Nemezis, Gnarog, Ildor kalandja

[Nemezis]

* A hárpiák teljesen magukba fordultak... legalábbis a legtöbb nőstény. A férfiak látva, hogy vezetőjük nincs többé, illetve akikre támaszkodtak, harcosok, azok erőtlenül pityeregnek a földön, egyszerűen fogták magukat, és a lehető legnagyobb óvatossággal leléptek. Néhány nőstény szintén követte őket, de még így is kilenc hárpia gyülekezett elhullott vezetőjük mellé, és vagy egymásra, vagy a holt úrnőre borulva sírtak. A keselyűemberek hagyták őket... ők önvédelemből harcoltak, nem kenyerük az értelmetlen pusztítás... ám igencsak felhördültek, mikor a Tisztán látó, majd a Tekintélyes nyugtató szavai hallatán, miszerint a két, furcsa jövevényhez nem szabad nyúlni. Azon keselyűemberek, melyek a harc alatt elismerték Ildor-t, most kiábrándultan, fölényesen tekintettek rá, majd amint odaért, nyomban elfordították róla a tekintetüket, és elindulta, hogy a holtakat összegyűjtsék, illetve a hárpiák holttesteit feldolgozzák. Ildor mellett egyedül csak a Tekintélyes lépdelt oda, noha olyan szigorúan tekintett Gnarog-ra és Nemezisre, mintha éppen leszidná őket, szavak nélkül.*

„Hallom, ahogy a tömeg eloszolt, és hallom azt is, ahogy egy ismerős alak közeledik felénk... testem megremegett, próbáltam erőt gyűjteni ahhoz, hogy ne nézzek ki gyámoltalanul... de nemigazán sikerült, csupán a fáradtságtól és a fájdalom utóhatásaitól nyögdécseltem.
- I... Ildor... - nyöszörgésem annyira erőtlen volt, hogy szerintem még Gnarog-nak is fülelnie kellett ahhoz, hogy meghallja, pedig itt volt mellettem közvetlenül. Benedvesítettem ajkaimat, arcom többször is összerándult, szám pedig, ahogy a halak szokták, ki-és becsuktam. Mondani akartam még valamit, pontosabban egyetlen kérdést. Ugyan rengeteg minden cikázott a gondolataimban és még a harc előtt rengeteg mindent akartam volna mondani Ildor-nak, de jelenlegi erőnlétem miatt ez teljesen lehetetlen lett volna. Így csak egy valamit tudtam kinyögni, amiről úgy gondoltam, jelen pillanatban az is igen elegendő...
- Mi volt... a valódi... oka annak... hogy otthagytál... minket – utolsó szavamat is elég nehéz volt kimondani, ám nem csak azért, mert igen erőtlen voltam... egyszerűen bántó érzés volt az a tudat, hogy otthagyott mindkettőnket... engem. Ugyan, alig ismertem, de egy baráti kötelék igen erős, és a harc a warg-al elég volt ahhoz, hogy számomra igaz bajtárssá váljon. És egy bajtárstól elvárom, hogy ha gond van valamivel, azt mondja ki, ne csak „üzenet” módjába hagyja hátra... látni ugyan nem látok, de éles a hallásom, ki tudom puhatolózni, hogy komolyan gondolja-e az egészet, vagy csak játszadozik másokkal. Beszélni nem igazán tudnék, már az is megerőltető a számomra, hogy ne ájuljak el menten, így a végkimerültség határán egyensúlyozva figyelek, és reménykedek benne, hogy nem lesz semmi baj...”

* A Tekintélyes ugyan nem értette, hogy mit mondott a lány, de a szavaiban lévő fájdalmat érezte, értetlenkedve tekintett Ildor-ra.
- Tisztán látó... pontosan milyen kapcsolat lenni a két idegen között? Jobban mondva, mik ők? - előbb Nemezisre, majd Gnarog-ra mutatott csontos ujjával – nagyon hasonlítani Tisztán látóra, de mégis. Az egyikük maga a nyers vad, a másik pedig a tiszta gyűlölet volt egykor, most pedig olyan erőtlen, mint egy fióka! Esetleg ők is lenni ugyanolyan Tisztán látók, akárcsak te?
Az öreg Tekintélyes szavaiból és sok vállvonogatásából kikövetkeztethető volt Ildor számára, hogy most igencsak össze van zavarodva a keselyűember. Számára a világ eddig csak két színből állt... feketéből és fehérből. Ők voltak a fehérek, akik sosem akartak bajt, a feketék pedig mindazok, akik ártani akartak nekik. De most előjött a két dühöngő őrült, akik segítettek is, de talán nagyobb bajt okoztak, mint hasznot, de talán nélkülük nem győztek volna, vagy veszteségeik sokkalta nagyobbra rúgtak volna. Kíváncsian botjával előbb Gnarog érdes, kemény bőrét kocogtatta meg, majd Nemezis puhább testét, közben a fejét rázta mindezen.
- Napról napra lepni meg engemet e különös dolgok... vajon ha akarnának, lenni olyan nemes lelkű, akárcsak mi, vagy akár te, Tisztán látó? Mit gondolsz mindezen?
Utolsó kérdését roppant elgondolkodva tette fel, éppúgy magának, mint Ildor-nak, tekintete a messzeségbe révedt, csupán párszor tekintett vissza a két idegenre és a férfira, de akkor csöndben, magában gondolkodva próbálta a válaszokat keresni. Tudatában világának átformálása történt meg, olyan nagy dolgokról ábrándozott, amivel talán az egész világot jobbá tehetnék...*

[Gnarog Dougfral]

-Nemezis, pihenj... sajnos várnunk kell...
*Ekkor feláll és Ildor-ra néz*
-Miért hagytál ott bennünket? Tudod hogy kishíján Nemezis és én meghaltunk a hegymászásban? Tudod hogy milyen sok helyen kerestünk? Valami rosszat tettünk talán? Válaszolj!
*Gnarog szavaiból érezni lehetett a mérget. Persze, amikor Nemezisre nézett, akkor eltünt minden méreg belőle. Vár Ildor válaszára. De hogy elüsse az időt, visszaül Nemezis mellé.*
-És még 1 kérdés... mik ezek a keselyűemberek? Az új barátaid?
*Amíg Ildor válaszát várja, addig megpróbál erőt gyűjteni magában. Hogy felkészüljön arra hogy Nemezist felsegítse és hazavigye, vagy hogy elmeneküljön... vagy akár az esetleges harc esetére. Gnarog szemében Ildor nagyot csökkent mikor otthagyta őket. Gnarog Ildort eddig tehetséges mesterembernek és bátor harcosnak látta, de most hogy elhagyta őket, Ildorban nem lát mást mint egy nyáva nyulat. Viszont Nemezist nagyon sajnálja, hogy nem tudta a sérüléstől megmenteni. Dehát nem lehet mindenki mindehol egyszerre, mert akkor Gnarog már vagy 5000szer megmentette volna Nemezist.
Ezek a gondolatok futottak végig Gnarog agyán. Vajon tévedett? Vajon Ildor mégis igazi harcos, ahogy Gnarog elősször gondolta, és nem egy gyáva nyúl, aminek most tekinti őt?*

[Morthen Orden'Ath Ildor]

Morthen számára nem tetszett a kialakult helyzet. Nem akart ártani Nemezinek és Gnarognak sem, de nem tehette meg a keselyűemberekkel, hogy cserbenhagyja, ilyen nehéz helyzetben. Hosszú pillanatokig figyelte a körülötte lévőket. Egyszer-egyszer még a hárpiák viselkedését is megfigyelte. ~ Különös egy népség.

