Gnarog párhuzamos kalandja

[Gnarog Dougfral]

*Védekezik és támad. Alig van ideje, de azért dumál egy kicsit**
-Ööö... nem ember vagyok hanem elf-ork hibrid
*Ezután pedig jobban védekezik. Sok sikeresen védekezés után megpróbálja a Goblin vezért kifárasztani*
//HA KI TUDJA FÁRASZTANI//
-Akkor ennek vessünk véget
*Megpróbál erõs kardcsapással véget vetni a goblin vezér életének. Vagy legalábbis harcra alkalmatlanná tenni õt, mert nem szeretné megölni. De ha nem sikerülni a csapás, akkor meglepetésszerû gyors támadások sorozatát vetné be*
//HA NEM TUDJA KIGÁRASZTANI//
*Addig védekezik és harcol amig ki nem fárasztja...*

[Dermaglen]

- Elf? – kérdi a goblin vezér két csapás között. – Akkor még nagyobb lesz a dicsõség,ha megöllek! Te leszel a 30-dik el, aki az obszidián penge által leli halálát!
A kacagás gyorsan félbeszakadt, mivel hirtelen ellentámadásba mentél át. A lény gyorsan kivédte a csapást, majd támadott. Aztán ismét védett és ismét támadott. Így ment ez legalább egy negyedórán keresztül. Eddigre már mindketten lihegtek, és úgy tûnik a maradék erõtöket is bevetettétek.
- Egész jól harcolsz, elf! – mondja a goblin vezér, és a hangjából leheletnyi dicséretet is ki lehet hallani. – De ennek ellenére meghalsz!
A lény minden erejét bevetve rohant feléd, és mindketten tudtátok, hogy ez lesz az utolsó csapás. Valakinek vesznie kell most! Te is futva indulsz az ellenfél felé, és készen állsz arra, hogy minden erõdet bevetve harcolj. Pár pillanat, és ketten összetalálkoztok. Az ellenfeled alulról próbál meg kettészelni, míg te fentrõl vágsz rá. Az obszidián kard felsérti a ruhád, és felületes sebet okoz, azonban te szerencsésebb vagy. A penge az ellenfél vállába vágódik, és ott is marad. A vezér hátraugrik, azonban elvéti a lépést, és térdre esik. A goblin katonák azonnal elõrántják fegyvereiket, és feléd rohannak. Azonban a vezér felemelkedik, és kezével jelez. A roham még félúton megáll.
- Szép harc volt, elf! Elmehetsz a lánnyal együtt! – szólal meg, majd elfordul, és a warg felé biceg.

[Gnarog Dougfral]

-Értem, köszönöm.
*Ezután a lány felé indul. Megfogja a lány vállát és szól hozzá*
-Gyere. Mostmár újra a magad "ura" vagy... De mond csak... hol laksz és mi a neved? Én Gnarog Dougfral vagyok és az erdõben élek...

[Dermaglen]

A lány szégyellõsen a földre bámult, majd pár pillanat múlva rád nézett. Gyönyörû kék szemei úgy néztek rád, mintha a lelkedbe látnának.
- A nevem Selena Monite és a környéken élek, Háromhatár falvában. Az apám földmûves, azonban nem volt elég pénze, ezért eladott engem a goblin királynak – látszott rajta, hogy mindjárt sírni fog, és ez meg is történt. Átölelt, a nyakadba borult, majd hangosan zokogni kezdett.
- Kö…kösz…köszönöm, hogy megmen… - elakadtak a szavai és innentõl már egyszerûen csak tovább zokogott. Idõközben hallod, ahogy a goblinok tovább állnak, azonban valami furcsára leszel figyelmes. Valami mintha elnyelné a közelben a fényt. Egy kicsit félre pillantasz, és rögtön látod, hogy mi az. A goblin vezér itt hagyta neked az obszidiánnal díszített, gyönyörû kardot.

[Gnarog Dougfral]

-Ugyan nincs mit... nagyon szép vagy, és a neved is szép... én nem nagyon tudom hogy mit tegyek... Majd elmesélem a történetem... de mi ez a fény?
*Megpillantja a szép kardot, odahajol érte és felveszi.*
-Na hol is kezdjem... vagy elõsször te kezded?

[Dermaglen]

A lány lassan abbahagyta a sírást, és hálásan nézett rád. Amikor a szépségét dicsérted, akkor pedig egyenesen elpirult! Talán van esélyed nála? A lány mondani akart valamit, azonban õ is nagy zavarban volt.
- Tudod az igazat megvallva… - itt elakadt a hangja, és a feje búbjáig vörös lett. – Te is nagyon szimpatikus vagy nekem, Gnarog.
A lány rád mosolyog, majd leül a földre, és invitál maga mellé. A nap idõközben tovább emelkedett, és most már délelõtt tíz óra lehetett. Mielõtt még megindulnál felé, belekezd a történetbe.
- A történetem nem valami érdekes. Itt születtem Háromhatárban, itt nevelkedtem és itt értem nõvé. Apám, mint mondtam földmûves, és pénzszûkébe került. Eladott hát a helyi zsebdiktátornak, annak a gusztustalan goblinnak! Aztán a mai reggelen megszöktem – itt rád mosolyog. – Azt hiszem ennyi. De kíváncsi vagyok a te történetedre, Gnarog. Hogy kerültél ide?

