudta, csak egy esélye lesz. Ha sikerül végeznie a boszorkával, akkor inukba száll a bátorságuk…

- Segítsetek Viharmarokon! – kiáltotta, miközben az egyik harcos elé dobta a gyógyító talizmánt. – Még lehet, hogy segíthettek életben maradni… - fejezte be mondandóját és fordult új ellensége felé.
Szemeiben tűz gyulladt fel. Belső energiái tomboltak. Majdnem kitörtek, miközben Elteelát kerülgette. Legszívesebben a szívét célozta volna meg. Biztos volt benn, hogy amit az utolsó életeszencia is elhagyja a testét, minden meg fog változni. Csak egy pillanatot kapott az élettől, amíg Elteela a Tekintélyessel foglalkozott. Két lehetőség közül választhatott. Vagy a tőrért nyúl, és közelharcban győzi le (ami igen veszélyes és kétséges kimenetelű), vagy az íjához nyúl, és azzal veszi célba (egyetlen baj, hogy kevés vesszője volt… és egyáltalán nem biztos a siker). Nem igazán tudott dönteni. Egyik sem volt sikerrel kecsegtető… azonban eszébe jutott egy történet. Egy igen tanulságos történet, még a Jégfoki sámán barlangjából…

Sokszor beszélt az élet körforgásáról és az erők természetéről. Állandóan visszakötött minden eseményt az elemekhez. Szerette leegyszerűsíteni a világot a fő elemekkel. Mindig is mondta, hogy minden emberhez tartozik egy elem, ami a természetéből fakad (és vannak néhányan kivételesek, akik több elem felett is uralkodnak… azonban ez igen ritka). Ő magát földből képzelte el. Táptalaja volt a tudásnak, és nem mellesleg tartást adott nekem. Megpróbálta többször is kierőszakolni belőlem, hogy megtaláljam én magam is az erőmet, esetleg erőimet (bár sosem fűzött nagy reményt, ahhoz, hogy én is kiválasztott vagyok, ezen a téren), de sosem sikerült. Nem tudtam annyira elszakadni a világtól, hogy sikerülhessen. Egyszerűen visszahúzott az anyagi világ, mielőtt felébredt volna bennem az erőm vagy erőim.
Egyetlen egyszer, azonban volt egy jel… Mikor éppen egy hajszál tartott vissza az anyagi létben. Éppen, mikor a golyó szakította át a szívemet. Éppen, amikor az utolsókat rúgtam. Éreztem a szellőt közeledni… ami utolsó leheletemmel célba vitte a levelemet. Eddig eszembe sem jutott, hogy esetleg ez lenne a jel. Most azonban kikristályosodott a tudata… Biztosra vélte, hogy a levegő az eleme (vagy legalábbis az egyik).

A felismerés változtatott a döntésén. Talán az is segített benne, hogy az íjat mindig is biztosabban kezelte, mint a kést. Előhúzta azonnal az összebarkácsolt íját és a kifaragott nyílvesszőjét. Elegendő távolságba volt, hogy jól célba vehesse ellenfelét. Ahogy a nagy könyvben meg van írva, úgy készült a célra. Megvetette lábát, hogy biztosan álljon. Oldalra vetette tekintetét, ezzel célra tartva. Nagy levegőt vett, mialatt behelyezte a vesszőt… majd hosszas kifújás közepette kihúzta az íjat, amennyire csak tudta. Egészen addig pontosította a célt és húzta ki, amíg levegőt tudott kipréselni a tüdejéből. A végen teljesen kifújta az összest, és mielőtt ujjat vett volna, eleresztette…

Szemeivel végig követte a nyílvessző útját. Egészen mélyről megszólította elemét. Bízott benne, hogy ha esetleg számított is rá Elteela, még akkor is segítségére lesz az eleme. Semmi kétsége sem volt abban, irányítani tudja a levegőt, ezzel gyilkolásra szólítva lövedékét. Bizarr mosoly jelent meg az arcán, majd nyúlt a következő vesszőhöz.
~ Ha nem volt elég, akkor jön az újabb. – döntötte el magában, mielőtt felnézett ellenfelére.

---

Felszerelés:
- bőrből készült kabát (bőrszíjjal és apróbb csontokkal)
- bőrnadrág (alatta, finom szövetből készített ágyékkötő)
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- 2 gyógyító talizmán
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

- fából készült rövidíj (egyszerű botíj; 500 méterig hatásos)
- egy kőkés (Gnarogtól, amivel bőröket, fadarabokat munkál)
- warg bőrből készített, erős táska (átkötve több erősebb bőrcsíkkal, úgymond hátizsákként)
- pár nyílvessző
- félig kész bőrköpeny
- egy pár félig kész bőrcsizma
- néhány db gomba
- néhány db ismeretlen hatású növény
- warg fej, hiányzó agyarakkal
- wargból kisebb bőrdarabok és –csíkok, fogak, agyarak, nagyobb csontok
Varázslatok:

[Nemezis]

* Gnarog, hiába volt több, mint két méter magas, de nem tudta elérni a repülő keselyűembereket, sem pedig Nemezist, a lány pedig egyre jobban kezdett fáradni, néha egy cseles rúgással el tudta találni az egyik szárnyas lényt, de nem sok sérülést okozott nekik.*