Odaérve Nemezishez és Gnaroghoz számtalan gondolat futott végig rajta. Leginkább az, hogyan fogja megvédeni őket a jogosan felháborodott társaitól. Miközben figyelte a földön gyöngén elterülő Nemezist, mintha hangokat hallott volna… de hogy kitől vagy mit, azt már nem tudta. Csakis egy apró kérdés jutott el hozzá, olyannyira gyöngén, mintha csak a fejében szólna.
„- Mi volt a valódi oka annak, hogy otthagytál minket?” – hangzott a költői kérdés. Lenyelte a torkában csomósodó görcsöt, majd elővéve barátságos hangját belekezdet… volna. Ha nem szakítja meg a Tekintélyes.
„- Tisztán látó... pontosan milyen kapcsolat lenni a két idegen között? Jobban mondva, mik ők? - előbb Nemezisre, majd Gnarogra mutatott csontos ujjával – nagyon hasonlítani Tisztán látóra, de mégis. Az egyikük maga a nyers vad, a másik pedig a tiszta gyűlölet volt egykor, most pedig olyan erőtlen, mint egy fióka! Esetleg ők is lenni ugyanolyan Tisztán látók, akárcsak te?” – vetette a kérdéseket Ildor elé. „- Napról napra lepni meg engemet e különös dolgok... vajon ha akarnának, lenni olyan nemes lelkű, akárcsak mi, vagy akár te, Tisztán látó? Mit gondolsz mindezen?”
- Remek megfigyelő vagy! – a keselyűemberek furcsa nyelvén kezdte bíztatni. – Nem mondanám, hogy olyanok, mint én. – kezdett a magyarázatba. – Tudod ők, meggondolatlanul vágnak bele mindenbe, én pedig a gondolkodás útját választom. Azonban ne feledd el, hogy segítettek. Nem akarok a védelmükre kelni, de ők még nem ismernek semmit, és így minden számukra ellenség. Majd megbűnhődnek a maguk útján… - bölcsen befejezte a mondandóját. – Majd később mesélek róluk is. Talán még a végén belőlük is lehet nemes lelkű teremtmény… – tette hozzá, mielőtt meghallgatta volna Gnarogot is.
„- Miért hagytál ott bennünket? Tudod hogy kis híján Nemezis és én meghaltunk a hegymászásban? Tudod hogy milyen sok helyen kerestünk? Valami rosszat tettünk talán? Válaszolj!” – megpróbált ráparancsolni Ildorra. „- És még 1 kérdés... mik ezek a keselyűemberek? Az új barátaid?” – váratlan érzelmek indultak meg Ildorban.
- Mégis hogyan képzeled, hogy kérdőre vonsz? – tornyosult Gnarog fölé, miközben ráförmedt. – Nem tartozok elszámolással feléd… feléd semmiképpen Gnarog. – végzett Gnaroggal, majd leguggolt ott hol állt, és Nemezis felé fordult. – Sajnálom, hogy mindig bajba kerültök miattam. – lenyugodva, a már megszokott nyájas hangnemében belekezdett. – Mennyire bolondok vagytok, hogy az üzenetem ellenére útra keltetek. Bele is halhattatok volna. – értetlenkedett. – Most mond meg nekem, hogy a kedves barátaimat… a keselyűembereket mivel győzzem meg, hogy te, és ez a vad Gnarog, nem vagytok vadállatok, kik az életükre törnek? – a kérdés adott volt, még számára is.

Miközben a válaszra várt a Tekintélyeshez intézett néhány mondatot a saját nyelvükön.
- Most megkérdeztem tőlük, hogy miért tették azt, amit. Még sokáig fog tartani. – gyorsan kezdett bele. – Addig is ne engedd, hogy az Utálatosok szétszéledjenek, mert még a végén ellenségeket hoznak ide. – tette hozzá elgondolkodva.
Ezután visszafordult Nemezishez.
- Ó, milyen bajba kerültünk megint! – felsóhajtva megjegyezte. Keze lassan elindult Nemezis arca felé, hogy megsimogassa. Ő nem ellenséges… de még most talán barát sem.

---

Felszerelés:
- bőrből készült kabát (bőrszíjjal és apróbb csontokkal)
- bőrnadrág (alatta, finom szövetből készített ágyékkötő)
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- 3 gyógyító talizmán
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

- fából készült rövidíj (egyszerű botíj; 500 méterig hatásos)
- egy kőkés (Gnarogtól, amivel bőröket, fadarabokat munkál)
- warg bőrből készített, erős táska (átkötve több erősebb bőrcsíkkal, úgymond hátizsákként)
- 2 nyílvessző
- félig kész bőrköpeny
- egy pár félig kész bőrcsizma
- néhány db gomba
- néhány db ismeretlen hatású növény
- warg fej, hiányzó agyarakkal
- wargból kisebb bőrdarabok és –csíkok, fogak, agyarak, nagyobb csontok
Varázslatok: - Szívósság

[Nemezis]

* A Tekintélyes Ildor szavait elismerő bólintásokkal jutalmazta, majd a férfi felkérését teljesítve, otthagyta a triót, ő pedig elindult a keselyűemberekhez, majd parancsokat kezdett el osztani. A megmaradt harcosai közül kettőt hátrahagyott, akiknek szigorúan megparancsolta, hogy Ildor mellett a hátramaradt hárpiákat is tartsa szemmel. Hiába hasonlítottak a Tisztán látójára, de amiket Ildor mondott róluk, amiatt gyanakvóan állt a társasághoz, illetve féltette, hogy amint elmennek, azonnal a férfira rontanak. A két hátramaradt őr, mivel igen jól ismerték védencüket és foglyaikat, így nyugodtan tértek vissza a hárpia hús feldolgozásához. Nemezis nem ellenkezett, mikor Ildor az arcát akarta megsimogatni, némán tűrte, ám Gnarog olyan ellenségesen nézett a férfira, mint egy vadkan, nem szólt ugyan semmit, de keze dühében ökölbe szorult olyannyira, hogy az ujjai is kifehéredtek.*

„Teljesen elpirultam, amikor Ildor kezével az arcomat simogatta, meglepődtem ugyan, de nem ellenkeztem. Talán ha tudnék, még doromboltam is volna, de mivel ilyesmikkel én nem rendelkezem, így gyöngéden a simogató kezére helyeztem a kezemet. Kézfeje sima volt, és kicsit érdes, de nem zavart, pironkodva ugyan, de el is mosolyodtam. Annyi mindent mondtam volna most neki, nyitottam is volna a számat, de csak erőtlenül, suttogva tudtam csak beszélni, de ezt már én sem vettem ki tisztán. Valódi szavak nem jöttek ki a torkomon, csak valami nyüszítésre, vagy kehességre hasonlító hörgések. Szomorúan „tekintettem” Ildor-ra, közben agyam lázasan gondolkozott azon, hogyan adjam tudtára azt, amit gondolok... végül rövid eszmefuttatás után legjobb ötlet csak az volt, hogy ismét erőimre hagyatkozok. Gondolataimat próbáltam „kihangosítani”, vagy legalábbis érthetővé tenni Ildor számára. Miközben próbálkoztam, végig egy szöveg keringett az agyamban, kicsit meg is szorítottam, noha nem a legerősebben, Ildor kezét. A szöveg pedig így szólt: „Ildor, jól tudtuk, hogy mire vállalkoztunk, de mi ilyenek vagyunk... nem hagyhatunk barátot a bajban és én tudni akartam, hogy miért kellett otthagynod minket. Elmondhatod újdonsült barátaidnak is mindezt, hogy csupán a te érdekedben és tudatlanságunk miatt csöppentünk bele ebbe az egészbe”. Éreztem, ahogy tudatom nagyban ellenkezik, de érzéseimet nem lehetett csillapítani, erre még a józan eszem sem képes, pláne nem mások. Koncentráltam, hogy mindez sikerüljön.”

* Nemezis gondolatai végül eljutottak Ildor-hoz is, ám csupán arra a kevéske szövegre volt elegendő ideje és energiája, aztán a lány keze ismét elernyedt, arcán izzadság gyöngyözött, szaggatottan vette a levegőt és úgy látszott, ismét elájul, de kitartott, fogása újból erőre kapott, az őrben álló két keselyűember rosszallóan pillantott hátra, de mivel nem látták veszélynek jelét, ezért egykedvűen folytatták tovább a húsfeldolgozást.*

---------------------
Felszerelés: Kezdetleges bőrruha
aktív varázslatok: - //legalábbis az újonnan kifejlesztetten kívül, de az is csupán pár pillanatig volt aktív//

[Gnarog Dougfral]

*Gnarog ugyan ellenségesen néz, és ökölben a keze, mégis visszafojtsa a haragot. Ez látszik is rajta, mert annyira elsápad az arca, hogy falfehér lesz. Nem tudja mit mondjon. Hirtelen gondolatban megjelennek neki emlékei Ildorral és Nemezissel, fõleg Nemezissel. Minden gondolat végigfut az agyán. *
~ Mit tegyek? Ildor Nemezist pátyolgassa, és Nemezis nem ellenkezik. Vajon Nemezis mit tenne a helyemben? Vagy Ildor? Bah... nem tehetek semmit... ~
*Gnarog minden érzést magába fojt. Szomorú, de nem mutatja ki. Talán látszik egy kicsit az arcán. Lehet hogy könnycseppet is ejt, de nem észleli. Csak monoton, gépies léptekkel távozik... Olyan érzése van mint aki savanyú, rossz zõ ételbe harapott, és órákon át érzi az*
~ Mi értelme az életnek ha egy árva harc gyõzelmét nem lehet élvezni? ~
*Ekkor úgy érzi hogy közelebb került a sötét oldalra. Egy nagyon kicsi, jelentéktelen, mésok számára nem érzékelt démoni erõt érez magában. De miért? Vagy Gnarog megint csak képzelõdik? Az álmai le vannak rombolva, nem nagyon van neki élet. Folyton csak vigasztani próbálja magát azzal hogy úgyis túl lesz ezen, ez csak 1 másodperc a milliárdból... *