[Gnarog Dougfral]

-Az én történetem? Ha tudni akarod. Az Alsó síkon születtem. Szegény családban születtem, megtanultam gitározni és énekelni, de a zene sajnos csak a hobbim volt. Nagyon szerettem verekedni az iskolában. Felnõtt koromban beálltam katonának. Több mint 50 családot mészároltam le röhögve minden lelkiismeret nélkül. Csak azért mert ez volt a kötelezõ parancs. Ezután elkezdtem undorodni a vértõl. Így a gyilkolás helyett a frontra küldtek ki, ahol harcoltam. Ezután elszöktem a katonaságról. Egy "mágusnak" nevezett emberrel találkoztam, aki megtanított egy-két dologra. Ezután elkaptak és megöltek a katonák. De a menyország vagy pokol helyett itt, a Felsõ Síkon születtem újra. Mindig is az erdõben éltem itt. Igazából ninncs különösebb dolgom a helyeken, ha kell akkor elláthatlag téged, vagy hasonlók...
*De a vége felé akadozni kezdett a szava és elvörösödött...*

[Dermaglen]

A lány õszinte csodálkozással bámul rád. Kérdezni akar valamit, azonban úgy tûnik nincs hozzá bátorsága. Aztán mégis erõt gyûjt, majd megszólal:
- Mi az az Alsó Sík? Valami város? És mi ez az iskola? És micsoda az a gitár? – kérdi elkerekedett szemmel. Azonban látva zavarodat õ is elvörösödik. A földre bámul, felhúzza lábát, majd csendben ül. Így telik el egy órának tûnõ perc, amíg végre megszólal.
- Tudod…én nagyon örülnék annak…ha…gondot viselnél rám – nyögi ki végre, azonban nem mer rád nézni. Ehelyett rákvörös fejjel bámulja a földet.

[Gnarog Dougfral]

-Én gondot tudok viselni, de akkor egy-két fogalmat elmagyarázok neked... az Alsó Sík egy világ, ahol csak emberek és állatok élnek. Goblinok, elfek, wargok, angyalok, ördögök, démonok, és hasonlók ott nem élnek. Azok az emberek akik erõsek, azok haláluk után itt a Felsõ Síkon újra megszületnek. Az Iskola az, ahol a gyerekek, tehát azok akik nem nõttek mlég fel, nos õk ott tanulnak... emgtanulnak írni, olvasni, dolgozni és számolni. Mielõtt egy ember farmer, kovács, vagy akármilyen munkás lesz, azelõtt szakot kell tanulnia, és csak akkor tanulhat szakot ha járt már Iskolába. A Gitár... az egy pengetõs hangszer, ami nagyon sokoldalú. De akkor menjünk... nekem otthon van egy gitárom, fegyvereim, szabad házam... de szerintem jobb lenne ha oda mennénk ahol te élsz, de hát te döntöd el...

[Dermaglen]

A lány õszinte csodálattal bámul rád, és a szája is tátva marad a hallottak után. A kék szemei szinte ragyognak.
- Te olyan okos vagy, Gnarog! Mattie tudósasszony elbújhatna mögötted! – szólal meg mosolyogva. – Ha egy lehetõség van rá, akkor mehetünk hozzánk is. Rég láttam már az apámat, és az öccseimet. Túlságosan régen.
Ismét a könnyeivel küzdött, azonban most már nem sírta el magát. Viszont fel sem állt. Ehelyett ülve átölelt, és hozzád bújt. Úgy tûnik így megnyugvást talál. Feje a mellkasodon pihent, és úgy vette a levegõt, ahogy a te szíved dobogott. A békés idill szinte a végtelenségig tartott.

[Gnarog Dougfral]

-Akkor menjünk hozzád... de várj egy kicsit... úgy körülbellül 5 perc múlva visszatérek, de jó ha velem jössz. Vagy várjunk csak???
*Ezután megpillantsa a gitárját és pengetõjét. Fel is veszi.*
-A gitárom... De most menjünk a maga házához
*Mondja udvariasan, és a lányt követi*

[Dermaglen]