„Ez így nem lesz jó... kettő ellen már nehezebb felvenni a harcot, még ha eddig sikerült is visszatartanom őket. Nem holmi állatok, ebben biztos vagyok... képesek gondolkozni, de még ha tudnak is értelmesen viselkedni, attól még le lehet így is győzni. A távolban csata hangjait hallom, ahogy egyre több vijjogás és.. villámdörgés zajai hallatszódnak. Ez csak jobban ösztökélt arra, hogy minél hamarabb végezzek ellenségeimmel.
- (Úgy látom, szorult helyzetbe kerültél) – kuncogott derülten Névtelen, én pedig vicsorogva hallgattam és lelkem mélyén igazat is adtam neki, majd komolyabban folytatta: - (Tudod, ha az elejétől kezdve BÍZTÁL volna bennem, akkor most nem lennél ilyen helyzetbe. És ha Gnarog nem tud repülni, akkor annyi hasznát veszed, mint a búvármaszkot a hegyekben... vagy a csákányt a tengermélyén? Nem is tudom, hogyan hangzik az a mondás?)
- Sehogy, mert ilyen mondás nincs is... Ha megkérhetnélek, ne zavarj, vagy segíts, mert mindketten itt fogunk elpusztulni! - hirtelen haragom fellángolása és a sötét jövő felvázolása észhez téríthette Névtelent. Éreztem a döbbenetét... eközben alig sikerült elkerülnöm az egyik madárlény támadását... sőt, a nyilalló fájdalom az arcomban, és a forró vér érzése az arcomon a bizonyíték arra, hogy harc közben nem tanácsos trécselgetni... önmagunkkal? Még csak azt sem tudom pontosan, hogy Névtelen tényleg létezik-e? Egyre valószínűbb, hogy...
- (Rendben... rendben... te győztél! Segítek neked... de csak akkor, ha megidézel, mikor visszaszerezted a drágalátos Ildor-odat!
- Hmm... igen... a szavamat adom, hogy amint elmúlt a veszély, és mindannyian biztonságban leszünk, akkor igen...
Amint kimondtam az utolsó mondatomat is, és amikor már egyre közelebb éreztem a lény suhogását, sőt, már hallottam is, ahogy lendül a karja felém, hirtelen egy másik világban találtam magam. Én fénylettem, de rajtam kívül mindenhol sötétség volt... és a sötétség végén egy kicsiny ablak... Az ablak közeledett, egészen addig, míg előttem nem volt... magamat láttam... és a lényeket, az egész tájat... akkor tudtam megcsodálni azt, amivé lettem. Alakom megmaradt úgy, ahogy volt, egyedül az a szörnyű szemgödrök voltak azok, amiktől még én is undorodva húzódtam félre... várjunk csak... én most? Lassan kezemmel a szemem felé közeledtem, egyik ujjammal hozzáértem. Voltak szemeim! Legalábbis éreztem az ujjaimmal, ahogy kerekednek, illetve pislogni is képes voltam. Ez egyszerűen egy csoda! Noha fogalmam sem volt, hogy mi ez a hely, ahol most vagyok... Most nem volt kedvem elmozdulni az ablak elől, ami nagyjából most az egyetlen fényforrás volt magamon kívül, így néztem azt, ahogy... én bravúrozok.”

*Ildor gyűjtötte az erejét, érezte, ahogy a szél ellibben a feje mellett... de végül is nem tudta irányítani lövedékét. Pedig annyira érezte, hogy most sikerülni fog! A lövedék egyenesen Elteela-hoz repült, ám a nyíl végül lepattant, pont az úrnőtől alig egy fél méternyire. A boszorka arcán hatalmas nagy vigyor terült szét, fejével az oldala melletti két, kántáló nőszemélyre intett, akikből Ildor érezte, ahogy folyamatosan áramlik az erő, egyenesen a boszorka köré. Valami burkot hoztak létre köré. Ám ha a burok mindent védett, akkor Ildor már előre mosolygott, miközben második nyilát tette az idegre. A boszorka csak tette magát, nem fog varázsolni, hiszen így visszaverődik rá a mágia, mint a Tekintélyessé, aki hiába villámozott rá, egyik sem találta el, illetve a legtöbb egyenesen a földbe csapott, amitől ugyan vezette, de teljesen elvesztette az erejét így az elektromos támadás. A boszorka, aki feje fölött tartotta kezét, benne pedig egy nagy, fekete gömb sűrűsödött, ami csak úgy duzzadt a mágikus energiáktól. A Tekintélyes, és megmaradt két harcosa elmenekültek. Viharmarkot nem tudták megmenteni... már akkor halott volt, mikor a Tekintélyes kis csapatával megérkezett, a talizmán nem segíthetett ezen.
- Tisztán látó, menekülj! Lenni veszélyes!
Ildor ugyan vette a figyelmeztetést, de tudta, hogy ha Elteela ellövi mágikus támadását, az ott robbanna fel az orra előtt, szóval csak ijesztgetésként tette, Ildor ismét lőtt, ám lövedéke továbbra is hétköznapi volt. Ám ekkor indult útnak a boszorka támadása... ami át tudott menni a burkon könnyedén. A nagy gömb gyorsan közeledett, még röptében elemésztette a nyílvesszőt, és egyenesen Ildor felé száguldott. A férfi ijedten vetődött arrébb, és el tudta kerülni a gömböt, de a gömb becsapódáskor keletkezett mágikus repeszek felsértették a férfi lábát, egy hosszú, mély vágást intézett a bokájától egészen a combja közepéig. Összeszorított fogakkal tűrte a fájdalmat, noha kis híja volt, hogy el ne ájuljon. Elteela ismét felkacagott, mellette két harcosa repült egyenesen Ildor felé. A férfi pedig, jobb ötlet híján ismét erejét próbálgatta, és lőtt. A szél végigcirógatta ismét az arcát, de most továbbhaladt, a kezén át egyenesen a nyíl idegéig, majd a nyílvessző mögé gyűlt. A vessző elrepült a nyílból, átlőve mind a két hárpia harcosnőt, akik egymás mögött haladtak... noha a nyíl is közbejátszott, hiszen amint az egyik szívén átszaladt, mintha csak papírmasé figura lett volna, irányt változtatva a másikon is ugyanilyen könnyedén ment át. Kikerekedett szemmel, arcukra fagyott mosollyal zuhantak a földre, akárcsak a rongybabák. Ezután a nyíl nem állt meg, egyenesen Elteela felé közeledett. Az úrnő nem törődve vele, haragtól eltelve idézte újabb gömbjét... ám mögötte lévő két varázslónőjének igazi megerőltetésbe került fenntartani a burkot, szavaik olykor elcsuklottak.
- Tartsátok fent az akadályt, szuka kölykei! Az életetek múlik rajta! - Elteela hangja hisztérikus volt, szolgálói egyre jobban erőltették magukat... de a varázslatos nyílvessző egyre csak furakodott át az akadályon, noha csigalassúsággal, de sehogy sem bírt megállni.
- Képtelenek vagyunk úrnő – válaszolta az egyikük, ahogy társával együtt erőtlenül rogytak a földre. A burok eltűnt, a nyíl pedig egyenesen Elteela vállát ütötte át, körülbelül két és fél centis lyukat ütve rajta. A boszorka felsikoltott, a mágikus gömbje szertefoszlott, majdhogynem meggörnyedve a sebre tapasztotta kezét, amiből folyamatosan folyt a vér, sebesült karja pedig bénultan lógott az oldalán. Ordítva adta ki minden fájdalmát és haragját... de nem fajtársait büntette... ők később is ráérnek. Vadállatias tekintettel a sebesült guggoló – mivel a sebtől képtelen volt felállni – Ildor-ra meredt, ép kezét leemelve a sebről, pisztolyt formázva vele Ildor-ra célzott. Az erők sűrűsödtek a mutatóujjába, ami a „pisztolya csöve” volt, ám ennek feltöltése nem tartott olyan sok ideig. Lőtt, egy gyors, ám nem túl nagy gömb röppent elő, ami ugyan nem találta el teljesen Ildor-t... az arca mellett suhant el, egy hosszú, vízszintes vágást írva le az arcán, illetve jó pár hajszálától is megfosztotta. Elteela fájdalomtól görcsös arcán egy ördögi mosoly csillant meg.
- Ez csak figyelmeztetés volt, meg azért, hogy ne legyen olyan csinos a kis babaarcod – mondta az úrnő szinte köpve a szavakat, majd ujját ismét lövésre emelte... a következő már valószínűleg fontosabb részt fog eltalálni.