[Morthen Orden'Ath Ildor]

Jól esett a kis bíztatás. Még mindig nem rendeződött a helyzet, de most elsőnek látta meg a fényt az alagút végén. Kezdett letisztázódni benne a helyzet, és ez magabiztosabbá tette. Az a kedvesség, amit Nemezis részéről tapasztalt, csak még tovább erősítette.
Miközben ott feküdt előtte, és láthatóan erőlködött, furcsa gondolatok furakodtak elméjébe. Biztosra vette, hogy ezek Nemezis szavai. Ezt megerősítetett az az érzése is, amivel a nagyobb energiákat is észleli. Egyszerűen, csak ezek a mondatok visszhangoztak.
„Ildor, jól tudtuk, hogy mire vállalkoztunk, de mi ilyenek vagyunk... nem hagyhatunk barátot a bajban és én tudni akartam, hogy miért kellett otthagynod minket. Elmondhatod újdonsült barátaidnak is mindezt, hogy csupán a te érdekedben és tudatlanságunk miatt csöppentünk bele ebbe az egészbe”.
Az egyik talizmánt a lány kezébe nyomta.
- Ne beszélj. – suttogta felé. – Fogd ezt a talizmánt. Egy idő múlva erőre kapsz… tarts ki. – bíztatta a lányt és remélte, hogy segíteni fog rajta a talizmán. Mikor már a kezébe csúsztatta, és összeszorította a kezét már érezte is, ahogyan az energiák megindulnak. Na nem fénysebességgel (talán azért, mert nem sérült… vagyis nem látszik annak), de ár biztosra vette a sikert.

Otthagyta pihenni a kicsi angyalt és körbenézett. Látta, ahogyan társai feldogozzák a húst, ahogyan a hárpiák siratják holtaikat, ahogyan Gnarog gyötrődik magában… Végül megindult Elteela holteste felé. Nem érdekelték a hárpiák, szinte utat tört magának. Senki sem tudta volna megállítani. Mikor megérkezett végig pillantott a testen. Olyan ismerős volt, hiszen néhány másodperce még az ő tőre szúrta halálra. Azonban nem ez jutott elsőnek eszébe. Inkább a finom a vére. Az a mágikus hatalom, amit magában rejtett, még mikor élt. Nem tudta azt az állapotot elfelejteni, mikor önkívületi állapotban szívta a vérét…

Odalépett a test fölé.
- Látjátok mit tett vezetőtök! – kezdte fennhangon a mondókáját. Szerette volna, ha az összes hárpia látja és hallja őt. – Nem akart kompromisszumot kötni velünk… inkább a harcot választotta. – hangja vágta a levegőt. Nem remegett meg, nem volt barátságos, nem volt közvetlen, inkább tekintélyt parancsoló. – És elbukott. Jól látom, hogy ti értelmes lények vagytok. Remélem a következő vezetőtök bölcsebb és megfontoltabb lesz. – közben letérdelt a halott úrnő mellé. Végignézett rajta és keresett valami használható tárgyat nála (esetleg, ha talált, akkor meg is vizsgálta, majd eltette). A szárnyairól egy ideig nem tudta levenni a szemét, de végül megvált a gondolatoktól. Mikor visszatért képzeletéből, már csak azt vette észre, hogy több tucat nagy tollat kitépett az úrnő szárnyaiból, amit később a többi tárgyhoz csúsztatott. – Lépjen elém vezetőtök, hagy tárgyaljak vele! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően. Lassan felkelt, és folyamatosan a környezetét figyelte. Megfigyelte az úrnő volt segítőit. Megpróbált rájönni honnan ered az erejük. Majd a holtakon is végigtekintett. Folyamatosan az elhelyezkedésüket nézte. Feltérképezte magában a csatát, hogy ki milyen módon támadott, és levonta a taktikai következtetéseket. Talán egyszer még hasznára lesz ez a tudás is. Várta, hogy mikor lép elé a következő vezetőjük. Jobbnak látta, ha feltérképezi a jelenlévőket, hátha még számíthat ellenállásra, vagy esetleg kiszúrja a következő jelöltet (a legerősebb hárpiát).
A keselyűknek is intézett némi mondandót, hátha őket is érdeklik a történtek.
- Társaim… - sajnos a nevük nem jutott elsőre eszébe, de majd csak beugrik egyszer. – Most újra megpróbálom őket meggyőzni igazunkról. Azért figyeljetek, hátha nem volt elég… ha nem tanultak első hibájukból sem. – barátságosan beszélt velük. Talán még túlságosan is. Több tiszteletet adott nekik, mint saját magának elvárta volna. Mindig is nagyra tartotta őket… főleg az után, hogy nem egy miatta halt meg.
Fél szemmel még vissza-visszapillantott Nemezisre és Gnarogra, de most nem tudott velük foglalkozni, még nem.

---

Felszerelés:
- bőrből készült kabát (bőrszíjjal és apróbb csontokkal)
- bőrnadrág (alatta, finom szövetből készített ágyékkötő)
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- 2 gyógyító talizmán
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

- fából készült rövidíj (egyszerű botíj; 500 méterig hatásos)
- egy kőkés (Gnarogtól, amivel bőröket, fadarabokat munkál)
- warg bőrből készített, erős táska (átkötve több erősebb bőrcsíkkal, úgymond hátizsákként)
- 32 nagy hárpia toll
- 2 nyílvessző
- félig kész bőrköpeny
- egy pár félig kész bőrcsizma
- néhány db gomba
- néhány db ismeretlen hatású növény
- warg fej, hiányzó agyarakkal
- wargból kisebb bőrdarabok és –csíkok, fogak, agyarak, nagyobb csontok
Varázslatok: - Szívósság

[Nemezis]

* Nemezisnek adott talizmán folyamatosan kezdte kifejteni erejét, egyre nagyobb erővel töltve fel a lányt, akinek légzése egyre szabályossá vált, és amint a talizmán ereje elenyészett, Nemezis már elég gyűjtött ahhoz, hogy képes legyen beszélni, mozogni és esetleg még repülni is...