A lány ugrálva halad végig az úton, és szinte tapintani lehet a boldogságát. Az arca pedig sugárzott az örömtõl. Az út eseménytelenül telt, és nem nagyon beszélgettetek. Fél órába telt, míg végre elhagytátok az erdõt, ezúttal a másik oldalán. Innentõl már jól kitaposott földút vezetett tovább, egyenesen a falu irányába. A távolban már látni lehetett a házak sziluettjét, és a lány jobban megélénkülve folytatta az útját. Az út közben feltûnõ apró tó gyönyörû kék színe a lány szemeit juttatja eszedbe. Ismét eltelt némi idõ, mire elértétek a falu határát. Egy erõs férfi tolta az ekét, amit négy hatalmas ökör húzott. Megpillantotta a lányt, és mindenét ott hagyva rohant felé.
- Selena! Édes lányom! Hát visszatértél! – pár pillanat múlva érték el egymást, és összeölelkezve sírni kezdtek. Amint elmúlt a családi viszontlátás boldogsága, a férfi hozzád sietett.
- És ki ez a férfi, lányom? Csak nem udvarlód támadt az út közben! – kérdezte, mire a lány elpirult.
- Õ mentett meg engem, apám – jelentette ki, amikor már meg tudott szólalni.
- Örülök, fiam! Ekés Harold vagyok, aki a falu ekéjét kezeli! Gyere be szerény hajlékomba, és mesélj el mindent elölrõl a végéig!

[Gnarog Dougfral]

*Gnarog elvörösödik*
-A nevem Gnarog Dougfral... Igen megmentettem a lányotokat... ritka szép, el kell ismerni
*Mondja udvariasan*
-Szivesen bemegyek a szép házatokba...

[Dermaglen]

A férfi nem szól semmi, csak bekísér az apró, fából készült házba. Az elsõ meglepetés akkor ér, amikor észreveszed a ház belsejét. A ház nincs szobákra osztva! A föld szalmával van felszórva, és rajta vászon hálózsákok pihennek. Középen egy asztal van pár székkel, a falban pedig egy tûzhely, amely most is ég. Az ablakok nincsenek beüvegezve, így az egész szobán átfúj a szél. A kinti fény elég gyér világosságot szolgáltat a ház számára.
- Ülj le, kedves vándor, mindjárt hozok nektek egy kis árvalevest! – szólal meg a házigazda, Ekés Harold, és gyorsan a tûz mellé telepedik. Selena veled szemben ül az asztalon és ismét csak a padlót bámulja. Egy szót sem szól hozzád. Talán nem is mer. Vagy nem akar. Ki érti ezeket, a nõket? Pár perc múlva Harold vissza is tér két nagy tányér levessel, és két hatalmas szelet kenyérrel. Leteszi az ételt az asztalra, majd leül mellétek.
- Kérlek, meséljetek el mindent tövirõl hegyire. Kíváncsi vagyok a teljes történetre! – szólal meg lelkendezve a hatalmas izmokkal rendelkezõ, középkorú férfi.

[Gnarog Dougfral]

*Gnarog elkezd enni, és ízlik neki az étel*
-Nagyon finom étel. De akkor elmesélek... DE hogy értsétek elmagyarázom az Alsó Sík és Felsõ Sík fogalmát. Az Alsó Síkon csakis emberek élnek, elfek vagy orkok nem. Ha egy ember az alsó síkon meghal és elég erõs a lelke, akkor a Felsõ Síkra kerül halála után, és ott újjászületik. Mi jelenleg a Felsõ Síkon vagyunk. Szegény családban éltem, aki nagynehezen megtanult gitározni és énekelni. Az iskolákban mindig verekedtem, így felnõtt koromban katona lettem. Sajnos legalább 50 családot le kellett mészárolnom, mert ez volt a parancs. Ezután elkedztem undorodni a vértõl, így áthelyeztek egy másik katonai osztagba. De késõbb már az ölés és gyilkosság gondolatától is borzongani kezdtem, ezért elszöktem. Egy társadalom által kiközösített és nagyban kinevetett emberrel találkoztam, aki "varázslónak" mondta magát. Megtanított sok dologra, pl. arra hogy hogyan erõsítsem meg a lelekemt és készüljek fel a Felsõ Síkra való érkezésre. Ezután felkészültem a halálra. A varázslót megölték, a katonák üldöztem. Harcoltam minden erõmmel, de meghaltam. Ezután fölkerültem ide. Felnõtt emberként születtem, aki mindenre emlékezett ami amúltban volt. De teljesen máshogy néztem ki... Félig Elf, Félig Ork, röviden Elf-Ork hibrid lettem. De ruhám sem volt, ezért bõrbõl készítettem. Hamar el tudtam magamat látni dolgokkal. Volt egy kis farkasom is aki segített vadászni. De egyszer csak eltünt. Én meg akartam keresni, de helyette a lányotokra, és néhány õt kínzõ goblinra találtam. A vezérüket kihívtam párbajra. Legyõztem, de nem öltem meg, hanem megkegyelmeztem, mert undorodok az öléstõl. Ezután megengedte hogy a lányukat magammal vigyem, és én mondtam neki hogy vigyen el oda ahova lakik, tehát ide... ez lenne a történetem.