Gnarog szeme láttára Nemezis megvonaglott, és összecsukva szárnyait zuhanni kezdett. Már ugrott is volna, hogy elkapja szeretett nőjét, ám alighogy esni kezdett a lány, máris újból széttárta a szárnyait, meglepve Gnarog-ot és a keselyűembert egyszerre. Nemezis villámgyors mozdulattal ragadta meg a karmolni készülő végtagot, majd csavarintva egyet rajta máris ő volt az, aki fölénybe került. Arcán olyan eszelős vigyor ült, mint akkor, mikor a warg-al küzdött. A keselyű ember próbált szabadulni, illetve ellensége felé fordulni, de a lány máris akcióba lépett, megragadva lángoló kezével a keselyű lény szárnyait, ami lángba borultak. A keselyűember fájdalmasan vijjogott, de nem úszta meg ennyivel, Nemezis a hasába rúgott, majd térdét felhúzva a lény pofáját találta el. A szerencsétlen teremtmény elhallgatott, már eszméletét is vesztette, szárnyai folyamatosan égtek, de a lány még nem engedte el. Egyik karjával a lényt markolta, a lángoló kezét ökölbe szorította, majd egymásutánban háromszor gyorsan gyomron öklözte, végül egy utolsó támadással lábát egészen feje mellé emelte, mintha nem is ember lenne, hanem valamilyen baba, majd balta módjára lesújtott lábával, sarkával behorpasztotta a lény koponyáját és el is engedte. A lény az ütés erejétől egyenesen a föld felé szállt, testét egyre jobban emésztették el a lángok, aztán egy hangos csattanással, a megmaradt csontjait törve elterült, és szép lassan elemésztették a lángok. A megmaradt keselyű ember némán nézte a borzasztó látványt, azonnal elindult a falu irányába, szemében még látni lehetett a félelmet. Nemezis lihegve ereszkedett a földre, lángoló kezén kihunyt a láng, fejét lehorgasztotta, közben teste remegett... a nevetéstől.*

„Hát végül is, ügyesen intéztem el a támadót... bár a lehető legundorítóbb módon... alig ismertem magamra. Tényleg ilyen lennék? Nem, sosem szoktam így viselkedni... bár ha belegondolok, egykoron tényleg ölhettem így. De az akkor volt, mikor... Atyaúristen! Hát már minden világos! Ez nem én vagyok, csak a testem... aki ezt a tettet végrehajtotta az...
- (Na, meg vagy mindennel elégedve, kiscicám!) - fordult az ablak felé Névtelen. Az én számat mozgatta, és az én hangomon szólott... de azt az utálatos hanghordozást csak ő tudta használni. Ezután felkacagott, fejét a kezébe temette, közben csóválta: - (Ja, majdnem elfelejtettem! Hiszen arra kértél, hogy segítsek megmenteni Ildor-t! És eddig, hogy is mondjam, éppen csak belekezdtem az egészbe... még rengeteg teendő vár rám, azt hiszem, addig még használnám gyönyörű testedet!) - mondta, közben kezével mellemen, majd fenekemet simogatta.
- Elég legyen – kiáltottam fel dühösen, noha nem éreztem, de attól még elpirultam... Névtelen pedig ijedést színlelve emelte el a kezét a testemről, majd nevetve a csípőre tett kézzel „figyelt”.
- (Igaz, lesz még időm cirógatni téged, majd ha megidézel... addig szavamat tartva elintézem, hogy ismét Ildor-ral pátyolgassátok egymást.)
Mondta ravaszdin, és Gnarog felé fordította a fejét, majd arrogánsan felhúzta az orrát, és indult a falu irányába, ahonnan a csatazaj és Ildor energiája szűrődött ki... már előre féltem attól, hogyan fog Névtelen cselekedni. Féltem attól, hogy egy egész életen át kísérteni fog azoknak a brutálisan kivégzettek látványa és halálsikolya, akikkel ez az őrült végezni fog.”