Ildor a hárpiákhoz intézett első monológját némán, méregtől eltelve hallgatták, könnyes szemeik a fájdalom helyett gyűlölettel volt már tele, nem egy készült arra, hogy felugorjon, és nekitámadjon a férfinak. De türtőztették magukat, ám az egyik, erősebb mágiával megáldott Utálatos azon nyomban felpattant térdelő helyzetéből, mikor Ildor az Úrnő tetemét kezdte átvizsgálni, és tollait kitépdesni.
- Eretnek szörnyeteg – rikoltotta, ahogy már karmolt is volna a férfi felé, de két társa hamarabb cselekedett, ők is felugrottak, és visszafogták jóval fiatalabb, ám harciasabb tagjukat, aki mocorogva és vicsorogva próbált szabadulni: - Eresszetek! Eresszetek! Hogy tudjátok tűrni, hogy Elteela Úrnőt gyalázzák!
Egy darabig még dühöngött, majd szuszogva lecsillapodott, de továbbra is utálattal tekintett Ildor-ra. Amikor Ildor a vezetőt követelte, akkor a hárpiák fájdalmasan tekintettek egymásra, majd végül lefogott társukra, akit nyomban el is engedtek. A fiatal hárpia lány dacosan lépett Ildor elé, noha a férfi magasabb volt nála vagy egy fejjel, de szemében továbbra is a harag lángja lobogott.
- A vezető, akire vágysz, az holtan fekszik melletted! Én nem vagyok senki vezetője, egykoron az Úrnő egyik leghatalmasabb segédje voltam, de ma már csak egy a sok közül, akik családjukat vesztették! - hangja elakadt, szemébe könnyek gyűltek, mikor a fájdalmas emlékek rohanták meg, ám a könnyeket nyomban kidörgölte a szeméből, majd flegmán folytatta: - Azok a hárpiák, kikben nincs meg a szükséges erő, hogy vezetők legyenek, és családjukat is elvesztették, azok céltalanul bóklásznak, ameddig nem találnak egy családot, akikhez csatlakozhatunk... de előző vezetőnknek meg kell adnunk a tiszteletet, ha tudjuk... Akik elmenekültek, azokban gyenge volt amúgy is a hit, csupa fiatalok gyülekezete és hímek... de körülbelül annyi veszélyt jelenthetnek rátok, mint egy üregi nyúl a sasra! Semennyit! És bölcs vezető? - kérdezte kételkedve a hárpia lány, némi gúnnyal a hangjában: - A legbölcsebb vezetőt éppen te tetted el láb alól...
- Bölcs volt, mivel meg tudta mindazt csinálni, melyet sokan mások képtelenek lettek volna... egy elpusztított családot újrateremteni! Maga Elteela is csupán egy volt a sok közül, Úrnője naiv volt és ostoba, félredobta az ősi elveket, és mindenkivel barátságos volt... egészen addig, míg az a valami meg nem érkezett... szegény utazó volt, pedig maga volt a gonosz, álmaikban ölt le mindenkit, de úgy, hogy egy vércsepp sem hullott gyilkolásai után... Elteela volt az egyetlen, akinek sikerült elmenekülnie, még mielőtt őt is elérte volna a vész. Bölcs volt, mert képes volt egyedül összehozni egy egész családot holmi csavargó nőstényekből és hímekből. Bölcs volt, mert mindenkire lesújtott, aki bárminemű veszélyt, vagy becstelenséget követett el ellenünk. Bölcs volt, mert belátta, hogy a más fajúak csak fájdalmat és gyötrődést tudnak csak okozni... te és az eretnek keselyűemberek az élő példák arra, hogy mindez igaznak bizonyult!
A hárpia lány hangja elcsuklott, arcon köpte Ildor-t, majd felkészülve a legrosszabbra, haragosan szemezett a férfival, ám a többi hárpia félve, összebújva hátráltak. Bőrszem, a félszemét bőr fedő keselyűember és társa, Élesszem, akinek gondolom a nevének eredetét nem kell megmagyaráznom, rögtön a jelenet felé meredtek, amit Ildor és a hárpia folytatott egymással, máris, véres karmokkal indultak feléjük, nyomban Ildor mögé röppentek, hogy nyomban segítséget nyújtsanak, ha elfajulna a helyzet, noha a reszkető Utálatosokra pillantva nem jöttek volna... ám a Tekintélyes megszabta nekik, hogy védelmezzék a Tisztán látót és mit mondanának, ha tétlenül bámulták volna azt, hogy a férfi megsérült, miközben a többiek távol voltak.*

„Éreztem, ahogy amit kaptam, Ildor-tól, kődarab, mágikusan adta át erejét, én pedig egyre jobban éreztem magam, sőt, pár perc múlva képes voltam feltápászkodni, noha egy kis émelygő érzést továbbra is éreztem. Sajnos, a kő nem tartott ki addig, míg teljesen felfrissülten érezhessem magam, de az a pár percnyi erősítés, amit adott, az is épp elég volt ahhoz, hogy ne legyek teljesen esetlen. Már indultam is Ildor felé, akinek hangját pár lépéssel távolabbról hallottam, hogy megköszönjem neki a segítséget és végre normálisan elbeszélgessek vele a történtekről, de egy valami megakadályozott ebben. Lelkiismeretem azt súgta, hogy Gnarog-nak is igazán megköszönhetném, bár az igazat megvallva, csak púp volt eddig a hátamon... de mint barát, akkor is érdemes megköszönni a segítségét. Hegyeztem fülem, hogy nagyjából bemérhessem Gnarog lépteinek zaját, illetve különleges erőmet is segítségül vettem, hogy megtalálhassam. Amint ez megvolt, mély levegőt véve, óvatosan indultam meg a férfi felé. Fejemben közben a lehetséges válaszok születtek, hogy mivel köszönjem meg az egészet Ildor-nak, őszintén szólva most egyáltalán nem Gnarog-al lett volna kedvem beszélni...
- Szép munka volt barátom, még ha nem is vettünk részt ebben az egészben komolyabban – kezdtem bele biztató hangon, ám Gnarog nem nagyon szólt semmit, talán néha az orra alatt motyogott valami értetlenséget... kezdeti lelkesítő szövegem aggodalomba torkollott, majd lágyabban hozzátettem: - Talán valami gond van?
Még csak az kellett nekem, ha Ildor megtalálása után egy lelkiekben összetört harcost kelljen pesztrálnom... Ezernyi fontos dolgom volt, már akkor el is döntöttem, hogy ha gondban is van Gnarog, előbb Ildor-ral fogom megbeszélni az ügyeket, legyen Gnarog-nak bármi nyűgje-baja! Mindig is kellett egy-egy fontossági sorrend, vagy legalábbis, ezzel áltattam magamat. Még szerencse, hogy Névtelen nem most akarta behajtani az alku ráeső részét, ezért áldottam a Sorsot! Még csak az kéne, hogy újból veszekedjek azzal a valakivel, aki talán csakis a fejemben létezik...”

-------------------------
Felszerelés: - Kezdetleges bőrruha
aktív varázslat: -

[Gnarog Dougfral]

-Nincs semmi gond... csak most nincs kedvem beszélgetni. És nem is vagyok olyan hangulatban hogy bármilyen vidámcsevylybe fogjak. Ha megbocsátassz, akkor most mennem kell.
*Nagy csend. Gnarog csak úgy megy, és megy. Nincs kedve senkivel sem beszélni. Ugyanis mit csináljon? Gnarog régen Nemezis szeretõje akart lenni. Ez elmúlt. Legalábbis Gnarog feladta a reményt, persze ha tehet valmit az érdekben megteszi. De akkor most mit tegyen? Csak monoton távolodik el Nemezistõl és Ildortól. És gondolkodik*
~ Szóval én a vad szörnyeteg... lehe hogy valóban az vagyok... hiszen nincs kivel beszélnem... ~
*Gnarog csak megy tovább, addig amíg olyan messze nem lesz Nemezistõl és Ildortól, hogy ne lássa õket. Vagy hogy ne hallja beszédüket. Ott leül, és gondolkodóba kezd.*
~ A felsõ síkon megkezdtem az életemet... vadásztam. Ruhát készítettem. Egyszer scak találkoztam Nemezissel. Már azon nyomban beleszerettem. Szerelem elsõ látásra. Jól éltünk. Jól éltünk amíg az a Morthen Orden'Ath Ildor nem jött. Ezután minden sak rosszra fordult. De egy kicsit elõrehaladtam. Na vissza a rejtõzködésre. Azután volt a pilanat, aminek életem legjobb pillanatának kellett volna lennie... összeszedtem a bátorságomat, és Nemezist megcsókoltam. Bárcsak ne tettem volna. Elütött magától. De aztán megbeszéltük hogy egyenlõre csak barátok leszünk. Minden folytatódott rendsen. De akkor Ildor megérkezett. Akkor volt a nagy harc. Ezután bevallottam Nemezisnek hogy szeretem, de õ nel válaszolt. Akkor Ildor elhgyott minket, ki tudja miért. Ezután Nemezis meggyanusított azzal hogy csak önzõ érdekeim és a kis farkasom vannak. Ekkor elárultam neki hogy feltétel nélkül szeretem. Ekkor õ átölelt. Ezután mentünk Ildort keresni. Na ettõl kezdve minden rosszre fordult. És most itt vagyok. Nem tudom mit tegyek! ~
*Ekkor már tudja mihez kell fordulni. Az önsanyargatás. Elõveszi a kicsi kõbaltáját. Ezzel szépen belevág az újjainak a begyébe. Persze nem ömlik belõlük a vér, de azért véres. Ezután megpillant valamit. De lehet hogy csak látomás agy illúzió. Megpillantsa a gitárját és a pengetõjét!*
//HA A GITÁR VALÓS//
*Elkezd rajta egy szomorú, lassa számot játszani. Csak gitározik és nem énekel. Úgy tûnik eléh jó gitáros.*
//HA A GITÁR ILLÚZIÓ//
-Francba! Én már csak képzelõdni tudok?