-------------
Felszerelés: - Kezdetleges Bőrruha
aktív varázslatok: -

[Gnarog Dougfral]

*A szörnyeket megölték*
~ Itt valami nagyon nincs rendben. A szörnyeket túl könnyű volt megölni. És Nemezis is furcsán viselkedik ~
*Ekkor mintha valami megszólítaná Gnarog-t. Gnaroghoz a gondolatán keresztűl beszél, és Gnarog a gondolatán keresztűl kéeps vele beszélni*
-Gnarog! Lásd be, semmi esélyed Nemezisnél. Előbb is láthattad hogy nem szólt hozzád semmit!-Szól az idegen.
-Hagyjál! Azt hiszem halucinálok!-Gnarog mondja az idegennek. Aki úgytűnik hogy eltünt.
~ Azt hiszem csak képzelődtem... ~
*Ekkor megpróbálja Nemezist megszólítani*
-Ööö, Nemezis. Én már érzem Ildor energiáját.
*Ekkor oda mutat, a város féleség kapujához*
-Onnan érzem... Menjünk
*És elkezd oda menni. Feltehetőleg Nemezis is arra megy, mert ha nem akkor Gnarog Nemezist fogja követni*


- Te Gnarog! Tudtad hogy nem csak te vagy "skrizofén"? Látod, hogy Nemezis is furcsán viselkedik... és azthiszem tudok neki üzenetet küldeni, mármint a második személyiségének - Szól az idegen.
-Oké... mond meg Nemezis második személyiségének, hogy szeretem Nemezist, feltétel nélkül, Nemezis az életem, és hogy ez a 2. személy kopjon le.- Szól Gnarog
-Aha... *Ekkor az Idegen látható lesz. Gnarog hallja a szavait. És lássa hogy valami láthatatlan micsodához beszél. Szóval Gnarog megbízhat az idegenben*

[Morthen Orden'Ath Ildor]

A fájdalom Ildor egész testét végigjárta. Nem is gondolta volna elsőnek, hogy ennyire nehéz, és ennyire kétséges kimenetelű lehet ez a harc. Tekintetével folyamatosan a harcoló tömeget pillantotta. Fejében állandóan oly kérdések ugrottak fel, mint ezek sokkal erősebbek nálunk, mit tehetünk… de általában sikerült úrrá lenni félelmein és fájdalmain. Most azonban még nehezebb döntés elé került, mint elsőre…

Új erejében még nem bízott eléggé, ráadásul így is csak sokadik alkalomra sikerült eltalálnia az úrnőt. Most jobbnak látta, ha magára húzza a szívósságot, hátha nem hal bele, ha mégis eltalálja (és persze a sérülései is begyógyulhatnak). Utolsó mentsvárként fegyverét az úrnőre szegezte… és mielőtt eleresztette volna halálos lövését, megpróbálta eltalálni másik vállát is. Végül is az előző bejött.

Mielőtt elengedte volna a vesszőt, még egy-két mondatot hátrahagyott…
- Támadjátok a segítőit… - szólt a tekintélyes felé a keselyűk nyelvén. – Azokból nyeri az erejét!! – hangoztak el szavai, miután visszafordította tekintetét az úrnőre.
- Halál rád Elteela… - emberi nyelven ordítva kifeszítette az íjat, nem törődve a fájdalommal sem. - A keselyűemberek ma győzelmet aratnak! – fejezte be… majd nyílvesszője hasítva a levegőt megindult útjára…

Még utoljára felmerült benne az a kép, amikor a wargokk ellen harcolt még elsőnek Nemezissel és Gnaroggal. Félelmetesen hasonlónak tűnt. ~ De micsoda? – merült fel benne egy pillanat alatt. – Hisz itt vannak… - nehéz volt kivennie a felszabadult energiák sokaságából az övéket, de biztosan érezte. Tekintete mielőtt célba is ért volna a nyílvessző elkalandozott feléjük… - Csak ne keveredjenek csatába… hisz itt mindenki számára ellenségek… és fordítva is igaz. – Utoljára még egy figyelmeztetést eleresztett…
- Nemezis, Gnarog… - ordította kifelé a tömegből. – Maradjatok ki a harcból! A barátaim már segítenek… - reménykedett benne, hogy nem későn szólalt meg… de most égetőbb problémája támadt.

Ha visszafordul, két lehetőséggel kell szembenéznie. Vagy Elteela halálos lövedékével, vagy a pontos találattal. Mindenesetre újabb vesszőt húzott elő, mielőtt megbizonyosodott volna abban, mivel is találkozik.

---

Felszerelés:
- bőrből készült kabát (bőrszíjjal és apróbb csontokkal)
- bőrnadrág (alatta, finom szövetből készített ágyékkötő)
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- 2 gyógyító talizmán
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

- fából készült rövidíj (egyszerű botíj; 500 méterig hatásos)
- egy kőkés (Gnarogtól, amivel bőröket, fadarabokat munkál)
- warg bőrből készített, erős táska (átkötve több erősebb bőrcsíkkal, úgymond hátizsákként)
- pár nyílvessző
- félig kész bőrköpeny
- egy pár félig kész bőrcsizma
- néhány db gomba
- néhány db ismeretlen hatású növény
- warg fej, hiányzó agyarakkal
- wargból kisebb bőrdarabok és –csíkok, fogak, agyarak, nagyobb csontok
Varázslatok: - Szívósság

[Nemezis]

* Lassan a két fél erőviszonyai kezdtek kiegyenlítődni. Elteela oldalán csupán tizennégy hárpia harcolt, azok közül pedig az úrnővel együtt három volt képes varázsolni... ám Elteela Ildor-ra foglalatoskodott, egyik keze használhatatlan lett, tehát hatalmas, mágiával felerősített óriásgömböket nem tudott megidézni... ám amit ujja végéből lőtt, az sem elhanyagolható. Mágikus védelmét elfelejthette, megmaradt két segítője a Tekintélyes két keselyűemberével hadakozott közelharcban, a Tekintélyes pedig mindenkire lesújtott, aki túlságosan közel került a harcoló felekhez. Viszont Ildor így is nehéz helyzetben volt. Nyila, mely kifejezetten a nő vállára volt célozva, épphogy fölé ment, így valahol a falu közepén kötött ki, ám az úrnő lövedéke, ami ugyan nem ért olyan ponton Ildor-on, ami életveszélyes lett volna, de az íját tartó kézfejét eltalálta. Reflexszerűen dobta el a férfi az íját, noha csupán két darab nyílvesszője maradt. Nagy gondban volt, Elteela vérre szomjazó vigyorán és a tüzelésre készülő ujján látni lehetett, hogy ha a férfi nem tesz valamit gyorsan, életének vége... a szívósság varázslat ugyan jól működött, folyamatosan gyógyította lábát, de még mindig kockázatos volt ráállni, mert így felszakíthatta volna az összeforrásnak indult sebét, a kezét ért sérülés pedig elég csúnya volt, kétséges volt, hogy a közeljövőben valaha is képes lesz vele bármit is megfogni, olyannyira szétzúzódott a robbanástól.

Gnarog próbálkozása, hogy megidézze belső lényét sikertelen volt, így további szócséplés nélkül folytatták a másik Nemezissel útjukat a falu irányába. Szemük elé a hatalmas küzdelem, Ildor, ahogy „sarokba lett szorítva”, a furcsa, emberszerű szárnyas asszony, aki csak úgy pezsgett az energiáktól, és a temérdek más lény, akik egymással harcoltak, vagy éppen a földön fekve haldokoltak – hacsak nem halottak voltak alapból is -. Névtelen, aki jelenleg Nemezis testét birtokolta, őrült vigyorral az arcán rohant egyenesen Ildor felé, és a szárnyas nő felé, aki éppen „fegyverét” a férfira szegezte.*

„Egyre furcsább dolgok történtek... harcok, Ildor figyelmeztetése, aki láthatóan nagyobb bajban volt, mint azt ahogy ő is elismerte. Persze, Névtelen ennek csak örült, de mivel kötötte a szava, ezért nyomban Ildor segítségére sietett... noha volt egy olyan érzésem, hogy járulékos veszteségként nyugodtan látná a holtak között...
- (Hé, te, tompa eszű izomkolosszus!) - szólt hátra Névtelen Gnarog-hoz, közben nem is lassított tempóján – (Ne hallgass erre a gyagyás Ildor-ra, ölj csak mindenkit, akit csak látsz! És ezt én kérem... remélem tisztában vagy a szavaim jelentőségével?)
Névtelen nagyon élvezi helyzetét... nem csak egy járulékos veszteséget akar társaim közül holtan látni...
- Névtelen! Ugye tudod, hogy alkunk nyomban vége, ha Gnarog is fűbe harap?!
- (Cicám... ugyan már, erről nem is szólt az alku... tehet ő arról, hogy annyira buzgó, mikor minket kell megvédeni?)
- Féreg!
- (Ráérsz hízelegni, amikor majd valahol egy sötét zugban leszünk egymás karjaiban... de most ne zavarj! Éppen dolgom van...)
Ezután elhallgatott, úgy viharzott el a furcsa, keselyű és szárnyas nők hullái és még élő egyedei között, egyenesen Ildor felé tartott és a veszélyesnek tűnő nő felé... lelkiekben felkészültem arra is, hogy meg fogok halni...

* Csillagkarom, a három hátramaradt keselyűember közül az egyetlen túlélő, lihegve, borzalmaktól eltorzított tekintettel meredt hol az egyre közeledő, őrült szárnyas nőre, hol pedig az Utálatosok veszedelmes úrnőjére, és a bajban lévő Tisztán látóra.
- Tisztán látó! Itt van az az őrült szárnyas nő a nagydarab barátjával, akik megtámadtak minket! Lenni óvatos, feléd tartani!
Ildor hallotta mindezt, és nyomban meg is pillantotta Nemezist, ahogy a harcolók között áttör, futtában. Tekintélyes éppen egy erőfallal ügyködött, amivel az egyre közeledő hárpiákat tartotta vissza, csak későn vette észre az alacsony nőt, aki macskaként, esetleg rókaként rohant el mellette. Elteela viszont nem érdekelte, hogy a lány éppen felé tart, már lőni akart... de Nemezis már rajta is termett, és erősen a sérült vállát kezdte el markolni az úrnőnek. Elteela felvisított, lövése messze célt tévesztett, haragosan a rajta csimpaszkodó, lányra meredt... de nyomban iszonyat öntötte el tekintetét, amint megpillantotta az üres, véres szemgödröket, azt a vérszomjas vigyorát... de leküzdötte félelmét, már emelte is ép karját, hogy lesújtson a lányra, de az gyors volt, a gyomrába térdelt, így a hárpia megrogyott, ám azonnal a képébe kapott egy ütést és hátratántorodott. Nemezis nem hagyta, keze ökölbe szorult, és a nő melleit kezdte el püfölni, aki egyre kevésbé kapott levegőt... ám nem hagyta magát, a harmadik ütést elkapta, karmait a lány öklébe mélyesztette. Nemezis felszisszent a fájdalomtól, emelte lábát, hogy lerúgja magáról a nőt, ám az felszállt, és csavarintott egyet a lány karján, ami hangos reccsenéssel eltört, majd felemelte Nemezist a levegőbe és egy lendítéssel messze dobta el. Ám a lány nem hagyta magát, ahogy hánykolódott, gyorsan kitárta szárnyait, és gyors csapásokkal visszafordult a banyához, aki már készítette ujját a lövésre. Nemezis újból rácsimpaszkodott a nőre, épen maradt kezével az úrnőt kezdte elfojtogatni, majd fejét hátralendítette, és lefejelte Elteela-t, aki a levegőben elvesztette az egyensúlyát, úgy keringett a levegőben, mint egy részeges sirály, majd gyorsan a föld felé kezdett zuhanni, Nemezis közben folyamatosan fojtogatta. Ám Elteela nem hagyta magát, pár méternyire a földtől felpattant szeme, karjába erő költözött, és a lány hátába karmolt, és egészen a gyomráig húzta karmát, mély sebet ejtve Nemezis húsába. A lány nyomban abbahagyta a fojtogatást, lábait maga alá húzta, és elrúgta magát a hárpiától, így mindketten a föld felé közeledtek és hangos puffanással becsapódtak. Elteela úgy üvöltött fájdalmában, mint egy sakál, mivel sérült kezére esett, Nemezis pedig vért köhögve fel, remegő lábbal tápászkodott fel, széles vigyorral az arcán hol Ildor felé fordította a fejét, hol pedig a hárpiára, és épen maradt kezét az arca magasságába emelte, remegve ugyan, de kivehető volt a „hüvelykujj fent” kifejezés, arca sarkából vér csörgedezett, de amolyan megkönnyebbült mosoly látszott rajta... ám ekkor csapott Csillagkarom, elcsapva a lányt, és karmait végigszántotta annak testén. Nemezis egy grimasszal az arcán ép kezével elkapta az egyik karmoló kezet, és keze lángolni kezdett. Csillagkarom üvöltve próbált szabadulni, pofozva a lány képét, viszont annak szorítása nem gyengült. A tűz egyre jobban terjedni kezdett a keselyűemberen, és amint már eléggé elterjedt a testén, Nemezis elengedte, és eszméletlenül összecsuklott, a kezén lévő láng is nyomban kialudt. Csillagkarom vijjogva emelkedett el a lánytól, próbálta csapkodni magát, hogy a tűz elenyésszen, de már késő volt. Pár percnyi szenvedése után a lángok végül elemésztették őt, szenesedő teste a porba hullott... Elteela időközben, krákogva feltápászkodott, dühösen Ildor-ra tekintett, de amint megpillantotta a földön fekvő lányt, máris derültebb lett az arckifejezése, és valami kuncogás felét kipréselve az ajkain kezét lövésre emelt, Ildor-ra célozva.
- Ügyes trükk volt, de most véged!
Ildor ismét egy lövésre kész Elteela-val találta szembe magát... de a pihenése alatt sikerült annyira begyógyulnia a lábának, hogy képes legyen mozogni, így el is tudta kerülni a lövéseket... ám Nemezis állapota már kétséges volt...*