//HA A GITÁR NEM VOLT VALÓS, VAGY HA GNAROG BEFEJEZTE A SZÁMÁT//
*Gnarog feláll. Nem tud mit tenni, tovább gondolkodik*
~ Vajon ebben a esetben Ildor mit tenne a helyemben? Vagy Nemezis mit tenne a helyemben? Na mindegy. Nemezissel már biztos nem fogok összejönni... de a remény hal meg utoljára. ~
*Gnarog tovább megy.*

[Morthen Orden'Ath Ildor]

Várható volt az a kitörés, amit Ildor okozott. Most vesztették el vezérüket… úrnőjüket, de sosem fognak tanulni semmiből. Elgondolkodott rajta mit is tegyen velük most, ebben a kiélezett helyzetben. A szavak ugyan eljutottak hozzá, de nem igazán értette. Találkozott már életében néhány fanatikussal, de ezek a lények többek voltak annál. Ha a történelemben is lettek volna olyanok, kik csak feleennyire hisznek igazukban, akkor az Alsó Síkon béke honolna… talán ez a Felső Sík varázsa. Újabb köszönetet mormolt el magában. Az az érzés, hogy egy ennyire képtelen helyzetben, a mágikus erők viharában, ő itt van… felbecsülhetetlen.

Egészen lehangoló, mikor egy jól célzott köpés arcon talál. Talán kiérdemelte, de talán nem. Annak a ténye, hogy nem elsőnek kap ilyet, bosszantotta. Bosszantotta, mert nem akarta, hogy így érjen véget. Túl büszke ez a népség ahhoz, hogy megértsék… de egy utolsó próbát még megér.
Arcát vállába törölte, majd a bal kezével hirtelen elkapja a hárpia jobbját. Erősen megszorítja azt, de nem annyira. Nem akart fájdalmat okozni neki… csak érezze kivel áll szemben. Magához húzta, miközben jobb kezével a tőréhez nyúlt, hátha elmérgesedik a helyzet.
- Bölcs volt? – ordította a képébe. – Szerinted bölcs az, aki halálba viszi fajtársait? – a kérdés még Ildornak is megrázó volt. Nem gondolta, hogy ilyenek is eszébe juthatnak, de nem volt mit tenni… kijött. – „A más fajúak csak fájdalmat és gyötrődést tudnak csak okozni”. – idézte fel a szembenálló mondatait. – Aki ilyet mer mondani, az nem ismeri a világot. Bezárkózottan él a saját várán, hol azt hiszi nagyobb mindennél. Itt a bizonyíték, hogy ez nincs helyén. – próbált valahogy jól kijönni a helyzetből, de ezt már ő sem hitte el, hogy megúszhatják. – Csak én állok a csapatok között. Csak miattam, nem folyik itt a csata tovább. – összeszedetlenül jöttek a mondatok. Nem akart harcolni… most már semmit sem akart. – Nem akarok háborút vezetni a néped ellen… de így nincs más választásom. – utolsó mondata teljesen szívéből jött. Ez nem fenyegetés volt. Még a hangsúly sem ott volt, hol kellett volna. Meg szerette volna menteni ezt a népet, ha lehet. Sokkal inkább látta volna álmaiban azt a képet, hol e két nép barátságosan, egymást segítve élik mindennapjait. Hirtelen ötlettől vezérelve újból erős kisugárzásához nyúlt. Most az egyszer bízott abban, hogy sikerrel jár, és belső energiái is megsegítik. Most talán több múlt az egészen, mint eddig. Eddig csak magát, vagy maximum régi társait kellett megvédenie, de most két népet… két fajt. Arra sarkalta belső énjét, hogy barátságosan, tisztelettel forduljanak felé, mintha csak egy angyal lenne, aki egy új jövő reményét hozta. Csak higgyenek benne, hogy amit megígér azt be is tartja. Nem akar ő rosszat senkinek… így is elég jól ismerte az emberiség történelmét, hogy tudja mit rontottak el. Szívéből indította energiáit, hogy végre sikerüljön az, ami nem sikerült az első találkozásuknál, se a keselyűkkel, se a hárpiáknál.
Magához húzta egészen közel az Utálatost, és szinte a fülébe súgta.
- Ne akarj te se harcolni ellenünk. Nem vagyunk ellenségek, csak nem értettük meg egymást. Hagyd, hogy megértselek titeket. Higgy benne, hogy egy jobb jövő kapujában állunk, amit nem látott meg az úrnőd. Higgy benne, hogy nem akarok rosszat nektek. A te válaszodon múlik, hogy jövőnk milyen lesz. Békés együttélés, hol egymást segítjük vagy véres harcok, hol mindkét faj kihal. – hangja visszatért a barátságos hangnemébe. Suttogása olyan mélyre hatolt, mintha csak isteneik szólnának le. Suttogása, mint egy dallam úgy szállt tova. – Segíts nekem, hogy a két nép végre megértse egymást, és békében éljenek egymás mellett. – utolsó szavaival együtt bal kezével elengette a hárpiát. Keze arca felé mozdult, hogy megsimogassa vele. Mint mikor egy apa fiához ér. Remélte, hogy elfogadják közeledését, még annak fényében is, hogy mit tett…

---

Felszerelés:
- bőrből készült kabát (bőrszíjjal és apróbb csontokkal)
- bőrnadrág (alatta, finom szövetből készített ágyékkötő)
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- 2 gyógyító talizmán
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

- fából készült rövidíj (egyszerű botíj; 500 méterig hatásos)
- egy kőkés (Gnarogtól, amivel bőröket, fadarabokat munkál)
- warg bőrből készített, erős táska (átkötve több erősebb bőrcsíkkal, úgymond hátizsákként)
- 32 nagy hárpia toll
- 2 nyílvessző
- félig kész bőrköpeny
- egy pár félig kész bőrcsizma
- néhány db gomba
- néhány db ismeretlen hatású növény
- warg fej, hiányzó agyarakkal
- wargból kisebb bőrdarabok és –csíkok, fogak, agyarak, nagyobb csontok
Varázslatok: - Szívósság

[Nemezis]

„- Akkor csak menj – mondtam a vártnál dühösebben, noha nem is csoda... Gnarog általában kedvesen mindig szeretett beszélgetni, csak most lett ilyen fanyar. Hát akkor csak búslakodjon, nekem sincsen kedvem vidámkodni. Szenvtelenül hátat fordítottam neki, majd mentem arra, amerről Ildor, és valami ismeretlen női hangot hallottam. Azt hiszem, annak a madárnőnek egyik bérence, vagy nem tudom, lehet, hogy mások is vannak itt... no, nem számít, egy a lényeg, tisztes távolságba álltam Ildor-tól és a nőtől, némán megvártam csevegésük befejeztét. Bár sok mindenről volt szó, én a helyzetet nem nagyon értettem, valami béketárgyalás lehetett...”