„Az ablak hirtelen eltűnt, mikor azzal a keselyűlénnyel szemeztem, akit a lángok égették, és örülten próbált szabadulni... csak nem? Nem, biztos nem haltam meg, különben hogyan lennék itt? De egyre gyengébbnek érzem magamat, a fény is kezd kialudni, mely engemet vesz körbe. Rosszat sejtek...
- (Á, pedig majdnem sikerült... ha az az ostoba baromfi nem avatkozik bele, akkor most a karjaimba ugrottál volna hálálkodva... de ilyen az én szerencsém, sosem jönnek a dolgok össze, ahogy szoktak.)
Gyorsan megfordultam, mivel Névtelen hangja olyan erős volt, mintha csak tényleg itt állt volna mögöttem, de csak a sötétséget láttam... viszont olyan volt, mintha a sötétségben állt volna valaki, szemben velem.
- Mutasd magad! - üvöltöttem a sötétségbe, de a válasz csak egy gúnyos nevetés volt.
- (Ugyan, abban mi lenne a jó, ha most egyszerűen felfedném magamat előtted? Nem, majd akkor, mikor jobban összeismerkedtünk... de most fáradt vagyok, pihennem kell... ameddig kiütve vagy, nézd végig a „kellemes” kis emlékeidet...
- Kiütve, hogy érted ezt? Válaszolj Névtelen! NÉVTELEN!
De nem volt válasz, csak az én hisztérikus üvöltésem hangja visszhangzott... már kétségbeesve ordítoztam volna tovább, ám akárcsak egy moziban, egy vászon lett kivilágítva, és mintha tényleg az egész csak egy film lett volna, már jelentek is meg a szponzorok és készítők logói, zenéivel együtt... Az Élet Filmgyárától, és a Sors látványtervezői bemutatják: A Nyomorult kislány története...
Jelenetek villantak meg egymás után, sorban mindegyik, ami végül is az emlékeim voltak... csupa rosszak, szinte rémálom módjára váltakoztak, szemembe könnyek gyűltek, ahogy nézve ezt az egészet ismét az a gombóc kezdett el a torkomba gyűlni, amikor nevelő szüleim utálatát, mostoha testvéreim gonosztetteit, és az utcán és árvaházakban töltött magányos életemet néztem... igen, ez tényleg maga volt a rémálom... Csak reménykedtem, hogy hamarosan felébredek... vagy nyomban öljön meg valaki.”

[Gnarog Dougfral]

*Gnarog megpróbál minden erejével harcolni. Harcol, a fejszéjét használhja a harcra. Egyik madárfélét leüti. Aztán a másika*
~ Mi a fene fojik itt??? ~
*De akkor észreveszi Nemezis rossz állapotát elmozdul a helyérõl*
-NEMEZIS!!!
*Kiáltja szomoruan, és megpróbál odafutni Nemezishez. Ha minden jól megy, akkor semmi akadálya sem lesz, de ha lenne akadálya a keselyûemberek vagy hárpiák személyében, akkor a fejszéjével utat fog törni.*
/// HA ODAÉR NEMEZISHEZ!!! ///
-Nemezis! Jól vagy? Nem fogom hagyni hogy meghalj!
*Várni fogja Nemezis válaszát. Persze közben felméri Nemezist. Ha valami gondja van, amit esetleg õ tudna gyógyítani. Ráteszi a kezét Nemezisre (mármint a hátára/hasára) és megpróbálja az erejét Nemezis testébe koncentrálni.*
// HA SIKERÜL NEMEZIST GYÓGYÍTANI //
-Nah... nekem ennyire tellett
// Ha NEM SIEKRÜL NEMEZIST GYÓGYÍTANI //
-A francba... nem megy... más megoldást kell találnom...

[Morthen Orden'Ath Ildor]

Szörnyülködve nézte végig mind azt, mi történt. Nemezis nem törődve véleményével, belevetette magát a küzdelembe. Képtelenség, ami történt. Sosem látta még ennyire őrjöngve. Hirtelen még magát is veszélyben érezte, nem még a keselyűembereket.
Bekövetkezett sorszerűen a legrosszabb is. Maga Csillagkarom is életét vesztette, ebben a kiélezett csatában. De nem ám az ellenfelektől… hanem attól az őrülttől. Most először gondolta, hogy jobb lenne, ha meg sem jelennek. A fejét csak rázta, miközben végignézte társa halálát. Fortyogott benne a tűz, a düh… addig gyűjtötte magában, míg újra Elteela került elé.

Egy pillanatig sem gondolt olyasmire, hogy halál, sérülés, fájdalom… Egyetlen dolog járt a fejében. Belemélyeszti tőrét Elteelába… olyan mélyre, amennyire csak tudja. Meg markolt tőrét, a még ép kezével, és ellenfele felé rohant. Nem törődve a külvilággal, a következményekkel… csak nekirohant dühtől vezérelve.

Még azzal sem törődött, hogy Gnarog megjelent, és Nemezis felé fut. Ez olyannyira mellékes volt… A cél lebegett szeme előtt. Ahol éri, oda szúrja. Olyan erővel, amilyennel csak tudja…
Még szokásos gondolatai sem jelentek meg. Egyszerűen a fáradságot sem vette, hogy magában lehordja, vagy megkérdőjelezze a társaságot. Titkon még remélte is, hogy nem lesz sosem szükség rá (talán ő vagy a többiek meghalnak)…

---

Felszerelés:
- bőrből készült kabát (bőrszíjjal és apróbb csontokkal)
- bőrnadrág (alatta, finom szövetből készített ágyékkötő)
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- 2 gyógyító talizmán
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

- fából készült rövidíj (egyszerű botíj; 500 méterig hatásos)
- egy kőkés (Gnarogtól, amivel bőröket, fadarabokat munkál)
- warg bőrből készített, erős táska (átkötve több erősebb bőrcsíkkal, úgymond hátizsákként)
- 2 nyílvessző
- félig kész bőrköpeny
- egy pár félig kész bőrcsizma
- néhány db gomba
- néhány db ismeretlen hatású növény
- warg fej, hiányzó agyarakkal
- wargból kisebb bőrdarabok és –csíkok, fogak, agyarak, nagyobb csontok
Varázslatok: - Szívósság

[Nemezis]

* Elteela célra tartotta ujját, az erők sűrűsödtek benne... de látása homályos volt, és duplán látott... az a fejelés keményebb volt, mint azt hitte. Próbálta behunyni az egyik szemét, de még mindig nem látott rendesen. Keze is remegett, érezte, ahogy nem tudja egyenesen tartani karját. De nem érdekelte, lőtt. A lövedéke azonban még csak nem is súrolta az egyre közeledő férfit. Ildor-t a harag hajtotta, a sok elesett bajtárs emléke, akiket ugyan nem is igazán ismert, de az ő felelőssége alá tartoztak. Ez pedig mindennél jobban dühítette... lelki szemei előtt látta a Tekintélyes Bölcsőjében maradtak szomorú tekintetét, ahogy a halottakat siratják... és ami még inkább bosszantotta, hogy nem egyet saját barátai végeztek. Ildor az utolsó pár méter távolságnál hosszan vetődött, Elteela könyörgő tekintetét látta. A nő szemében már csak a félelem csillant, ép kezével nem lőni készült, hanem védekezően maga elé emelte, száját sikolyra nyitotta... de már késő volt. Ildor haragja elérte őt, kése előbb a nő mellkasába vájt, majd nagy szórásban érte a további szúrások. Egyet a gyomrába, egyet az ép kezébe, végül a torkába. Elteela szájából vér serkent elő, ahogy az élet távozott belőle remegett, és sírt... vagy legalábbis könnyezett. Nem szenvedett sokáig, igen hamar kilehelte lelkét, szeme fennakadt, mágikus kisugárzása megszűnt. Hirtelen a harcok befejeződtek. A hárpiák sírva térdre rogytak, és megadták magukat, a keselyűemberek pedig örömükben vijjogtak, teljesnek érezték győzelmüket. A Tekintélyes arcán is a megkönnyebbülés látszott, noha lelke mélyén mardosta a szomorúság az elvesztettek miatt. A megmaradt keselyűemberek mind Gnarog és Nemezis köré gyűltek, egyedül csak a Tekintélyes vonult Ildor felé, noha óvatosan közeledett, hiszen a férfi még mindig idegesnek tűnt.
- Tisztán látó! Győztünk! - kezdte boldogan mondandóját, majd utána valamivel bánatosan hozzátette – noha nem úsztuk meg áldozatok nélkül. Harcosok körülvenni két külső támadót, kik végezni hátul maradt őrszemekkel... és megtámadni az Utálatos boszorkát. Nem tudni, hogy lenni barát, vagy ellenség, csupán arra várnak harcosok, hogy döntsek... mit gondolsz, Tisztán látó?

Gnarog Nemezis hasára tette a kezét, érezte, hogy még lélegzik, noha elég ritkásan és kissé szaggatottan. Minden erejét összegyűjtötte, hogy működésbe hozza gyógyító erejét, most sikerrel járt. Az ereje lassan kezdett átáramlani Nemezisbe, a sebei összeforrtak, és csupán néhány forradásnyom mutatta azt, hogy ott egykoron sebek voltak. A kicsavart kar is, mely eddig természetellenesen volt szétzúzva, lassan kezdett újra visszaállni a rendes formájába, hamarosan az is teljesen épnek tűnt. Amint az utolsó seb is eltűnni látszott a lány testéről, Gnarog kimerülten lihegett. Sok erejét felemésztette ez, és a körülötte sűrűsödő keselyűemberek igen rosszallóan meredtek rá. Ha harcra kerülne a sor, akkor nem biztos, hogy fel tudná e velük venni a versenyt, ám Nemezis eközben nyitogatni kezdte a szemét.*

„A rémképek éppen ott tartottak, amikor utolsó családomtól menekülök éppen el... igen, menekültem. Egy flegma családapa és egy trehány pincérnő fogadott örökbe akkor, de prostit akartak volna belőlem csinálni, amit én egyáltalán nem akartam... így a szökés volt az egyetlen megoldás. Ekkor találkoztam Lloyd úrral, akiről kideült, hogy bérgyilkosokat képez ki titokban, a metropolisok alvilágában. Könnyes szemekkel néztem, ahogy ütöttek-vertek, hogy jobban elviseljem a fájdalmat, és hogy felszínre hozzák vadállatias haragomat, illetve, hogy fegyvert ragadva végezzek az aktuális tanárommal. Ekkor jelent meg először Névtelen... Ám szerencsémre abbamaradt az egész, teljes sötétség vett körbe engem. Mélyen fellélegeztem, fájdalmat és levertséget éreztem, illetve különös, madárhangokat hallottam, és Gnarog lihegésére lettem figyelmes. Mozdulni próbáltam, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy akár a kisujjamat is megmozdítsam, így tehetetlenül vártam arra, hogy végezzenek velünk... hacsak nem segít rajtam... rajtunk.”