*Ildor az érzelmekre irányított varázsa ismét csődöt mondott, bár még ha magára is varázsolta volna, a szájszagával nem tudott volna mit kezdeni, mely még továbbra is „illatozott” a vértől és bomló hús szagától, melyeket az Úrnő vérének kiszipolyozásakor vett magához. Amilyen közel került, úgy érezte egyre jobban a fiatal Utálatos, próbált távolodni akkor is, mikor a férfi magához húzta. Amint Ildor elengedte őt, és arcát akarta megsimogatni, félelemmel a szemében a hárpia elütötte a kezét, a keselyűemberek pedig támadóállásba álltak, noha nem támadtak, hiszen eddig nem történt semmi, támadáshoz hasonló dolog.
- Undorító lény! - kiáltott fel az Utálatos, mikor egy lépést távolodott Ildor-tól, bőre libabőrös lett, amit Ildor megfogott, vállát, azt folyamatosan masszírozta, mintha így lerázta volna a férfi keze nyomát. Kis időbe tellett, mire újra összeszedte a bátorságát, gyűlölködő tekintettel meredt Ildor-ra.
- Fogalmad sincs róla, hogy milyen lények és hozzád hasonló szárnyaszegett hímek élnek odalent... Népünk nem engedheti meg magának azt, hogy mindenféle más fajúakkal barátkozzunk. Mi erős és büszke nép vagyunk, azzal és akkor háborúzunk, akikkel és akkor amikor csak kedvünk szottyan! Ha egymagad akarod a világ súlyait válladon cipelned, egy idő után bele fogsz rokkanni, és szerencsétlenként fogod életed hátralévő napjait tengetni egy büdös odúban. De ne félj, halálod napján „barátaid” kezelésbe vesznek – bökött gúnyosan a két keselyűember felé, akik hátrahőköltek, mivel csak annyit értettek ebből az egészből, hogy ők is szóba kerültek... Az Utálatos szeme sarkában megpillantotta Nemezist, majd vicsorogva Ildor szemébe nézett és méregtől csöpögő, sejtelmes hangon hozzátette: - És ne bízd el olyan magadat... Úrnőnk halála nem CSAK egyedül a te érdemed... és nem is ezeké az eretnekeké!
Ezután hátat fordított mind a férfinak, mind a két keselyűembernek, az Utálatos befejezte mondandóját, lassú, kimért léptekkel indult el Nemezis mellett, közben végig a lányon tartotta a szemét, tekintetében a harag és iszonyat lángja lobogott, mikor végigmérte Nemezist, és észrevette hiányzó szemeit. Saját, gubbaszkodó fajtársai mellett is átlépdelt, kik áhítatos szemekkel meredtek rá, akárcsak egy hősre, de a fiatal Utálatos nem nézett rájuk, hanem átment közöttük, egyenesen ki a faluból, majd egy tisztáson megállt, és leült. A hátramaradt hárpiák mind felpattantak, és mentek a fiatal társukhoz, ahol köré telepedtek, és sustorogni kezdtek, valószínűleg dicsőítették őt. Úgy néz ki, minden kezdődik elölről... egy véget nem érő folyamatot indított útjára ismét Ildor, és a hárpia szavaiból sejtette, hogy ha még ki is irtaná a jelenlévő Utálatosokat, vannak még mások is, akik ugyanúgy lesznek... Hamarosan megérkezett a Tekintélyes is, az előreküldött becserkészőkkel, de üres kézzel tértek vissza, a hárpiák túl gyorsak voltak, hiszen a legtöbbjük nem is harcolt közülük, míg a Keselyűemberek túlerővel vették fel a harcot... lihegve tértek vissza, a Tekintélyes pedig Ildor-nak is elújságolta a hírt, majd javasolta, hogy pihenjenek... illetve volt egy kis feladatuk, mivel a holtjaikat el kell temetni, míg a hárpiatetemeket fel kell dolgozni.

Gnarog nem illúziógitárt látott, hanem saját, kézzel faragott csontgitárját. Mivel ahogy kedvenc zenésze mondta az Alsó Síkon „Egy zenész igazi, becses hangszere a gitárja, soha semmi pénzért nem szabad megválni tőle!”. Így Gnarog fegyverei mellett ezt is magával hozta, ám harc alatt ledobta, nehogy hátráltassa, és véletlenül lám ráakadt a nagy forgatagban. Eljátszotta dalát, noha túl messze volt azoktól, akik megdicsérhették volna játékát, csupán a magányos szél süvítése adott kíséretet a melankolikus dalhoz.*

„Amint ez a nőszemély végzett Ildor-ral a beszélgetésben, illetve az újdonsült madárbarátaival is megbeszélte a dolgokat, nyomban megmozdultam szoborpózomból, majd Ildor elé álltam, ha valahova el akart volna menni.
- Nos, úgy látom, nem csak velünk vannak kommunikációs gondjaid – próbáltam tréfásan utalni azzal a madárlánnyal folytatott csevejre, de pillanatnyi örömöm nyomban leolvadt az arcomról... amiről beszélni akarok, az korántsem vicces...: - Amit Gnarog mondott, abban voltak igazságok is... hosszú és fárasztó utat tettünk meg, lelkem mélyén tudtam, hogy bajba fogsz kerülni, és hogy nekünk kell kihúzni téged a pácból.
- Ez persze semmi... belekeveredtünk egy harcba, amibe nem kellett volna, és történt velem egy-két dolog, amiről jobb nem beszélni. - speciel most nem a sérüléseimre gondoltam, de nem is akartam mindennek hangot adni... Névtelent egyelőre fedje csak jótékony homály, nem akarom ezzel is Ildor-t, vagy bárki mást terhelni. Közelebb léptem Ildor-hoz, olyannyira, hogy arcunk majdnem találkozott, lábujjhegyre kellett ugyan állnom, hogy nagyjából, egy vonalban legyen arcunk. Éreztem képemen az ő lélegzetét, és gyanítottam, hogy ő is érzi az enyémet arcán. Próbáltam minél jobban meggyőző arcot vágni, noha már annyira megszoktam a kevéske arcmimikát, hogy csak az tudta volna megkülönböztetni az átlagos, búskomor arckifejezésemtől a többi érzelmem megnyilvánulásait, akik évek óta ismernek. Talán a „fájdalmas arc” és a „vidám pofa” másmilyen szokott lenni... régen sem néztem tükörben oly gyakran, most már végleg nem is tudok.
- Ildor... nem egyszer tértél ki valahogyan a válaszadásból, hát ne tedd! Tudni akarom... vagy jobban mondva akarjuk, Gnarog-al együtt, hogy mégis mi folyik itt? Mi volt a valódi oka, hogy otthagytál minket egy szó nélkül, csupán egy egyszerű üzenettel.
Olyan halkan mondtam, hogy csak Ildor hallja, arcizmom meg sem rezdült, nem láthattam tekintetét, aminek most először hálás voltam... sosem bírtam azt elviselni, ha valaki szigorúan, vagy utálattal néz rám... ez amolyan gyerekkori trauma nálam.
- Mondjak csak... addig nem engedlek el, ameddig nem felelsz! - mondtam nyugtalanul, és mindvégig Ildor útjába álltam, akárhányszor akart ellépni előlem. Most megfogadtam, hogy elfogadható válasz nélkül nem tágítok, addig nem lehet teljes „küldetésem”, ameddig nem tudom az IGAZI okát annak, hogy Ildor otthagyott minket... írhatott bármit üzenetében, lelkem mélyén még sejtettem is a választ, de a remény még mindig bennem élt, hogy esetleg van egy másik oka is, hogy otthagyott minket Ildor...”

---------------------
Felszerelés: Kezdetleges bőrruha
aktív varázslatok: -

[Gnarog Dougfral]

*Gnarog dala befejeztével a hátára veszi a gitárját és elindul. Megpróbál egy nyuodt, füves helyet keresni, ahol lehetõelg van valami víz is, amibe beledughatja lábát. Most nem vágyik másra, mint egy nyufodt réthez hasonló helyre, ahol van patakocska, és ahol a gitárjával kiséri a madarak énekét. Persze ilyen helyet nem fog találni. Mert ha találna akkor egyszerre odaköltözne, persze ha Nemezis is vele menne. De most nincs vele Nemezis, és a helyet valószínû hogy nem találja meg. Legalábbis nem akar a társaitól annyira messze lenni, hogy 1 napi járásnál több legyen.*
//HOGYHA TALÁL A KÖZELBEN VALAMI RÉT FÉLESÉGET//
*Leül, és egy lassú, de vidám számot játszik el a gitárján*
//HOGYHA NEM TALÁL SEMMILYEN RÉTET/
*Nem csinál semmit*
//AZ ELÕBBI 2 ESET KÖZÖS FOLYTATÁSA//
*Gnarog gondolkodik...*
~ Nemezis... nem tudom õt kiverni a fejembõl. Annyira szeretem, és úgy érzem hogy egyre távolabb áll tõlem. Ildor. A gonosztevõ, aki hozzám hasonlóan Nemezisre pályázik. És úgy tûnik hogy sikerülni is fog neki. Mi értelme az életemnek így. Ráadásul Nemezist életem árán is megvédeném, arról nem is beszélve, hogy õt mindennél jobban szeretem. De nem viszonozza érzéseimet... nem tehetek semmit ~
*Ezután eljátszik egy lassú és szomorú számot a gitráral.*

[Morthen Orden'Ath Ildor]

A beszélgetésnek hirtelen vége lett. Ildor most elsőnek érezte azt, hogy cserbenhagyták a képességei, és ez rendkívül bosszantotta. Most a legfontosabb pillanatban semmi sem jött össze. Őszinte volt, és mégsem ért el semmit. Ez a világ ugyan olyan, mint a lenti. Itt sincsenek erények, jóság… semmi, ami jó. Most elsőnek bánta meg azt, hogy átkerült a világba. Mennyire is más lett volna, ha tudatlanul újból leszületik? Egyébként minek is van itt? Ezt még a Jégfoki sem mondta meg neki.

Letörve nézte végig, hogy otthagyta tárgyaló partnere. Nem tudott mit tenni, nem tudta visszafordítani. De egyet tudott… sosem fog háborúzni jókedvéből.
A Tekintélyes beszámolója várható volt. A beszélgetés után, szinte egyből erre következtetett, na meg arra, hogy ha nem tesz valamit, akkor itt háború lesz. De mit tehetne? Eddig is megtett mindent, de még csak javítani sem tudott a helyzeten, inkább rontott.