-----------------
Felszerelés: Kezdetleges bőrruha
aktív varázslatok: -

[Gnarog Dougfral]

*Gnarog nagyon fáradt volt. Nincs szívósság varázslata, ezért nem tud mit tenni. De nem is hagyhatja hogy megöljék őt és Nemezist. Ezért azt színlelte hogy nem fáradt. Ekkor odaált Nemezis elé, nehogy őt bántsák*
-Ha hozzáértek az angyalhoz nektek végetek. Nemezist az utolsó lehelletemig védelmezem! Ha őt akarjátok elősször öljetek meg engem!
*Ezután várja a madáremberek válaszát*
///1. verziós folytatás: HA NEM TÁMADNAK GNAROGRA///
-Na azért.
*Gnarog csendesen visszafordul Nemezishez.
///2. verziós folytatás: HA RÁTÁMADNAK GNAROGRA///
*A fáradt Gnarog aktiválja a Fényfegyver varázslatot. Ezek után kezd el harcolni velük*
///A 2 verzió A közös folytatása: HA ELMENTEK VAGY GNAROG LEÖLTE ŐKET///
*Gnarog megnyugszik, és ezután Ildorhoz kezd el beszélni*
-Te Ildor! Miért hagytál ott bennünket! Látod hova jutottunk csak miattad! Én kishíján meghaltam, Nemezis sérüléseket kapott te meg csak itt álsz! És kik ezek a keselyűemberek itt? A barátaid?
///A 2 verzió B közös folytatása: HA GNAROG NEM TUDJA ŐKET LEÖLNI///
*Gnarog eléggé megjied. Ekkor Nemezishez szól*
-Nemezis... menekülj... velem ne törődj...

[Morthen Orden'Ath Ildor]

Mint egy feldühödött vad, úgy tört rá Elteelára. A szúrások hihetetlen sebességgel követték egymást. Belemélyesztette halálos fegyverét, ahol csak érte. Egyszerre több halálos sebet kapott, amit még egy nála sokkal hatalmasabb lény sem bírt volna ki.
Hirtelen elfogta a belső vágya Ildort. Olyan energia hullámok csapták hatodik érzéket, amik szinte túlterhelték őt (mint mikor egy reflektorral a szemünkre világítanak). Teljesen megzavarodott, miközben egy pillanatra elvesztette érzékét… de nem csak egyet, hanem szinte az összest. Csak egyetlen vágyának kivetülése szállt el szemei előtt, csak úgy, mint az álmokban. Az erő, a hatalom. Megbabonázva figyelte, ahogyan a boszorka vére, a torkán ejtett halálos sebből végig folyik a testén. Egy pillanatra megérintette a zubogó patakot. Meleg volt és tiszta. Még szinte érezte is, azokat a hatalmakat, amikre életében szert tett. Nem tudott ellenállni a kísértésnek. Hasonlóan egy vámpírhoz rákapott a torkára. Maga sem tudta mit tesz, de majdhogynem ösztönösen jött az egész. Addig szívta, amíg csak jött belőle...

A vér íze katarzisba lökte. Az érzések hullámokban törtek rá, mint egy igazi vérszopóra. Megbabonázta mind a helyzet, mind a helyszín. A pillanat olyannyira erős volt, mint halála pillanata. Hirtelen nem is tudta valójában mit tesz, de reménykedett benne, hogy senki sem veszi észre. Ráadásul még így sem tudta abbahagyni…

Minden pillanatát kiélvezte az egybefonódó létnek, majd győzelemittasan tekintett végig a földre hulló testen. Hatalmasabbnak érezte magát, mint mikor a warggal küzdött meg. De most a helyzet is más volt.
A földön fekvő halott nő ruhájával megtörölte véres száját, és végigpillantott a gyógyuló testén. ~ Igen jól működik a varázslat. – jegyezte meg magának. Visszament a jó szolgálatot tett íjához, majd megérdemelten visszacsúsztatta helyére. Ekkor közeledett a Tekintélyes.
- „Tisztán látó! Győztünk!” – kezdett bele monológjába. – „noha nem úsztuk meg áldozatok nélkül. Harcosok körülvenni két külső támadót, kik végezni hátul maradt őrszemekkel... és megtámadni az Utálatos boszorkát. Nem tudni, hogy lenni barát, vagy ellenség, csupán arra várnak harcosok, hogy döntsek... mit gondolsz, Tisztán látó?”
- Igen győztünk… de milyen áron? – költőien tette fel a kérdést, hiszen mindenki jól tudta mi történ valójában itt. Még a választ sem várta meg, már tovább vezette a témát. – Még én sem tudom, hogy barátok vagy ellenségek. – válaszolt nyersen a vezetőjüknek. – De engedelmeddel beszélek velük, mit is tettek. – miközben választ lehajolt Viharmarok testéhez. Szörnyű volt, ami történt vele. Ő még győzelmüket sem élvezhette ki, márpedig talán ő tett érte a legtöbbet. A földről felvette a gyógyító talizmánt, és még kétségbeesetten végighúzta a testén. Lassan végighaladt rajta, hátha megtörténik az, ami sosem fog. Nem is történt meg…
Kezeivel lecsukta a szemét, majd felállt és a Tekintélyeshez fordult. Szemeiben tettrekészség tükröződött, miközben a válaszra várt.

Még elcsípett egy rövid választ Gnarogtól, mialatt a tömeget próbálta áttörni, annak reményében, hogy beszélhet régi társaival.
„- Na azért.” – hangzott világnak, mintha csak most győzött volna a csatában. ~ De mit is képzel magáról? Bár tudom, hogy erős… még egy warggal is végzett, de ez reménytelen. Sosem fogja felfogni… – könyvelte el magában.

---

Felszerelés:
- bőrből készült kabát (bőrszíjjal és apróbb csontokkal)
- bőrnadrág (alatta, finom szövetből készített ágyékkötő)
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- 3 gyógyító talizmán
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

- fából készült rövidíj (egyszerű botíj; 500 méterig hatásos)
- egy kőkés (Gnarogtól, amivel bőröket, fadarabokat munkál)
- warg bőrből készített, erős táska (átkötve több erősebb bőrcsíkkal, úgymond hátizsákként)
- 2 nyílvessző
- félig kész bőrköpeny
- egy pár félig kész bőrcsizma
- néhány db gomba
- néhány db ismeretlen hatású növény
- warg fej, hiányzó agyarakkal
- wargból kisebb bőrdarabok és –csíkok, fogak, agyarak, nagyobb csontok
Varázslatok: - Szívósság