Nemezis falhoz állította szavaival, de most semmi kedve sem volt elmagyarázni neki a helyzetet. Megpróbált elmenni, kitérni előle, de mindig az útjába került. Ráadásul még az a monológ is. Végül mégis kikényszeríttet belőle egy választ.
- Nagyon akarod tudni, hogy miért? – kérdezte fortyogva. – Tessék itt a válasz… Mindig, amikor veletek vagyok harcolni kell. Én nem akarok harcolni és háborúzni. Én békére vágyok. – ordította hangosan, bárki jól hallhatta a társaságból. Utolsó két mondatát még a keselyűk nyelvén is megismételte. – Hagyjatok békén… nyugalom kell. – fejezte be, letörten a beszélgetést.
Ezek után elindult magányosan útra, ahogyan ide is eljutott. Most még kavarogtak benne a gondolatok, de nem tudta mit tegyen… nem hitt benne, hogy bárkit is meghatott a beszélgetése, de talán így megkapja a békéjét. Talán egy kis barlangban leéli az életét, ahol nem árthat neki senki, és ő sem árthat senkinek. Bölcsebb halál, mint egy háború… hiszen a sámán is így halt meg. Távol mindentől, ami árthat.

Belső energiái is kavarogtak érzelmeivel, de most nem foglalkozott azzal, hogy kordában tartsa. Most elengedte magát… amit eddig áldásnak talált, hogy irányíthatja az érzelmeit, azt most feladta…

---

Felszerelés:
- bőrből készült kabát (bőrszíjjal és apróbb csontokkal)
- bőrnadrág (alatta, finom szövetből készített ágyékkötő)
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- 2 gyógyító talizmán
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

- fából készült rövidíj (egyszerű botíj; 500 méterig hatásos)
- egy kőkés (Gnarogtól, amivel bőröket, fadarabokat munkál)
- warg bőrből készített, erős táska (átkötve több erősebb bőrcsíkkal, úgymond hátizsákként)
- 32 nagy hárpia toll
- 2 nyílvessző
- félig kész bőrköpeny
- egy pár félig kész bőrcsizma
- néhány db gomba
- néhány db ismeretlen hatású növény
- warg fej, hiányzó agyarakkal
- wargból kisebb bőrdarabok és –csíkok, fogak, agyarak, nagyobb csontok
Varázslatok: - Szívósság

[Nemezis]

„Hatalmas harag kerített hatalmába, mikor Ildor közölte velem igazi véleményét... erre vártam, de mégis féltem is tőle... hát félelmem igazolódott be, ám ahelyett, hogy szomorúságtól összetörten rogytam volna össze, ahelyett a színtiszta dühöt éreztem. Mindig ez történt... Valami oknál fogva elhagynak azok, akik kedvesek voltak valaha is nekem, lepattintottak, akárcsak egy odaragadt rágógumit az asztal alól. Dühös voltam, mert e hosszú út végül is fölöslegesen ért végett. Dühös voltam azért, mert ismét egy barátot veszíthettem el. Dühös voltam, amiért Ildor a Sors fintorát rajtunk köszörüli ki...
- Hát jó, menj csak – kezdtem bele dühödt, beletörődő hangon, ám nem hagytam annyiban, ordítva mondtam a továbbiakat utána: - Menj csak, fuss el a gondjaid elől! Barátomnak hittelek, de már bebizonyosodott, hogy csak áltattam magamat! Nem vagy jobb a csúszómászó férgeknél, akik hozzád hasonlóan elhárítottak maguktól!
Kifakadásomat levegővétel szakította meg, zihálva, dühösen vettem a levegőt, de haragom nem csillapodott. Tudtam, hogy most ennyivel nem mehet el Ildor. Nem, tudja csak meg, hogy mit kap azért, amiért egy barát lelkébe gázol, legyen az a lélek hófehér, vagy mocskos...
- Várj! Ha most elmész, egy valamit véss abba az utópikus eszedbe! Eltelhet bármennyi idő is, bocsánatot tőlem sosem kapsz. Most Gnarog és én elmegyünk, vissza a házba és éljük tovább megszokott életünket, veled, vagy nélküled... ha velünk tartasz most, elfeledem mindazt, amit mondtál és adok egy újabb esélyt, ám ha inkább az egyedüllétet választod, és struccként homokba dugod a fejed... akkor bármikor is összehozz minket a sors, akkor készülj fel arra, hogy meg foglak ölni!
- Gyűlöllek Ildor! - kiáltottam még haragtól elvörösödött fejjel, majd széttártam szárnyaimat, és felreppentem a levegőbe, széles kört téve a falu felett, majd elindultam megkeresni Gnarog-ot, hogy közöljem vele indulásunk hírét...”

*A jelenetbe Ildor és Nemezis között senki sem szólt bele, ám amikor a lány elment, Tekintélyes nyomban észbe kapott, félelmét legyűrve azonnal rohant, vagy jobban mondva kacsázott Ildor után.
- Tisztán látó, Tisztán látó! Kiáltozott Ildor után, közben szárnyait is segítségül vette, hogy a férfi előtt teremhessen, lihegve megállította, szemében elszántság tüze lobogott.
- Tisztán látó... ha menned kell, hát nem állíthatlak meg, ám amit tettél, az több is, mint amit elvártam volna... mint amennyit bármennyien elvártunk volna! Végig bölcsen cselekedtél, ami miatt minden keselyűember szemében elérted a Tisztán látó nevet! - szavai magasztosan zengtek, már korántsem az a tördelő nyelven mondta a keselyűemberek nyelvén, ám mégis olyan szókészleteket és gesztusokat használt, amit még Ildor is kitűnően megértett. A Tekintélyes szavait a többi keselyűember is éljenzően alátámasztotta, mind a Tisztán látó nevet kántálták.
- Tisztán látó... bölcsességed minden eddigi lényét meghaladja! Ne add fel a reményt... reményt feladni... soha! - itt már bajban volt, hosszasan keresgélte a szavakat, ám végül legyintett botos kezét Ildor felé nyújtotta, majd hogy pontosan tudtára adja a férfinak, ezt mondta: - Ez téged illet! Kiérdemelted, hogy megkapd botom, melyet én magam készítettem, mikor Tekintélyesnek neveztek ki!
A Tekintélyes meg se várva Ildor válaszát, folyamatosan a férfi szemébe nézett, és a botot a földbe döfte, pont ő maga és Ildor közé. Tekintete szigorú volt ugyan, viszont tiszteletteljes, mélyen, egészen Ildor lábáig hajolt le, majd egy lépést hátrált, és hátat fordított a férfinak.
- Mindenki figyeljen! A mai naptól fogva ez egy szent hely, az itt elesetteket MIND eltemetjük, egy sírba fektetjük az Utálatosakat és a keselyűembereket, és ugyanazt a rituális megtisztelést kapja mind a két nép!
- Tekintélyes, de ez lenni gyalázat az elesettek nevében! Azonkívül lenni itt sok finom...
- Nem! Nem eszünk több Utálatost! Erre a helyre pedig SOHA többet nem lépünk, ha valaki mégis megteszi engedélyem nélkül, azt megbüntetem! Gyerünk, munkára fel! Amiért még nincs nálam a bot, attól még tudok meggyőző lenni!
A keselyűemberek nem ellenkeztek, mogorván ugyan, de teljesítették feladatukat, mire mindenki más elment, akkorra elkészültek a sírral, és megadták a holtaknak a tiszteletet... még az Utálatosak is odagyűltek a sírhoz, akkor, abban a percben nem bántották egymást, noha a gyűlölet mindkét fél szemében ott volt, mikor egymásra tekintettek...

Gnarog rövid séta után talált egy szép, fenyvesekkel tarkított tisztás részt, ahol szép, zöld növények sarjadtak, noha nem olyan sűrűn, elvégre, egy fennsíkon van a kis csapat. Noha patakot nem, de egy kicsiny, éppen hogy kacsaúsztatónak nevezhető tavacskára akadt, amiben nyomban bele is mártotta a lábát, és rákezdett a dalba, amit gitáron játszott el. Éppen e zenének köszönhette Nemezis is azt, hogy megtalálhatta Gnarog-ot.*

„Mérhetetlen nagy dühöm, mely csillapodott, de teljesen nem tűnt el szívemből, még mindig mardosta lelkemet, ám már lassacskán a szomorúság érzését is érezni kezdtem. Amit Ildor-nak mondtam, az mind komolyak voltak, lelkem egy része remélte, hogy Ildor mégis velünk fog tartani, de személy szerint én azt kívántam, hogy soha többé ne találkozzak vele... Még mielőtt tovább mardosott volna ez a tudat, egy fülbemászó gitárdallam csapta meg a fülemet... Gnarog. Irányt váltottam repülésembe, egyenesen oda tartottam, ahonnan a játék hangját hallottam. Nem kellett sok idő, hogy a hang egyre erőteljesebb legyen, majd amikor már úgy hallottam mindezt, mintha csak mellettem szólt volna, leereszkedtem a földre, lehajtott fejjel Közelebb lépdeltem Gnarog-hoz.
- Fejezd be a gitározást... indulunk haza – mondtam letört hangnemben, majd szomorkásan hozzátettem: - Ha kellenek a cuccaid és a kutyusod, akkor vezetned kell oda, ahol otthagytuk mindezt... Készen állsz?
Nem volt kedvem most semmi másról beszélni, az utóbbi kérdést is csak a formaiságok kedvéért tettem fel. Úgy tűnik, Névtelennek volt igaza... talán nincs is szükségem barátokra. Gnarog minden egyéb, csak barát nem igazán, ő egy férfi és nő kapcsolatát máshogy látja, erre már egy ideje rájöttem... mindössze én nem akarok ebben a vízióban részt venni... én tényleg csak barátokra vágyok, de fölöslegesen áltatom magamat. Majd beszélek még minderről Névtelenről, aki lehet faragatlan, perverz és őrült... de ismeri az érzéseimet. Feszengve ácsorogtam, várva arra, hogy Gnarog feltápászkodjon, és induljunk vissza a kunyhóba...”

--------------
Felszerelés: Kezdetleges bőrruha
aktív varázslatok: -

[Gnarog Dougfral]

-Befejezem a gitározást... akkor menjünk haza...
*Mondta Gnarog, és elvörösödött. A gitárját hátára vette, és a kis farkasa követte õt... Hosszú út áll elõttük. Gnarog hirtelen rátalált a ledobott cuccaira, amit azonnal felvett Muszály lemenniük...*
-Ildor nem jön velünk? Mondom nekem gyanus volt az ürge... de végre mehetünk haza, mintha mi sem történt volna. Ja és bocsi az utóbbiért, amikor nem volt kedven beszélgetni veled... csak nem voltam olyan lelkiállapotban... Tudod, amik történtek. De én mondom, hogy Ildor soha nem volt közénk való. Mindenben akadályozott. Ha õ nem lenne, akkor te nem lennél sérült. És tudom hogy most mérges vagy rám, mert azt érzem irántad amit nem kellene, de ne feledd, hogy rám bármikor számíthatsz. Na menjünk... azért remélem még lesz sok harc, egy kis testmozgás mindig jól fog jönni.
*Elindul. Mindig Nemezis mellett akar menni. Mikor befejezte beszédét, akkor a fejéhez csapott, szégyenlõs arca lett, és már a vak is tudta róla hogy önmagát hibáztassa*
~ ÉN HÜLYE! Mit tettem! Ezzel a hosszú beszédemmel csak untatom Nemezist! ~
*De Gnarog felkészült ember. Ismeri Nemezist, ezért tudja hogy Nemezis soha nem próbálna vele csókolózni, de ha megtenné, akkor Gnarog elfogadná. Viszont maga Gnarog az utóbbiak után ilyet bizony nem mer tenni, mert azzal csak öngyilkosságot követ el.*
~ Vajon mit gondolhat rólam és Nemezisrõl Ildor? ~

[Morthen Orden'Ath Ildor]

Nehéz volt nem észrevenni mind azt, amit Ildor kiváltott Nemezisből, de még ezt sem tudta hova tenni. Egyszerűen nem tudta megérteni mire jó ez a fenyegetőzés. ~ Ha nem leszünk bajtársak, akkor kinyírlak… ugyan már. – döntötte félre a fejét. – Mit akar most tőlem? Ez a világ nem játszótér… itt nem egyszerű az élet, ahol minden úgy van, ahogyan elterveztük. – ezt most átérezte maga is. Eddig semmi sem úgy történt, mint ahogyan kellett volna. Visszaszólt volna, de már el is tűnt az égről…

Megtiszteltető volt mindaz, amit a Tekintélyestől kapott, de jól tudta mit kell tennie… még volt néhány elintézetlen ügye. A leszúrt botot azonnal a kezébe kapta, majd a hatalmas keselyűhöz tartott. Mikor befejezte monológját, belekezdett sajátjába.
- Sosem felejtem el mit adtatok nekem, de a botot nem fogadhatom el. – hasonlóan maga elé szúrta. – Ha valaha lesz egy ilyen botom, akkor azt magam érdemlem ki és készítem el. De akkor sem fosztalak meg státuszodtól. Új idők jönnek, új hagyományokkal. Ha valaha ilyen megtiszteltetésben részesülök, mint a Tekintélyes, akkor csakis tanítványaként, mellette teszem meg. Két vezető jobb, mint egy… két szem többet lát. – fejezte be beszélgetését.
Miután lecsillapodtak a kedélyek még kettesben elbeszélgetett a Tekintélyessel.
- Láttam a határban két halott hárpiát… egy férfit és egy nőt. Őket ne temessétek el, hanem vigyétek a faluba. – kicsit különös volt, amit kér, de remélte nem vonják kérdőre. – Ne kérdezd miért… csak tegyétek meg a kedvemért…

A temetés után még egy utolsó mondatot idézett az újdonsült vezetőhöz.
- Ezek után soha többet nem lépjük át határainkat. A két nép útjai véglegesen különváltak. Áldjanak meg titeket Isteneitek, és ne feledjétek, hogy ha nagy bajban vagytok mi, vagyis én, mindig a segítségetekre leszünk. Sajnálom a félreértéseket, de soha nem törölhetem el. Higgyétek el, hogy nem akartam így végezni… de a sors így hozta. Sajnálom… - rázta meg a fejét, majd tiszteletteljesen meghajolt. – Üdvözlöm népetek új vezetőjét, és áldjanak meg Isteneitek! – hangja megint barátságos volt, amit már régen hallottak tőle. Az idő múlásával, azért neki is megváltoznak gondolatai. Talán még az előbb, egy háborút is vezetett volna, de most teljesen más dolga volt… Utoljára még az egyik gyógyító talizmánt felhúzta egy bőrcsíkra, és tisztelete jeléül hátrahagyta ajándékként.

- Még van egy utolsó dolgom Tekintélyes. – válaszolta, miután elindultak a faluból. Érzékeire hagyatkozva nem tellett sok időbe, hogy megtalálják Nemeziséket. Az irányukba mutatott. – Arra van még dolgom. Beszélnem kell régi társaimmal. – remélte, hogy el is viszik oda.

Még úton voltak Nemezisék, mikor beérték őket. Hiába is, egy keselyűember jobban ismerte ezt a környéket, így Ildor útmutatásai alapján hamar rátaláltak. A levegőben lógva próbálta kipréselni a szavakat.
- Hallgassatok már meg engem is! – ordította, ahogyan tudta. – Így mégsem válhatunk el! Még ajándékot is hoztam. – majd kezében lóbálva felmutatta az utolsó talizmánt, amit szintén egy bőrcsíkra fűzött.

---

Felszerelés:
- bőrből készült kabát (bőrszíjjal és apróbb csontokkal)
- bőrnadrág (alatta, finom szövetből készített ágyékkötő)
- két jó állapotban lévő bőrkesztyű; nadrágja elülső részébe csúsztatva
- Tekintélyestől kapott amulett (valószínűleg védelmet nyújt)

- fából készült rövidíj (egyszerű botíj; 500 méterig hatásos)
- egy kőkés (Gnarogtól, amivel bőröket, fadarabokat munkál)
- warg bőrből készített, erős táska (átkötve több erősebb bőrcsíkkal, úgymond hátizsákként)
- 32 nagy hárpia toll
- 2 nyílvessző
- félig kész bőrköpeny
- egy pár félig kész bőrcsizma
- néhány db gomba
- néhány db ismeretlen hatású növény
- warg fej, hiányzó agyarakkal
- wargból kisebb bőrdarabok és –csíkok, fogak, agyarak, nagyobb csontok
Varázslatok: - Szívósság